Dr. Tatai István: A messiási zsidóság története, teológiája és perspektívái

A messiási mozgalom a mai zsidóság egyik világméretű és szerteágazó mozgalma, melynek tagjai a Názáreti Jézust Izrael Messiásának és a világ Megváltójának ismerik el. Mint Jézus-hívők azonban mégsem vonakodnak más keresztyén felekezettel szervezeti viszonyt létesíteni, nehogy most formálódó zsidó identitásuk sérüljön. Ennek alapján a messiási közösségeket felekezettanilag független szabadkeresztyén-pünkösdi jellegű közösségeknek, teológiailag pedig eszkatológiai jelnek is tekinthetjük.[1] Bátran és reménységgel mondhatjuk: a szelíd olajfa kitört ágai napjainkban ismét életre kelnek. Mindez az Úr közelgő eljövetelére is utalhat, hiszen a parúsziakor az Ige szerint az egész Izrael megmenekül (Róm 11,26).

 

1.     Történeti áttekintés

Az ősgyülekezet

Jézus és családja zsidó volt. Kiválasztott tanítványai is valamennyien Izrael népéhez tartoztak. Mindnyájan az ószövetségi atyák hitében éltek és gondolkodtak, s egyikük sem vélte, hogy Jézus-hitük miatt többé nem tartoznak Izrael népéhez. A Mesterük által hirdetett és kibontakozó Isten országa számukra az ószövetségi messiási ígéretekre nyert nagy igen volt. A Jézus-hívők közössége a már meglévő farizeus, szadduceus és az esszénus csoportok mellett nem egy új vallást, hanem inkább egy másik utat (hodosz) képezett. Ezért a  korabeli zsidóság Jézus a nevére való megkeresztelkedést és az eucharisztiában való részesedést kezdetben nem tekintette a Templomból való kizáró oknak, hiszen az új közösség a mózesi törvényeket hiánytalanul megtartotta. Az ApCsel is feljegyzi, hogy az ősgyülekezet tagjai a minden nap megjelentek a templomi istentiszteleten, (ApCsel 2,46; 3,1), s önmagukat a megújított Izrael tagjainak tartották. A pogánykeresztyének csak később csatlakoztak az Egyházhoz, útjukat és helyzetüket az első apostoli zsinat határozta meg (ApCsel 15).

 

Az apostoli zsinat

A pogányok megjelenése az ekklészia peremén teológiai meglepetés volt, és kultikus-rituális kérdéseket vetett fel. Az egymással való közösségápolás érdekében tisztázni  és szabályozni kellett a pogány háttérből érkező hívők helyzetét és kegyességi életét. A Kr. u. 49 körül megtartott apostoli zsinat lehetővé tette az istentiszteleti közösség fenntartását, azonban ennek gyakorlati értelmezése körül Antiókhiában további feszültségeket kellett feloldani (Gal 2). Minderről Andreas Hornung így ír:

„Az apostoli zsinat megkísérelte a zsidókeresztyének és a pogánykeresztyének identitását úgy megőrizni, hogy a két csoport között átjárható híd maradjon. Mivel a pogányokat nem kötelezték a körülmetélésre, a két tábor között megmaradtak az alapvető különbségek az egy Egyházon belül.”[2]

 

A 70 utáni események

Jakab halálával a jeruzsálemi zsidókeresztyén közösség fokozatosan elvesztette jelentőségét. Euszebiosz szerint az ősgyülekezet Jézus prófétai szavára hallgatva, 66-ban, az első zsidó háború kezdetén, a kelet-jordániai Pellába menekült.[3] Jeruzsálem elestével megszűnt az áldozati istentisztelet is. Egy hagyomány szerint az ún. Jamniai (Javne) iskola, tehát a rabbinikus judaizmus, a Pellából visszatérő Jézus-hívőket mint árulókat kizárta a zsinagógákból, mivel megtagadták a rómaiak elleni harcot, illetve közösséget gyakoroltak a pogányokkal.[4] Mások ezt a hagyományt túlságosan elnagyoltnak tekintik, s a Jamniai iskola autoritását, sőt annak megtörténtét is kétségbe vonják.[5]

Mindezek ellenére a messiási zsidó közösség feltehetően még 70 után is folyamatosan jelen volt Jeruzsálemben, egészen a második zsidó háborúig (132–135).[6] A Bar-Kochba felkelésig még 15 zsidókeresztyén püspök követte Jakabot, „az Úr testvérét” a püspöki tisztségben.[7] Azonban a felkelés leverése után, Hadriánusz (117–138) rendelkezése szerint, minden zsidó elhagyta a fővárost. Júdea Palestina, Jeruzsálem pedig az Aelia[8] Capitolina nevet kapta. Továbbá Hadriánusz megtiltotta a körülmetélést, a Tóra-tanulmányozást sőt a Sabbat megünneplését is az egész Római Birodalomban.[9] Ez idő tájt a zsidókeresztyének jelentős része szellemi otthontalanságuk növekedése miatt is a szétszórtságban eltűnt, radikális szárnyuk pedig egy heretikus szektában, az ebionitizmusban kísérlete meg a túlélést.

Összefoglalva láthatjuk, hogy a zsidókeresztyén bizonyságtétel egyházi elutasításának több oka is volt: a feszültség már az ApCsel-ben is leírt zsidók általi egyházüldözéssel kezdődött. Ehhez jött az egyházi judaizáló körök szélsőséges tanainak terhe (Gal levél). Továbbá látnunk kell a jeruzsálemi templom pusztulásának istenítéletes vetületét, végül pedig az általános és növekvő pogány és római antiszemitizmust is.

