Szűcs Tünde: Drogprevenciós oktatás cigány iskolában


A család válsága

Az iskola, mint közbeavatkozásra provokáló közeg (A roma családok elérhetősége, megszólításának lehetősége az általános iskolában)

  

Ennek a dolgozatnak a kapcsán, az életem egy régi témáját kezdtem el újra boncolgatni. Lassan tíz éve, hogy a jelenlegi iskolámban dolgozom, de még mindig csak keresem az ittlétem okát. Folyamatos „Miért?” van bennem az első pillanattól kezdve. Miért kell nekem egy cigány iskolában tanítanom? Miért kell nekem olyan gyerekekkel foglalkoznom, akiket nem érdekel a mese, az ének, a játék? Miért kell nekem olyan szülőkkel kapcsolatban lennem, akik (szerintem) nem veszik figyelembe a saját gyerekeik érdekeit, nem képviselik előttük a tanulás fontosságát, nem akarnak nekik többet annál, mint amennyi nekik van, mint amennyik ők? Igaz, akkor még, amikor ide kerültem, nem hittem Istenben, de ezoterikus szemlélettel is azt gondoltam, hogy ki van rendelve számomra ez a munkahely, hittem azt, hogy nem véletlenül csöppentem ide, hanem dolgom van itt. Aztán nagyon hamar rádöbbentem, hogy nehezen boldogulok a cigánygyerekek mentalitásával, tiszteletlenségével, lázadásával, szabálytudat és önuralom hiányával és főként a trágárságával. A megtérésem előtti évben már nagyon bele voltam fáradva mindebbe. Folytonos menekülési kényszerem volt. Már a munkanélküliséget is elfogadhatónak kezdtem találni. Mindezekkel együtt azonban ez a valamifajta „küldetéstudat”megmaradt bennem, és a kötelességtudattal együtt itt is tartott.

A megtérésem óta pedig érzem, hogy Isten folyamatosan alakit, készít, nevel, az iskolában való szolgálatomra. Isten folyamatosan terel a cigányság felé, a hátrányos helyzetű, problémás gyerekek és felnőttek felé, nemcsak a munkahelyemen, hanem a gyülekezetben is. Pedig Isten látja, hogy „szembeötlő, alapvető különbségek” vannak köztem és egy roma ember között. Szerencsére alakítja, formálja a róluk való gondolataimat, véleményemet. Sok előítélet megszégyenült már bennem. Történik mindez úgy, hogy nincs bennem, és nem is volt bennem soha megfogalmazott fajgyűlölet, igazából nem is foglalkoztam ezzel a kérdéssel, de az mindig rendben volt nálam, hogy „ők” a város másik végében laknak, jó messzire tőlem. Valóban a kijelentés csodája által, újabb és újabb területeken, újabb dolgokban kapcsolódok velük össze, és mint összekötő kapocs, Isten szeretete jelenik meg a gondolataimban, érzéseimben, és a cselekedeteimben. Pl. A gyülekezetben Isten, Szellem általi vezetésben különített el engem és egy roma asszonyt, az imádság szolgálatára. Közel két évig imádkoztunk és böjtöltünk együtt a férjeinkért . Ezalatt az idő alatt, nagyon sokat beszélgettünk, teljesen nyitott, átlátható lett egymás felé az életünk. Kölcsönösen elfogadtuk egymást. Úgy gondolom, hogy ez a közösség egész életre szóló kapcsolat közöttünk, kiindulópontja még sok más szolgálatnak.

