100 éve született Fábián József

A centenárium alkalmából a Fábián József által 1969–70-ben összeállított Hitelveink című dokumentumból közlünk egy fejezetet. A teljes dokumentum Telegdi József szerkesztésében a punkosditortenelem.ptf.hu oldalon érhető el.

Bevezetés

Egyházunk hitvallásának írásba foglalt kidolgozását ilyen részletességgel néhai egyházelnökünk, Fábián József (1913–2002) készítette el Evangéliumi Keresztyének – Pünkösdiek – Hitelvei címmel 1969–70-ben, melyet azóta is Hitelveink néven tartunk számon. Ez a tanulmány eredetileg a lelkészképzésben résztvevő teológiai hallgatóink számára íródott, de mindig is szívesen forgatták gyülekezeteink lelkipásztorai és más szolgálattevői is.

A magyarországi pünkösdi mozgalom története során több hitvallási dokumentum is született. Az első, általunk ismert ilyen irat 1949-ből datálódik, melyet több is követett; hitvallásunk legújabb tömör foglalata 2008-ban látott napvilágot, ill. a közelmúltban sorozat is indult Rozgonyi Botond tollából a Pünkösd.ma hasábjain.

A Fábián József által készített tanulmányt tiszteletünk jeléül adjuk közre a szerző születésének 100. évfordulója alkalmából. Több akar ez lenni, mint tiszteletteljes megemlékezés, hiszen az itt olvasható gondolatok olyan elévülhetetlen bibliai igazságokat gyűjtenek csokorba, fogalmaznak meg, amelyek elősegítik gyülekezeteinkben az egységes biblikus lását formálását, így napjainkban is haszonnal olvashatók. Egyes állításait ma talán másként vagy árnyaltabban fogalmaznánk meg, egy-egy tételt, mondatot esetleg vitathatunk is, de mindez semmit nem von le a tanulmány értékéből: az ebben megfogalmazottak a szerző alapos bibliaismeretéről, a Szentírás iránti őszinte elkötelezettségéről és mély istenfélelméről tesznek tanúbizonyságot.

Lapszámunkban – történelmi forrásközlésként – a Szentlélekről szóló, 10. fejezetet tesszük közzé.

10. A Szentlélek[1]

A Szentlélekről szóló tanítás a Szentírás egyik legfontosabb igazsága. János 2. és 3. levelének kivételével az Újszövetség minden könyve ír a Szentlélek munkájáról. A négy evangélium a Szentlélek kitöltetésének ígéretéről tudósít (vö. Mt 3,11 és par.). Napjaink protestáns teológiájában elhanyagolt terület a Szentlélekről szóló tanítás. Ez lelki halálba vezet, mert Szentlélek nélkül nincs életképes kereszténység. Csak ő teheti valósággá bennünk, amit Krisztus elvégzett.

10.1. A Szentlélek természete

10.1.1. A Szentlélek nevei

A Szentlélek különböző nevei az ő természetére, személyiségére utalnak.

a) Isten Lelke (Lk 11,3). A Szentlélek az Isten (személyes) cselekvő ereje. A világteremtésben a Szentlélek is részt vett gondviselő jelenlétével. Az embervilágban pedig Isten a Szentlélek által téríti meg a bűnösöket, és tartja meg a hívőket.

A Szentírás a Szentlélekről mint Istenről tesz bizonyságot: ő örökkévaló, mindenütt jelenvaló, mindenható és mindentudó (Lk 1,35; 1Kor 2,10–11; Zsid 9,14). A teremtéstől kezdve ő az életadó és éltető. Újonnan szülő, megszentelő és feltámasztó isteni hatalom (1Móz 1,2; Jób 33,4; Jn 3,5–8; Róm 8–11). Egy az Atyával és a Fiúval (Mt 28,19; 1Kor 12,4–6; 2Kor 13,13; Jel 1,4).

A Szentlélek személy, nem csupán hatóerő. A Szentírás gyakran személytelenül említi a Szentlelket, mint éltető leheletet, mint kenetet, mint világosság lángját, az élet vizének kútfejét, és mint Isten ajándékát. Ezek a megjelölések inkább munkájára, mint személyére vonatkoznak. A Szentlélek személy voltát világosan mutatja a Szentírás: gondolkodik (Róm 8,27), akar (1Kor 12,11), érez (Ef 4,30), kinyilatkoztat (1Pt 1,19), tanít (Jn 14,26), bizonyságot tesz (Gal 4,6), közbenjár (Róm 8,26), beszél (Jel 2,7), rendelkezik (ApCs 16,6–7), tanúbizonyságot tesz (Jn 15,26).

Megszomorítható (Ef 4,30), hazugsággal megbántható (ApCs 5,3–4) és káromlása meg nem bocsátható (Mt 12,31–32). Az Ige világosan megkülönbözteti a Szentlelket az általa osztott kegyelmi ajándékoktól (1Kor 12,11).

A Szentlélek az egész Szentírás által láthatatlanul, titkosan és a bensőnkben működik. Soha nem beszél önmagáról, mindig mást képvisel, más nevében nyilatkozik meg. Jézus mögé és belső emberünkbe rejtőzik, soha nem magára, hanem mindig Isten akaratára és Krisztus üdvözítő munkájára hívja fel a figyelmet (Jn 16,14).

b) Krisztus Lelke (Róm 8,9). Nincs különbség Isten Lelke, Krisztus Lelke és a Szentlélek között, csak munkája szerint van különböző néven nevezve. Azért Krisztus Lelke, mert az Atya Krisztus nevében küldte el (Jn 14,26); maga Krisztus küldte el (Jn 16,7).

A Szentlélek lelki-szellemi életünk forrása. Általa jutunk istenfiúságra, és ebben ő tart meg Krisztus által (Jn 1,12–13; 4,10; 7,38); Krisztus merít Szentlélekbe (Mt 3,11). A Szentlélek azért küldetett, hogy a győzelmes Krisztust dicsőítse (Jn 16,14).

A megdicsőült Krisztus a Szentlélek által van jelen a gyülekezetben és az egyes hívőben. A Szentlélek által lehetséges, hogy a megdicsőült Krisztus az egész világon egyidejűleg jelen legyen (Mt 18,20; Róm 9,10). A Szentlélek eljövetelének köszönhető, hogy Krisztus élete a mi életünkké lett őbenne.

c) Szentlélek (Mt 12,32). Azért nevezi az Ige Szentléleknek, mert az Isten legtökéletesebb szentségét képviseli a földön. Az ő ereje képesíti a hívőket arra, hogy győzelmes életük legyen a bűn felett (ApCs 1,8; 2Pt 1,3).

d) Vigasztalás Lelke (Jn 14,26). Ezt a nevet a János 14–17. fejezeteiben olvassuk. A görög Paraklétosz szó jelentése: vigasztaló, pártfogó, minden jóban segítő. Jézus a Szentlelket küldi el, ugyanakkor ő maga jön el a Szentlélek által. Így lett a Szentlélek a tanítványok vigasztalója, szószólója az Atyánál. Az ígéret szerint személyesen támogatja és tanítja őket. Összeköttetésbe hozza őket Jézus Krisztussal; a vele való állandó kapcsolatuk a legtökéletesebb vigasztalás.

e) Ígéret Lelke. Az Ef 1,13-ban olvassuk, hogy a Szentlélek a Krisztus ígéreteinek beteljesedése. Az Úr biztosította tanítványait: „Íme, én elküldöm az Atyának ígéretét...” (Lk 24,49) A Szentlélek pünkösd napján mint az „ígéret Lelke” jött el (ApCs 2,14–16). Igazolta Krisztus ígéretének valóságát, és ezzel bizonyította, hogy Istennek minden ígérete beteljesedik.

f) Igazság Lelke. Az Úr Jézus háromszor is mondta, hogy a Szentlélek, mint az „igazság Lelke” jön el (Jn 14,17; 15,26; 16,12–13). János apostol írja: „A Lélek az igazság.” (1Jn 5,6) Az igazság Lelke testesíti meg az igazságot, megigazít, mivel Krisztus az igazság. A Szentlélek feladata, hogy Krisztust kijelentse, és őt dicsőítse (Jn 16,14).

g) Kegyelem Lelke (Zsid 10,29). Az evangélium kegyelmi üzenetét Isten a Szentlélek által közvetíti az ember számára (Zak 12,10). Maga a Szentlélek is kegyelmi ajándék (1Kor 12,1–11; Róm 6,23), akit senki sem érdemelhet ki. Aki megveti a kegyelemnek Lelkét, azt űzi el magától, aki egyedül képes az emberi szív átformálására. Az ilyen ember önmagát vonja ki Isten irgalmából (Zsid 10,29).

h) Élet Lelke. A Szentlélek az élet Lelke (Róm 8,2), az élet folyama (Jn 7,38–39); élettel árasztja el egész lényünket. Legyőzi a bűn uralmát, és a Szentlélek templomává tesz. Isten a Szentlélek ereje által gyógyítja meg a benne hívőket testi betegségükből; általa támasztja fel azokat, akik a belé vetett hitben halnak meg (Róm 8,11).

i) Fiúság Lelke (Róm 8,15). Az üdvösségre jutott ember nem csupán az „Isten gyermeke” nevet kapja, és így Isten családjához tartozó lesz, hanem lelkét bizonyosság tölti be, hogy Isten gyermekévé lett. Amint Krisztus a mennyben tesz rólunk bizonyságot, úgy tesz bizonyságot a Szentlélek a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.

