Pünkösd.ma publikációk‎ > ‎Portré‎ > ‎2014/2‎ > ‎

Portré – Dr. Riesz Mária

Az istenarcú ember szolgálatában

Dr. Riesz Mária, a PTF főiskolai docense

Az interjút Tari Zoltán készítette.

 

„Tapasztalatom szerint azonban az emberek Isten-hite, Isten-képe függ saját addigi életétől is, mit látott szüleitől, mit tapasztalt addigi életében. Amit tehetünk, hogy lelkigondozóként hozzásegítjük ahhoz a lehetőséghez, hogy megvizsgálja hitét, kapcsolatát Istennel. Megtért, keresztény emberek között is ismerek olyat, akit önös érdekek vezetnek cselekvéseiben. Nem véd meg minket mindig a hitünk az emberi gyarlóságainktól” – vall terápiás tapasztalásairól dr. Riesz Mária okleveles pszichológus, a Pünkösdi Teológiai Főiskola docense.

 

1978-ban programozó matematikus végzettséget szerzett az ELTE Természettudományi karán.

1991-ben diplomázott az ELTE Bölcsészettudományi karán okleveles pszichológusként.

Szervezetfejlesztő szupervizori vizsgát tett az IBS-Nemzetközi Üzleti Főiskolán 2010-ben.   2008-ban tudományos fokozatot szerzett a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi karán alkalmazott pszichológia szakterületen. Doktori értekezésének címe: Tanulásban akadályozott 7. és 8. osztályos tanulók érzelmi képesség vizsgálta

2001-ben miniszteri elismerő oklevelet vehetett át a megelőzés terén a fiatalok körében végzett szakmai munkájáért. Jelenleg a PTF-en találkozhat vele minden első éves hallgató a „bevezetés a pszichológiába” című tárgy keretében. A pasztorálpszichológia szakirányon tanulóknak megalapozza a személyiséglélektant. Ezen kívül a szakmai gyakorlatot, valamint az autokeirikus művészetterápiát oktatja tanár társaival együtt.

Az MA fokozaton tanulók pedig a fejlődéslélektan és önismeret témakörében találkozhatnak vele. Bekapcsolódott a hitoktatói képzésbe és továbbképzésbe is.

 

Pályádon programozó matematikusként indultál. Hogyan és honnan jutottál a pasztorálpszichológiáig?

A PTF Pasztorálpszichológiai Tanszékén szolgálok, amelynek tudományos műhelymunkájában is részt veszek. Megajándékozottnak érzem magam, mert születésem óta családommal szülővárosomban Szentendrén élhetek, ahol három gyermeket neveltünk fel férjemmel békességben, szeretetben. Gyermekeink még otthon laknak, de már tanulmányaikat befejezték, történész, fizikus és angol- magyar tanári szakon. Jómagam programozó matematikusi végzettségem után már három gyermek édesanyjaként, 1991-ben szereztem pszichológusi diplomámat az ELTE Bölcsészettudományi Karán. Sokat köszönhetek családom, elsősorban férjem támogatásáért a tanulmányaimban. Mindig mellettem állt, és biztatott, bátorított, hogy teljesedjem ki abban, amit magaménak érzek. Tanulmányaim alatt is mindig számíthattam rá. Később továbbképeztem magam, hogy egyénileg és csoportosan is foglalkozhassam lélekben rászoruló emberekkel, pszichoterapeuta, pszichodráma csoportvezetői képesítést szereztem. Doktori (PhD) fokozatomat a Debreceni Egyetem Alkalmazott pszichológia doktori programjában értem el 2008-ban. 2010-ben szervezetfejlesztő szupervízori diplomát szereztem az International Business Schoolban. Szakmai életutam a gyermekvédelemben kezdődött, ahol civil szervezetben hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkoztam, elsősorban serdülőkkel, de nehéz sorsú anyákkal, gyermekeikkel is, úgynevezett Anyaoltalmazó Házban. Hosszú időn át a szenvedélybetegségek és pszichés betegségek megelőzése volt a fő területem. Amikor szakmailag önálló lettem és már nem kötött konkrét munkahely, akkor szakmai életem kitágult, ahogy egyre több kompetenciára tettem szert. Főiskolai tanításomat gazdasági, vállalkozási főiskolán kezdtem, ahol személyiséggel, konfliktus kezeléssel kapcsolatos területen oktattam. A szupervízió és pozitív viszonyulás fejlesztés témaköre segítségével a szociális szférában dolgozókkal találkoztam és találkozom jelenleg is, sok különböző egyházi fenntartású intézményben is (öregek otthona, fogyatékosokat ellátó intézmények). Egyéni és csoportos formában végzett segítő tevékenységem során tapasztaltam, hogy sok lelkileg rászoruló ember van, akik konkrétan keresztény pszichológusokat keresnek. Egyre inkább megértettem, hogy fel kell vállalnom a munkámban is Isten-hitemet, kereszténységemet, mert ennek vállalása, és közvetítése nagyban hozzásegíti a segítséget kérőt a gyógyuláshoz a terápián túl.  Számomra ez hosszú folyamat volt, és már látom, hogy vezetve voltam idáig.