Városunkban, mint az ország legtöbb településén, a „cigány-kérdés” hatalmas problémákat vet fel, óriási érzelmeket korbácsol. Nyilván minél erőteljesebb az általános elszegényedés, különösképpen a középrétegekben, annál inkább előtérbe kerülnek a velük kapcsolatos vélemények. „A szocioökonómiai különbségek, melyek főként a rendszerváltás után alakultak ki, új, és egyre erőteljesebb tényezőként jelennek meg az iskolák életében. A családok közötti gazdasági és érdekérvényesítési különbségek drasztikus növekedésével egyidejűleg tovább fokozódott az iskolarendszer szelektivitása. A jobb lehetőségekkel rendelkező szülők által választott (valószínűleg eleve jobb adottságú, gazdagabb településen működő, tagozatos) iskolákkal szemben a szegény, elmaradott térségek fennmaradásért küzdő iskolái foglalkoznak a gyengébb érdekérvényesítő képességű, gyerekeiket utaztatni nem tudó, hátrányos helyzetű szülők gyerekeivel. Vagyis a körzetesítés feloldása, a szabad iskolaválasztás lehetősége nyomán legalább annyira a szülőcsoport határozza meg az iskola karakterét (pusztán a választás tényével), mint maga az iskola, s választása eredményeképpen spontán módon egy rendkívül szelektív – az iskolák között igen nagy különbségeket mutató, iskolán belül viszont meglehetősen homogén – iskolarendszert hoz létre. Ezzel összefüggésben mindannyian ismerjük a PISA-vizsgálatok eredményeit, amelyek azt tükrözik, hogy a mai magyar közoktatás az átlagot messze meghaladó mértékben növeli a gyerekek közötti különbségeket.” – olvashatjuk Földes Petra egyik tanulmányában.[1] Bár ebben a részletben települések viszonylatáról van szó, itt nálunk, a három általános iskolára is ugyanez érvényes. A mi iskolánk körzetébe tartozik a város cigánytelepe, és néhány elszegényedő peremkerület, a hozzánk járó gyermekek többsége innen kerül ki. Van egy ki nem mondott, de „elit” iskola, és van egy köztes, akiknek a tanulóit nem íratják be az „elitbe”, de a „cigányiskolába”sem.

Az állam részéről viszont egyre nagyobb a nyomás az integráció felé, a szegregáció ellen. A tanulásban akadályozottak integrációjának kérdése csak tovább bonyolítja az amúgy sem egyszerű helyzetünket. Ezt pedig még tovább lehet fokozni, a hozzánk járó lakásotthonban élő államigondozottak problémáival. Az iskola, ahol én dolgozom, gyakorlatilag egy cigány iskola. Egy nemrég elvégzett szociológiai vizsgálat is azt fogalmazta meg, hogyBár az esélyegyenlőségről szóló törvény már hat éve előírja a roma és nem roma gyerekek integrált, azaz együttes oktatását, az utóbbi években mégis jelentősen erősödött a szegregáció az országban.”[2]A roma ügy és a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzet kérdése természetesen nálunk is összefonódik. Az állami normatívák lehívása, az uniós pályázatokon való elindulás lehetőségének kiaknázása mindenképp megoldásokat várt ezekben a kérdésekben. Ennek a problémának az egyik megoldását, illetve inkább a megoldáshoz vezető út egyik lépését látta meg a város vezetése, az iskolák összevonásában. A város három általános iskoláját összevonták, amely a gyakorlatban, az iskolai élet hétköznapjaiban nem jelentett változást. Mindenki maradt ott, ahol volt. Minden iskola megtarthatta saját arculatát, pedagógusait.... Viszont a beiratkozást már városi szinten hajtották végre, amivel „irányítani” szerették volna a tanulók, közöttük a roma és a hátrányos helyzetű gyerekek egyenletesebb elosztását, hogy megfeleljünk a törvényi és az uniós előírásoknak. Elég keserves tapasztalatokra tettünk szert. A szülők és a rajtunk kívül lévő iskolák pedagógusai nagy ellenállást tanúsítottak. Érdekérvényesítésükben, sok esetben elég messzire elmentek. Más, „közérzetjavító” intézkedés is történt, pl. iskolánkból az új elsőosztályosokat (ezt követően felmenő rendszerben) egy közeli, de teljesen független épületben helyezték el, kivédve azt a támadási felületet, hogy a felsős cigány tanulók bántják a kisebbeket.