10.1.2. A Szentlélek jelképei

Isten számolt nyelvünk szegénységével, ezért jelképekben is szól hozzánk. A Szentlélek jelképei az ő személyiségének és munkálkodásának egyes vonásait fejezik ki.

a) Tűz (Ézs 4,3–4; Mt 3,11; Lk 3,16). A tűz jelképezi a tisztítást, a lángoló lelkületet, a Szentlélektől felkent buzgó tevékenységet. A Szentlélek tűzhöz hasonlít, mert melegít, megvilágosít, terjed és tisztít (Jer 20,9).

b) Szél (Ez 37,7–10; Jn 3,8; ApCs 2,2). A szél a Szentlélek újjáteremtő munkáját jelképezi. Pünkösdkor szél zúgott végig az egész házon, ahol a 120 főnyi imádkozó sokaság tartózkodott. Ez a „szél” nem forgatta fel a házat, nem borogatta fel a berendezési tárgyakat; az ember benső világában az Isten akarata szerinti rendet és életet hoz létre. A tanítványok erővel és bátorsággal teltek meg, a nép pedig megdöbbenéssel és félelemmel (ApCs 2,37). Igazi lelki-szellemi ébredést csak a „pünkösdi szél” hoz. Ő az ébredés szele, akit ma is a lelkek milliói várnak, hogy „elérkezzen a felüdülés ideje” (ApCs 3,19).

c) Víz (2Móz 17,6; Ez 36,25–28; 47,1; Jn 3,5; 4,14; 7,38–39). A Szentlélek az élet vizének forrása, az élet valóságos folyama. Mint folyó ömlik, árad lelkünkbe, és lemossa a bűnt. Azt végzi a Szentlélek a szellemvilágban, amit a víz az anyagvilágban: élteti és felüdíti a szomjazókat (Ézs 44,3). A megtisztulás fürdője (Ez 36,25; 1Kor 6,11). Bűnt és betegséget gyógyító víz (Ez 47,9). Gazdag gyümölcsözést biztosít (Zsolt 1,1–3).

d) Pecsét és zálog (előleg). Isten Lelkének ez a jelképe az Isten gyermekeié (Ef 1,13; 2Kor 1,22). A pecsét egy tárgyon annak tulajdonjogát igazolja, akinek pecsétje van rajta. A Szentlélek adja a bizonyosságot és a meggyőződést, hogy Isten gyermekei vagyunk (Róm 8,16). Ő a mi mennyei örökségünk záloga (előleg[2]), az eljövendő dicsőség biztosítéka. A hívő ember már elpecsételt ugyan, de őrizkednie kell minden bűntől, ami feltörheti a pecsétet (Ef 4,30).

e) Olaj és kenet. Az ószövetségi korban olajjal kenték fel a királyokat, papokat és prófétákat. Az újszövetségi korban a gyülekezet: „királyi papság és szent nép” (1Pt 2,9). Isten az Úr Jézust Szentlélekkel kente fel a szolgálatra (ApCs 10,38). A Szentlélek kitöltetése által ma is papokat ken fel a Jézus Krisztus szolgálatára. Az Istentől küldött kenetet nem pótolja, és nem helyettesítheti semmi (vö. 1Jn 2,20.27). „A te ruháid mindenkor fehérek legyenek, és az olaj a fejedről el ne fogyatkozzék.” (Préd 9,10) Csak az Isten Lelkével felkentek ajkán lesz Jézus neve „kiöntött, drága kenet” (Én 1,3). Csak ott tölti be az egész házat e drága „kenet illata”, ahol Szentlélekkel felkent emberek élnek és szolgálnak (vö. Jn 12,3).

f) Galamb. A szelídség, ártatlanság, szeretet és békesség jelképe. Nóé galambja, mely olajfa levéllel a csőrében tért vissza a bárkába, ma is a béke jelképét szimbolizálja az egész világon. A Szentlélek (mintegy) galamb formájában szállt Jézusra (Mt 3,16).

10.2. A Szentlélek az Ószövetségben

A Szentlélek munkája kiterjed a világmindenségre. Ő ott munkálkodott a teremtésben, ott találjuk a világ fenntartásában és kormányzásában is, de legfőbb feladata Isten üdvtervének végrehajtása az embervilágban. A Szentírásban Isten nem a világmindenség teremtésének és kormányzásának titkaiba akar beavatni minket, hanem feltárja, hogy az emberiség üdvözítése a célja; az embert örök dicsőségbe akarja vezetni. Annyiban érinti az üdvösségünkkel közvetlenül össze nem függő dolgokat, amennyiben az kapcsolatban van üdvösségünk munkájával.

10.2.1. A Lélek a teremtésnél

Mózes 1. könyvének 1. fejezete néhány verséből – és más igehelyekből – világosan kitűnik, hogy a teremtés nagy művében részt vett a Szentháromság mindhárom személye. Mindegyik személy a maga tevékenységét végezte, és ez a legtökéletesebb összhangban történt. Minden az Atya tanácsa és akarata szerint ment végbe. Minden a Fiú által lett, „nála nélkül semmi sem lett” (Jn 1,3). Isten Lelke a vizek felett lebegett (a héber szó azt jelenti: védőn, oltalmazón beborította). A Lélek táplálta a mindenséget. Ő az élet hordozója, az élet plántálója és fenntartója. Jelenlétével és erejével áthatja az egész világmindenséget. Ő eleveníti meg Izráelt is az Ezékiel 37. fejezete szerint.

10.2.2. Diadalmas erőben megnyilvánuló Lélek

Az Ószövetségben sok olyan személyt találunk, akiket a Lélek különös erővel és képességgel ruházott fel az Isten akaratának szolgálatában. Megemlíthetjük Józsefet (1Móz 41,38–40), Bésaléelt (2Móz 35,30–31), Mózest (4Móz 11,16–17), Józsuét (4Móz 27,8–21), Gedeont (Bír 6,34), Jeftét (Bír 11,29) és Sámsont (Bír 13,24–25).

10.2.3. A Lélek munkája a prófétákban

Az ószövetségi korban Isten üzenetének hordozói a próféták voltak, akik a Lélek ereje által hirdették Jahve üzenetét – szóban és írásban – ott, ahova küldte őket. Izráel egész története során mindig voltak férfiak, akiket Isten elhívott, és betöltött Szentlélekkel, hogy a prófétaság különös szolgálatát végezzék (1Pt 1,11; 2Pt 1,21). Az ószövetségi idők prófétái közül egyesek néha elragadtatott állapotba kerültek. Ezékiel erről így beszél: „...fölemelve vitt engem a Lélek.” (Ez 8,1–3) Dániel pedig ekképpen vall: „És hallám az ő beszédének szavát, és mikor hallám és elájultam, orcámra esém, éspedig orcámmal a földre ... és mikor e szókat szólá velem, felállék reszketve ... a földre esém és megnémulék ... attól fogva nem álla meg az erő, és lélegzet sem marada bennem.” (Dán 10,9–19) A prófétaságnak ezzel az önkívületbe esés formájával az Újszövetségben nem találkozunk.[3]

A próféták nem prófétálhattak saját belátásuk szerint: csak akkor szólhattak, amikor Isten adott Igét az ajkukra és ott, ahova az Igét küldte. A próféták nem voltak mindentudók, csak annyit tudtak, amennyit az Úr megjelentett nekik. Például Jeremiás próféta nem tudta, hogy a nép cselt sző ellene (Jer 11,9; 12,6). Egyes próféták olyan kapcsolatban voltak Istennel, hogy bármikor átvehették a Szentlélek közléseit. Válságos helyzetben külön is kérhették Isten vezetését és kijelentését (2Kir 3,12).


