Pünkösd.ma publikációk‎ > ‎Portré‎ > ‎2010/6‎ > ‎

Egyensúly a tanításban - Teológus portré – Rozgonyi Botond

„Úgy gondolom azoknak, akik pásztorként embereket vezetnek, az egyik legfontosabb feladatuk, hogy a tanítás egyensúlyát helyesen lássák, és így tanítsák a gyülekezetet.” – fejti ki oktatói céljainak egyik sarokpontját Rozgonyi Botond lelkipásztor, a Pünkösdi Teológiai Főiskola tanársegédje.

Egész korán, tizenhét éves korában kapta elhívását, aminek hatására érettségi vizsgáját követően azonnal teológiai tanulmányokat folytatott Budapesten. Gimnazistaként bizonyságot téve elhívásáról eltanácsolták az intézményből. „Egy iskolai önéletrajzi dolgozatban megírtam, hogy megismertem Jézus Krisztust, és az életem célja, hogy erről mindenkinek beszéljek, ezért teológiára megyek továbbtanulni.” Érettségi vizsgáját ezután a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában tette le.
Teológiai tanulmányait a Budapesti Református Teológiai Akadémián végezte el. A lelkészképesítő vizsgát azonban nem engedélyezték számára gyülekezeti aktivitása, karizmatikus volta és Bereczki Sándor gyülekezetéhez kötődése miatt. Évekkel később a Pünkösdi Teológiai Főiskolán szerzett oklevelet.

1982–1989 között az EPK kiskőrösi gyülekezetének lelkipásztora, 1989 őszétől jelenleg is gyülekezetplántáló munkája nyomán az EPK Szeged Sion gyülekezetének lelkipásztora. A Lydia keresztyén magazin magyarországi igazgatója. 2008 óta a Pünkösdi Teológiai Főiskolán rendszeres teológiai tantárgyakat tanít.
2009 óta a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán vallástudomány MA képzésben vesz részt. Kutatási területe az Evangéliumi Pünkösdi Közösség teológiai látásmódjainak, tanításának a vizsgálata, és más keresztény felekezetek tanításbeli hatásai a magyarországi pünkösdi gyülekezetekre.

Hogyan érzed magad a PTF-en?


Két oldala van ennek: egyrészről maga a munka, másrészről az intézmény, illetve a kollégák. Ez utóbbiról szeretnék elsőként beszélni. Olyan munkahelyen dolgozni, ahol mindenki hívő ember és testvér, ez eleve keveseknek adatik meg. Itt a kollégákkal lelki közösséget alkotunk: bármiről beszélgethetünk, szeretjük egymást, szakmai féltékenységgel eddig nem találkoztam, mindenki mindenben támogatja a másikat. Külön szeretném megemlíteni a Tanulmányi Osztály dolgozóit, akik nem látványos háttérmunkát végeznek, és biztosítják, hogy mi, oktatók nyugodtan dolgozhassunk. Egyszerűen ezt érzem, hogy mindenki együtt dolgozik, egy cél érdekében, egy szívvel-lélekkel.
A másik oldal a tanítás: Korábban sosem gondoltam volna, hogy teológián oktassak, de mióta itt vagyok a PTF-en, úgy érzem, hogy ez Istentől kapott küldetésem. Úgy érzem, a helyemen vagyok.


A tanári munkádat megelőzően teljes időben lelkipásztorként szolgáltál. Visszatekintve hogyan telt ez a szolgálat?

 
1982 és 1989 között Kiskőrösön voltam lelkipásztor a pünkösdi gyülekezetben. Ezek voltak számomra a lelkészi tanulóévek. Nagyon hasznos volt ez az időszak, ugyanis korábban a református egyházhoz tartoztam, illetve a ma már ugyancsak az EPK-hoz tartozó, mai nevén Mindenki Temploma Gyülekezethez, ezért belülről nem ismertem a pünkösdi közösséget. Kiskőrösi szolgálatom során ismertem meg, milyen is egy pünkösdi gyülekezet. 1989-től az akkori Sion Gyülekezet megbízásából kerültem Szegedre gyülekezetalapító munkába. Volt ott egy kis csoport, akik kérték a segítséget, a budapesti Sion Gyülekezet pedig a megbízást és a kiküldetést adta. Ez a szolgálat is az Úrtól volt. Nem robbanásszerűen alakult meg és növekedett a gyülekezet, hanem hosszú, kitartó munka által. 