A kialakult helyzet azonban alapvetően semmit nem változott. Pedig a mi iskolánk egy modern hatalmas épületegyüttes része, óriási sportcsarnokkal, mindenkit megelőző technikai-tárgyi feltételekkel: interaktív táblák sokasága, két teljesen felszerelt számítógépes terem, nyelvi labor, tanulói laptopok, otthonos, szép tantermek, amelyek lakószobának is beillenek, három valóban gazdagon felszerelt fejlesztő szoba, könyvtár... Az iskola pedagógusai széles körű szakmai tudással rendelkező emberek, akik módszertanukban a legújabb kihívásoknak is meg tudnak felelni: kooperatív technikák, fejlesztőpedagógusi végzettség... Kreativitásuk határtalan, hiszen a tanulóink érdeklődését felkelteni, a tananyag elsajátításának lehetőségeit naponta megteremteni, csoport munkában foglalkoztatni a gyerekeket, nem kis kihívás. Elkötelezettségüket az is bizonyítja, hogy hosszú évekre visszanyúló listánk van sikeres, megnyert pályázatokból, olyan időkből, amikor még senki más nem foglalkozott ilyen plusz feladatokkal.  A gyerekek minden fejlesztést teljes körűen, az iskola falai között megkapnak: rehabilitációs foglalkozások, logopédia, mozgásfejlesztés, iskolapszichológus, pszichopedagógusi ellátást. Mindezek mellett a tehetséggondozás sem marad el, már amennyiben ez lehetséges. Nagymúltú ének-zenei tagozatunk sorvadt el az évek folyamán. Most van helyette kézilabda tagozatú sportosztály, ECDL vizsgarendszer, Tanodától kezdve Mentor program, sikeres rajzpályázatok, versmondó versenyek, fantasztikus, városi szintű ünnepi műsorok, amelyek bárhol megállnák a helyüket, témanapok, jutalom kirándulások, és nyaraltatások... Sajátos lehetőség mindenki számára a roma kultúrával való ismerkedés a multikultúrális oktatás keretein belül, de van az iskolánkban romológia szakos tanár, aki népismeretet tanít a jelentkezőknek, ugyanakkor lehetőség van a roma nyelv tanulására is, két szakképzett pedagógus vezetésével.

Az osztályok összetétele viszont továbbra sem változott, amit az is bizonyít, hogy az osztálylétszámok mindenhol számított létszámok, ami azt jelenti, hogy 12-15 fővel is működhetnek, hiszen a tanulók többsége a létszám kialakításánál kettő tanulóként vehető figyelembe, vagyis tanulásban akadályozott vagy sajátos nevelési igényű, vagy halmozottan hátrányos gyerek. A fennmaradó néhány tanuló pedig a Nevelési Tanácsadó gondozásába tartozik, tehát beilleszkedési, magatartási vagy tanulási nehézséggel küzd, leginkább mindhárommal együttesen.

Ugyanakkor, ha mindezeket a belső feltételeket, körülményeket figyelembe vesszük (ellátottság, felszereltség, szakmai tudás), akkor úgy tűnik, hogy minden külső elutasítás ellenére az iskolánk működése kiváló, nagyszerű oktató-nevelő munka folyik, az iskolánkban tanuló gyerekek mindent megkapnak, ami továbbtanulásukhoz, az életben való boldogulásukhoz szükséges.

Valami azonban még sincs rendben! Valami mégsem működik! Az eredmények nem sokat igazolnak vissza ebből az idillinek tűnő állapotból. Nagy a feszültség, a stressz, pedagógusban, gyerekben és szülőben egyaránt. Rengeteg az esetmegbeszélés, amelyeknél a korhatár egyre lejjebb tolódik, az esetek pedig egyre súlyosabbak. A gyerekek trágárak, öntörvényűek, agresszívek, a viselkedési problémákra nem találjuk a megoldásokat. A folyamatos bukásokat leginkább a tantárgyi felmentésekkel küszöböljük ki. Sorra kerülnek ki a funkcionális analfabéták.[3] A szülőket pedig leginkább nem tudjuk magunk mellé állítani. Egy kollégám pszichológusi szakdolgozatával kapcsolatosan kitöltött kérdőíveink alapján megállapította, hogy a tantestületben egyaránt tapasztalhatóak a kiégés tünetei, a tehetetlenség és reménytelenség, valamint a kifáradás tünetei is. Többségünk úgy érzi, hogy munkája hiábavaló, nagyon kevés a sikerélmény és az elismerés, ugyanakkor a szülők felől sok a támadás, vagy épp az érdektelenség.