A Konstantinusz-féle fordulat után a keresztyén hit államvallás lett. A zsidóságra és a zsidó keresztyénekre is egyre inkább a törvényes (Codex Justinianus, 6. század)  megbélyegzés várt. Már a níceai zsinat (325) különválasztotta a Páska és a Húsvét ünnepét.  Konstantin császár nagyon világosan fogalmazott: „ne legyen semmi közös dolgunk a zsidókkal!”[10] James Parkes neves anglikán egyháztörténész tanulmányaiból látjuk, hogy a birodalmi egyházban a keresztség felvétele egy zsidó számára szükségszerűen saját zsidóságának teljes megtagadását jelentette, hiszen a Nicaeneum utáni Konstantinápolyban megkövetelték, hogy a következő fogadalmat tegye:


 „Megtagadom a héberek minden szokását, szertartását, törvényét, kovásztalan kenyerét, a bárányok áldozatát, valamint minden héber ünnepet, áldozatot, imádságot, meghintést, megtisztulást, megszentelést és engesztelést, böjtöt, újholdi ünneplést, szombatot és varázslást, zsoltárokat és énekeket, törvénytiszteletet, zsinagógát és a héberek minden ételét és italát, egyszóval teljességgel megtagadok mindent, ami zsidó. (…) Ha pedig a későbbiek folyamán, mindezt mégis visszavonnám, és visszatérnék a zsidó varázsláshoz, tehát együtt ennék és ünnepelnék, illetve böjtölnék velük, vagy titokban visszatérnék vallásukhoz és átkoznám a keresztyén hitet, ahelyett, hogy nyíltan gyaláznám őket és átkoznám hitvány hitüket, akkor legyen rajtam Káin reszketése és Géházi leprája, valamint a törvényes büntetés, amelynek magam ezennel alávetem. Legyen rajtam átok az eljövendő világban, s lelkem kerüljön a Sátánhoz és ördögeihez.”[11]

 

Az erősödő keresztyén–zsidó elkülönülés és polémia nyomon követhető már a Didachéban (kb. 125) és a korai egyházatyák írásaiban is: így Antiochiai Ignácnál[12] (†110), a Barnabás-levélben[13] (135 után), és igen erőteljesen Szárdeszi Melitonnál (2. század második fele), akinek nevéhez „az Isten-gyilkosság” vádjának megfogalmazása is kapcsolódik. Egyértelműen beszél a zsidóság elvetéséről a Karthágói Cypriánusz (†258),[14] Szír Efraim (306–373), Ambrosius (344–397), Khrüszosztomosz (†407) és Damaszkuszi János (†753) is. Mindezek következtében érthető, hogy az 5. század végére a zsidó Jézus-hívők „jelensége” szinte teljesen eltűnt az egyháztörténelemből.

 

A 17–20. század: a zsidó népről való új gondolkodás kezdetei

Az angol puritán bibliatanítók (Samuel Rutherford és Elnathan Parr) a 17. század első felétől a Szentírásból nyert felismeréseik alapján Izrael népének pozitív rendeltetéséről kezdtek tanítani. Az európai kontinensen pedig a lutheránus pietizmus (Jakob Phillip Spener) és a Herrnhuti Testvérközösség hozott egy újfajta filo-judaizmust az egyházi körökbe. A 19. században számos angol keresztyén nemzeti küldetésnek látta a zsidóság Palesztinába való visszatelepítését és a zsidók országának újjáépítését. Az anglikán egyház 1840-ben a konvertált zsidó rabbit, Solomon Alexandert beiktatja jeruzsálemi püspöki tisztébe, aki 1842-ig, haláláig, 1845-ig az egykori „úrvacsorai teremben” szolgált.[15] Még ma is működik ennek az anglikán zsidómissziónak az óvárosi gyülekezete, épülete a Christ Church,[16] a Jaffa kaputól nem messze található.

A protestáns egyházi nyitás következtében megindulhatott az identitásukat kereső zsidó Jézus-hívők egyházi szerveződése is. 1866-ban alapítják meg a Hebrew Christian Alliance-t Angliában.[17] A szerveződés akkor még egyházi keretek között kívánt maradni, de nyíltan szólt a zsidó származás és rendeltetés kérdéseiről is. Az Alliance az USA-ban is teret hódított (Hebrew Christian Alliance of America), majd számos európai országban elterjedt. 1925-ben hozták létre a már megalakult nemzeti szervezetek Londonban az International Hebrew Christian Alliance-t.

A zsidókeresztyén életforma újjáéledésének további faktora a 19. századi missziós mozgalmakhoz kapcsolható. Mivel a francia forradalom utáni Európában bizonyos apokaliptikus hangulat volt tapasztalható, a politikai eseményeket egyre inkább egy sajátos prófétai-spirituális dimenzióba helyezték, s ez a szemlélet erőteljesen hatott a missziói lelkület felerősödésére is. Európában és Amerikában számos missziós szervezet tűzte ki célul a zsidóság megszólítását. A munka eredményeként mintegy negyedmillió zsidó ismerte meg és fogadta el a keresztyén hitet.[18]

 

A 20. század: Új impulzusok az USA-ban a messiási judaizmus számára

A soá, valamint Izrael államának megalapítása (1948) új realitást teremtett a messiási judaizmus számára. Jelentős impulzus volt a hatnapos háború megnyerése, amely az egész világon új messiási közösségek megjelenését indukálta. A messiási judaizmus mai képviselői szoros kapcsolatot látnak a megnevezett történelmi események és a messiási mozgalom erőteljes kibontakozása között.[19]

A háború után végre megtörtént az egyházi paradigmaváltás is. Az Egyházban új teológiai érzékenység jelent meg az ószövetségi nép iránt. Az államalapítás tényében és a mai messiási zsidóság megjelenésében többen  Isten ígéreteinek beteljesedését látták meg, és egy új szellemi ébredés kezdeteként kezdték értékelni (Ézs 43,4–6; Ez 36,4–8; Ez 36,11; Ez 36,24; Ez 36,25–28; Ez 37,12–14; Ám 9,11-15;). Sokan úgy gondolják, hogy Jeruzsálem visszafoglalásával üdvtörténeti korszakváltás történt (Lk 21,24), s Izrael helyreállítása megkezdődött.[20]

Az 1960-as évek amerikai hippi-mozgalmának keresztyén csoportjai is voltak, akik magukat „Jesus People”-nak nevezték. Nem kevesen közülük, zsidóként alapították meg a Jews for Jesus missziót. Tartózkodva a hagyományos felekezetektől és az asszimilációs veszélyektől, sajátos új messiási közösségeket hoztak létre, amelyben hangsúlyozták, hogy a zsidó identitás és a Jézus-hit összeegyeztethető.[21] Istendicsőítésüket a zsidó kultúrához igazították, s hitéletük számos területén a „Jewish expression”-t kívánták megvalósítani.

