Ennek a tanításnak az eredeti kálvinista változatát „a szentek kitartanak” cím alatt ismerjük. Ez a TULIP predesztinációs csomag ötödik pontja, amely logikusan következik az előző négyből, és azt tanítja, hogy ha valaki újjászületett a Szentlélek által működő ellenállhatatlan kegyelemből, az a személy mindvégig kitart a hitben, mert nem képes elesni.1

Mivel sokan már rájöttek arra, hogy a kálvinista szótériológiai minta alapvetően bibliaellenes, egy másik, nem-kálvinista OSAS szemponttal próbálkoznak. Ez a másik verzió azt tanítja, hogy ha az egyén nem is arra van eleve elrendelve, hogy megtérjen, de ha már újjászületett, mindenképpen a mennybe jut. Ez a fajta OSAS tanítás azt állítja, hogy ha egyszer Isten kezébe kerülünk, Ő soha sem enged el minket. Eszerint nekünk nem is kell kitartanunk, hanem Isten maga „megtart” minket. Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy ha egyszer üdvözültünk, utána bűnbe eshetünk, élhetünk úgy, ahogy akarunk, még ha fel is hagyunk a Jézusba vetett hittel, Isten akkor is felvisz majd a mennybe.2 Ezen „igazság” alapján, sokan azt állítják, hogy az emberek életmódja alapján, lehetetlen megítélni, hogy kik a keresztyének, és kik a hitetlenek.3

Ez az álláspont többek között a következő verseken alapul: „Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha; mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből. Az én Atyám, aki nekem adta őket mindennél nagyobb, és senki nem ragadhatja ki őket az Atya kezéből.” (Ján 10,28-29) és: „Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak, sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.” (Róm 8,38-39).

Meg kell említenünk, hogy ha e két szakasz tágabb szövegkörnyezetét tanulmányozva felfedezhetjük, hogy Jézus azt mondja, hogy az ő juhai hallgatnak a hangjára, és követik őt (Ján 10,27). Pál azokra utal, akik Istent szeretik (Róm 8,28), és a Szellem szerint járnak (8,4).

Más, logikus jellegű érveket is felhoznak, hogy alátámasszák az OSAS tanítást, pl. hogy Isten Szentlelkével pecsételt el minket a megváltásra, ami örökségünk garanciája (2Kor 5,21-22), tehát, Isten nem veszi le a pecsétet. Isten örökbefogadott gyermekei vagyunk (Gal 4,1-7), tehát, még akkor is Atyánk lesz, amikor gonosszá válunk. Az örök élet ajándék (Róm 6,23), tehát, Isten nem veszi vissza, különben nem lenne ajándék, és nem lenne „örök.” Értelmesnek hangzik, de meg kell vizsgálni az Írásokat, hogy lássuk, nincs-e ellenkező bizonyíték?

Elesés elleni figyelmeztetés

A Biblia igenis tartalmaz sok figyelmeztetést az elesés ellen, és ezek hívőknek szólnak. E szakaszok különféle veszélyeket említenek, amelyeket három kategóriába lehet sorolni.

„Ha vele együtt haltunk meg, vele együtt fogunk élni is. Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is. Ha megtagadjuk, ő is megtagad minket. Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja.” (1Tim 2,11-13). „Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt, aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt majd én is megtagadom mennyei Atyám előtt.” (Mát 10,32-33).

Ez talán a legkomolyabb kategória. Sok embernek megparancsolták már üldözés idején, hogy tagadják meg Krisztust (lásd: Márk 4,16-17). Az ősegyházban, sokan nem vállalták azt, hogy pl. imádják a római császárt, és ezért haltak meg. Egyértelmű, hogy komolyan vették a figyelmeztetést.

Azért olyan fontos ez, mert ha valaki tagadja a Fiút, azé nem lehet az Atya sem (1Ján 2,22-23). Ha valaki elutasítja a Fiút, az elválasztja magát az Atyától is, és nem lehet többé üdvössége.