10.2.4. A megújító Szellem

Az Ószövetség feljegyzi, hogy a Szentlélek átalakítja az emberi természetet. Az Ézs 63,10–11-ben azt olvassuk, hogy a pusztában vándorló Izráel megszomorította Isten Szentlelkét. A hűséges Isten viszont az ő jó Lelkét adta népének, hogy oktassa őket (Neh 9,20). Dávid úgy tapasztalta, hogy Isten Lelke elől nem lehet elrejtőzni, mert mindenütt jelen van (Zsolt 143,10). Miután bűnbocsánatot kapott, azért könyörgött, hogy az Úr az ő Szentlelkét adja vissza neki (Zsolt 51,11). A „Szentlélek” nevet az Ószövetség mindössze háromszor említi, az Újszövetségben 86-szor találjuk. Ez abból adódik, hogy az Ószövetség a Szentlélek erejének működését emeli ki, az Újszövetség pedig a Lélek megszentelő munkáját.

a) A Szentlélek általános kitöltetése: a jövő ígérete. Időnként Isten kiválasztott egyes férfiakat, akiket betöltött Lelkével, és megbízta őket, hogy vezessék Izráel népét az Ő útján. Azonban a nép minduntalan idegen istenekhez hajolt. Látható volt, hogy a Lélek általános kiáradására van szükség ahhoz, hogy a nép visszatérjen Istenhez. Ezékiel azt hirdeti, hogy Isten túláradó mértékben kitölti Lelkét az egész népre (Ez 36,25–29), és szívükbe írja törvényét (Jer 31,34). A Lélek erőben töltetik ki minden testre (Jóel 2,28–32). Általános kitöltetésének következménye, hogy sokan megtérnek, mert „aki csak segítségül hívja az Úrnak nevét, megmenekül...” (Jóel 2,32).

b) A Messiás eljövetelével kapcsolatban. Az ószövetségi jövendölések szerint a Lélek kiáradása a Messiás-király eljövetelének csúcspontja lesz: a Messiáson folyamatosan megnyugszik az Úrnak Lelke (Ézs 9,6–7). Ő lesz az, aki Szentlélekkel és tűzzel keresztel (Mt 3,11). A messiási országot alapító király ismertetőjele ez. A Szentlélek (pünkösdi) kitöltetése Krisztusnak e földről történt távozása után vette kezdetét (Jn 16,7).

Az Ószövetségben nem úgy nyilvánult meg a Szentlélek, miként később a megfeszített, feltámadott és megdicsőített Krisztus munkájában. A Lélek ajándéka akkor küldetett el, amikor Krisztus mint közbenjáró elfoglalta helyét az Atya jobbján. A Szentlélek kitöltetése nyitotta meg az új szövetség korszakát. Ekkor teljesedett be Istennek az az ígérete, hogy Lelkét kitölti minden testre, és törvényét népének szívébe írja.

10.3. A Szentlélek Jézus Krisztusban

Jézus Krisztus léte nem e földön vette kezdetét. Ő öröktől fogva van (Jn 5,26). Földre születésével a megváltás művének elvégzése céljából lépett emberi világunkba.

1. Születése. Jézus Krisztus az ő emberré lételének első pillanatától fogva közösségben volt a Szentlélekkel. A Szentlélektől fogantatott, és ezért, akit Mária szült, Szentnek, Isten Fiának neveztetett (Mt 1,20; Lk 1,35). Az isteni beavatkozás tényéből Krisztus bűntelensége látható. Teljesen szent volt. Rajta megtört a bűn ereje, ezért az „asszony szülötte” ember voltában is szent volt, és az Isten Fia volt. Ő a „második ember”, a mennyből való (1Kor 15,47); élete fentről származott (Jn 9,23). Életcélja az emberiség megváltása (1Kor 15,14). A Szentlélektől kellett fogantatnia test szerint, hogy teljességgel alkalmas legyen arra, hogy népét megváltsa annak bűneiből (Mt 1,21).

2. Bemeríttetése, Szentlélek-keresztsége. Jézus fogantatása a Szentlélek által történt, a Lélek mindvégig benne lakozott; bemerítésekor mégis Szentlélekkel kente fel őt az Atya. Jézust ekkor pappá, prófétává és királlyá kente fel az Atya. Az előbbi esetben ember volta lett megszentelve, utóbbiban hivatására lett fölavatva.

3. Szolgálata. Jézus Krisztust bemerítése után a pusztába vitte a Lélek, hogy a Sátán megkísértse. A Sátán kísértésének célja az volt, hogy Jézus elbukjon, és erejét önző, becsvágyó módon világi, testi dolgok felé fordítsa. Jézus diadalmaskodott a világ fejedelmének kísértései fölött (Zsid 4,15); szolgálatát a benne lakozó Szentlélek ereje által végezte, és betöltötte Messiási feladatát (Lk 4,18).

4. Keresztre feszítése. Nem csupán a pusztai megkísértetésében, nem csak a szolgálatában erősítette Jézust a Szentlélek, hanem hatalmat adott neki arra, hogy „örökkévaló Lélek által áldozza fel magát ártatlanul Istennek” (Zsid 9,14). Emberi természete át volt hatva Isten szeretetével a Szentlélek által, aki szüntelen éltette, és alkalmassá tette őt arra, hogy „megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedjen” (Zsid 12,2).

5. Feltámadása. A Szentlélek támasztotta fel Krisztust (Róm 1,4; 8,11). Jézus a feltámadása után tanítványaira lehelt, és azt mondta: „Vegyetek Szentlelket!” (Jn 20,22) Ennek jelentősége még nem a „Vigasztaló” kiáradásában rejlett, hanem Krisztus diadalmas feltámadásának erejében. Ez által nyertek erőt a tanítványok pünkösdig arra, hogy hittel és imádsággal várják a Vigasztaló kitöltetését.

10.4. A Szentlélek munkája a hívőkben

10.4.1. Meggyőz

A Jn 16,7–11-ben beszél az Úr a Vigasztalónak a világ irányában gyakorolt munkájáról, aki az igazság bizonyító erejével lép fel a világgal szemben.

a) Meggyőz a hitetlenség bűnéről. Péter a pünkösdi prédikációjában hallgatóinak leírhatatlan bűnére mutatott rá, és bűnbánatra hívta fel őket: bűnük a hitetlenségből fakadó irigység, ami miatt megölték a dicsőség Urát. A rájuk váró veszedelemtől óvta őket, ami menthetetlenül bekövetkezik, ha közömbösek maradnak azok iránt, amiket szemükkel láttak és fülükkel hallottak. Meggyőzhetjük az embert bizonyos durva bűnei felől, de a hitetlenség bűnéről nincs ember, aki meggyőzhetné. Ezt egyedül csak a Szentlélek teheti meg.

b) Meggyőz Krisztus igazságáról. Krisztust mint gonosztevőt, és mint a nép csalóját feszítették keresztre. Pünkösd napján a Szentlélek kiáradása által meggyőződött a nép arról, hogy az igazság Urát feszítették meg (ApCs 2,36–37). Azt is bizonyossá tette számukra a Szentlélek, hogy bocsánatot és üdvösséget nyerhetnek Jézus Krisztus nevében (ApCs 2,38–39).

c) A Sátán megítélésében. A kereszt a bűnért járó ítélet „ismertetése” volt. Ebben azt az igazságot tárta fel Isten, hogy a Sátán hatalma megtört az emberi élet felett (Róm 16,20; Kol 2,15; Zsid 2,14–15; 1Jn 3,8). Krisztus az ő halála által megszabadította a benne hívőket a Sátán hatalma alól, akiket a Szentlélek győz meg szabadságuk felől (Jn 8,36; 2Kor 3,17). Mind az igazság, mind az irgalom megszüntette a Sátán jogát a Krisztusban hívők felett.

10.4.2. Újjáteremt, újonnan szül

 Az embert szellemi világ veszi körül, melynek középpontja Isten, aki nincs messze egyikünktől sem (ApCs 17,2). Az ember mégis úgy viselkedik, mintha nem létezne ez a szellemi világ. De ha az Úr megeleveníti a szellemét, ráeszmél a szellemvilág létezésére, és szellemi életet kezd élni. Aki újonnan született, az tudja, hogy ez nem pusztán hitelv, hanem gyakorlati valóság.