Nálunk is tapasztalható az az általános vélemény, „hogy a roma gyerekeket tanító pedagógusoknak, nehezebb dolga van, mint azoknak, akik nem roma gyerekekkel foglalkoznak.”[4]

Ugyanakkor megtalálhatjuk az általános vélekedések között azt a megközelítést is, „amely szerint a cigány családok „hiányaiban” vagy a cigánygyerekek motiválatlanságában keresendőek az iskolai sikertelenségek okai. Ez alapján azonban az iskola nehezen tud megoldási javaslatokat nyújtani, hiszen ezzel a felfogással nem nagyon marad más, mint vagy arra törekedni, hogy megváltoztassuk a cigány családokat, vagy arra, hogy a roma gyerekek ne otthon nevelkedjenek, s így ne legyenek kitéve a „káros“ hatásoknak. Ezzel ellentétben, a problémát nem az okozza, hogy a cigány szülők nem vagy rosszul, hanem hogy másképpen nevelik gyermekeiket, s ehhez képest az iskolák nem megfelelően oktatják őket.”[5]

Az utóbbi két véleményt, úgy gondolom, nevezhetjük úgy, hogy „gondolati tévút”. Ha pedig az, akkor nincs más lehetőség, minthogy meg kell érteni, és le kell leplezni. Szó szerint élet-halál kérdése, hiszen cselekvőképtelenséget okoznak, rögeszmés kiindulópontokká válnak=váltak, és ha rossz a kiindulópont, akkor rossz minden, ami ráépül. A réginek meg kell halni, és egy újnak meg kell születni. Ez viszont egy nagyon keserves folyamat, hiszen arról fog szólni, hogy magunkon=magamon kell változtatni. A Mai Ige „Fogantatás, formálódás, szülés” című üzenetében („...amíg kiformálódik bennetek a Krisztus.”)[6] a következő gondolatok vannak megfogalmazva ezzel kapcsolatban: A lelki növekedésnek három fokozata van. 1. Fogantatás: amely két személy bensőséges kapcsolatának az eredménye. Isten irántunk való szeretete nyilvánvaló és sürgető. 2. Formálódás: Isten tudja, milyen tapasztalatokra van szükségünk ahhoz, hogy kiformálódjon bennünk Krisztus jelleme, és Ő meg is tesz mindent, bármire legyen is szükség ahhoz, hogy ezt elvégezze. (Galata 4:19.) 3. Szülés: Amikor a világra akarok hozni valamit, amit Isten belém helyezett, akkor „nyomnom” kell, minden erőmmel törekedni mindennel szemben, amit valaha mások tettek. Isten pedig segít ebben, de vajúdni és megszülni nekem kell. Sőt, ha nem teszem meg, lehet, hogy meg sem fog történni.” A hozzá tartozó üzenet pedig hatalmas: „Ha életet adsz annak, amit Isten beléd helyezett, az mindenre hatással lesz az életedre. Isten túláradó áldásai életed minden területét érinteni fogják.[7] A tantárgyi alapvetésben pedig így hangzik mindez: „...valójában lépcsőzetesen kiteljesedő egységet alkot...” – amely magába foglalja annak az erőfeszítésnek a fájdalmát, hogy újra és újra akarom megérteni Istent, és azt a tudatosságot is, hogy az életünk küzdelmeit különféle lépcsőfokoknak éljük meg. A vajúdás pedig az a folyamat, amíg Isten üzenetére belső megértésként rádöbbenünk.