Ez probléma lehetett a zsidó keresztyének számára, akiket nehézségek idején elért az a kísértés, hogy üdvösségükért térjenek vissza a zsidó ceremóniákhoz. „Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, s megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek, akik megízlelték az Isten felséges beszédét és a jövendő korszak erőit, de elestek; azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák őt.” (Zsid 6,4-8). Ha vissza akartak térni a zsinagógába, ezeket az első századi zsidó keresztyéneket bizonyára kényszeríttették arra, hogy tagadják meg Krisztust, átkozzák el, és ismerjék el, hogy csodáit az ördög erejével tette. Ez megbocsáthatatlan bűnnek számít, tehát, ebből nem lehet megtérni (vö. Máté 12: 22-32).4

„Csodálkozom, hogy attól, aki Krisztus kegyelme által elhívott titeket, ilyen hamar más evangéliumhoz pártoltok; pedig nincsen más.” (Gal 1,6-7). „Íme, én, Pál mondom nektek, hogy ha körülmetélkedtek: Krisztus semmit sem használ nektek. De ismét bizonyságot teszek minden embernek, aki körülmetélkedik köteles az egész törvényt megtartani. Akik törvény által akartok megigazulni, elszakadtatok a Krisztustól, a kegyelemből pedig kiestek.” (Gal 5,2-4).

Pál azt mondja, ezeknek a megtért embereknek, hogy ha elfogadják, hogy a mózesi törvény betartása az üdvösség feltétele, Krisztus nem használ nekik semmit, és kiestek a kegyelemből. Az üdvösség pedig kegyelemből van, hit által. Ha ebből kiestek, tehát, nem lehet többé üdvösségük. Ez azt is jelenti, hogy ha valaki, aki valamikor Krisztusban hitt, később valamelyik hamis evangéliummal és téves Jézusképpel járó törvényeskedő, szektás tanítást elfogad, mint pl. a mormonizmust, mindenképpen kockára teszi üdvösségét.

A törvényeskedés szintén nagy problémát jelent a mai „egyenes vonalú” egyházakban is, ahol sokszor a Szentlélek vezetését helyettesíti. Nagyon komolyan kellene venni Pál figyelmeztetését.

Ha megmaradunk a bűnben, vagy visszaesünk abba.

Jézus, valamint Isten kegyelme azért jelent meg, hogy megszabadítsa az embereket bűneiktől, és nem azért, hogy üdvösséget nyújtson azoknak, akik megmaradnak vétkeikben. Fontoljuk meg a következő verseket: „(Mária) fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” (Máté 1,21). „Isten elsősorban nektek támasztotta fel és küldte el Szolgáját, aki megáld titeket azzal, hogy mindenkit megtérít a maga gonoszságából.” (Ap Csel 3,26). „Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, és arra nevel minket, hogy megtagadva a hitetlenséget és a világi kívánságokat, józanul, igazságosan, és kegyesen éljünk a világban.” (Titusz 2,11-12). „Mert ha szándékosan vétkezünk az igazság teljes megismerése után, nincs többé bűneinkért való áldozat, hanem az ítéletnek valami félelmes várása, amikor tűz lángja fogja megemészteni az ellenszegülőket.” (Zsidó 10,26-27). „Gyermekeim, senki meg ne tévesszen titeket: aki az igazságot cselekszi, az igaz, mint ahogyan ő is igaz. Aki a bűnt cselekszi, az az ördögtől van, mert az ördög cselekszi a bűnt kezdettől fogva. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa. Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van benne, és nem vétkezhet, mert az Istentől született. Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki nem cselekszi az igazságot, nem az Istentől van, és az sem, aki nem szereti a testvérét.” (1 Ján 3,7-10). „Szeretteim, miközben teljes igyekezettel azon fáradoztam, hogy közös üdvözségünkről írjak nektek, szükségesnek láttam, hogy ezt az intést megírjam: küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra a szentekre bízatott. Mert belopóztak közétek bizonyos emberek, akik régóta elő vannak jegyezve erre az ítéletre: istentelenek, akik a mi Istenünk kegyelmét kicsapongásra használják, és a mi egyedüli uralkodónkat és Urunkat, Jézus Krisztust megtagadják.” (Júdás 2-4).

János azt mondja levelében, hogy tudjuk, hogy üdvösségünk van, mert hiszünk Isten Fiában (5,13), de azt is, hogy tudjuk, kik az Isten gyermekei, mert nem járnak bűnben, és szeretik egymást. Az eredeti görög nyelvű változatban, mindkét ige folyamatos jelen idejű. Fontos, tehát, hogy továbbra is higgyünk, és hagyjuk magunk mögött a bűnt.