 

Szerveződések

Az új identitás felfedezése következtében a Hebrew Christian Alliance of America eredeti nevét 1975-ben Messianic Jewish Alliance of America-ra (MJAA) változtatta. Az amerikai messiási gyülekezetek emellett 1979-ben egy másik szövetséget is létrehoztak Union of Messianic Jewish Congregations (UMJC) névvel. Időközben a növekedés és az elválások következtében más szerveződések is létrejöttek. Napjainkban egymással kooperálva, összességében mintegy 200 messiási gyülekezet működik Amerikában.[22]

 

Messiási mozgalom Moldáviában és Magyarországon

Jozef Rabinovics rabbi (1837–1899) a moldáviai Kisinovból 1882-ben tett Jeruzsálembe látogatást. Az Olajfák hegyén mély szellemi érintést nyert, majd Berlinben megkeresztelkedve, otthonában Kisinovban, a meglévő zsinagógát Jézusban hívő közösséggé alakította át. Rabinovics az államilag is elismert messiási-zsidó egyesületének (Az Új Szövetség Izraelitái) huszonnégy hittételét Franz Delitzsch-csel egyeztette, s egy Tóra-hű Jézus-hitet hirdetett.[23] Munkája nemzetközi kisugárzással bírt, ezért őt a messiási zsidó mozgalom Herzl Tivadarjának is nevezik.[24] Az ő közössége volt az első olyan zsidókeresztyén közösség, amely nem tartozott egyetlen keresztyén felekezethez sem, de tanítása gondosan kidolgozott teológiai tételekre épült. Teológiájának jellemző vonása volt, hogy a keresztyén dogmák fogalmait a zsidók számára is elfogadható kifejezésekkel váltotta fel.[25] Halála után gyülekezete még öt éven át működött (1904), hatása pedig hosszabb távon számos országban, így hazánkban is érezhető volt. [26]

 Magyarországon a tápiószelei Lichtenstein Izsák rabbi (1825–1908)[27] Jézus-hitre jutása az Újszövetség elolvasásához kapcsolódik. A Tiszaeszlári per (1882) anyagát tanulmányozva, Franz Delitzsch lipcsei professzor védőiratában, számos újszövetségi vonatkozást talált. A korábban híveitől elkobzott ÚSZ-et elolvasva, élő Krisztus-hitre jutott (1883). Ettől kezdve a tápiószelei zsinagógában egyre több keresztyén elem volt fellelhető. A rabbi lelkesen és nyíltan Jézusról mint a zsidó messiásról kezdett beszélni. A Budapesti Rabbinátus felszólította tisztségének letételére és a megkeresztelkedésre. Válaszként Lichtenstein bibliai érveket kért Jézus Messiás voltának megcáfolására. Kifejtette, hogy az ÚSZ-ben megtalálta az igazi judaizmust.

Lichtenstein élete végéig nem csatlakozott egyetlen keresztyén felekezetbe sem, így még 9 éven át zsinagógája rabbija maradhatott. Időközben a római pápa is kérlelte, hogy lépjen be a katolikus egyházba. Ő azonban zsidó kívánt maradni, hogy minél több izraelitát elérhessen az evangéliummal. A keresztséget halála előtt vette fel, amely egy zsidó mikvében végrehajtott önkeresztség volt. Szolgálata alatt számos zsidó ember kereste fel, akiket tanáccsal és Újszövetséggel ajándékozott meg.[28]

 A zsidók közötti misszió hazánkban a Skót Misszió ernyője alatt, dr. John Rabbi Dunken vezetésével, Török Pál püspökkel összefogva, már 1841-ben elindult. 1849-ben a Skót Misszió visszavonult, a munka azonban tovább folyt. A missziós központ 1910-ben a Hold utcából a Vörösmarty utca 51-be költözött. Kicsivel korábban kezdődött a Szabó Aladár által vezetett belmissziós mozgalom (1881), amely számos zsidó személyt szólított meg. Hazánkban a zsidók közti missziós munka Ungár Aladár (1905-1970) nevéhez szorosan kapcsolódik. Ungár egy kitombolt éjszaka után az Üdvhadsereg körein belül ismerkedik meg az evangéliummal. Erre válaszként családja kitagadta. A Lévi törzséből származó fiatalember a Hársfa utcában könyvesboltot nyitott, és számos rabbinak is hirdette a Jézusban nyert új hitét. Erős oszlopa lett a Testvérgyülekezetnek, amely eredményes zsidómissziót folytatott. A 200 fős közösség 20 százaléka előkelő zsidó személyekből került ki.[29]

Éliás József, az International Hebrew Christians Alliance kitüntetettje (1948), még ceglédi református beosztott lelkészként szervezi meg a Jó Pásztor missziót, amely alapvetően zsidó személyeket kívánt menteni a vészkorszak idején. Az evangelizációs és mentő munkában jelentős szerepet játszottak még: Hajós Emil és Mária, Bereczky Albert, Szabó Imre, Dobos Károly, Pákozdy László, Kovács Bálint, Hordós János, Nagy Gyula, Papp János, Sztéhlo Gábor, Kádár Imre, Somogyi Imre, Sréter Ferenc, a Zsindely házaspár és sokan mások.[30]

 

Messiási mozgalom a mai Izraelben

Az 1999-es felmérések szerint Izraelben kb. 80 messiási gyülekezet, illetve 130 házi csoport működött. Létszámukat korábban 7000-re becsülték.[31] A számok növekvő tendenciát mutatnak. A helyi vezetők (2008) a vegyes közösségek számát ma 12 ezerre becsülik. Legtöbb vezetőjük nem részesült akadémiai teológiai képzésben, ezért jelentős tényező a továbbképzés és könyvkiadás területén a Jeruzsálemben működő lutheránus Caspari Center[32] és a Tel-Aviv-i Immánuel Ház munkája. A gyülekezetek vegyesek, tehát tagságuk 20–40%-a nem zsidó hátterű. Mivel a zsidó állam iránti elkötelezettségük erős, ezért hitbeli kötelességként tudatosan vállalják a katonai szolgálatot. Számos helyen intenzíven keresik az arab keresztyénekkel is a kapcsolatot,[33] ellenben az ortodox zsidósághoz való viszonyuk meglehetősen feszült.

