Rozgonyi Botond: Isten választott népe a pünkösdi teológiában

Az előadás a Keresztény–Zsidó Társaság teológiai délutánján hangzott el 2011. szeptember
20-án Szegeden, a Honvéd téri református templomban.

Tisztelt Hallgatóim, kedves Testvéreim!

Bevezetésként szükségesnek látom, hogy röviden rámutassak: a pünkösdi teológia, mint olyan,
nehezen meghatározható. Ennek okai a következők:
1) A 20. századi pünkösdizmus – vagy inkább nevezzük pentekosztalizmusnak – ébredési,
megújulási mozgalomként indult, nem annyira teológiai megfontolások, mint inkább egy bibliai
esemény újra megtapasztalása iránti vágyakozás alapján, mely esemény a Szentlélekkel való
személyes betöltekezés, amit szentlélekkeresztségnek neveznek. Így teológiai megfontolások
nem vagy alig játszottak szerepet kialakulásában. (Megjegyzendő, hogy egy erős eszkatológiai
dimenzió mégis meghatározóan jelen volt, aminek teológiai jelentősége mind a mai napig
tapasztalható a pentekosztalizmus legkülönfélébb ágaiban, hogy t.i. Krisztus visszajövetele
előtt Isten kitölti Szentlelkét minden hívő keresztyénre, csakúgy mint az apostolok idejében.)
[Anderson, 641]
2) Ennek megfelelően a pentekosztalizmus mind a mai napig sokkal inkább a mindennapi
életben megtapasztalható bibliai igazságok iránt érdeklődik, semmint elvont, teoretikus teológiai
eszmék kidolgozása iránt. [Anderson, 643]
3) A pentekosztalizmus továbbá rendkívül sokszínű. Ha nem is vesszük vele egy kalap alá
a karizmatikus mozgalmat, mely a 20. sz. 50-es, 60-as éveiben jelent meg a legkülönfélébb
egyházak, felekezetek berkein belül, illetve a 70-es, 80-as években létrejött, felekezeteken
kívüli, független gyülekezetekben megjelenő ú.n. harmadik hullámot, a pünkösdi felekezetek
akkor is nagyon sokfélék. Egységes tanredszerük, kidolgozott dogmatikájuk nincs. Teológiai
összekötő kapocs köztük a 16. Pünkösdi Világkonferencián, mely Oslóban volt 1992
szeptemberében, elfogadott tömör, 10 pontos hitvallás, mely a legalapvetőbb ortodox tételekre
és a pünkösdi élményre szorítkozik csupán.
Ezen rövid bevezetés után rátérek előadásom tulajdonképpeni témájára: hogyan látjuk mi,
pünkösdi teológusok az „Isten kiválasztott népe” fogalmat.

Isten kiválasztott népe az Ószövetségben

Ha az ószövetségi Szentírást tekintjük, Isten kiválasztott népe alatt egyértelműen és minden
kétséget kizáróan Izrael népét kell értenünk. E nép különleges helyet foglal el a nemzetek
között. Nem nagysága, politikai jelentősége, hanem Isten szeretetből való kiválasztása miatt. Az
egyedül igaz, a világot teremtő és fenntartó Úristen kiválasztotta Ábrámot, hogy megmutassa
neki önmagát, szeretetét, hűségét. Ígéretet tett neki, amit esküvel erősített meg, hogy nagy
néppé teszi. Ezért is változtatta meg nevét Ábrahámra. Így az Istentől kiválasztott ember
leszármazottai az Isten kiválasztott népe.
Felvetődik a kérdés, hogy mi célból választotta ki Isten e népet.

