Pünkösd.ma publikációk‎ > ‎Portré‎ > ‎2013/2‎ > ‎

Teológus portré - Tari Zoltán

A misszió a rendező elv

Az interjút Nagy-Ajtai Ágnes készítette.


„A teológus portré rovatot negyedik éve szerkesztem a Pünkösd.ma teológiai folyóiratban. Érdekes látni a lelkészek, tanárok különböző politikai felfogását, aktivitását, viszonyukat az aktuális történésekhez. A rendszerváltással kapcsolatos kérdésből sokat tanultam az elmúlt két évtized politikai helyzetéről, illetve az azt megelőző rendszerről. Tanulság mindenképpen, hogy az interjú alanyok többsége keményen dolgozik, és alig jut idejük szabadidős tevékenységre, kikapcsolódásra.”

BIOGRÁFIA

Tari Zoltán 1983-ban született, a Tari család hat gyermeke közül elsőként.

2002 és 2005 között a Szegedi Tudományegyetemen folytatott tanulmányokat magyartanári és egyetemi teológia szakokon. Teológus oklevelet azonban csak 2009-ben szerzett a Pünkösdi Teológiai Főiskolán.

2006-2009 között a PTF HÖK elnökeként munkálkodott, 2007-ben Köztársasági Ösztöndíjban részesült.

2005-től több mint hat éven át önkéntesként szolgált a dél-koreai hátterű Kulturális Misszió Intézet Alapítványnál, ahol az utcai és házi gyülekezetben segédlelkészként funkcionált.

2012-ben szerezte meg MA oklevelét a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán alkalmazott vallástudomány szakon. Kutatási területe a koreai pünkösdi mozgalom gyülekezetnövekedésének háttere volt.

2009 óta a Pünkösdi Teológiai Főiskola tanársegédje, ahol Ószövetségi és gyakorlati teológiai tárgyakat oktat.

Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi karán folytatja doktori tanulmányait a Missziológia és Ökumenika doktori programban.

Hogyan találkoztál az Úr Jézussal?

A családi hátterem alapján katolikusként nevelkedtem. A szüleim egyik nap azzal állítottak be, hogy meglátogattak egy gyülekezetet, és ott találkoztak Istennel, aki megérintette őket. Ezek után nagyon buzgó hívő életet kezdtek élni, Bibliát olvastak és gyülekezetbe jártak. Gyakran furcsa történeteket, bizonyságtételeket meséltek, és még furcsább embereket hívtak meg a házunkba. Emlékszem a testvéreimmel többször félve hallgatóztunk, amikor az idős Rácz Ferenc testvér mesélt élményeiről, és megtörte nálunk az úrvacsorai kenyeret. Az akkori gyülekezetükbe el is vittek szüleink, de bennem a több éves ministráns múltam után a kisteleki erdélyi-román-magyar kis gyülekezet nagyon szektás érzéseket keltett. A lelkipásztortól már az első alkalommal kaptam egy Károli Bibliát, amit titokban azonnal el is kezdtem olvasni a szobámban. Ez az olvasás az Isten-keresésemmel párhuzamosan két évig tartott. Ez idő alatt többféle közösségben is jártam, és egy helyi baptista családhoz ifjúsági alkalmakra is elkezdtünk járni húgommal. Egyik nap egy traktátust olvasva ismertem fel bűnös voltomat és letérdelve segítségül hívtam az Urat, aki be is töltött az Ő nagy szeretetével. Ez a személyes kapcsolat hiányzott a korábbi vallásos életemből, és a döntésem pecsétjeként be is merítkeztem a keceli pünkösdi gyülekezetben.

Nagyon sokféle szál fonódik egybe az életedben. Katolikusként indultál, magyar tanárnak készültél, aztán eljöttél a PTF-re, koreai misszionáriusként szolgáltál, bejártad a fél világot, most Ószövetséget tanítasz, és missziológiából doktorálsz, egy közösséget vezetsz Maglódon, bekapcsolódtál a finn pünkösdiek zsidómissziójába...