10.4.3. Bennünk lakozik

Isten mindenütt és mindig jelen van. Benne él, létezik és mozog minden (ApCs 17,26–28). Mégis más dolog az, ha ő vesz lakozást az emberben. Ezt a benső viszonyt a Szentháromság valóságos jelenléte hozza létre (Jn 14,17.23; 1Jn 2,27; 3,24). A Szentlélek által újonnan születni annyit jelent, hogy egyesültünk Istennel és Krisztussal (1Kor 6,17). Isten nem csupán a Szentlélek ajándékait adja a hívők szívébe, hanem magát a Szentlélek személyét is. A hívő ember teste a Szentlélek temploma, Istennek olyan felszentelt tulajdona, mint amilyen a szent sátor volt, amit Isten az ő lakhelyévé szentelt fel (1Kor 6,19; Róm 12,1).

10.4.4. Megszentel

Az újonnan születés az emberben gyökeres változást hoz létre. Ez nem jelenti azt, hogy tökéletes lett. Vannak még gyöngeségei, és meg kell tanulnia a test és az ördög elleni harcot. A Szentlélek nem erőlteti akaratát az emberre, hanem az ember engedelmességétől függően fokozatosan átalakítja a lelket, és élteti. A hitnek sok próba által kell erősödnie, a szeretetnek megszilárdulnia, hogy a hívő ember helyt álljon a nehézségekben és kísértésekben. A bűn csábítását le kell győzni, az ember szándékait és indulatait át kell alakítani; az evangélium, amely az újonnan születés eszköze, keresztény életünk nevelésének állandó eszközévé válik (1Pt 1,23). A Szentlélek kialakítja az emberben a keresztény erkölcsöt (Gal 5,22–23), melyet a „Lélek gyümölcsének” is nevezünk. A Szentlélek ereje áttör a szívből a külsőig, a láthatóig, a szavakig és a cselekvésig. Egészen addig, amíg az egész ember megdicsőül a Szentlélek által, mert felragyog benne Jézus Krisztus élete (2Kor 4,10).

10.4.5. Felruház mennyei erővel

a) Jézus így beszélt a Szentléleknek erről a munkájáról: „vesztek erőt” (ApCs 1,8). Ebben az ígéretben a hangsúly nem az újjászületésen, hanem a szolgálatra való megerősítésen van. Bárhol ír az Ige a Szentlélek eljöveteléről ezekkel a szavakkal: „eljött rájuk”, „megnyugodott rajtuk” vagy „betöltötte őket”, ezek soha nem a Szentlélek megszentelő munkájával, hanem mindig a szolgálatra való felkészítéssel vannak kapcsolatban.

A tanítványok pünkösd előtt is kaptak hatalmat a megbízatásuk időleges végzésére (Mt 10,1). Mégis hiányzott náluk az a mennyei erő, amelyről az ApCs 1,8-ban olvasunk. A megígért Szentlélek kitöltetését természetfeletti megnyilatkozások kísérték (ApCs 2,1–4). A legfeltűnőbb a „más” vagy „idegen” nyelven hozott kijelentés volt. Ezt a kijelentést lelki-szellemi erő kísérte (ApCs 10,34–46; 11,16). Ezt a tényt „Szentlélek-keresztségnek” (Szentlélekbe merítésnek) nevezzük (ApCs 1,5). A Szentlélek-keresztséget erőben való részesülésnek és Szentlélekkel való beteljesedésnek is nevezi az Ige.

b) Sajátos jellege. Az említett tények azt bizonyítják, hogy Isten a hívőket mennyei erővel ruházta fel, és azok a Szentlélek kiáradásának pillanatától olyan nyelven szóltak, amelyet maguk sem ismertek.

A Szentlélek a megtéréskor újonnan szüli az embert, azután – mint benne lakozó megszentelő Lélek – megtermi a „Lélek gyümölcsét” (Gal 5,22; Róm 5,5). A megszentelődésben győzelmet veszünk a bűn fölött, örömünk, békességünk állandó lesz. Ezen kívül a Szentlélek felkeni a neki átadott életet, és az ő szolgálatába állítja – a kenet által teszi alkalmassá erre. A Szentlélek-keresztség erőbe merítést jelent.

c) Ismertetőjelei (bizonyítékai). Először is, az Apostolok cselekedeteiben írt esetek elég részletesen bizonyítják, hogy a Szentlélek kitöltetését mindig természetfeletti – látható és hallható – külső megnyilatkozás kísérte, amit nem csupán az abban részesült személy tapasztalt: mások is felfigyeltek arra, hogy az isteni erő alatt nyelveken szólás volt hallható, amit közvetlenül a Szentlélek adott (ApCs 2,4; 10,44–46; 15,8–9; 19,6). Másodszor, leírhatatlan pillanat az, amikor a Szentlélek tulajdonába veszi az embert, és erejével áthatja egész lényét. Öröm és ujjongás tölti be szívét, amit nem lehet elrejteni. Ezt az örömöt látták az emberek az első pünkösdkor az apostolokon, amikor ezt mondták: „Édes bortól részegedtek meg...” (ApCs 2,13; Róm 14,17) Konkrét bizonyság ez a kibeszélhetetlen öröm. A harmadik ismertetőjele: a Szentlélek eddig nem tapasztalt módon Jézus közelségébe vonja az embert, és oly dicsőségben ragyog fel előtte a Megváltó, ami eddig ismeretlen volt számára. Jézus iránt gazdag szeretet folyama tölti el a szívét, ami által Jézust dicsőíti és magasztalja (Jn 16,14; Róm 5,5). A negyedik bizonyság az imádság és az imádás csodálatos gazdagsága, amely tartalomban, erőben és formában felülemelkedik az imádkozás általános, vallásos világán (Ef 3,14–19). Végül, a Szentlélekkel keresztelt ember irtózik a bűntől, és gyönyörködik a lélekmentés szolgálatában akkor is, amikor az komoly áldozatokat kíván tőle (Fil 1,27–30).

d) Állandó jellege. A Szentlélek-keresztség azonos a Szentlélekkel beteljesedés kifejezéssel. Ennek három formáját különböztetjük meg:

1. Szentlélek-keresztség, mint kezdeti élmény, tapasztalat (ApCs 9,17).[4]

2. Tartós állapot, amit az Ige így fejez ki: „Szentlélekkel teljes” (ApCs 6,3; 7,55; 11,24). Az Ige figyelmezteti a gyülekezetet: „Teljesedjetek be Szentlélekkel” (Ef 5,18).

3. Rendkívüli alkalmakra szóló betöltetés.

Pál apostol közvetlenül a megtérése után betelt Szentlélekkel, de az ApCs 13,9-ből láthatjuk, hogy rendkívüli esetben miként töltötte be őt Isten a Szentlélek rendkívüli erejével. Péter pünkösd napján betelt Szentlélekkel, de amikor a nagytanács elé vezették, Isten rendkívüli erővel töltötte be a Szentlélek által (ApCs 4,8–10). A tanítványok pünkösdkor beteltek Szentlélekkel, később szorongattatásuk idején Istenhez kiáltottak, és Isten rendkívüli erővel töltötte be őket a Szentlélek kiáradása által, hogy megállhassanak a zsidóság támadásaival szemben (ApCs 4,31).

e) A Szentlélek-keresztség módja. A tanítványok közösen imádkoztak pünkösd előtt, és így várták a Szentlélek kitöltetését (ApCs 1,14). Kívánatos, hogy ez ma is így történjen, de lehetnek különféle okok, amelyek más módot nyitnak a Szentlélekért való imádkozásra.

Szentlélek-keresztséget vettek egyesek az apostolok kézrátételével is (ApCs 8,15–17). Ennek helye van ma is az Ige figyelembevételével (1Tim 5,22).

Váratlan kitöltetés is lehetséges olyan esetekben, amikor a vágyakozó szív hit által megtisztult, és telve van várakozó feszültséggel. Így történt például Kornélius és háza népe esetében (ApCs 10,44; 15,9).

Mivel a Szentlélek-keresztséget a Szentírás ajándéknak is mondja (ApCs 10,45), a hívők a kegyelem trónjához járulhatnak, és hivatkozhatnak az Úr Jézus ígéretére (Lk 11,13). Pünkösdkor az együtt imádkozók valamennyien elnyerték a Szentlélek ajándékát, de ez nem jelenti azt, hogy az újabban csatlakozó hívők a gyülekezethez csatlakozás által nyertek volna Szentlélek-keresztséget. A később megtértek „egyenként” élték át ezt az áldást. Isten ajándéka elfogadókra vár. Mint bűnösök elfogadjuk Krisztust, és mint szentek elfogadjuk a Szentlelket. A hit Krisztushoz vezet az üdvösségre, a Szentlélek erőt ad a szolgálatra és megszentel. Az első pünkösd egyszer volt mindenkiért, a Szentlélek-keresztség mindig van mindenki számára.