  Mindez a szakmai múlt, szakmai út ahhoz segített/segít hozzá, hogy legvégül a pasztorálpszichológiánál kössek ki, ahol egyesíthetem ezeket a tudásokat, tapasztalatokat egy egészen más cél érdekében, mint eddig.

Hogyan fedezted fel hivatásodat a segítő területen?

Kissé közhelyesnek tűnik, de nálam is a gyermekorra tehető az, amikor felfedeztem, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni, segíteni nekik. Akkoriban ez csak abban öltött testet, hogy óvónéni, tanítónéni szerettem volna lenni, hiszen ezeket a hivatásokat ismertem. Édesapám nagycsaládban nőtt fel, és hozta a saját családjába a segítőkészséget, a jó szándékot, a „másikért tevést”, ez belém ivódott. Nagyon jó ember volt. Serdülő koromban találkoztam először azzal, hogy létezik a pszichológia tudománya, mely kereteiben lehet az emberekkel foglalkozni. Kellő önbizalom és mások bátorításának hiányában azonban másik pályára léptem. Tehetséges voltam a matematikában és tanárom biztatására jelentkeztem a reál pályára. Azonban programozó matematikusként sem szűnt meg, sőt erősebb lett a belső késztetés, hogy nem gépekkel, hanem emberekkel kell foglalkoznom. Egyre erősebb lett a belső meggyőződésem, hogy én erre születtem, az Úr ezt az utat szánta nekem. Férjem támogatása segítségével már két gyermek édesanyjaként jelentkeztem a pszichológiára, közben harmadik gyermekem is megszületett. A közel 8 éves GYES letelte után már nem programozóként, hanem kezdő pszichológusként kezdtem el dolgozni.

 

Szakmai fejlődésedet hogyan segítette a hited?

Csak nemrégen ismertem fel, hogy hitem segítette a szakmai fejlődésemet. Visszagondolva, minden, mindig természetesen alakult, és mindig jó irányba. Később tudatosodott bennem, hogy az Úr vezetett.  Mostanában értettem meg, hogy sok-sok tanulásom, sok-sok tapasztalatom mind azért kellett, hogy ezeket „beleforgassam” pasztorálpszichológiai tevékenységembe, oktatásomba. Mindig hittem az emberek Isten-arcában, még ha kezdetben nem látszott ez rajtuk. Az Úr szolgálását én az emberek szolgálatán keresztül végzem, végeztem, hiszen az emberek Isten teremtményei, Isten-hitemet a munkám során korábban az emberek gyógyulásába vetett hit jelentette. A végső gyógyulásuk pedig csak úgy történhet meg, ha megértenek valamit a létük értelméről és megszabadulnak emberi félelmeiktől, rá tudják magukat bízni az Úrra. Ezt csakis úgy tudom képviselni a segítséget kérő felé, ha magam is újra és újra törekszem megteremteni magamban ezt az állapotot, és fel is vállalom. Isten-hitem a PTF-re kerülésemmel megújult és nagy ajándéknak érzem, hogy sokféle felekezetből érkező hallgatóval találkozhatom, akik hozzák magukkal családjuk, felekezetük lenyomatát Isten-hitükben is. Pszichológusként teológusok között dolgozni egy különleges adomány, és az Úr kegyelméből első pillanattól érzem a befogadottságot kollégáim részéről. Másképp nem is tudnék nyugodt szívvel itt szolgálni. Ezért napról napra hálát adok.

 

Mi a kutatási területed?