Másodszor a föld, az ország. Meg vagyunk győződve arról, hogy Kánaán földjét Isten örök
birtokul adta Izraelnek. Az Írásból tudjuk, hogy az örök birtokról száműzetésbe ment Isten népe,
mikor engedetlenné vált Ura iránt. De ez nem változtatta meg Isten ígéretét, sem hűségét. Ezt
látjuk a 20. század felerősödött alijázásában1.
Harmadszor része az ígéretnek a minden nemzetek áldása. Ezt kettős értelemben tartjuk. Az
Izrael magvaként született Jézus lett minden nemzet áldása, akiben hitre jutva a pogányok is
részesülhettek, részesülhettünk Izrael Istenének kegyelmében, aki népévé fogadott bennünket
is. Másik értelem viszont az, hogy Isten választott népe áldás a többi nép számára még
a szétszóratás idején is. Meg vagyunk róla győződve, hogy keresztyén ember nem lehet
antiszemita, kirekesztő.
Továbbá azért is választotta Isten a zsidó népet, hogy Isten szolgája legyen a népek között.
[Pearlman, 348] Ez a szolgálat is több rétű.
Egyik oldalon az Úr útjának megőrzése. (1Móz 18,19) Ha evolucionista vallástörténész
lennék, azt mondanám, hogy azzal tette a legnagyobb szolgálatot Izrael az emberiség és a
kultúrtörténet számára, hogy elsőként alakította ki a tisztán transzcendens monoteista vallást.
Viszont a pünkösdi teológia szerint a kiválasztottság lényege, hogy Isten jelentette ki magát
Izraelnek az atyáknak adott ígéretben, az Egyiptomból való szabadításban s a törvényadásban.
Izrael szolgálata volt ezt a kijelentést tisztán megőrizni, az egyetlen, igaz Isten ismeretét a
népek között képviselni.
Másik oldalon Izrael kiválasztottságának legnagyobb szolgálata az volt, hogy
megajándékozta a világot az Istentől küldött szabadítóval, Jésua-Jézussal.

Isten kiválasztott népe az Újszövetségben

A kérdés most válik igazán izgalmassá, hisz képbe kerül itt a keresztyén egyház. Illetve
ami izgalmassá teszi a továbbiakat, hogy képben marad-e Izrael, a zsidó nép Isten választott
népeként. Nem akarok itt egyháztörténeti, dogmatörténeti fejtegetésekbe bonyolódni.
Mindannyian tudjuk, milyen borzalmas bűnökhöz vezetett a behelyettesítés teológiája, jobban
mondva annak eltorzult fejleményei, mely szerint Izraelt elvetette Isten, s a választott nép
helyébe lépett a keresztyén egyház.
Nyilvánvaló, hogy az egyházra, a Krisztusban hívőkre vonatkoztatva az Isten népe képet az
Ószövetségből kölcsönözte Pál és Péter. (2Kor 6,16; 1Pt 2,9k.) [Dusing, 532]
De ez azt is jelenti vajon, hogy egyidejűleg Izrael elveszítette volna kiválasztottságát?
Pálnak a híres szelíd és vad olajfa metaforája, ahol a természet szerinti ágak kivágatásáról szól
(Róma 11,17kk.), azt jelentené, hogy elvetette Isten Izraelt, s nem tekinti többé népének? Nem
érthetjük félre, nem magyarázhatjuk félre Pál tanítását! Kihangsúlyozza, hogy „szó sincs róla”
(Prot. új ford.), „távol legyen” (Károli), „μὴ γένοιτο” [mé genoito] (görög). Amikor azt olvassuk,
hogy Isten nem vetette el az ő népét (Róma 11,2), akkor a fizikai Izraelről van szó. [Menzies,
238]
Ha pedig elvettetésről szólunk, ahogy Pál is tette (Róma 11,15), legfeljebb részleges
elvettetésről beszélhetünk. De szem előtt kell tartanunk, hogy még ez az elvettetés is szolgálat
Izrael részéről, mert a pogányok így részesülhettek Isten kegyelmében [Pomerville, 270]
Bizonyos értelemben azt tartjuk, hogy az egyház lépett Izrael lelki áldásainak örökébe,
hiszen a Krisztusban adatott üdvösséget, bűnbocsánatot, örök életet a Krisztusban való hit által
nyerhetjük el. De ennek a hitnek a lehetősége nem csak a pogányoké (értem ez alatt a nem

zsidókból álló keresztyén egyházat), hanem a zsidóké is. Sőt, elsősorban az övék! (Róma 1,16)
De hangsúlyozzuk, hogy ha úgy is tartjuk, hogy bizonyos értelemben az egyház lépett Izrael
lelki áldásainak örökébe, ez nem teszi semmissé Isten örök tervét, választását és elhívását
Izrael népével kapcsolatosan. [Duffield, 544]

