Lengyel Csilla: Dezinformációs rendszer = a mozi, mint annak képviselője

Nehéz helyzetben vagyok a témaválasztásomat illetően, egyrészt mert ennél nagyobb klisét, mint hogy a mozi hazudik, talán csak a divatipar dezinformációs rendszere múlhatná felül, másrészt nagyon szeretek moziba járni, ezért ahhoz, hogy megfelelő módon írjak róla, először a saját rózsaszín szemüvegemtől kell megszabadulnom. 

Ahogy említettem klisé, hiszen a modern média társadalmi és kulturális hatásairól már számos elemzést írtak, és egyéni szinten is mindenki tudja, hogy amit a moziterem kukoricaszagú sötétjében a vásznon lát az merő képzelgés. Ennek ellenére talán mégsem vagyunk tisztában vele, hogy a filmek világa mennyire meghatározza a nézők (főleg a legaktívabb moziba járók, a fiatalok) gondolkodásmódját. Ezt alátámasztják George Gerbner felmérései, aki azt találta, hogy minél többen minél többet néznek egy adott médiumot, annál inkább megegyeznek a valóságról alkotott elképzeléseik, társadalmi elhelyezkedésüktől függetlenül.1 A kutató a felmérésben elsősorban a tv-t vizsgálta, de ez alapján feltételezhetjük, hogy az elv ugyanúgy igaz a mozifilmekre is.

Egyes kutatások szerint az agyban hasonló folyamatok zajlanak le filmnézés és az alvás közbeni álmodás alatt.2 Ez magyarázat lehet arra, hogy a miért olyan könnyű beleélni magunkat egy mozifilm álomvilágába, és miért van vágybeteljesítő funkciója mindkettőnek. Amíg azonban álmaink nem mindig kellemesek, és néha még nem is túlzottan izgalmasak, addig a filmek készítői gondoskodnak számunkra tökéletesre fényezett képekről, és lekerekített történetekről. A mozifilmek saját néha nyomasztó álmaink, és hétköznapi életünk helyett egy sokkal kellemesebb valóságot tárnak elénk, így míg öntudatlanul lubickolunk ebben az álomban, sokkal fogékonyabbak vagyunk a filmek által közvetített esetleges manipulációkra. (Közismert példa, hogy a második világháború előtti Németországban a propaganda gépezet fontos részét képezte a filmhíradó és az oktatófilmek.3 A mozi társadalomformáló szerepét jelzi, hogy a 70-es években a hollywoodi filmekben igyekeztek minél több afroamerikai színészt szerepeltetni pozitív szerepben, hogy ezáltal is csökkentsék a feketék és fehérek közötti társadalmi és lélektani szakadékot. 4

Bár azt, hogy a filmek csak hazugságokat közölnek, nem lehet kijelenteni, de hozzájárulnak ahhoz, hogy egy adott dologról hamis általánosításokat fogadjunk el, főleg, ha személyes tapasztalatunk nincs a témában. (Pl. a mozifilmek alapján a néző azt gondolhatja, hogy az Egyesült Államokban mindenki kertvárosban lakik, és az óceánpartra csak 25 év alatti modellek járnak, hiszen a hollywoodi történetekben a tehetős és szép emberek vannak felülreprezentálva). Azóta, hogy a filmeknek (és itt főleg a Magyarországon legnagyobb arányban vetített amerikai filmeket értem) a nemzetközi piacon is helyt kell állnia, a filmiparra egészében is jellemző egy sematizálódási folyamat.

„Annál könnyebben adható el egy filmárucikk a világon, minél inkább nélkülözi az olyan jellegzetességeket, melyek nem ismeretesek az egész világon, legyenek azok cselekvésbeli vagy felfogásbeli jellegzetességek. El kell hagynia a szereplők és tetteik strukturális adottságait (foglalkozás, osztály, réteg, életkor, hely, idő), valamint az ezekkel összefüggő társadalmi és politikai problémákat; mellőznie kell olyan különös témákat és megvalósulási formákat, melyek csak szűkebb rétegek érdeklődésére számíthatnak. Következésképp kizárja a realista, dokumentatív, társadalomkritikus, sőt, a művészi értelemben kísérletező filmeket.”5

Vizsgáljuk meg közelebbről, milyen dezinformációs rendszerek fedezhetők fel a legtöbb népszerű filmben .