Énbennem, magamban is nagy az ellenállás és a kettősség. Kérdések özöne és válaszok pro és kontra. Bennem is meg van az a gondolat, hogy nehezebb a cigánygyerekeket nevelni, tanítani, mint mondjuk egy átlag magyar gyereket. Bár, ki számit a mai világban átlagnak? És a cigány családok úgynevezett hiányai? Azok nincsenek? Például többek között, azt olvashatjuk a családi szocializációjukkal kapcsolatban, hogy „A család életének strukturálatlansága miatt az időélmény és időfogalom nem, vagy alig alakult ki az életükben.”[8]Azt gondolom, hogy az időbeosztás, az időrend, napirend, az nem az iskola „találmánya”, hanem az élet rendje, sőt Isten rendje. Ugyanakkor az is biztos, hogy „mi” pedig éppenséggel nagyon be vagyunk szorítva az időbe, teljes mértékben uralni és átlátni akarjuk, hiányában káoszként éljük meg a napjainkat. Melyik a jó?

„Általános nézet a roma családokban, hogy „jót tenni” a gyerekkel annyit jelent, hogy mindazt, amit szeretnének kapni, azonnal meg kell nekik adni. A kicsiket semmire sem ösztönzik, inkább szeretetteljesen megvárják, amíg szólnak, de akkor rögtön kielégítik az igényeiket. Ennek következtében nem alakul ki náluk a késleltetés és az önkontroll képessége, amelyek viszont elengedhetetlenek a megfelelő iskolai teljesítményhez. A romáknál a modellkövetés válik irányadóvá, míg a nevelés, a fegyelmezés, a jutalmazás és a büntetés háttérbe szorul.”[9] Aminek még nap, mint nap megtapasztalói vagyunk: „A roma gyerekek szocializációjánál befelé erősebb hierarchikusabb függőségi viszony alakul ki, míg kifelé egy erősebb szabadságérzet fejlődik ki bennük.”- olvashatjuk a cikk folytatásában. Mindezek, és a roma gyerekek szocializációjának egyéb eltérései is folyamatos egymásnak feszülést eredményeznek az iskolában. Szinte lehetetlenné válik az egymásnak való megfelelés. Barikádok épültek, állóháború alakult ki.

A megoldás mindenképpen egy kétoldalú folyamat. A pedagógusoknak figyelembe kell venni ezeket, a szempontokat és tudatosan készülni kell erre a minden tekintetben eltérő gondolkodásmódra, életvitelre. A sikeres beavatkozások a szülővel való együttműködésben válnak a leghatékonyabbá (Epstein).[10]

Amit Isten elébem hozott mindezzel kapcsolatban:

1. Mi a vizsgálódásom motivációja?

Megoldás keresése egy kilátástalan helyzetben:

  • A oktató munkában érzett tehetetlenség – funkcionális analfabétizmus
  • Az iskolában fellépő magatartási problémák megoldásának nehézségei.
  • A roma szülőkkel való kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás kilátástalanságai – kommunikációs problémák, együttműködési nehézségek.
  • Gondolkodásmódbeli különbözőségek – mindezek valóban olyan súlyos problémák, amire emberi megoldások valójában nem léteznek, így ez a helyzet „ki kell, hogy provokálja az Isten országának a megjelenését”, Istennek van rá megoldása, én pedig akarom tudni Isten tervét.

2. Mi is a holisztikus leegyszerűsítés ebben a kérdésben?

  • Szociológiai – iskola – család – Isten?

3. Mit kell megértenem és lelepleznem, ami cselekvőképtelenné tesz?

  • Nem ragaszkodhatok folyamatosan a saját nézőpontomhoz, elképzelésemhez, vélt igazságomhoz. Egyáltalán enyém-e, vagy csak megtanították és én meg átvettem? Mi is az én személyes véleményem és tapasztalatom? Mi Isten véleménye? (I.Kor 4:6.)
  • Ez az egyoldalúság keménnyé, önkéntes mérvadóvá, szembenállóvá tesz (I.Kor 8:1b). Folytonos harcra késztet és mivel „test és vér ellen” zajlik, eleve kudarcra van ítélve (Efézus 6:12.). Csak lázadást és ellenállást szül.
  • Szükséges lenne megismernem a romák életét (gondolkodásmódját, történelmét, kultúráját, családi életét...). Hogyan is akartam velük úgy foglalkozni, hogy érdemben nem tudtam róluk semmit?(Róm. 14:13.)
  • Vizsgáljam meg minkét típusú családi modellt és nevelést Isten szempontja alapján, vagyis melyik milyen gyümölcsöt terem (Máté 7:20)! Lássam meg mindegyikben az Isten szerinti jót, értékeset, és az elvetendőt is! Isten mindent felhasznál a javunkra. Ragaszkodjak a Szent Szellem vezetéséhez! (Róm 14:19).