Hogyan kerültél kapcsolatba a Gyülekezettel?


Református családban nőttem fel. Hatéves koromtól minden vasárnap jártam templomba szüleimmel együtt. A gyerek-istentiszteleteken vettem részt, ahol az igazi alapokat kaptam: a bibliaismeretet és a biblikus gondolkodás alapjait. Tizennégy éves voltam, amikor konfirmáltam. Erre komolyan készültem, azt várva, amit a lelkész bácsi tanított, hogy leszáll rám a Szentlélek, új emberré leszek, és az Egyház élő tagjává válok. Amikor azonban megtörtént ez a konfirmációi vizsga, óriásit csalódtam, mert nem tapasztaltam semmiféle változást. Először úgy gondoltam, hogy talán az én elvárásaim voltak túlzóak, és ez így a normális, de Isten akkor már látta a keresésem. Talán jobb úgy mondani, hogy Ő keresett engem. Még azon a nyáron találkoztam igazi hívő emberekkel, akiken láttam, hogy nekik van valami többjük, ami nekem hiányzik. Ők is reformátusok voltak, egy házi közösségbe jártak össze. A lelkipásztoruk Bereczki Sándor volt. Vele imádkozva ismertem meg Jézust, és kaptam bűnbocsánatot, új életet. A kezdetektől az ő lelki nevelésében részesültem, ami azóta is nagyon sokat jelent számomra.


Hogyan lesz egy konfirmált református fiatalból pünkösdi lelkész?


Tizennégy éves voltam, amikor megtértem. Két évvel később kaptam Szentlélek-keresztséget. Akkortájt, gimnazista koromban kaptam elhívást arra, hogy lelkész legyek. Református lelkésznek készültem, és ezért el is végeztem a budapesti református teológiát. Amikor ötödéves voltam, a gyülekezetünk – Bereczki Sándor bácsi házi gyülekezete – annyira megnövekedett, hogy az akkori kommunista időszakban mint illegális házicsoport nem működhettünk tovább. Nem fértünk el a lakásban, keresni kellett valamilyen megoldást: vagy befagyasztjuk a missziót, vagy találunk valamilyen kilépési lehetőséget. Az Úr vezetése szerint végül úgy döntöttünk, hogy a pünkösdi közösséghez csatlakozunk. Ez 1981-ben történt, amikor már végzős voltam a teológián. Így magától értetődő volt, hogy a továbbiakban már nem a Református Egyházban, hanem a Pünkösdi Közösségnél leszek lelkipásztor. Szomor Imre bácsi hívására kezdő lelkészként kerültem Kiskőrösre.


Teológiai tanulmányaid elvégzése azért nem volt teljesen akadálymentes. Mi történt pontosan?


A házi közösségünk léte a kommunista években illegális volt, azaz nem volt bejegyezve. Ez persze nem jelentette, hogy ne tartottak volna volt ellenőrzés alatt. Mindig megtalálták az útját az információszerzésnek. Olyan is volt például, hogy a ház előtt állt a rendőrautó, és nézték, ki megy be az alkalomra. Rólunk, teológus fiatalokról – feleségemről és még néhányunkról a közösségből – tudomása volt az Állami Egyházügyi Hivatalnak. A teológián is voltak beépített emberek mind a diákok, mind az oktatók között. Miután a csoportunk a pünkösdi közösséghez csatlakozott, létezésünk hivatalosabbá vált a hatósági szervek előtt. Az Állami Egyházügyi Hivatal kapcsolatban állt a református teológiai vezetéssel, és valószínűleg letárgyalták a színfalak mögött az olyan renitens hallgatók ügyét, mint amilyenek mi is voltunk. Végül az a megegyezés született, hogy elvégezhetjük az öt évet, csak éppen lelkészképesítő vizsgát nem tehetünk.


Ezek után milyen volt átélni a rendszerváltást?