A Szentlélek az, akit Isten adott azoknak, akik neki engednek (ApCs 5,32). A Szentléleknek ne alkossunk szabályt vagy feltételeket. Gyermeki bizalommal és hittel engedjük, hogy ő cselekedjen velünk úgy, amint akar.

f) A Szentlélek elleni bűn. A Szentlélek kitöltetése nagy áldást, de egyben nagy felelősséget is jelent. Engedetlenséggel, és az ebből fakadó különböző bűnökkel meg lehet szomorítani a Szentlelket (Ézs 63,10; Ef 4,29–32). A kegyelmi ajándékokkal szembeni visszautasító magatartással meg lehet oltani a Szentlelket (1Thessz 5,19; 1Kor 14,30–32 vö. 4Móz 12,1–10). A Szentlélek megcsalására irányuló hazudozás (ApCs 5,3–10), valamint a különböző okokból történt ellenállás és a Szentlélek ellen irányuló törekvések (ApCs 7,51–52) megbocsáthatatlan bűnök. Ide sorolandó az is, amikor Isten dolgait tudatosan ördöginek állítják (Mt 12,24; 28,31–32), és végül a legsúlyosabb állapot, amikor az Isten elleni lázadás a Szentlélek káromlásává fajul (Zsid 10,29) – ezek megbocsáthatatlan bűnök (Mk 3,29). A bűnök megbocsátásához bűnbánatra van szükség, amit a Szentlélek munkál. Ha a Szentlelket elutasítjuk, nem tudunk megszabadulni bűneinkből.


10.5. A Szentlélek ajándékai (karizmák)

10.5.1. A kegyelmi ajándékokról általában

A Szentlélek ajándékait (karizmák) meg kell különböztetnünk magától a Szentlélektől. A Szentlélek különböző ajándékai teszik képessé a Krisztusban hívőket arra, hogy a mennybement Krisztust Isten akarata szerint képviseljék a földön (ApCs 2,33).

A kegyelmi ajándékokat egy Lélek adományozza, a különböző szolgálatokra egy Úr rendel el, és a szolgálatnak erőben való végzésére egy Isten tesz alkalmassá. Mindezeket a „Szentlélek kijelentésének” nevezi az Írás. Ezeket az ajándékokat mindenkinek haszonra adja a Szentlélek (1Kor 12,4–7). A kegyelmi ajándékok adományozásának fő célja az Isten gyülekezetének építése, a hívők nevelése, a bűnösök megtérítése (1Kor 12,8–11; Ef 4,7.13).

Az Újszövetség megkülönbözteti a „kegyelmi ajándékokat” az Isten által adományozott „szolgálatoktól” (Ef 4,11–12; 1Kor 12,28), jóllehet a szolgálatok betöltésére a kegyelmi ajándékok által készít fel az Úr. Pál apostol az 1Kor 12,8–10-ben kilenc ajándékot sorol fel, jellegük szerint három csoportba oszthatjuk őket:

a) A természetfeletti ismeret ajándékai: a bölcsesség beszéde, a tudomány beszéde és a lelkek megkülönböztetésének ajándéka.

b) A természetfeletti cselekedetekre képesítő ajándékok: a hit, a csodatevő erők és a gyógyítás ajándékai.

c) A természetfeletti beszéd ajándéka: a prófétálás, a nyelvek nemei (nyelveken szólás) és a nyelvek magyarázása.

Ezeket egyfelől „lelki ajándékoknak” nevezi az Ige, mert a Szentlélek adományozza, másfelől „kegyelmi ajándékoknak” is nevezi, mert Isten kegyelemből adja kinek-kinek, amint jónak látja; nem érdem, és nem rátermettség szerint (1Kor 12,11).

10.5.2. A különféle kegyelmi ajándékok

a) A bölcsesség beszéde. Nincs jobb kifejezésünk rá az Újszövetségben is használt „bölcsesség” szónál.

Ez az ajándék az Isten különleges kijelentése gyanánt adatott; néhány megnyilvánulást felsorolunk. Az álmok és látások magyarázásának tudománya (1Móz 40,16–22; 41,14–33). A tanácsadás isteni bölcsessége (ApCs 7,10). Nehéz ügyek intézéséhez szükséges isteni képesség (ApCs 6,3). Jártasság és megfontolás a keresztény igazságok tanításában (Kol 1,28). Krisztus ügyének helyes védelmezése üldözésben. A Szentírás helyes, építő fejtegetésére képesít (Mt 13,54; Mk 6,2; ApCs 6,10), az a bölcsesség ez, amivel Keresztelő János és Jézus tanította az üdvösség útját (Mt 11,19). Pál apostol az 1Kor 2,1–7-ben külön hangsúlyt ad a felülről való bölcsesség beszédének. Ez a bölcsesség felmagasztalja Krisztus engesztelő halálát (Kol 2,3; 1Kor 1,30).

A bölcsesség minden kincse Krisztusban van elrejtve (Kol 2,3). Az isteni bölcsesség természetfeletti képesség az evangélium tudományának hirdetésére.

b) A tudomány (ismeret) beszéde. A természetfeletti ismeret ihletett beszéde ez. Az Újszövetségben található „ismeret” szó ad rá kielégítő magyarázatot. A szó jelentése: az Isten ismerete (2Kor 2,14 vö. 2Kor 10,5). Isten dolgainak ismerete (Róm 11,33). Ez nem értelmi megértés (Ef 3,18–19). A keresztény hit isteni tudománya (1Kor 12,8; 13,2.8; 14,6; 2Kor 8,7; 11,6). Az isteni dolgok magasabb ismerete, ami a hamis tanítókat elnémítja (1Tim 6,20). Istenhez és emberekhez való bölcs viszonyulás (ApCs 24,16).

A bölcsesség és az ismeret közötti különbség a következő: az ismeret betekintés az isteni dolgokba, maradéktalan közösség azokkal; a bölcsesség a keresztény élet szabályozója isteni alapelvek szerint.

c) A hit. A hit lelki ajándékát meg kell különböztetnünk az üdvösségre vezető hittől, vagyis az Isten létezését és az evangéliumot elfogadó hittől (Zsid 11,6; Jak 2,19.26).

Az üdvözítő hitet is Isten ajándékának nevezi a Szentírás (Ef 2,8), de más értelmű, mint az 1Kor 12,9-ben említett ajándék, mert ez utóbbi mennyei erővel való felruházást jelent. A csodatévő hit válságos vagy áldott időkben jelentkezik Isten szolgáiban, amely rendkívüli cselekedetekre vagy csodatételre teszi alkalmassá őket. Az ajándék-hit működésének példái: 1Kir 18,33–36; ApCs 3,4.

d) A gyógyítás ajándéka. Az ezzel az ajándékkal megáldott személy természetfeletti módon, hittel és imádsággal végzi a beteggyógyítás szolgálatát. Úgy tekintjük, mint „jel-ajándékot”, amely különösen értékes az evangélizáló szolgálatokban, mert felkelti a jelenlévők figyelmét az evangélium ereje iránt (ApCs 8,6–7; 28,8–10). Nem szabad úgy felfognunk, hogy az ajándék „tulajdonosa” mindenkor rendelkezik a gyógyítás erejével. Meg kell elégedni azzal, hogy Isten cselekedjen saját döntése, a beteg helyzete és hite szerint. Még Krisztust is akadályozta csodatevő munkájában a nép hitetlensége (Mt 13,58). A beteg ne csupán a gyógyító ajándékkal bíró személy révén keresse gyógyulását, minden hívőt követhetnek ilyen jelek, de főként a gyülekezeti vének szolgálatát (Mk 16,18; Jak 5,14). A gyógyítás ajándéka nem zárja ki az orvosi segítség igénybevételét és a gyógyszerek használatát.

e) A prófétálás. Különbséget kell tennünk az ószövetségi és újszövetségi prófétálás rendeltetése és gyakorlata között. Az ószövetségi prófétálás központi célja: rámutatni Jézus Krisztusra, mint eljövendő Messiásra (5Móz 18,15). Ez a korszak Bemerítő Jánossal befejeződött (Mt 11,12–13). Jézus Krisztus, mint az Isten kijelentésének tökéletes közlője, nem „eltörölte” az ószövetségi prófétákat, hanem „betöltötte” az ő hivatásukat (Mt 5,17). Pünkösd óta nincs szükség olyan prófétákra, akik közénk és az Úr közé állnak közvetítő szolgaként úgy, mint azt az Ószövetségben gyakorolták (1Sám 3,20; 8,21). Minden hívőnek szabad Isten elé személyesen vinni kéréseit, és megtudni Isten közvetlen akaratát és rendelkezéseit (Ef 1,17–18). „Egy a közbenjáró Isten és ember között, az igaz Jézus Krisztus.” (1Tim 2,5) Az újszövetségi prófétálás elnyerése és a prófécia továbbadása közben nem fordul elő az értelem és akarat kikapcsolása.[5] Ezt igazolja az, hogy a prófétálás az egyetlen lelki ajándék, melyet meg kell vizsgálni. Ki van téve az értelem és akarat befolyásának, melyet el kell különíteni az Isten üzenetétől (1Kor 14,29 vö. Jer 23,26; Ez 13,2–3); tévesen felcserélheti Isten üzenetét a saját közlésével (az 1Thessz 5,19–20 megmondja, hogy milyen magatartás tanúsítható a prófétálás iránt).