A megtérésem után évekig lelkesen tanulmányoztam a Bibliát, nyaranta részt vettem missziós programokon és fesztiválokon, ahol a nemzetközi és felekezetközi szemlélet nagy hatással volt a gondolkodásmódomra, lelki fejlődésemre. Évekig imádkoztam azért, hogy Isten mutassa meg nekem az elhívását, hogy milyen terülten szolgáljam őt. Mindeközben a kisteleki gyülekezetben szolgálatot vállaltam az ifjúsági csoportban, valamint olykor Igét is hirdettem az istentiszteleteken. Az érettségi előtt úgy döntöttem, hogy Szegeden folytatom a tanulmányaimat, és magyar szakra felvételiztem. Az első egyetemi év után vágyakozás volt bennem, hogy teológiát tanuljak, és különösen a bibliai nyelvek miatt jelentkeztem katolikus teológiára, ahol két évig tanultam. 2005-ben találkoztam azzal a dél-koreai missziós csoporttal, akik hamarosan meghívtak egy kéthetes szolgálatra. Vonakodva ugyan, de velük mentem, és Isten ez alatt az idő alatt átformálta a gondolkodásom, elhívott a szolgálatra. A korábbi imáimra kaptam választ a Római levélből: „Az Isten irgalmára kérlek titeket testvéreim, hogy szánjátok oda testeket élő áldozatul az Istennek.”  A koreai testvérek által az Úr szólt hozzám, hogy felelősségem van a saját országom sorsáért, kezdjem el őt szolgálni.

A családom megrökönyödésére félbehagytam a szegedi tanulmányaimat, Budapestre költöztem, felvételiztem a Pünkösdi Teológiai Főiskolára, és a koreai misszionáriusok mellé beálltam a hajléktalan misszióba. A kisteleki gyülekezet azonnal felismerte ebben Isten akaratát és olajjal megkenve, támogatással ellátva küldtek el engem a fővárosba. A kezdeti mélyvíz után nagy öröm töltött el a szolgálatban és tudtam, hogy a helyemre kerültem a főiskolán és a misszióban. A négy év kemény tanulás és szolgálatok sok áldást és tapasztalatot jelentettek a számomra. Isten ajándékaként beutazhattam Európát, az Egyesült Államokat, és két alkalommal a Koreai Köztársaságban is látogatást tettem.

Akkor miért nem Korea?

A főiskolai tanulmányok utolsó két évében vendég hallgatóként koreai nyelvi és kulturális kurzusokat látogattam az ELTE-n, amely nagy hatást gyakorolt rám, és arra ösztönzött, hogy a missziológia témájában kezdjek el kutatni. A tervem az volt, hogy Koreában folytatom a tanulmányaimat, és ezért mindent meg is tettem. A diplomázás után azonban Koreában Isten arra indított engem, hogy menjek vissza Magyarországra és ott folytassam a szolgálatot. Erre pecsétet tett a PTF meghívása, hogy tanítsak teljes állásban Ószövetségi bevezetés tárgyakat. 2009 őszén hazatérve azonnal elválltam a tanársegédi meghívást, és egy intenzív felkészülés kezdődött az oktatásra. A koreai kutatásom ezzel nem ért véget, mivel a tanítás mellett a Szegedi Tudományegyetem vallástudomány szakán folytattam tanulmányaimat.

Az elmúlt négy évben Komesz Mátyással együttműködve még inkább elmélyülhettem az Ószövetségi Szentírás világában. Oktatóként nagyon fontosnak tartom a hallgatókkal együtt elsajátítani és fejleszteni a Biblia tudományos elemzésének a módszertanát. Az a tapasztalatom, hogy a hallgatók többsége előítéletekkel és keserűséggel közelít az Ószövetséghez. A kortörténet, a szakszerű bevezetéstan majdnem teljesen idegen az evangelikál háttérből érkezőnek, és a viszonyulásuk is idegenkedő, főleg a tárgy tanulásának kezdetén. Nagy öröm számomra, amikor a hallgatók az első félév után azzal a visszajelzéssel jönnek hozzám, hogy most először kedvet kaptak az ószövetség tanulmányozásához, és Izrael Istene mégsem olyan szigorú, mint ahogy azt eddig gondolták. A bibliai történetek, költői szövegek színes világa, üzenetének gyönyörködtető gazdagsága tárul fel az elmélyült és megfelelő színvonalú kutatás során.