1989 nyarán, amikor már érezhetők voltak a közelgő változások előjelei, a televízióból néztük Nagy Imre újratemetését. Nem tudtuk, nem is sejthettük, milyen nagy események következnek. Magát a rendszerváltást a lelki élet szempontjából nem gondoltam nagy jelentőségűnek, hiszen korábban is megtaláltuk mi annak a módját, hogy hogyan hirdessük szabadon az evangéliumot – természetesen az adott körülmények között. A rendszerváltással a misszió sokkal nyíltabbá válhatott. Ennek voltak és vannak jó oldalai, de valami mintha elveszett volna. Hiszen ha korábban valaki megtért, akkor szembe kellett néznie azzal, hogy Krisztus követésért esetleg hátratételt kell szenvednie. Esetenként komoly ára volt Krisztus követésének. Ezek a körülmények megszűntek, ma már nem biztos, hogy ilyen komoly árat kell fizetnie a hitéért a keresztyén embernek. A szabadság – úgy látom – sok hívő ember számára elkényelmesedést jelent. Persze semmiképpen sem sírom vissza azokat az időket, és most sem muszáj elkényelmesednünk. 


A kezdő szolgálatod után Szegedre kerültél. Hogyan élted meg ezt a váltást?


Számomra ez nagyon pozitív váltás volt. Szegeden nem egy „hagyományos”, meglévő gyülekezetbe kerültem. Itt nem voltak a tagoknak korábbi megszokásaik, nem volt kialakult, esetleg megcsontosodott gyülekezeti struktúra. Nem kellett szembesülnöm azzal, hogy a kezdeti öröm után mind a lelkésznek, mind a gyülekezetnek csalódni kelljen. Mint újonnan alakult gyülekezet, csupa egyetemista korosztályú fiatalból állt, akik maguk alakították ki a gyülekezet életét.
A munka kezdetén volt néhány fiatal testvér, akikkel lakásokon jöttünk össze. Ki-ki hozta a saját ismerősét, és személyes kapcsolatok, bizonyságtételek útján indult az érdemi munka. Mindemellett próbálkoztunk nagyon sok mindennel: drogos fiatalok között is szolgáltunk a drogambulancián, ahol gyülekezési helyet béreltünk. Akkoriban indult Budapesten az Emberbarát Alapítvány, amelynek a rehabilitációs munkájához kapcsolódtunk. Nem csak drogos fiatalokkal találkozunk, hanem olyanokkal is, akik az ilyen segítő szolgálatok iránt érdeklődtek. Eljöttek és meglátták, hogy ez a szolgálat Krisztussal más, mint Krisztus nélkül. Többen közülük meg is tértek.


Volt-e valamilyen különleges látás vagy stratégia a szolgálatodban?


A stratégiánk az volt, hogy akikkel találkozunk, azoknak beszéljünk Krisztusról, elvezessük őket Hozzá, és beépítsük őket a gyülekezetbe. A módszer alapvetően nem változott: ki-ki hívja a felebarátját Krisztushoz! – a személyes evangelizációra helyezzük a hangsúlyt.


Hogyan látod a szegedi közösségeteket több mint húsz év távlatából?


Lassan, folyamatosan fejlődött a gyülekezet, aminek örülök, mert a folyamatos, de stabil fejlődést többre tartom, mint az olyan szalmaláng-szerűt, ami hirtelen föllángol, aztán kialszik. Mindamellett voltak növekvő és stagnáló időszakok is. Alapvetően öröm számomra, hogy a gyülekezet megszilárdult, stabil helyzetű. Nem a vezetőtől, nem embertől függ. Ha most kellene átadni egy rátermett lelkipásztornak, akkor életképesen tudna továbbmenni a munka. 


Jelenleg a szolgálatod mellett rendszeres teológiai tárgyakat tanítasz. Erre tudatosan készültél?