A prófétálás különbözik a szokásos prédikációtól és tanítástól, ám lehet az ihletett prédikálásban is prófécia. Az újszövetségi prófétálás ajándékának célját az 1Kor 14,3 jelöli meg: építi, inti és vigasztalja a hívőket.

A napjainkban elhangzó prófétálás nem tekinthető a Szentírással egyenlő értékűnek; nem tér el a kijelentett Igétől.

A Lélek kijelentéseinek formáját és a megszólítást nem lehet nyelvtani szabályokhoz kötni. Szólhat az Úr egyes szám első személyben is, de többnyire az egyes szám harmadik személyű megszólítást, megnyilatkozást használja. Pl.: „Az Úr fel akarja bátorítani az ő népét.”

A prófétálás tartalma: hirtelen nyert kijelentés (1Kor 12,7.10; 14,6.26.31; Ef 3,3). A próféta előtt az isteni, és néha az emberi titkokról lehull a lepel, és nyilvánvaló lesz az, ami addig rejtve volt (Ám 3,7). Az események és az Isten tervei között lévő rejtett összefüggések feltárulhatnak a múltra, a jelenre és a jövőre vonatkozóan egyaránt.

A prófétálás ajándékában jelentkezik elsősorban a bölcsesség és a tudomány beszédének ajándéka. A próféta kegyelmi ajándékához tartozik a kijelentett igazság felismerése és továbbadása. Pl.: Agabus megjövendölte az éhséget és Pál fogságát. A távoli jövendő titkaiból viszont nem tár fel a jelenkori prófécia többet, mint amit maga Jézus tárt fel földön járta idején, valamint mennybemenetele után – mint megdicsőült Úr – a Jelenések könyvében.

A prófécia lehet intés is és vigasztalás is (1Kor 14,3.31 vö. ApCs 15,32). A Szentlélek egyik újszövetségi megnevezése: Vigasztaló (Jn 14,16.26).

A prófétálás hatáskörébe tartozik a bűnök felfedése és megítélése (1Kor 14,24). Nem szorul besúgókra, mert Isten Lelke mindeneket vizsgál; leleplezi a bűnt, amit Isten és emberek előtt rejteget valaki, vagy amely talán saját maga előtt is titokban volt (Zsolt 19,13).

A prófétálás körébe tartoznak konkrét utasítások, személyi eligazítások a misszió szolgálatában és a gyülekezetben (ApCs 13,2; 27,22–26). A próféciában az isteni kijelentés és az ember mindennapi élete találkozik.

f) Csodatévő erők. A hangsúly az „erők” kifejezésen van (Jn 14,12; ApCs 1,8). Az Efézusban történt rendkívüli csodák bemutatják ennek az ajándéknak a működését (ApCs 5,12–15; 19,11–12).

g) A lelkek megkülönböztetése (megítélése). Ennek az ajándéknak a „tulajdonosa” felismeri az ihletés igazi forrását és természetét, tekintete áthatol minden külső látszaton. A megkülönböztetés ajándékát hitelvi szempontból is tanította Jézus (Mt 7,15–23 vö. 1Jn 4,1–6).

Meg kell különböztetni ezt az ajándékot a természetes ítélőképességtől és mindenekelőtt a szőrszálhasogató kritika szellemétől. Az ajándék működésének példái: 2Kir 5,20–26; Jn 1,47.50; 2,25; 3,1–3; ApCs 5,3; 8,23; 16,16–18).

h) A nyelvek nemei (nyelveken szólás). Olyan természetfeletti erőtől származó beszédek ezek, melyeket a beszélő soha nem tanult. Ez a beszéd érthetővé válik a hallgatók számára egy ugyancsak természetfeletti magyarázó ajándék szolgálata által. A nyelveken hozott üzenet kétféle lehet: az egyik elragadtatásszerű nyelvbeszéd, melyet egyedül Isten ért meg (1Kor 14,2); a másik egy meghatározott üzenet a gyülekezethez (1Kor 14,5). Különbséget kell tenni a nyelvszólás mint jel, és a nyelveken szólás ajándéka között. Az előbbi általános (ApCs 2,4), az utóbbit nem mindenki kapja (1Kor 12,30).

i) Nyelvek magyarázása. A Szentlélek ezt az ajándékot a nyelveken hozott üzenet megértése érdekében ajándékozza. Ő tudja, mi annak az értelme, és milyen magyarázatot adjon a nyelvet magyarázó szájába, ezért a magyarázat elragadtatottan ihletett és kötetlen. Ha valaki nyelveken szól, nem foghatja fel értelmével annak jelentését, éppen ezért a magyarázatnak is a Szentlélektől kell származnia. A nyelvszólás magyarázattal egybekötve egyenlő értékű a prófétálással (1Kor 14,5).

10.5.3. A kegyelmi ajándékok használatának rendje

Hatalmas lelki-szellemi forrásokat és lehetőségeket ismertet meg Pál apostol a gyülekezettel az 1Kor 12. fejezetben. A 14. fejezetben pedig a szabályokat ismerteti, amelyek által ezek az erők helyesen alkalmazhatók, hogy a gyülekezet hasznára legyenek.

a) Az ajándékok értékrendje (5–19. vers). A korinthusi hívők túlértékelték a nyelveken szólás ajándékának gyakorlását. Pál felhívja a figyelmüket arra, hogy ebből csak önmaguk embere épül (belső ember), de ha magyarázattal jár együtt, vagy prófétálás üzenete hangzik, abból az egész gyülekezet épül.

b) Építés. Az ajándékok célja a gyülekezet építése és a bűnösök megtérésre vezetése.

c) Bölcsesség (20. vers). Szükséges a józan értelem használata: „Atyámfiai, ne legyetek gyermekek értelemben...”

d) Önfegyelem (30–32. vers). Egyik-másik korinthusi hívő nem tudott csendben maradni, ha a Szentlélek ihletése alatt volt, jóllehet egy másik már üzenetet hozott. Ezért tanácsolta Pál az önfegyelem gyakorlását.

e) Rend (40. vers). A Szentlélek az egész világ szépségének elrendezője. Ő nem késztet rendetlenségre senkit sem. Amikor a Szentlélek ereje munkálkodik, megmozgatja az ember egész lényét, de akik megtanulták, hogy miként szolgáltassák ki magukat neki, nem cselekszenek éktelen dolgokat.

Meg kell különböztetnünk egymástól az ajándék megnyilatkozását és az ember sajátságos viszonyulását az ajándékhoz. Mindig úgy viszonyuljunk a Szentlélek „mozgató” erejéhez, hogy abból Isten dicsősége származzon. Már Pál apostol idejében is, kezdettől fogva megkívánta Isten, hogy az ő népe értelmes, építő és önfegyelmező módon viszonyuljon a Szentlélek megnyilvánulásaihoz: „A gyülekezet építésére igyekezzetek.” (12. vers)

Nem javítunk a helytelenségeken, ha azokat szeretetlenül bírálgatjuk. Tartsuk tiszteletben Isten munkáját, a tisztelet hangján intsünk, figyelmeztessünk és tanítsunk: az érzéki, testi kitörések ne zavarják a Szentlélek örömét és áldását.

10.5.4. A kegyelmi ajándék elfogadása

Isten fenntartja magának az ajándékozás jogát. Egyedül ő dönti el, hogy ki milyen ajándék gyakorlására alkalmas. Különböző ajándékokban részesíthet emberek közreműködése nélkül is; ellenben Pál kézrátétele által nyert lelki ajándékot például Timóteus (1Tim 4,14). Egyesek Szentlélek-keresztséget nyertek az apostolok kézrátétele által (ApCs 8,14–17). A kézrátételnek helye van ma is, de kizárólag az Ige útmutatása szerint (1Tim 5,22).