 

2) Teológiai alapvonalak és gyanakvás

A Jézus-hívő zsidók léte sajnálatos módon egyaránt elbizonytalanítja az ortodox zsidóságot és az Egyházat is. Legtöbbször egyik csoport sem tartja a messiási fenomént elfogadható teológiai entitásnak. Az ortodox zsidóság heretikusnak, az Egyház pedig különcnek tekinti őket.[34] A messiási zsidó teológus David Stern azonban úgy gondolja, hogy éppen ez a csoport lehetne összekapcsoló kommunikációs híd az Egyház és a Zsinagóga között.[35] Stern ezt a következőképpen érti: a messiási zsidók taníthatnák az Egyházat eredeti gyökereinek megismerésére és tiszteletére, másfelől kettejük testvéri barátsága gyógyítóan hathatna a zsidó–keresztyén kapcsolatokra, sőt hathatós bizonyságtétellé válhatna a világ számára.[36]

 

A messiási-zsidó teológia sajátosságai

Vallásos ünnepek

A messiási zsidó gondolkodás igyekszik az egyházi teológia hellenizáló és politizáló hangsúlyait mellőzni, illetve ellensúlyozni. Különösen erőteljesen nyilvánul ez meg a keresztyén ünnepek megtartásában. A messiási teológia kritikus a karácsony, valamint a zsidó kalendáriumtól eltérő húsvét megünneplésével kapcsolatban. Ehelyett inkább a hagyományos zsidó ünnepekhez ragaszkodik, méghozzá úgy, hogy azok messiási fókuszát emeli ki. A zsidó ünnepek megtartása azonban többségük számára nem törvényes kötelesség, vagy üdvkérdés, hanem inkább gyökereik tisztelete és etnikai önazonosságuk megőrzése. Így ír erről Josef Rabinovics:

„Egyedül a Messiásban való hit által igazulunk meg. Test szerint azonban Ábrahám magja vagyunk, aki atyja mindazoknak, akik körülmetélkedtek és hittek. A zsidó a körülmetéléshez van kötve (…), ahogy Isten ezt megparancsolta. Mi tehát azok utódai vagyunk, akiket ő kinyújtott karral kihozott Egyiptomból. Ebből következőleg kötve vagyunk a Sabbat, a Páska, a Savót (Pünkösd), valamint minden más zsidó ünnep megtartásához.[37]

 

Írás-értelmezés

Az Ó és ÚSZ isteni tekintélye szinte minden messiási zsidó számára evidencia. A kettő kapcsolatát az ígéret és a beteljesedés fogalmakkal írják le. Az ószövetségi templomi istentiszteletben és az áldozati gyakorlatban az eljövendő Messiást és a Jézusban megvalósult megváltói művet ismerik fel.

Az Ereccel (Ígéret földje) kapcsolatos ígéreteket kettős módon értelmezik. Szellemileg azok Krisztusra és az Egyházra vonatkoznak, szó szerint azonban a zsidó népre. A messiási millenarizmusnak megfelelően sokan úgy tartják, hogy ez a kettő az eljövendő ezeréves krisztusi uralomban fog találkozni, „amikor Krisztus eljön a Sionról és uralkodni fog”.[38] A messiási zsidóság tehát alapvetően a két szövetség kontinuitásáról beszél, habár némelyek úgy értelmezik Jézus üzenetét, mintha egy olyan új Tórát hozott volna, amely a régit leváltja.

 

Krisztológia

Az 1950-es években számos messiási zsidó közösség krisztológiája az ebionitizmusra hasonlított. Akkortájt egy 12 fős bizottság egységes hitvallást kívánt kidolgozni. Célul tűzték ki azt, hogy Izrael állama a messiási mozgalmat mint speciális zsidó egyházat ismerje el. Jeruzsálemi konferenciájukon kimondták: „A Messiásról szóló tanításunk tökéletesen megegyezik a zsidó tanítással. A Messiás Isten Fia, de nem Isten maga.”[39] A bizottság azonban nem folytatta munkáját, hanem egy év múlva feloszlott.

Mások az adopcionizmusban (az Atya örökbe fogadta a Fiút) vélték megtalálni a Jézus istenfiúságával kapcsolatos probléma megoldását.[40] A bizonytalankodás abban is érzékelhető volt, hogy tanításukból kihagyták a Credo-ban megfogalmazott Szentlélektől való fogantatás és a Szűz Máriától való születés dogmáját.[41] Akkor ezek a tendenciák egyre messzebbre sodorták a fiatal messiási közösséget az univerzális Egyháztól. Időközben azonban a trendek megváltoztak. A szektás pozíciók visszaszorultak, s a mai közösségek nagy része vallja Jézus teljes istenségét és teljes ember voltát is, tehát az egy személyben jelenlévő két természet óegyházi tantételét.[42]

A németországi és amerikai messiási zsidóság legújabb teológiáját tanulmányozva, tanúi lehetünk egy új, a Szentháromság-tannal és a krisztológiával kapcsolatos önrevíziónak. Arnold Fruchtenbaum a Kol Hesed messiási zsidó folyóirat hasábjain, ószövetségi textusokból kiindulva, bizonyítja a Szentháromság és Jézus isteni természetéről szóló tan ortodox voltát.[43] A tanulmányban krisztológiai szempontból különösen a 2Móz 23,20–23 elemzése tűnik újszerűnek és felszabadítónak. Ott Isten egy olyan személyről beszélt Mózesnek, akinek hatalma volt bűnöket megbocsátani (al tammér bó ki lo jisná’ lepis’akem), s akibe Isten a saját nevét helyezte (ki semi beqirbó), ezért annak ellentmondás nélkül engedelmességgel tartozott a pusztában vándorló nép. Ki lehetett ez a személy, ha nem egy isteni személy, a Messiás maga?