Hogy őszinte legyek, református teológus hallgató koromban a dogmatikát nem igazán szerettem. A biblikumok mindig is közelebb álltak hozzám, mint a szisztematikus teológia. Ha valaha is gondoltam volna arra, hogy teológián oktassak, az újszövetségi írásmagyarázatot választottam volna fő érdeklődési területemként. Emellett érdekesnek találtam a bevezetéstudományt és a bibliai teológiát. Ezeket a teológiai ágakat a gyakorlatban használhatóbbnak tartottam a rendszeres teológiánál. Azonban átértékelődött a helyzet, amikor lelkipásztori szolgálatom során tapasztaltam, hogy milyen sokféle tanítás terjed a pünkösdi közösségen belül és a különböző karizmatikus ébredési csoportok között is.


Milyen tanításokra gondolsz? 


Nem akarok most konkrét tanításokat megnevezni. Az a lényeg, hogy sok gyülekezeti tag, de sokszor a lelkipásztorok is fogékonyak arra, ami szenzációjellegű a tanításban. Főleg ha sikert ígér vagy gyors gyülekezeti növekedést. Ez pedig gyakran szélsőséges tanításhoz vagy megkérdőjelezhető gyakorlathoz vezet. Olykor azt láttam, hogy felelős pozícióban lévők sem tudták, vagy nem akarták megvizsgálni némely tanításról, hogy teológiailag, bibliailag megállja-e a helyét, hogy egészséges-e vagy sem. Úgy gondolom azoknak, akik pásztorként embereket vezetnek, az egyik legfontosabb feladatuk, hogy a tanítás egyensúlyát helyesen lássák, és így tanítsák a gyülekezetet. Ha a gyakorlat elszakad a bibliai tanítások egyensúlyától, az szélsőséges megnyilvánuláshoz vagy gyakorlathoz vezet. Ha viszont a dogmatikusság kerül túlsúlyba, legyen bármily egészséges a tanítás, élettelenné válik a gyakorlat – az egy másik szélsőség, amit szintén kerülnünk kell. 


Mit szeretnél látni a hallgatóid szolgálatában a tanításod hatására?


Mikor felkértek arra, hogy rendszeres teológiát tanítsak, kitűztem az oktatói célom: szemléletmódot szeretnék átadni, az egyensúlyi látást. A bolognai rendszerben a BA képzés nem arra irányul, hogy elméleti szakembereket képezzünk. A dogmatikában nem azt akarom megtanítani, hogy az egyháztörténelem során melyik teológus mit tanított, és elméleteik hogyan viszonyulnak egymáshoz. Célom az, hogy akik tőlünk kikerülnek, azok a gyakorlati életben az egészséges tanítást tudják képviselni. Amikor valami divatos tanítással, könyvvel, irányzattal találkoznak, akkor meg tudják ítélni, hogy az megállja-e a helyét a Biblia alapján vagy sem. Tanítom továbbá őket arra, hogy mellékes dolgokat ne hangsúlyozzanak túl, a hangsúlyos dolgokat pedig ne hagyják figyelmen kívül. Legyenek rugalmasak, azaz legyenek hajlandóak és képesek a párbeszédre, ne gondolják, hogy csak a saját látásuk az igaz. Ha beindul a közösségen belül a különböző teológiai látások és kegyességi irányzatok közötti párbeszéd, ellenségeskedés helyett sokat tanulhatunk egymástól.


Jelenleg a PENTID kutatás dogmatikai részének a felmérésén dolgozol. Mi az elvárásod a kutatástól?


A PENTID pünkösdi identitás kutatásához tartozó dogmatikai felmérést nagyon fontosnak tartom, mivel a közösségen belül sokféle teológiai látás megtalálható. Ezt még soha senki nem mérte föl. Ezek a különböző látások jelenleg nem igazán párbeszédképesek. Eddigi tapasztalataim szerint mindenki azt gondolja, hogy a saját látása az, amit pünkösdinek nevezhetünk. Egyszerűen szeretném fölmérni ezt a közösségen belüli sokszínűséget. Szeretném a dogmatikai oktatást részben az igényekhez igazítani, részben pedig a szükségeknek megfelelően kiigazítani. Szeretném felmérni azt is, hogy a különböző felekezetek dogmatikája mennyire volt  vagy van hatással a pünkösdi tanításra.

Az interjút Tari Zoltán készítette

Comments