Isten kiválasztott népének eszkatológiai szerepe a pünkösdi
teológiában

Először is le kell szögezni, hogy a pünkösdi eszkatológia egyértelműen premillennista, ami
azt jelenti, hogy a parousziát, Jézus visszatérését valóságos eseménynek tartja, ami a jövőben
(általában a közeli, de nem meghatározott jövőben) fog majd megtörténni, s ezt követi az ezer
éves királyság megvalósulása a földön.
Az Izraelnek adott ígéretek (mag, föld, nemzetek áldása) eszkatológiai vonatkozásban is
érvényben vannak. (Ézs 65,17kk. millenniumi kép) [Menzies, 236–237]
A parouszia előtt Isten népére, mely itt magában foglalja mind az egyházat, mind a
zsidó népet, nagy nyomorúság, üldöztetés, a tribuláció vár. [Pearlman, 390] Ebben a nagy
nyomorúságban megtisztul a keresztyén egyház és Izrael maradéka. (Ez 20,33kk; Dán 12,1k)
[Duffield, 549]
Jézus visszatértekor a pogányok ideje lejár, az egyház ideje betöltetik, és Isten visszaoltja
az ideiglenesen kitöretett ágat, Izrael népét a szelíd olajfába. [Duffield, 457] Abba nem kívánok
belemenni, hogy a parouszia és a tribuláció milyen időbeli kapcsolatban van egymással, sőt az
ú.n. elragadtatással, mert túlzottan megbonyolítaná a képet, ha a pre-, post- és midtribulációs
elméleteket is ismertetni akarnám. A lényeg a következő.
A visszatérő Jézus mint a választott nép Messiása megszabadítja a zsidó népet a
nyomorúságból, összegyűjti őket a világ négy tájáról, helyreállítja Izrael régi országát, és Dávid
házából való királyként uralkodik felettük a millenniumi időszakban. [Pearlman, 391] A modern
kori alijázás a pünkösdi teológia szerint eszkatológiai jelentőségű, mert a zsidó nép végső
egybegyűjtésének a kezdetét jelzi. [Duffield, 524]
A millennium idején Izrael népe vezető erő lesz a Messiás uralma alatt, s tanítani fogja a
pogány népeket Izrael Istene imádatára. (Ézs 61,4kk.) [Duffield, 545]
Az Izraelnek adatott prófétai ígéretek közül tudjuk, hogy sok nem teljesedett be. A pünkösdi
teológia úgy látja, hogy ezen ígéreteket nem spiritualizálhatjuk el akként, hogy azok a
keresztyén egyház által teljesedtek be szellemi értelemben. Ezeknek, mint előbb is említettem
eszkatológiai érvényességet tulajdonít. Ami még nem teljesedett be, az a millennium során fog
majd megvalósulni. [Horton 630]
Végül mintegy összefoglalásként hadd zárjam szavaimat egy Pál apostol Rómabeliekhez
írott leveléből vett idézettel (11,25–32.v.):
„Nem szeretném, testvéreim, ha önmagatokat bölcseknek tartva nem vennétek
tudomásul azt a titkot, hogy a megkeményedés Izráelnek csak egy részét érte, amíg a
pogányok teljes számban be nem jutnak, és így üdvözülni fog az egész Izráel, ahogyan
meg van írva:
»Eljön Sionból a Megváltó; eltávolítja a hitetlenséget Jákób házából, és én ezt a
szövetségemet adom nekik, amikor eltörlöm bűneiket.«
Az evangélium miatt tehát ellenségek Isten szemében tiértetek, de a kiválasztás miatt
kedveltek az ősatyákért, hiszen az Isten ajándékai és elhívása visszavonhatatlanok.
Mert ahogyan ti egykor engedetlenné váltatok Isten iránt, most pedig irgalmat nyertetek
az ő engedetlenségük révén, úgy ők is engedetlenné váltak most, hogy a nektek
adott irgalom révén végül ők is irgalmat nyerjenek. Mert Isten mindenkit egybezárt az
engedetlenségbe, hogy mindenkin megkönyörüljön.”
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Irodalom és források:
  • Anderson, Allan H.: Pentocostalism. p.641 in: Dyrness, William A. és Kärkkäinen,
Veli-Matti (szerk.): Global dictionary of theology. pp.641–648. Inter-Varsity Press,

Nottingham, 2008
  • Duffield, Guy P. és Van Cleave, Nathaniel M.: Foundations of pentecostal theology.
L.I.F.E. Bible College, Los Angeles,1983
  • Dusing, Michael L.: The new testament church. in: Horton, Stanley M. (szerk.):
Systematic theology. 525–566. Logion Press, Springfield, 1994
  • Horton, Stanley M.: The last things. in: Horton, Stanley M. (szerk.): Systematic theology.
597–638. Logion Press, Springfield, 1994
  • Menzies, William W. és Horton, Stanley M.: Bible doctrines: a pentecostal perspective.
Logion Press, Springfield, 1993
  • Pearlman, Myer: Knowing the doctrines of the Bible. Gospel Publishing House,
Springfield, 1981 (1937)
  • Pomerville, Paul A.: A galatákhoz és a rómaiakhoz írt levél. ICI, Brüsszel, 1976

Comments