Milyen célokat tűzöl magad elé tanárként, lelkipásztorként, kutatóként, misszionáriusként? Hol találkoznak ezek? Esetleg hol ütik egymást?

A terveim alapvetően a missziós látásmód köré csoportosulnak, ez alkotja a rendező elvet. Tanárként szeretném a jövő generáció szolgálóit bátorítani és kihívás elé állítani a magyar társadalom átformálására, mely folyamatnak a kereszténység átformálásával, aktualizálásával kell kezdődnie. Ahhoz, hogy elérjük a nem keresztény fiatalokból álló, a kereszténységről alapvetően lesújtó véleménnyel rendelkező tömeget, először nekünk kellene rendet tennünk gondolkodásmódunkban, meg kellene ismernünk azokat, akiket el szeretnénk érni és nem utolsó sorban velük kapcsolatot kellene építenünk, beengedve őket közösségeinkbe. Az elzárkózó, belterjes kereszténység a saját jövőjét árulja el. Ma nem szavakra lenne szükség az evangelizálásban, hanem hiteles, odaszánt életre, s a valós szükségekre valós megoldások felmutatni tudó kis közösségekre. Úgy gondolom, hogy a szolgálatom tanárként vagy lelki munkásként egy és ugyanaz.

A portré rovatot szerkeszted/készíted évek óta. Hány portré került ki a kezed alól? Látsz-e valami irányt kirajzolódni így visszatekintve?

A teológus portré rovatot negyedik éve szerkesztem a Pünkösd.ma teológiai folyóiratban. Az eredeti célkitűzés az volt, hogy evangelikál teológusok életpályáját mutassuk be szolgálatuk, látásmódjuk felől megközelítve őket. Eddig közel két tucat portré készült el, a kínálat időközben történelmi egyházi háttérből érkező teológusokkal is bővült, színesült. Az élettörténetekből egy olyan átfogó magyar egyházi környezetnek a képét lehet megfesteni, melyek egyenként sok elemében hasonlítanak egymásra a felekezeti különbségek ellenére, mégis bemutatja a felekezeti hátterek sokszínűségét is. Érdekes látni a lelkészek, tanárok különböző politikai felfogását, aktivitását, viszonyukat az aktuális történésekhez. A rendszerváltással kapcsolatos kérdésből sokat tanultam az elmúlt két évtized politikai helyzetéről, illetve az azt megelőző rendszerről. Tanulság mindenképpen, hogy az interjú alanyok többsége keményen dolgozik, és alig jut idejük szabadidős tevékenységre, kikapcsolódásra.

Miben látod a magyar társadalom lelki-szellemi megújulásának lehetséges útját?

Úgy gondolom, hatalmas potenciállal rendelkező ország vagyunk minden tekintetben. A lehetőségeinkhez viszonyítva mégis kevés dolgot tudunk jól kivitelezni, több okból is. A rendszerváltás óta eltelt időszak nem volt elég egy tényleges váltáshoz. Alapvetően egy gondolkodásbeli váltásra lenne szükségünk, felszámolva a korábbi évtizedek berögzült viszonyait. A patriarchális, tekintélyalapú gondolkodásmód egyenes következménye az emberek többségének kiskorú viselkedése, és a hatalomban levőknek az érdeke ezt a helyzetet minél tovább fenntartani. Az oktatásnak, a tanulásnak óriási szerepe van a társadalom formálásában. Szükséges lenne azonban az oktatásunkban megjeleníteni a gyakorlatias elemeket, a valós szükségekre reflektáló konkrét megoldási javaslatokat, amellett, hogy az elméletet sem építenénk le.

A másik fontos lépése a megújulásnak a megbékélés üzenetének terjesztése és megélése lenne. A magyar társadalom megosztottsága súlyosan kódolt bizonyos történelmi vonalak mentén, melyre valós keresztény, még inkább krisztusi megoldásokat kellene adnunk. Harmadsorban olyan keresztény spirituális mozgalomra lenne szükség, mely egészséges biblikus alapokon segíti a megbékélést, a keresztények felnőtté válását, és amely kihat a társadalom egészére. A magyar evangelikál kereszténységnek meg kellene találnia a saját útját, és az import vallásosság helyett saját lelkiséget kialakítani a meglévő kultúrára, potenciálra építve, önfenntartó módon.

 

Comments