A kegyelmi ajándékok elfogadásának néhány szempontja, kívánalma:

a) Engedelmesség Istennek (ApCs 5,32). Nem az a lényeges, amit én akarok, hanem az, amit ő. Mindenben ez legyen töretlen álláspontunk. Mi kívánhatunk ugyan rendkívüli ajándékot, de az Úr másként is határozhat.

b) Szent igyekezet. „Igyekezzetek pedig a hasznosabb ajándékokra.” (1Kor 12,31; 14,1) Igyekezetünk és vágyakozásunk rossz irányba is terelődhet, ha nem kizárólag Isten szolgálatára kívánjuk szentelni ajándékainkat. (Ettől őrizkedjünk.)

c) Erős vágyakozás. Az ajándék elfogadása iránti nyitottság buzgó imádságra ösztönöz; mindig Isten akaratának bizodalmas szem előtt tartásával kérjünk (1Jn 5,14–15).

d) Hit. Hinnünk kell azt, hogy rendkívüli feladatokra való tekintettel Isten részesíteni akar a Szentlélek ajándékában. A hitben legyünk állhatatosak. A hit nélküli ima csak kéregetés, ami nem tetszik Istennek. Ő a hit imádságát hallgatja meg. A hitből fakadó ima hálaadással kezdődik, és hálaadással végződik. A hit imádsága az Igére épít, és meg tudja köszönni mindazt, amit az Úr elvégzett és el akar végezni övéiben. Az ilyen imádság hamar válaszra talál: „Minden lehetséges a hívőnek.” (Mk 9,23)

e) Önátadás. Isten azoknak adja Szentlelkét, akik a Lélek akarata alá rendelik akaratukat. Ő vezetni, tanítani akar; célját átadottság nélkül lehetetlen megvalósítani. A Lélek életünkbe költözését teljes önátadásnak kell megelőznie. Nem mi rendelkezünk a Szentlélek felett, és nem a mi céljaink megvalósításáért jön hozzánk. Mindent oda kell helyeznünk az Úr lábaihoz, és engednünk kell, hogy ő rendelkezzen velünk, minden úgy legyen, amint ő akarja. Sajnos sokszor hosszú időnek kell eltelnie, amíg meg tudja mutatni a Szentlélek, hogy mit jelent a gyakorlatban ez az önátadás vagy alárendelés (ApCs 5,32).

10.5.5. Az ajándékok próbája

Mik az ajándékok ismertetőjelei? Kettős próba bizonyítja az ajándékok valódiságát, ill. azok tényleges értékét:

a) Gyakorlati próba. A szeretet nem ajándék, hanem a Lélek gyümölcse. Az újonnan születéstől a Krisztusban való életünk folyamatosan növekszik a szeretetben.

A Szentlélek-keresztség senkit sem tesz azonnal „hibátlan szentté”. A Szentlélek először felövez erővel, azután érett férfiúságra vezet a hitben; bennünk munkálkodó és növekvő kegyelme létrehozza a megszenteltetést. Maga az ajándék bírása nem jelent megszenteltetést, de elvezet oda. Szeretet nélkül is lehet lelki ajándékokkal szolgálni (1Kor 13,1–2), de ez káros következményekkel jár. Először is, állandó botrányköve lesz az ilyen hívő azoknak, akik ismerik őt. Másodszor, az ajándék az illető részére nem jelent lelki-szellemi hasznot. A szolgálatban való buzgóság és az elért eredmények nem pótolják a megszentelődést.

A Szentlélek munkálkodása termi meg bennünk a Lélek gyümölcsét, ez a szeretet (Róm 5,5). A szeretet himnusza a lelki ajándékokról szóló két fejezet közé van iktatva, nem ok nélkül (1Kor 13. f.). A szeretet az a „kiváltképpen való út”, amelyen haladva a lelki ajándékok a gyülekezet építését és Jézus Krisztus kiábrázolását munkálják.

b) Hitelvi próba. A Szentlélek azért jött, hogy a gyülekezetben, a gyülekezet által jelentse ki Krisztus Istenségét, és engesztelő áldozatának örökérvényű igazságát. Nem lehetséges az, hogy az Úr Jézus Krisztus és az apostolok által hirdetett igazságokkal ne egyezzen a Szentlélek kijelentése, legyen az akár prófétálás, akár más lelki ajándék megnyilatkozása (1Jn 4,2–3). Isten Lelke úgy közli Isten akaratát, hogy az minden hívő előtt világos és érthető legyen. A Szentlélek nem hatásokat akar kiváltani, hanem megerősít a kijelentett igazságok szerint való életre és cselekvésre.


10.6. A Szentlélek és a gyülekezet

Miután az Úr Jézus elvégezte az ember megváltását, visszatért az Atyához. Ezt követően egy meghatározott időre és céllal eljött a Szentlélek. Földi szolgálata Krisztus második eljöveteléig tart, ezt az időt a Szentlélek kegyelmi korszakának nevezzük.

A Szentháromság tökéletesen együtt munkálkodik a kegyelem művében, de személyei külön-külön is jelentős feladatot töltenek be. Isten leszállt a Sínai-hegyre, a Fiú leszállt testet öltésben, a Szentlélek leszállt az első pünkösdkor. Az Atya a mennyből bizonyságot tett a Fiú mellett (Mt 3,17), a Fiú bizonyságot tett az Atyáról és a Szentlélekről (Jn 17,6; 16,6–7). A Szentlélek pedig bizonyságot tett a Fiúról (Jn 16,26). A Fiú betöltötte az Atya akaratát, az emberiség megváltását, a Szentlélek pedig teljességre viszi a Fiú megváltó és üdvözítő munkáját az emberekben (Jn 17,24).

10.6.1. A gyülekezet születése

Pünkösd napján alászállt a Szentlélek, és betöltötte a Krisztusban hívő szíveket, hogy megalakítsa Krisztus gyülekezetét, ill. az Isten templomát, amely élő kövekből épül, és ahol a Szentlélek lakozik (Ef 2,20–22; 1Pt 2,5). Ezzel kezdetét vette a Szentlélek korszaka.

10.6.2. A Szentlélek szolgálata a gyülekezetben

A Szentlélek Krisztus képviselője ezen a földön, akinek az a feladata, hogy építse, tanítsa, vezesse és tisztogassa a gyülekezetet Krisztus visszajöveteléig. Ebből a célból ad apostolokat, prófétákat, evangélistákat, pásztorokat és tanítókat a gyülekezetnek (Ef 4,11–12). A Szentlélek Isten terve szerint építi a gyülekezetet (Ef 5,26–27), és mint tiszta, tökéletes szüzet állítja majd ama napon Krisztus elé.

Az első gyülekezet teljes mértékben alárendelte magát a Szentlélek vezetésének. A második századtól kezdve csökkent a Szentlélek befolyása a gyülekezet életében. Egyháziasság, szertartások gyakorlása foglalta el a Szentlélek helyét. A Szentlélek ma is jogot tart a gyülekezet irányítására ott, ahol engednek neki.

10.6.3. A Szentlélek irányítása

Az első gyülekezet hatalmas missziós megmozdulását a Szentlélek hozta létre, és éberen ellenőrizte azt (ApCs 8,29; 9,31; 10,19.44; 13,2–4). Pál apostol szolgálatát a Szentlélek irányította, tanácsolta és vezette (ApCs 16,6–7; 20,28; Róm 15,19). Amíg érvényt tud szerezni a Szentlélek irányítása, addig élet, ébredés és lelki fejlődés tapasztalható a gyülekezetben.

a) Az igehirdetésben. Az első keresztények megszokták, hogy olyan igehirdetést halljanak, amely „az egekből küldött Szentlélek által” hangzott (1Pt 1,12). Ezt fogadták be „a Szentlélek örömével” (1Thessz 1,16). „A mi evangéliumunk tinálatok nem állt csak szóban, hanem isteni erőkben is, Szentlélekben is, sok bizodalomban is.” (1Thessz 1,5) A mi korunk egyháza eltekintett a Szentlélek erejétől, és az igehirdetés sok helyen a formaságok és a szónoklás szintjére süllyedt.