 

Eszkatológia

A messiási zsidó mozgalom teológiájának fontos jellemzője a millenarizmus, tehát Krisztus ezeréves földi uralmának felállítása, illetve Izrael népének nemzeti megváltásában való reménység (Róm 11,26). Hitük szerint a Mt 23,37–39 jézusi ígérete abban valósul meg, hogy Izrael az idők végén békében lakozhat saját földjén (Ez 36,22–36). A végső ítéletben fontos szerepet kapnak majd az apostolok, akik egykor Izrael 12 törzse (dódeka phylas tu Israél)felett mondanak ítéletet, tehát vezetői hatalmat nyernek (Mt19,28). Az itt szereplő mondatrész szerint, Jézus tud Izraelnek, mint népnek, eszkatológiai meglétéről. A krinontes(ítélik) kifejezés, amennyiben megfelel a héber safat gyöknek, akkor egyik jelentésében valóban utalhat az uralkodni, kormányozni, adminisztrálni szócsoportra is.[44]

A zsidóság eszkatológiai hazatérése és Jézus Jeruzsálemben felállítandó trónja szinte minden messiási zsidó hitében központi elem. A messiási Gerschon Nerel teológus így ír erről:

„A zsidó hívők tanítják, hogy Izraelnek az ígéret földjén történő helyreállítása szoros kapcsolatban van a zsidók összegyűjtetésével, Izrael szuverén államának felállításával, a Messiás második eljövetelével és az ezeréves földi uralom kezdetével. A messiási zsidók számára Jézus visszatérése a »témák témája«, s arra mint a történelem eljövendő csúcspontjaként várnak. Már előre látják, hogy a Messiás Dávid trónján fog ülni, s akkor Izrael szenvedésének éjszakája véget ér, Izrael küldetése beteljesedik (…). Ezt az eszkatológiai eseményt valóságos formában és betű szerinti értelmezik, s visszautasítják az Írás parúsziára vonatkozó spirituális interpretációját.”[45]

 

A messiási judaizmusban alapvető ez a gondolkodás: Isten ígéreteinek konkrétan és földi módon is be kell teljesedniük. Jézus nem valamiféle szellemi Betlehemben született meg, s nem látszat módon vonult be szamárháton Jeruzsálembe. Nem csak átvitt értelemben halt meg a kereszten. Ezért fontos számukra a testi feltámadás, s ehhez kapcsódva Izrael népének teljes hazatérése és megváltása is. Mivel az ószövetségi alapra épülő hitük konkrét és nemzetileg átélt Isten-élményeken nyugszik (Egyiptomból való szabadulás), ezért érthető módon, csak így tudják elképzelni Isten szabadítását az eszkatonban, tehát az eljövendő földi messiási országban is. Ez a messiási ország hitünk szerint a Krisztus-test égészének országlása lesz, hiszen a Messiásnak az Újszövetség szerint csak egy menyasszonya van.

 

Keresztyén kritika – messiási zsidó válaszok

A messiási zsidósággal kapcsolatban számos keresztyén ellenvetés is megfogalmazódott a teológiai gondolkozásban és gyülekezeti szinten is. David Stern Jeruzsálemben élő messiási teológus összefoglalta a fenntartásokat, és a következő válaszokban igyekszik a gyanakvást oldani:

       Első vád: A messiási zsidók újraépítik a Krisztusban lerombolt válaszfalat zsidó és pogány között (Ef 2,14; Gal 3,28; Kol 3,11).

Stern válasza: Stern úgy gondolja, hogy a megjelölt bibliai versek elsősorban csak szoteriológiai mondanivalót hordoznak. Az üdvösség mindkét közösség számára a keresztesemény után csak Krisztusban van, ezért a két közösség teljesen egyenrangú egymással. Identitásaik különbözősége azonban a Krisztusban nem tűnik el. Analógiaként értendő a férfi és nő helyzete a Krisztus-testben. Ezek egyek és egyenrangúak, mindazonáltal a férfi mindenkor férfi, a nő pedig nő marad az Egyházban és a házasságban is.

       Második vád: A Krisztusban hívő zsidó többé nem zsidó, hanem keresztyén, ezért zsidó hátterét „maga mögé kellene vetnie”.

Stern válasza: Az ÚSZ-ben Pálról és Péterről úgy olvasunk, mint akik zsidóságukat megtérésük után is gyakorolták.

       Harmadik vád: A messiási oldalról fennáll a büszkeség veszélye.

Stern válasza: A büszkeség valóban bűn, azonban ez a másik oldalon is fellelhető. A léthez való jogot azonban ez az argumentum nem nullifikálhatja.

       Negyedik vád: Fennáll a zsidóság olyan túlhangsúlyozásának veszélye, amelynek következtében Jézus személye és bizonyos újszövetségi igazságok háttérbe szorulhatnak. – Ezt a veszélyt Stern is elismeri, s elkerülendőnek tartja.

       Ötödik vád: A messiási judaizmus a judaizálással herezisbe sodródik.

Stern válasza: A judaizmus azt jelenti, hogy a megtért zsidók a pogánykeresztyénektől is zsidó életmódot követelnének azok üdvösségének érdekében. Ez azonban igen ritkán fordul elő. Pál tanítása szerint a zsidó hívőknek továbbra is körül kellett metélniük gyermekeiket, és a Tórát tiszteletben kellett tartaniuk, ahogy ezt ő maga is megtette (ApCsel 16,1–3; 21,17–27). [46]

 

 

3.     Kitekintés: A „Toward Jerusalem Council II” (TJCII) látomása

 