Jelenleg a PTF-en az érzelmi képességek, érzelmi intelligencia, az érzelmek viselkedés motiváló hatása témakörében végzek kutató munkát, elsődlegesen a hitoktatói szolgálatban való lehetőségek tükrében a PTF-en működő Pedagógiai Szakmai Műhely keretében. 2011-ben kapcsolódtam be a Pasztorálpszichológiai Tanszéken az autokeirikus személyiség modell, és személyiség vizsgáló eljárás kutatásába.  Az autokeirikus szemléletű elméleti háttér a lelkigondozás és pasztorálpszichológia számára egy eddigiektől eltérő gyakorlati hasznosítást jelent, ennek módszertani kutatása közel álló terület számomra. Az elmúlt években a fogyatékos személyek egyenlő esélyű hozzáférését segítő érzékenyítő, szemléletformáló tréningek tananyagainak fejlesztésben vettem részt, majd ezek próbaképzéseiben az FSZK keretében, mint szakértő. Doktori értekezésemet is enyhe fokban sérült értelmi fogyatékosok érzelmi képességeinek kutatásával kapcsolatos eredményeimről írtam. Korábban foglalkoztam megelőzéssel, és ezek módszertani kutatásával. Különösen a serdülők korosztálya vonzott, foglalkoztam az egyenrangúak prevenciós módszerével, és értéktudatosság vizsgálattal az egészségtudatosság terén.


Mi vezetett téged a fogyatékkal élőkkel való foglalkozáshoz?

1997-ben kerültem először kapcsolatba a fogyatékos fiatalokkal, amikor egy szakképző, rehabilitáló, foglalkoztató intézményrendszer létrehozásában többedmagammal munkálkodtam, akkor azt hittem véletlenül cseppentem ebbe a feladatba. Már régóta nem dolgozom ott, viszont azóta is sokszor, szinte folyamatosan megtalált a fogyatékosokkal kapcsolatos feladat. Jelenleg egy általam is kidolgozott szemléletformáló képzést viszünk látássérült társammal együtt dolgozva, szociális szférában dolgozó személyeknek, cél a morális akadálymentesítés, miszerint előbb az emberek tudatában kell elvégezni az akadálymentesítést, aztán a környezetben. Megtanultam a fogyatékos emberektől, hogyan lehet teljes életet élni sérülten is, kiegyensúlyozott, vidám hétköznapokat megélni, és megtapasztaltam, hogy milyen sokat tud adni másoknak az az ember, akinek hiánya van.


Doktori tanulmányaid során milyen tanulságokat fedeztél fel?

Amikor a doktori tanulmányaim témáját kialakítottam, úgy éreztem, hogy elértem ahhoz a ponthoz, amiért erre a pályára léptem, kutatásomban az érzelmekkel foglalkoztam. Talán gyermekként is már az a titok vonzott, hogyan alakulnak, mit tesznek az emberrel az érzelmei. Érdekelt, hogy az enyhe fokban értelmi fogyatékos gyerekek intenzíven megélt érzelmei, azok kezelése vajon miben különbözik az ép gyerekek érzelmi megéléseitől. Kutatásom során sok mindent megtanultam az emberi érzelmekről, kialakulásáról, kezeléséről, megéléséről, cselekvés motiváló hatásáról, a legfőbb azonban az, hogy az érzelem az, ami leginkább emberi, ami nagymértékben meghatározó az ember mindennapjaiban. A PTF-en most a hitoktatói képzésbe, és a továbbképzésekbe igyekszünk érvényesíteni a tanulságokat az érzelmi intelligencia terén.

 

Ki volt (ma is) a példaképed a szolgálatában és milyen látás mentén végzed a munkádat a pasztorálpszichológiai szolgálatban?

Sok emberi példaképem volt, és mind valamiben követendő. Édesapám saját családjából hozott Istenhite és hitének gyakorlása, emberszeretete, segítőkészsége sokat alakított bennem, belém ivódott. Életem különféle szakaszaiban emberi, szakmai, hitbéli fejlődésemben mindig voltak, akik útmutatást adtak, később azonban mindig el kellett engednem, mint példakép. Talán, mert „felnőttem” hozzá, vagy, mert megismertem emberi korlátait, tehát abban az időszakban fontos példák voltak, de nem maradtak meg a mai napig példaképnek. Számomra a legfőbb szolgáló Jézus, mert ő odáig vitte szolgálatát, hogy meghalt értünk.

Látásom a szolgálatomban egyszerűnek és magától értetődőnek tűnik: a pszichológia általam használt (elfogadott) eszközeivel előkészítem a segítséget kérőt arra, hogy Isten elvégezhesse munkáját benne. Az Úr arra használ, hogy előkészítsem a „terepet” számára.