A filmes agressziót széles körben kutatják, és a legtöbb felmérés összefüggést lát a társadalomban elharapódzó erőszakos cselekedetek és ezek filmes előképei között.6

Ennek gyökere az a tévhit lehet, amelyet a mozi közvetít, miszerint erőszakkal minden helyzetben lehet érvényesülni, és el lehet kerülni a felelősségre vonást. A filmekben gyakran a pozitív hős is alkalmaz erőszakos módszereket, és ennek ellenére a film őt hozza ki erkölcsi győztesként, illetve sokféle indokkal megmagyarázza az agresszió szükségességét. (Ok lehet például, hogy csak így mentheti meg a szeretett személyt, vagy az ellenséget olyan ellenszenvesnek ábrázolják, hogy megbüntetésével a néző könnyen tud azonosulni.)  Ezzel azt sugallja a film, hogy mi döntjük el, hogy mikor van itt az ideje átlépni az erkölcs és jogi korlátokat . Ez a hozzáállás az örök etikai normák fellazulását és relativizálódását hozza magával, és ezzel párhuzamosan egyre inkább érzéketlenebbé tesz a világban tapasztalható valódi szenvedés, és az agresszió elszenvedői iránt. 

A mozi legkárosabb hatása azonban az, hogy hamis illúziókat kelt az emberben a világot illetően. Egy felturbózott életideált nyújt a nézőknek, és azt valóságosnak tünteti fel. A néző pedig akaratlanul is összehasonlítja a saját életét és lehetőségeit a vásznon látottakkal, de ebben az összehasonlításban csak alul maradhat.

A mozi elhiteti, hogy a siker eléréséhez nem kell sokat küzdeni, mert a film másfél órája ritkán elég arra, hogy egy egész életutat a maga teljességében szenvedéseivel és harcaival bemutasson . A legtöbb filmben az igyekezet elnyeri a jutalmát, a főhős gyors és viharos győzelmet arat, és mi ennek a felemelő érzésével távozunk a moziból. Ha a főszereplő mégis megoldhatatlannak tűnő helyzetbe kerülne, akkor a forgatókönyvíró a segítségére siethet valamilyen szerencsés fordulattal. Emiatt a nézők, ha csak tudat alatt is, de a saját életükben is azt várják, hogy a dolgok mindenféle különösebb erőfeszítésük nélkül megoldódjanak, és mikor ez nem történik meg, még csalódottabbak lesznek. Ez különösen érvényes a keresztényekre, akik szélsőséges esetben még neheztelhetnek is Istenre, aki korlátlan erőforrásai ellenére sem hajlandó problémamentes életet biztosítani a számukra.

Mivel a mozi vizuálisan szólít meg, ezért a filmkészítők törekszenek arra, hogy a szereplőik tökéletesen nézzenek ki. A befutott színészeknél elvárás, hogy még idősebb korban is megdöbbentően jól tartsák magukat, különben hamar leáldoz a népszerűségük. Számukra a testük a munkájuk eszköze, aminek karbantartására nekik sokkal több lehetőségük és forrásuk van. Kész iparágak alakultak ki arra a célra, hogy természetes vagy mesterséges úton próbálják fenntartani a szépséget és fiatalság látszatát, és akkor a képmanipulációs technikákat még nem is említettük. Ezzel lépést tartani egy átlagos nézőnek, akinek az élete nem csak a külseje csiszolásáról szól, szinte lehetetlen. De a filmek által sugárzott képek felfokozzák az elvárásokat önmagával szemben, és párválasztáskor is, ezzel folyamatos önértékelési zavarokat és elégedetlenséget okozva .

Ezzel összefügg, hogy a filmekben ritkán látunk egyszerű embereket hétköznapi helyzetekben. A mozi épp attól érdekes, hogy különleges emberekről szól (hősökről, harcosokról, gazdag és erős akaratú vagy befolyásos emberekről, történelmi személyekről…) vagy pedig olyan mindennapi emberekről, akik valamilyen különleges szituációba keveredtek. Az szintén kisebbségi érzést válthat ki, ha valaki nemcsak külsejében, de erkölcsileg vagy jellemében is képtelen megfelelni ezeknek a héroszoknak. A sok izgalmas kaland pedig, amibe az egyszerű főhős belekeveredik, azt sugallhatja, hogy a saját életünk végtelenül szürke és semmitmondó . Elsiklunk a tény felett, hogy ezeket a kalandokat csak a biztonságos moziszékből jó nézni, végigélni már koránt sem mindig az.