4. Mi az aktuális sürgető igény?

  • Személyes kapcsolat kialakítása a szülőkkel
  • Együttműködési készség köztem és egy-egy szülő között, hatékony együttműködés
  • Egyre mélyülő magatartási problémák megoldása (tekintély kialakítása)
  • Egyre súlyosabb tanulási nehézségek hatékony kezelése (funkcionális analfabétizmus – akár a szülőé is)

5. Hol van a találkozási pont a roma családok és közöttem?

Találkozási pont: a gyerekek szeretete, azok érdekeinek képviselete és a gyülekezet. Erre lehet építeni egy párbeszédet, az új ismeretekkel, gondolkodásmóddal....Isten üzenetével (Zakariás4:6,).

  • Megszólíthatom azokat a szülőket, akik nemrég tértek meg:

-          Először magán emberként (szellemben újjászületett testvéreként)

-          Majd pedagógusként – meghívás folyamatos óra látogatásokra

a gyerekekkel közös játékra, feladatokra

beszélgető körökre

-          Családlátogatások – otthoni fejlesztés

-          Segítségnyújtás a szülők számára a gyerekek otthoni tanulásához, vagy akár az ő olvasási nehézségeinek leküzdéséhez (sok-sok évvel ezelőtt a nagyapám a Biblia segitségével tanított meg olvasni megtért cigányasszonyt, akinek most az unokája jár hozzám) (Apcsel 15:28.)

  • Megszólíthatom azokat a gyerekeket, akik járnak, vagy ellátogatnak a gyülekezetbe:

-          Imádkozhatok értük, amikor kérik

-          Konfliktusmegoldó beszélgetések, beszélgető körök szerveződhetnek, bibliai igék alapján (a Biblia teljes körű tárháza többek között a lelki egészségvédelemnek)

6. Mi a szabadítás aktuális tartalma?

  • Az egység ígérete: a gyerekek és szülők között; a szülők és az iskola, a gyerek és az iskola; a család és a társadalom között (A tudás, mint érték, felismerése – a gyerekek érdekeinek közös képviselete)
  • Isten ígérete: A generációkon keresztül való növekedés!(Példabeszédek 17:9.)
  • Változás mindkét oldalon

7. Mi az  autokeirikus végkifejlet ebben a kérdésben?

  • Valóban egy önátadás Istennek – elengedése mindannak, amit eddig végeztem a munkám során, akár a munkatársaim véleményének ellenállva
  • Így, a Szent Szellem által vezetett „védtelen emberként” odaállni kiszolgáltatott emberek elé, és mellé segítőnek vagy inkább harcos társnak

 

8. Képes vagyok rá? Meg tudom csinálni?

Visszatérve a Mai Ige fentebb idézett részéhez: Fogantatás, Formálódás, Szülés. Mindez, amit leírtam a Fogantatás és a Formálódás szakaszában van bennem. Mélységesen hiszem, hogy mindennek elrendelt ideje van. Isten készít engem, készít minden érintettet, de még a körülményeket is. Már látok belőle egy-egy mozzanatot, villanást, összefutó szálakat. Amit én tudok tenni az az, hogy Isten elé állok, és azt mondom: „Itt vagyok, engem küldj!”.[11]

Félelmetesen hatalmas dolgok ezek.

És még egyszer: A harmadik rész még teljesen hátra van, mégpedig a Szülés: „Amikor a világra akarok hozni valamit, amit Isten belém helyezett, akkor „nyomnom” kell, minden erőmmel törekedni mindennel szemben, amit valaha mások tettek. Isten pedig segít ebben, de vajúdni és megszülni nekem kell. Sőt, ha nem teszem meg, lehet, hogy meg sem fog történni.” A hozzá tartozó üzenet pedig hatalmas: „Ha életet adok annak, amit Isten belém helyezett, az mindenre hatással lesz az életemben. Isten túláradó áldásai életem minden területét érinteni fogják.”[12]Nos, én akarom az áldást!