 

Miben látod a magyar társadalom lelki-szellemi megújulásának lehetséges útját?

Erre könnyű lenne azt válaszolni, hogy ha minden ember megtér, akkor megújul a társadalom lelkileg- szellemileg, Tapasztalatom szerint azonban az emberek Istenhite, Isten-képe függ saját addigi életétől is, mit látott szüleitől, mit tapasztalt addigi életében. Amit tehetünk, hogy lelkigondozóként hozzásegítjük ahhoz a lehetőséghez, hogy megvizsgálja hitét, kapcsolatát Istennel. Megtért, keresztény emberek között is ismerek olyat, akit önös érdekek vezetnek cselekvéseiben. Nem véd meg minket mindig a hitünk az emberi gyarlóságainktól. Számomra ez bonyolultabb kérdés, mert valahogy úgy érzem, hogy az emberek szemléletének kellene megváltozni. Az önzés és az ego előtérbe kerülése helyett a másik ember felé kellene fordulni, A környezetben, az embertársainkban az értéket, a jót kellene meglátni, arra kellene figyelni. Keresztény értékrenddel élő embernek az könnyebben megy, ha Isten országába vágyik.

Abban látom az utat, hogy lelkigondozóként, pasztorálpszichológusként hozzá kell segíteni az embert ahhoz, hogy kötöttségeire rálásson, megvizsgálja magát, és ezáltal szabaddá tegye az utat arra, hogy az Úr elvégezze munkáját benne. Tehát az Úrra kell bízni a megújulás elvégzését, mi csak a terepet készíthetjük elő az emberek lelkében.

 

Mit csinálsz szívesen szabadidődben?

Szabadidőmben a szűkebb és tágabb család körüli feladatokkal foglalkozom. Három gyermekem még otthon lakik, társ hiányában egyedülállóként még otthon vannak. Édesanyám is idős, de hála az Úrnak aktív. A szabadidő tehát elsősorban a velük való törődéssel telik el. A PTF oktatói tevékenysége mellett általában dolgozom más területen is, jelenleg börtönökben fogvatartottakkal foglalkozom többedmagammal. Csoportos formában tartunk foglalkozásokat, ún. reintegrációs program keretében. Ezek témája: agressziókezelés, kommunikáció fejlesztés, életvezetés, konfliktuskezelés. Közben lelkigondozó tevékenységem is folyamatos. A hagyományos értelemben vett szabadidő számomra más értelmet nyert.

Igyekszem nyáron pár „munkanélküli” hetet kiszakítani, és ezen kívül, amikor lehetséges feltöltődni. Mostanában elsősorban olyan dolgok töltenek fel, amik a természettel kapcsolatosak. Otthonunkban sok virág van, szeretek velük foglalkozni. Szeretek a természetben kerékpározni, családdal, barátainkkal túrázni. Ha más lehetőségem nincs időhiány miatt, akkor nyáron, este kiülünk férjemmel egy fél órára, órára a teraszunkra, figyeljük a természet hangjait, a csendet. Ezt könnyen megtehetjük, mert egy kisváros külvárosi részének utolsó kertes házában lakunk. Örülök annak is, ha összejön a nagy család, szívesen készülök vendéglátással, szeretek sütni, főzni.

 

Milyen terveid vannak a jövőre vonatkozóan?

Ha valaki a terveimről, jövőmről kérdez, akkor azonnal a gyermekeim jutnak eszembe. Vágyom arra, hogy nagymama lehessek, egyszóval örülnék, ha az Úr megadná mindhárom gyermekemnek azt a társat, akivel egy boldog életet végigélhetnek, és ezeknek a házasságoknak a gyümölcseként unokáknak örülhetnénk.

Szakmai életemben sokféle dologgal foglalkoztam, különösebb másféle szakmai terveim már nincsenek. A jelenlegi területen szeretnék kiteljesedni, az autokeirikus lelkigondozás módszertana, elméleti háttere, az érzelmi intelligencia, mint kutatási területek továbbra is fontosak számomra. Ezen kívül szeretnék ott szolgálni, ahová az Úr vezet. Örülnék, ha a PTF-en a Pasztorálpszichológiai Tanácsadó Szolgálat megerősödne, ebben szívesen szolgálok a tanácsadáson kívül szakmai szupervizorként is a jövőben.

Comments