Dieter Prokop fentebb idézett gondolata szerint a film egy nemzetközi szinten érthető leegyszerűsített formanyelvet használ. Ennek egyik legfontosabb eleme a szerelem ábrázolása. Olyan alapvető és népszerű érzés, hogy külön műfajt alkot a filmvilágon belül (romantikus filmek), de a románc eltérő mélységű ábrázolása a legtöbb filmben előfordul.  Sajnos azonban a szerelem realisztikus ábrázolása csak nagyok kevés filmnek sajátja, általában sematizált, érzelgős és kiszámítható módon jelenik meg még a „hivatalos” romantikus filmekben is. Ezzel együtt azt a tévhitet terjeszti, hogy a szerelem, és a boldog párkapcsolat alapból jár mindenkinek, és végül mindenki megtalálja a párját, akármennyire szerencsétlen volt is előtte. Azonban a valóságban azt tapasztaljuk, hogy óriási káosz van ezen a területen, soha nem volt még ilyen magas az egyedülállók száma, egyre több a válás és kevesebb a házasság. A filmekben az idősebb korosztály is könnyedén szerelembe esik és egymásra talál, míg a való életben még a fiatalok is az ismerkedési lehetőségek drasztikus csökkenéséről számolnak be. Ehhez hozzájárul az igények és elvárások fokozódása a tökéletesen kinéző, magabiztos és menőn viselkedő szereplők láttán.

A moziban a szerelem szinte mindig együtt jelenik meg a szexualitással, és az utóbbit gyakran a szerelemtől elválaszthatatlannak mutatja be. A szüzesség csak mint leküzdendő akadály, illetve mint humor forrása jelenik meg, és még csak véletlenül sem tüntetik fel pozitív fényben. Ezeket a filmeket látva a fiatal nézőben az a kép alakul ki, hogy a szabad szerelem és a partnerek hangulattól függő váltogatása az egész világon általánosan elfogadott dolog. (Holott ez koránt sincs így, és nem csak a keresztény közösségekben, hanem gondoljunk csak Indiára, vagy az iszlám országokra .)

A filmekre ugyanúgy hatással vannak a divathullámok, és az aktuális gondolkozási trend, mint a média többi ágazatára. A mozi magába olvasztja és - mivel a sikerfilmek rengeteg emberhez eljutnak - továbbadja, és ezáltal megerősíti ezeket a trendeket. Az egyik jelenleg is felkapott téma a mozifilmekben a szingli életmódnak, mint újszerű társadalmi jelenségnek az ábrázolása. Ez a jelenség már önmagában is rengeteg visszásságot hordoz, és rengeteg tévhit kapcsolódik hozzá, de a mozifilmek előszeretettel ábrázolják és tüntetik fel kívánatosként ezt az állapotot.

A filmekben a szinglit szép, öntudatos, tehetős és már nem egészen fiatal nők és férfiak jelenítik meg, akik szellemesek, jó munkájuk van, szép lakásokban élnek, és rengeteg idejük jut a barátaikra és a flörtölésre. Az életüket a függetlenség, a kényelem, és az élvezetek keresése jellemzi, valamint nagyon elégedettek a helyzetükkel. Ez nagyon jól hangzik, csak egy szó sem igaz belőle. A minket körülvevő világban azok a húszas éveik végén, harmincas éveikbe járók, akik még nem alapítottak családot, és nincs tartós kapcsolatuk általában mindennek mondhatók csak elégedettnek nem. Ezt az életszakaszt szinte mindenki átmenetként fogja fel, amíg meg nem állapodik. Az pedig, hogy egy valóban jól kereső, vezető beosztású nőnek mennyire nem a partizásról szól az élete, külön tanulmányt érdemelne. A filmekben azonban mindig a kívánatos dolgok vannak előtérbe helyezve, a munkáról és a hajtásról kevés szó esik. Ezért nem láthatunk a moziban olyan jeleneteket, ahol az állandó túlórázás után a főszereplő társasági életre nem vágyva holtfáradtan hazaesik, és nyolckor lefekszik aludni .