„Ezért teljes erővel törekedjünk azokra a dolgokra, ami a közöttünk lévő békességet, összhangot, egymás épülését és megerősítését szolgálják.”[13]

 

 

Felhasznált, olvasott cikkek:

 

http://www.nlcafe.hu/ezvan/20100901/a_cigany_gyerek_tanuljon_vagonban/  2010.11.07.   

A cigány gyerek tanuljon vagonban?

Nem szűnik a roma gyerekek szegregációja

Nők Lapja Cafe Horváth  2010. 09. 01.

 

http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=2005-04-ta-Foldes-Valtozasok#top2010.11.07.       

Földes Petra:Változások a család és az iskola viszonyában

Szempontok az iskola szocializációs szerepének újragondolásához

Új Pedagógiai Szemle  >  Szemle 2005/04  

 

http://www.vigilia.hu/2002/9/csovcsics.html 2010.11.08.

Csovcsics Erika: Oktatás a „C” osztályban

A cigánygyerekek iskolai kudarcainak okairól

A szerző a pécsi Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium vezetője.

http://delfin.unideb.hu/~mbuda/pub/CSAL_ISK_szociologia.DOC 2010.11.07.

Buda Mariann: Az iskola és a család szociológiája

Segédanyag az ELTE pedagógiai szakpszichológus képzése számára

 

http://www.sulinet.hu/tart/cikk/cb/0/23667/1 2010.11.07.

Hatékony iskola: együttműködő iskola

 

http://www.kedveshaz.hu/images/stories/program.pdf 2010.11.08.

A Kedves-ház Kollégium pedagógiai programja

 

http://epa.oszk.hu/00000/00035/00031/ 2010.11.08.

Lázár Péter: Kedves -ház

 

http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=242 2010.11.09.

Nemesné Kis Szilvia – Sajtosné Csendes Gyöngyi: Hátrányos helyzetű tanulók szövegértési problémái

 

http://www.econ.core.hu/file/download/zk/zoldkonyv_oktatas_05.pdf 2010.11.07.

Esélyegyenlôség, deszegregáció [Havas Gábor]

 

http://www.szabonekarmanjudit.hu/wp-content/uploads/2010/08/A-cig%C3%A1nys%C3%A1g-es%C3%A9lyegyenl%C5%91s%C3%A9g%C3%A9nek-megteremt%C3%A9se-a-magyarorsz%C3%A1gi-oktat%C3%A1si-rendszerben.doc 2010.11.08

A cigányság esélyegyenlőségének megteremtése a magyarországi oktatási rendszerben Szabóné Kármán Judit

 

http://www.origo.hu/itthon/20031103tizezer.html 2010.11.08.

Tízezer analfabéta Magyarországon|2003. 11. 03.

 

http://hu.wikipedia.org/wiki/Analfabetizmus 2010.11.07.

http://www.hrportal.hu/c/terjed-a-funkcionalis-analfabetizmus-magyarorszagon-is-20080916.html 2010.11.08.

Terjed a funkcionális analfabétizmus Magyarországon is 2008.09.16

 

http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=9344 2010.11.08.

Analfabetizmus Magyarországon Lesley - 2006.11.10.

 

http://elib.kkf.hu/edip/D_13820.pdf 2010.11.07.

Márton Adrienn: Esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód -közoktatási diszkrimináció a roma gyerekek körében

 

Értékelés: Nagyon tanulságos, izgalmas témát feszegető dolgozatot írtál. Fontosnak látom, hogy az abban foglalt tapasztalataIataidat mások is megismerjék, hiszen reális-valós problémákra hívod föl a figyelmet, és mutatsz föl emberi, hiteles megoldásokat. Munkádat publikálásra továbbítom, - és magamnak is elraktározom... Érdemjegyed: 5   



Comments