Úton a Második Jeruzsálemi Zsinat (Tanácskozás) felé nevű mozgalom az Egyház legősibb sebének a gyógyulásán kíván munkálkodni. Célja a zsidó és pogány hívők látható és teológiai egységének helyreállítása, amely Izrael Messiásában, az egy Krisztus-testben áll fenn.[47] Az eredeti merész látás (vision) szerint egy eljövendő „második” jeruzsálemi zsinat, az ApCsel 15 reciprokaként, a zsidó Jézus-hívőket, a Krisztus-test részeként, sajátosan zsidó megjelenési formájukkal együtt (Jewish expression) fogadná el.[48] Ez azt jelentené, hogy a zsidó hívő a Krisztus-testen belül is zsidó maradhat. Gyakorolhatja ábrahámi kiválasztottságának jelét a körülmetélést, megtarthatja a zsidó ünnepeket és a Sabbatot, s Isten-dicsőítésében visszanyúlhat a sajátosan zsidó elemekhez, így akár a zsidó hangszerekhez is. Egyszerűen fogalmazva: a pogány dominanciájú Egyház történelmi antijudaizmusa felett bűnbánatot tartva, úgy fogadja el és üdvözli zsidó „idősebb testvéreit” az olajfán, mint egykor ezt a zsidó testvérek tették az első jeruzsálemi zsinaton a pogány hátterű testvéreikkel. Ez a testületi nyilatkozat megszüntetné az évszázadok óta felépített zsidó és pogány közötti teológiai apartheidot. Ezáltal az Egyház visszavonná antijudaista nyilatkozatait, s tudatosan munkálkodna a Jn 17-ben található főpapi imádság szellemében az Ef 2,16 és 3,6 igék megvalósításán. A látás hangsúlyozza, hogy a Krisztus-Messiásnak csak egy teste, egy menyasszonya és egy közös jövője van. Tudvalévő, hogy ez a megbékélés a jövőben csak egy átfogó teológiai tisztázódás, és a ma még mindkét oldalon tapasztalható arrogancia levetésének gyümölcse lehet.

A TJCII látása még ma is formálódik. Viták folynak például arról is, hogy egyáltalán az Egyház abban a pozícióban van-e, hogy „elfogadhatja” azon zsidó testvéreit, akiket eddig gyakran eltaszított magától. Nem inkább arról van-e szó, hogy a zsidó közösség fogadja vissza az olajfától eltávolodott Egyházat. Szerintünk realisztikusabbnak és biblikusabbnak tűnik az, ha egyszerűen megbékélésről és kölcsönös elfogadásról beszélnénk. Ennek esélye egyébkén I. Ferenc pápa beiktatás óta filoszemita gesztusaira és a TJCII vezetőivel ápolt kapcsolatára nézve is, jelentősen növekedett.

 

A látás eredete[49]

 Az eljövendő zsinat látását az „Union of Messianic Jewish Congregations” (UMJC) elnök, a Baruch HaShem (Dallas/Texas) messiási gyülekezet lelkipásztora, Marty Waldmann fogalmazta meg 1995-ben. A TJCII élén ma hét Messiás-hívő, és hét nem zsidó hátterű keresztyén áll. A mozgalom nem „hivatalos” szervezetként működik, habár bővülő kapcsolatokat ápol az ortodox és a protestáns egyházakkal, valamint Christoph Schönborn bécsi kardinálison keresztül a katolikus egyházzal is.

A TJCII vezető testülete[50] számos „diplomáciai” utat szervez a történelmi sebek feltárása és azok gyógyítása érdekében. Ennek szellemében keresték fel a mai Törökország területén Niceát, ahol az óegyházi zsinatok zsidóellenes rendelkezéseket fogadtak el. Itt szakítottak a zsidó páska napján tartandó húsvét-ünnepléssel (325), később pedig itt helyezték az exkommunikáció terhét minden keresztyénre, aki bármiféle zsidó hitgyakorlatot folytatott (728). A komité 1999-ben felkereste Javnét (Jamnia), ahol a Zsinagóga és az Egyház terhelt múltjának feldolgozásáért imádkoztak. A TJCII elismeri Rómának a II. Vaticanum után tett erőfeszítéseit is és publikációival[51] a tisztázódási és a megbékélési folyamaton kíván munkálkodni.

 

Értékelés és kitekintés – J. Fichtenbauer tételei

Johannes Fichtenbauer, Bécsben szolgáló katolikus fődiakónus, a TJCII meghtározó embere, a következőkben látja a messiási zsidósággal (ecclesia ex Judais) való kapcsolatfelvétel fontosságát.[52]

1. Fel kell fedezzük az Egyház zsidó gyökereit, hogy megértsük az olajfa titkát. Ezáltal az Egyház ismét képes lehet saját tanításairól héber fogalmakban gondolkodni, így pl. Mária hite is egészségesebb hangsúlyokkal lenne ellátva, hiszen ő is a Sion leánya. Minél inkább elszakítottuk Máriát saját zsidó népétől a múltban, annál inkább kezdtünk rá úgy tekinteni, mint Isten anyjára, míg végül aztán „istennővé” lett a tanulatlanok gondolkodásában.

2. Hogy kiszélesedjen fogalmunk az Egyházról. Számos felekezet úgy néz ki, mint egy zárt erődítmény, vagy egy magánvállalkozás, amelyben nincs szükség semmiféle másik közösségre, a zsidóság pedig egyáltalán nem hiányzik.

3. Hogy egységre jusson a keresztyénség. Az első szakadás bűne, tehát a zsidó és nemzeti háttérből megtért hívők szkizmája, vírusként hatott és hat ma is az Egyház testében, amely folyamatos szakadásokat okoz. A messiási zsidók visszafogadása gyógyítóan hatna a későbbi „behelyettesítéses”[53] gondolkodáson alapuló egyházi szakadások számára is. Az Egyház megtalálhatná igazi szellemi központját, amely nem Róma, nem Konstantinápoly vagy Genf, hanem Jeruzsálem.

4. Hogy helyesen értsük a Szentírást. Amikor eltűntek a messiási zsidók az Egyházból, bizonyos értelemben eltűnt a híd a héber nyelvű iratok örökségéhez is. Az ÓSZ könnyebben érthetővé válik a zsidó hermeneutikai megközelítéssel. Így visszatérhetnénk az apostoli hermeneutika örökséghez. Például ha megértenénk az „emlékezés” fogalmát az eucharisztiánkban, akkor a Golgota öröksége új módon elevenedne meg számunkra, amely több lenne, mint pusztán racionális visszagondolás.

5. Hogy eszkatologikus szerepünket újra felismerjük. Az eddigi keresztyén individuális eszkatológiánk kiegészülhetne az ószövetségi zsidóság tágabb váradalmával, tehát a világ teljes eszkatológiai meggyógyulásával (tikkun olam).