Felmerülhet a kérdés, hogy vajon tudatos-e az a manipuláció, amit a mozi, mint dezinformációs rendszer közvetít. Nem vagyok híve az összeesküvés elméleteknek, és nem tartom valószínűnek, hogy a producerek a forgatókönyvírókkal összefogva tudatosan a hamis, valóságtól elrugaszkodott történeteket részesítenék előnyben a tartalmas, igaz és értékes sztorikkal szemben, csak azért mert hazugságokat akarnak elültetni a nézőseregben. Sokkal életszerűbb, hogy egy öngerjesztő folyamatról van szó, amelyben szerepet játszik a jegyeladás maximalizálását célzó gazdasági érdek és az emberi természet igénye az önbecsapás ra. Minél kevésbé hétköznapi, tehát minél kevésbé valószínű egy történet, annál izgalmasabb, és annál többen kíváncsiak rá. Mivel még a legvérfagyasztóbb izgalmakba is bele lehet unni (amennyiben csak a filmvásznon keresztül találkozik vele az ember), muszáj egyre emelni a tétet és egyre hajmeresztőbb dolgokat filmre vinni. Ezt pedig a végső határokig lehet fokozni, ameddig van rá kereslet a nézők részéről, és van eladandó ruha, autó, üdítőmárka, stb. amit a filmekben elrejtve reklámozni lehet.

Érdekes megfigyelni azt a folyamatot, hogy amíg a mozi tartalmában egyre jobban távolodik el a valóságtól, addig küllemében a maximális valószerűségre törekszik . A legújabb technikáknak köszönhetően már teljesen élethű képeket tudnak elénk varázsolni egész nem létező világokról és az azt benépesítő képzeletbeli lényekről. A számítógép generálta karaktereket akár három dimenzióban is élvezhetjük, és egészen lenyűgöző térélményt, és vizuális orgiát tapasztalhatunk meg.

Megállapítható tehát, hogy a mozi egy olyan álomvilágot kínál, ami a legtöbb ember életében megvalósíthatatlan, és közben megerősíti a nézők irreális elvárásait maguk és a környezetük felé. Értelmetlen lenne azonban azt állítani, hogy ezek a hazugságok az összes filmre jellemzőek. Természetesen vannak értékes és szép filmek, amelyek tartalmas kikapcsolódást nyújtanak, és magas fokú művészi és etikai értékek hordozói. Azt is tisztán kell látni, hogy ezeknek a tévhiteknek nem közvetlenül a mozi forrása, hanem a filmekben való kifejeződésük csak tünet, amely a társadalmat és a kultúrát átható, a közgondolkodást meghatározó dezinformációs rendszereknek a létezését jelzi.

 

Felhasznált irodalom, források:

1Gerbner, George: A média rejtett üzenete, Ozirisz Kiadó, Bp. (2000) in Faludi Barbara: A televízió hatása a gyermekekre, 2007, Bp, BGF főiskolai jegyzet 8. o.

http://elib.kkf.hu/edip/D_13250.pdf (letöltés időpontja: 2010-05-05)

2 Fowles, Jib: Why viewer watch, Sage Publications Inc., Newbury Park, California,(1992) in Faludi Barbara: A televízió hatása a gyermekekre, 2007, Bp, BGF főiskolai jegyzet 10. o.

http://elib.kkf.hu/edip/D_13250.pdf (letöltés időpontja: 2010-05-05)

3 Nemzetiszocialista ideológia és propagandahíradó - Történelem középszint (Forró 2008)

http://www.apaczai.elte.hu/~08akbp/erettsegi/doku.php/2008/tortenelem/toeri_18._tetel (letöltés időpontja: 2010-05-07)

4 Sylvester, Melvin prof.: African-Americans in Motion Pictures Long Island University (1999)

 http://www.liu.edu/CWIS/CWP/Library/african/movies.htm#comics

(letöltés időpontja: 2010-05-07)

 

 

 

5 Prokop, Dieter: Mozi-imperializmus és filmesztétika. A film ma, Gondolat Kiadó, Bp (1971) 94 o.

6 Varga Tamás: A média hatása a személyiségre, Neveléselmélet esszé, Kandó Kálmán Műszaki Főiskola (1999)

http://messzejaro.atw.hu/oldpages/media.html (letöltés időpontja: 2010-05-07)

 

2010. május 6.                                                                                                          Lengyel Csilla