b) Az imádságban. Keresztelő Jánost követően maga az Úr Jézus is tanította a tanítványait imádkozni. Halála előtt felhívta figyelmüket, hogy kéréseiket az ő nevében tárják Isten elé (Jn 16,23). Nem arra gondolt, hogy varázsige gyanánt emlegessék a nevét, hanem hogy vele egyesülve közeledjenek az Atyához a Szentlélek által. Így olyan lesz az imádság, mintha maga Jézus mondaná el az Atyának. Az első gyülekezet így is gyakorolta (ApCs 4,23–31). Pál apostol kifejti, milyen része van az imádságban a Szentléleknek: „Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által...” (Ef 6,18) Júdás apostol pásztori szeretettel írja: „Imádkozván Szentlélek által...” (Júd 20) A Szentírásból világosan kiolvasható, hogy a Szentlélek ugyanazt végzi bennünk itt a földön (Róm 8,26–27), amit Krisztus ezzel egyidejűleg tesz értünk a mennyben, mint hű közbenjárónk (Zsid 7,25). A Vigasztaló ma is azokat a célokat tárja elénk, amelyek Krisztust szolgálják. A Szentlélek az imádság belső tartalmát munkálja Isten szerint.

c) Az éneklésben. Amikor az első keresztények beteltek Szentlélekkel, zsoltárokat, dicséreteket és lelki énekeket énekeltek (Ef 5,18–19). A lelki ének a Szentlélek által közvetlen ihletett dallamot és dicsérő szöveget jelent (1Kor 14,15).

d) A bizonyságtevésben. Az első gyülekezetektől távol állt az a merev szolgálati mód, amely különbséget tesz hivatásos igehirdetők és laikusok között, és ami a mai kereszténységet jellemzi. A gyülekezetet a vének tanácsa kormányozta, de a nyilvános szolgálatban minden tag részt vett, akit csak fölkent a Szentlélek valamilyen ajándékkal. A Szentlélektől átvett szolgálattal hozzájárultak az istentisztelethez (1Kor 14,26).

A „Krisztus testének tagjai” kifejezés igen szemléletesen írja le a közös isteni szolgálatokat, amelyeket a Szentlélek irányít. Ez olyan testvéri kört tár elénk, ahol a tagok Istent imádva mindnyájan elvégzik külön-külön feladatukat, amit a Szentlélek irányít.

10.6.4. A Szentlélek munkájának befejezése a földön

A pogányok közül választottak száma betelik (Róm 11,25), és a gyülekezet Krisztus elé emeltetik, aki eljön, hogy átvegye az uralmat (1Thessz 4,17–18). Amikor a Szentlélek befejezte korszakalkotó küldetését, a megszentelt gyülekezetet felemeli, és bemutatja az Úr Jézusnak (Ef 5,27; 1Thessz 4,17).

Nem tudjuk, hogy a Szentlélek munkája milyen formában és milyen területen folytatódik Jézus második eljövetele után. Azt azonban tudjuk, hogy eljön az idő, amikor újból Isten lesz mindenben minden (1Kor 15,23–28).


Jegyzetek

[1] Az egész tanulmányt illetően – a szerző szóhasználatát követve – a Szentlélek és Szent Szellem szavakat felváltva használjuk.  A Szent Szellem kifejezés hűebben adja vissza a Szentírás eredeti kifejezéseit; héberül: Rúach Kódes (Ézs 63,11; Zsolt 51,13), görögül: (to) Hagion Pneuma (Mt 28,19; ApCs 1,8; 1Kor 6,19 stb.) és Pneuma Hagion (Jn 20,22; ApCs 2,4; Zsid 2,4 stb.).

[2] A magyar bibliafordításokban olvasható zálog szó nem pontosan adja vissza a görög kifejezés eredeti értelmét. Az arrabón jelentése: foglaló, biztosíték, előleg (Ef 1,14). Zálog: kölcsön biztosítékául a hitelezőnek átadott érték; adott esetben vissza kell szolgáltatni a tulajdonosnak. Előleg: a „járandóság” egy részének előre kiadott összege; nem kell visszaadni, sőt arra utal, hogy a jogosult megkapja a teljes „járandóságot”.

[3] Lásd még az 5. jegyzetet.

[4] Elnyerésének feltételei: megtérés (ApCs 2,38); hit (Gal 3,2); engedelmesség (ApCs 5,32); kérés (Lk 11,13)

[5] Fábián József gyakran és határozottan foglalt állást amellett, hogy a Szentlélek munkája, manifesztációja nem önkívületi állapot, sohasem jár az emberi értelem kikapcsolásával, ami természetesen igaz a prófétálásra is. A téma részletesebb feldolgozását lásd Telegdi József: Eksztázis 1-2. in Pünkösd.ma 2011/6. és 2012/1. szám.


IRODALOMJEGYZÉK

 ·        Beck, Siegfrid, 1960, Die Taufe in Heiligem Geist, Berlin. (Fordította: Fábián Kamilla)

·        Boyd, Frank M., é. n.(?), Der Heilige Geist, Springfield. (Fordította: K. Kovács János)

·        Nagy Gyula, dr., 1965, Dogmatika, Evangélikus Teológiai Akadémia, Budapest

·        Pearlman, Myer, 1937, Knowing the Doctrines of the Bible, Springfield. (Fordította: Siroky István)

 

 

Fábián József

(1913–2002)

    Megbecsüléssel és szeretettel emlékezünk Fábián Józsefre – néhai egyházelnökünkre –, születésének 100. évfordulója alkalmából. Küzdelmes, de gazdag életútjának főbb mozzanatairól fia, Fábián Attila (1945–2006) emlékezett meg édesapja temetésén, 2002-ben. E beszéd közreadásával is szeretnénk fejet hajtani testvérünk emléke előtt.

 1913. március 13-án született a székelyföldi Esztelneken, a család negyedik gyermekeként. Édesapját nem ismerte, mert – amikor ő körülbelül egy éves lehetett –, behívták katonának az első világháborúba, és ott az első ütközetben elesett.

Hároméves korában elkerült otthonról nagynénjéhez Tatabányára. Itt telt sanyarú gyermekkora – mostohagyerekként, szeretet nélkül. Később Budapestre ment festő inasnak, ahol éhezése és magányos nyomorúsága oly mértékben folytatódott, hogy 16 évesen öngyilkosságra szánta el magát. Amint a Lánc-hídon haladt a kiszemelt pillér felé, egy idős asszony szegődött melléje, és beszélt neki Isten szeretetéről, Jézus Krisztusról, meg egy gyülekezetről. Ez a találkozás megfordította végzetes útján, és másnap a kispesti pünkösdi gyülekezetben átadta magát Jézus Krisztusnak. Élete gyökeresen megváltozott, és teljes buzgósággal követte Urát. Hamarosan a gyülekezet, majd a Közösség utazó evangélistája lett. Daránytól Hajdúhadházig, Kispesttől Békésig vezetett az útja. Ez utóbbi helyen ismerte meg a Gellén családot, és kapta Istentől ajándékba Juliskát feleségül. 58 évig éltek harmonikus, boldog házasságban. Házasságukat Isten 13 gyermekkel ajándékozta meg, akiket mind elvezettek az Úr Jézussal való személyes találkozásra. (Ezek között vagyok én a negyedik.)

1945-től ’85-ig a békési gyülekezet és körzet lelkipásztoraként szolgált. Mindemellett az 1940-es évek végétől tagja volt az országos vezetőségnek, majd 1957 és ’71 között elnöke a Pünkösdi Közösségnek. Szolgálata során (1961-ben) egyesült a Pünkösdi Közösség akkori két ága, kidolgozásra került a Közösség hitelvi anyaga és szervezeti szabályzata. Megszületett és több kiadást megélt a Hitünk énekei című énekeskönyv. 1967-ben elindulhatott a levelező bibliaiskola.

Alapos bibliaismerete, valamint őszinte és tiszta hitvilága, dinamikus prédikációi, majd egyre mélyebb, de mindig gyakorlatias tanításai által lelkipásztorok és országos szolgálattevők generációit indította útnak. Nyugdíjas éveiben sem pihent. Amíg bírta, ment és szolgált a gyülekezetekben, amikor már ereje fogyott, akkor vitték és hozták a testvérek, és ha már állva nem, akkor ülve hirdette és tanította Isten csodálatos Igéjét. Otthonában – itt Tatán – egy kis közösség formálódott. Szolgálatában mentes volt mindenféle „felekezeti sovinizmustól”. Íme, egy gazdagon gyümölcsöző, szolgáló és győzelmes élet!

Ezt az életet akarta a Sátán 16 évesen kioltani, de Isten kegyelme Jézus Krisztus által 90 évig meghosszabbította!

Édesapám utolsó szavaiban ezt kérte tőlem: „Fiam, ne engem dicsérjetek, csak Jézus Krisztust, mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.” 

(F. A.)

 

Comments