 

Reflexió Fichtenbauer tételeire

J. Fichtenbauer megjegyzései többek között azért forradalmiak, mert hitvalló katolikusként írta le őket. Méltán várja az olajfa-orientált ekkléziológiai reformációtól a katolikus egyház Mária-hitének letisztulását, valamint az ökumenikus gondolkodás és az egységvágy beteljesedését. A Róma helyett Jeruzsálem központú ökumenikus megközelítés látásunk szerint is fordulatot hozhatna az egységtörekvések fárasztó és lassan kimerülő útkeresésében.[54] A Peter Hocken által vázolt megállapítás, miszerint összefüggés van a behelyettesítés-tan és az Egyház szkizmái között, valóban továbbgondolandó. Amit pedig a héber keresztyének hídszerepéről és a hermeneutikáról említ, kívánatos lenne, ha valamennyiünk elméjéig és szívéig elhatolna. Persze mindemellett nem tehetjük meg, s nem is lenne helyénvaló az, ha az Egyház az eddigi görög gondolkodását véglegesen elfelejtené: sokkal inkább a helyes hangsúly-beállítások szükségességéről kell beszélnünk. – Az egyoldalúságot mindenképpen kerülnünk kell. Ugyanolyan helytelen lenne a jövőben kizárólag csak egy héber orientáltságú teológiát művelnünk, mint ahogy téves volt az egyoldalú görög-latin gondolkodás. Bizonyára a Szentlélek műve az is, hogy Bibliánkat ma héberül és görögül olvashatjuk.

 

Jegyzetek:

Megjegyzés:
A zsidókeresztyénségről rövid összefoglalást és bőséges irodalmi forrást közöl Alfons Weiser: Judenchristentum. Lexikon für Theologie und Kirche (LThK), Band 5, 1049–1051. pp.

[1] Jochanan Herweg: Ein Zeichen für das Kommen des Reiches: Die messianisch-jüdische Bewegung zwischen Kirche und Judentum. Diplomarbeit im Fachbereich Neues Testament der Studienrichtung Fachtheologie zur Erlangung des akademischen Grades Magister der Theologie in Katholischer Theologie, Hochschule Heiligenkreuz, 2006, 6. p. (kézirat).

[2] Andreas Hornung: Messianische Juden zwischen Juden und Volk Israel. TVG Brunnen, Basel, 1995, 4. p.

[3] Euszebiosz: Egyháztörténet. Ókeresztyén Írók 4. kötet, III.5.3., Szent István Társulat, Budapest, 1983. pp. 98-99.

[4] Javneben, a Földközi-tenger partján működő rabbinisztikus iskola, Kr. után 90 körül az ún. Tizennyolcas imádságba beilleszti a Birkat-HaMinim (birkat = áldás) passzust, amely a nazarénusokat és heretikusokat (minim) kiátkozza. Ezzel a liturgikus imádságrészlettel a zsidókeresztyének többé nem tudtak azonosulni, ezért a zsinagógák elhagyására kényszerültek. A megnevezett tizenkettedik kérés így hangzott: „Ne legyen reménységük a hitehagyottaknak, a gőg uralma gyorsan semmisüljön meg napjainkban, s add, hogy a nicrim (názáretiek) és a heretikusok egy pillanat alatt elvesszenek” In: Langer: Birkat ha-minim. In: Dictionary of Jewish-Christians Relations (DJCR), 60. p.

[5] G. Stemberger: Jabne und der Kanon. In: I. Baldermann (Hg.): Zum Problem des biblischen Kanons (Jahrbuch für biblische Theologie 3). Neukirchen-Vluyn, 1988, 163. p.

[6] B. Pixner archeológiai kutatásaira utalva állítja, hogy a mai úrvacsorai terem helyén, a Sion nyugati részén, egy Jézus-hívők által épített messiási zsinagóga állt, amelyet a lerombolt templom maradványaiból építettek. Ld. B. Pixner: Wege des Messias und Stätten der Urkirche. Jesus und das Judenchristentum im Licht neuer archeologischer Erkentnisse. Giessen, 1996, 297. és köv. oldalak.

[7] Euszebiosz, Egyháztörténetében (IV. 5) a következő listát közli: Az Úr testvére Jakab, Simeon (Kleofás fia), Jusztusz, Zákeus, Tóbiás, Benjámin, János, Mátyás, Fülöp, Szenekász, Jusztusz, Lévi, Efrész, József és Júdás.

[8] Aelius Hardrinaus neve után.

[9] Hadriánusz császár (Kr. u. 117–138) teljességgel betiltotta a zsidó vallás gyakorlását, így a körülmetélést, a Tóra-tanulmányozást, s Sabbat megtartását az egész Római Birodalomban. Vö. Hornung, 6. p.

[10] Eusebius: Life of Constantine, Book 3, 18-20 pp.

[11]  James Parkes: The Conflict of the Church and the Synagogue. A Study in the Origins of Antisemitism. Appendix Three: Profession of Faith Extracted from Jews on Baptism / Profession of Faith, from the Church of Constantinople. Atheneum, 1985, 397-398 pp.

[12] Magnéziánusokhoz írt levelében írja: „Helytelen Jézus Krisztust mondani és zsidó módon élni.” Vö. J. A. Fischer: Schriften des Urchristentums (Zweiter Teil). Die Apostolischen Väter. Darmstadt, 1993, 167–168. pp.

[13] A 12–13. fejezetben az ifjabbak öröklését hangsúlyozza (Jákób Ézsau helyett, valamint Efraim Manassé helyett).

[14] Cyprian: Über das Gebet des Herrn: „Ők a zsidók, többé Istent nem nevezhetik Atyjuknak, mert az Úr elutasította őket, amikor ezt mondta: Ti az ördög atya gyermekei vagytok…” (10). Bibliothek der Kirchenväter (BKV) I, Kempten, 1918, 173. p.

[15] A. Hornung: Messianische Juden, 12. p.

[16] A Christ Church messiási gyülekezet vezetői Jeruzsálemben Ruven és Benjamin Berger testvérpár (2013). Számos könyvet publikáltak, melyek közül néhányat az irodalomjegyzékben feltüntetünk.

[17] J. Herweg: Ein Zeichen, 23. p.

[18] D. Cohn-Sherbok: Messianic Judaism. Continuum, London, 2000, 14. p.