Nem hiszem, hogy ez azt jelenti, hogy ha egyetlen bűnt követünk el, akkor elszakadunk Istentől. Inkább arról szól, hogy ha egyre több bűnt engedünk visszatérni életünkbe, aminek a vége az lehet, hogy visszamegyünk a világba, és már nem hiszünk Jézusban. Ha vétkeztünk, és a Szentlélek meggyőz minket arról, hogy rosszat tettünk, akkor megvallhatjuk a bűnt és megtérhetünk (1Ján 1,9). Lehetséges, azonban, hogy az ember ellenálljon a Szentlélek munkájának (Apcsel 7,51); megszomoríthatjuk őt (Ef 4,30), sőt, el is olthatjuk hangját (1Thessz 5,19).

Mivel megmarad a szabad akaratunk, arra is képesek vagyunk, hogy a bűnös természetnek vessünk, de a Szentírás azt mondja, hogy ez a halálhoz vezet majd, mert tönkreteszi az Istennel való kapcsolatunkat: „Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy a test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Szellem által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok. Akiket pedig Isten Szelleme vezérel, azok Isten fiai.” (Róm 8,12-13). „Ne tévelyegjetek, Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen, amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Szellemnek vet, a Szellemből fog aratni örök életet. A jó cselekvésében pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk.” (Gal 6,7-9). „Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Isten a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz.” (Jak 1,13-15).

Az üdvösség, lényegében az Istennel való kapcsolat, Fia, Jézus Krisztus által (Ján 17,3). A Biblia azt tanítja, hogy ez a kapcsolat Isten kegyelméből adatott, és hit által kerülünk bele és nem cselekedetek által (Efez 2,8-9). Isten kegyelme abban mutatkozik meg, hogy ő az üdvözséghez vezető tervet adta, a hit azonban a miénk. Ebből következik, mivel még mindig van szabad akaratunk, folyamatosan hinnünk kell, különben, lehetséges, hogy hiába hittünk: „Eszetekbe juttatom, testvéreim, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek, amelyet be is fogadtátok, amelyben meg is maradtatok. Általa üdvözültök is, ha megtartjátok úgy, ahogy én hirdettem nektek. Különben, hiába hittetek.” (1Kor 15,1-2 – görög szerint). „Titeket is, akik egykor Istentől elidegenedtek, és ellenséges gondolkodásúak voltatok gonosz cselekedeteitek miatt, most viszont megbékéltetett emberi testében, halála által, hogy mint szenteket, hibátlanokat és feddhetetleneket állítson majd színe elé. Ha ugyan megmaradtok a hitben szilárdan és egyenesen, el nem tántorodva az evangélium reménységétől, amelyet hallottatok.” (Kol 1,21-23).

Szintén, hogy megmaradjunk Krisztusban, továbbra is engedelmeskedni kell neki, járni vele (1Ján 2,3-5), és gyümölcsöt teremni, különben, elvágatunk (Mát 7,15-20; Ján. 15,5-6). Istennel járni azzal is jár, hogy a jó cselekedetek megjelennek az életünkben (Mát 5,14-16; Róm 2,6-8; Ef 2,10; Jak 2,14-16).

A modern korban megjelent szekták óriási száma miatt, az evangéliumi keresztyének szinte paranoiásak lesznek, ha valaki még akár utalni is mer arra a gondolatra, hogy a cselekedetnek valami köze lehet az üdvözséghez, mivel ezek a szekták a tanításával megegyező engedelmes cselekedetek általi üdvösséget hangsúlyozza. Igaz az, hogy az üdvözség alapja a hit, nem pedig a törvény cselekedetei, de sokak ezáltal az antinomianizmus (törvénytelenség) féle ellenkező tévedésbe estek: csak higgyünk, aztán, úgy éljünk, ahogy akarunk, és ne is gondoljunk arra, hogy valamit „tenni kell” Istenért. Világos, hogy ez a hozzáállás is bibliaellenes.

A Biblia azt tanítja, hogy Krisztusban megszabadultunk a törvénytől (Róm 7,1-6), de azt is, hogy a bűntől szabadultunk meg (Róm 6,18), és ez azért történt, hogy szolgáljuk Istent (1Kor 6,19-20; Zsid 9,14) az Ő dicsőségére (1Pét 2,9; Efez 1,14). Istent szolgálni azzal jár, hogy „teszünk dolgokat” úgy, ahogy a Szentlélek vezet minket (Róm 8,13).

Összegezve, tehát, a hívőnek lehet jelen idejű üdvbizonyossága, feltételezve, hogy folyamatosan hisz és bízik Jézus Krisztusban, tanítványaként engedelmesen vele jár, és állandóan enged a Szentlélek késztetéseinek.