[19] D. Juster/P. Hocken: The Messianic Jewish Movement. An Introduction. TJCII Booklet, Series No. 2., 2004, 11–16. pp.

[20] Juster/Hocken, 11–18. p.

[21] Juster/Hocken, 11–18. p.

[22] Juster/Hocken, 17. p.

[23] Rabinovics megtartotta a Sabbat-ünneplést, hirdette a körülmetélés további érvényességét. Közössége minden zsidó ünnepet megtartott. Mindemellett vallotta az egy egyetemes Egyházat és az egy keresztséget is. Vö. Kai Kjaer-Hansen: Joseph Rabinovitz, 10–12. pp.

[24] Cohn-Sherbok, 18kk. Bővebben: K. Kjaer-Hansen: Joseph Rabinowitz and the Messianic Movement: The Herzl of Jewish Christianity. Grand Rapids, (MI), 1995.

[25] B. E. Baur: In Search of Identity, 25. p.

[26] Sírjára a következőt íratta fel: Egy olyan izraelita fekszik itt, aki hitt Jehowában, s Felkentjében, a Názáreti Jézusban, Aki a zsidók királya. In: Kai Kjaer Hansen: Joseph Rabinowitz – The Herzl of Jewish Christianity. Miskan, 1,1991, 1.p.

[27] A pontos életrajzi adatokat Marton Zsolt: Zsidók útja  a világ Messiásához (Budapest, 2013, kézirat) című MA dolgozatból vettem át.

[28] Rabinowitz (Rabinovics) részletesebb életrajza: Frederick W. Metzger (Metzger Frigyes): Hungary, The Jews and the Gospel: 150 A.D. to 1950 A.D. Mishkan, 1, 1991, 21–23. pp.

[29] F. W. Metzger: Hungary, Jews and the Gospel, 23–25. pp. A Metzger cikk számadatait korrigálta Carl Flesch,  az egykori közösség tagja.

[30] A Skót Misszió szolgálatáról kitűnő ismertetést találunk Anne-Marie Kool disszertációjában: Az Úr csodásan működik. I. kötet, 100–138. pp.

[31] Részletezett adattár: Kjaer-Hansen/Skjott: Facts and Myths. About the Messianic Congregations in Israel. Mishkan 30-31/1999, Published by the United Christian Council in Israel in cooperation with the Caspari Center for Biblical and Jewish Studies, Jerusalem, 1999. A 2013-ban végzett állami népszámlálás is említést tesz a messiási zsidóság jelenlétéről, számukat kb. 15 ezerre teszi.

[32] A Caspari Center jelentős teológiai könyvtárral rendelkezik. Laikus lelkészek és vezetők számára szervez kurzusokat, és erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a messiási közösségek jobban egymásra találjanak, és lelkészeik teológiai ismereteket sajátítsanak el.

[33] A. Hornung, 16–18. pp.

[34] A németországi országos egyházi napokon (Kirchentag) a messiási zsidók soha nem kaphatnak bemutatkozási lehetőséget.

[35] David Stern: Messianic Jewish Manifesto. Jewish New Testament Publications, Maryland, 1988, 4. p.

[36] David Stern: Messianic, 12. p.

[37] B. E. Baur: Search of Identity, 25. p.

[38] A. Hornung: Messianische Juden, 21. p.

[39] O. Kvarme: Hebrew Christinaty in the Holy Land from 1948 to the Present. Mishkan, 28,1998, 60. p.

[40] Uo. 62. p.

[41] Uo. 63. p.

[42] Ez persze nem jelenti azt, hogy a messiási zsidók hiánytalanul elfogadták az egyetemes Egyház ökumenikus hitvallásait. A szkepticizmus legyőzéséért még munkálkodni kell.

[43] Arnold Fruchtenbaum: Dreieinigkeit. In: Kol Hesed, Nr. 1, 2005, 9–10. pp.

[44] W. Gesenius: Hebräisches und Aramäisches Wörterbuch über das AT. 857. p. Ld. bővebben A. Hornung, 27. p.

[45] G. Nerel: Primitive Jewish Christians in The modern thought of Messianic Jews. In: S. M. Mimouni: Le Judeéo-Christianisme dans tous ses états. Paris, 2001, 421. p. Idézi: J. Herweg, 80. p.

[46] David Stern: Messianic, 13. p.

[47] Peter Hocken: Toward Jerusalem Council II. The Vision and the Story. Kiadó nélkül, 2nd edition, 2004. (A magyar fordítás előkészítés alatt.)

[48] A látás (vision) időközben módosult. A mozgalom vezetői (P. Hocken és mások) inkább kölcsönös befogadásról beszélnek, s nem az ApCsel reciprok értelmezéséről. Ez az alázat hangja, amelyben a pogány hátterű Egyház lemond felsőbbségi tudatáról, s önmagát Izrael olajfáján a messiási zsidó testvérek mellett kívánja látni. Ld. P. Hocken: Toward Jerusalem Council, 2nd edition, revideált készülő magyar kiadás. Kézirat, 2008.

[49] Ld. bővebben: http://www.tjcii.org

[50] Messiási zsidó tagok:  Marty Waldmann, Brian Cox, Dan Juster, David Rudolph, Avi Mizrachi, Benjamin Berger, Marcel Rebiai. Keresztyének:  Brian Cox (anglikán),Wayne Wilks (szabadegyház), Martin Bühlmann (szabadegyház), Johannes Fichtenbauer (katolikus), Peter Hocken (katolikus), Vasile Mihoc (ortodox).

[51] Daniel Juster and Peter Hocken: The Messianic Jewish Movement. An Introduction. TJCII Booklet Series No. 2, Bullettin TJCII, 2004.

[52] Az alábbiak a Romániai Ortodox Egyházzal folytatott konzultáción hangoztak el 2006. október 16–19. között Sambata de Sus kolostorban. Kézirat alapján.

[53] Minden egyházszakadás mögött felismerhető a behelyettesítés gondolat. Mostantól fogva én vagyok az „Istentől kiválasztott”, a „verus Israel”.

[54] Vö. Tatai István: Az Egyház látható egységének problematikája. ThSz., 2008/3, 176–178. pp.

Comments