Mazsu Gyöngyi: Freud személyiségmodellje


Az ösztönök Freud személyiségelméletében

 

 

 

Tartalomjegyzék

 

1. Freud életpályája röviden. 3

2. Személyiséglélektan Freudnál 3

3. Az ösztönök meghatározása és azok szerepe életünkben. 5

4. Az agresszió. 6

5. Az agresszió az evangélium tükrében. 7

Konklúzió. 9

Felhasznált irodalom.. 10

 


 

1. Freud életpályája röviden

Osztrák ideg- és elmegyógyász, a pszichoanalízis megalapítója.

Sigmund Freud 1856. május 6-án született Freibergben, a mai Csehországban található Příboron, egy zsidó textilkereskedő fiakén. A kis Sigmund gyerekkorában is kitűnt ragyogó intellektusával, ezért a szülei mindent megtettek azért, hogy a gyermek a megfelelő oktatásban részesüljön.

1860-ban a család Bécsbe költözik, Freud tanulmányait az orvosi karon folytatja. Itt egy ideig fiziológiát kutatott, majd 1882-1885 között a bécsi közkórházban kezdett dolgozni. Nagy hatással volt rá 1885-ben franciaországi tanulmányútja, ahol találkozott az ország két híres pszichiáterével, a Párizsban dolgozó Jean-Martin Charcot-val és a Nancyben tevékenykedő Hippolyte Bernheimmel. Visszatérve Bécsbe, megnyitotta rendelőjét, majd feleségül vette a jómódú családból származó Martha Bernayst. 1902-1938 között a Bécsi Egyetem neurológiai szakának magántanára. Tanítványai közé tartozik Alfred Adler (1870-1937) és Carl Gustav Jung (1875-1961) is, akik később nézeteit felülbírálták, illetve némelyeket tovább is fejlesztettek. Freud viszont nehezen viselte, ha tanítványai eltértek az ő szemléletmódjától, még ha ezáltal jelentősen hozzájárultak a pszichoanalízis fejlődéséhez és gyakorlati alkalmazásához.

Freud nyolc évtizeden át, majdnem egészen a második világháború kezdetéig élt Bécsben, amikor 1938-ban, Ausztria német megszállása után külföldi barátainak sikerült elérniük, hogy a náci hatóságok az idős és súlyos beteg Freudot és szűkebb családját kiengedjék Bécsből. A család Londonba emigrált. Freud ekkor már16 éven át viselte fájdalmas betegségét, az ínyrákot, s számtalan műtéten volt túl.

Egy évre rá, 83 évesen, 1939. szeptember 23-án Londonban halt meg a 20. század egyik legnagyobb hatású gondolkodója.

 

 

2. Személyiséglélektan Freudnál

 

Freud a lélek mélyrétegeinek fölfedezésével új utat nyitott a lélektanban, a pszichiátriában és az orvostudományban, és hatott a művelődés többi területére is.[1]

A személyiség lényegét a pszichológiai konfliktusok megoldásában vélte megragadhatónak. Három fontos területen járult hozzá a személyiség tanulmányozásához: a személyiség struktúrájára vonatkozó elméletével, a belső konfliktusok megoldását célzó védekező mechanizmusok természetének feltárásával és a korai gyerekkori fejlődés szakaszainak elemzésével. [2]

Freud szerint az emberi személyiség viszonylag merev: „velünk született hajtóerők és életünk első öt évében bekövetkezett események határozzák meg személyiségünket, olyannyira, hogy csak alapos pszichoanalízis képes a korai negatív élmények következményeit (korlátozottan) helyrehozni”.[3]

Freud a lelket jéghegynek tekintette, amelynek a víz fölé nyúló kisebbik része jelenti a tudatos tartományt, a víz alatti, jóval nagyobb rész pedig a tudattalanét. „A tudatelőttes az az információ, amely bármikor tudatossá tehető, ezzel szemben a tudattalan óriási birodalmában találhatók a kényszerítő szükségletek, a szenvedélyek, az elfojtott érzelmek és gondolatok sokasága, azoknak az életfontosságú, láthatatlan erőknek egész „alvilága”, amelyek uralkodnak az ember tudatos cselekedetien és gondolatain.”[4]

Később Freud kidolgozta a személyiség strukturális modelljét is, mely nagyban hasonlít az előzőre, de itt három részre osztotta a lelket: az idre, az egora és a szuperegora. Az id a személyiség legprimitívebb része, az ösztönkésztetések alkotják, és ezek azonnali kielégítésére törekszik. Az ego ezzel szemben már a valóság követelményeihez igazodik: addig vár az id ösztönimpulzusainak kielégítésével, amíg a megfelelő környezeti feltételek nem adottak. Még ha a feltételek meg is vannak, a szuperego még mindig megakadályozhatja a cselekvést. A szuperego a társadalom értékeinek és erkölcsi normáinak belső képviselője. Vagyis az egyén lelkiismerete, olvasható egy internetes oldalon összefoglalva Freud pszichoanalíziséről.[5]

Dolgozatomban részletesebben az ösztönökkel szeretnék foglalkozni, azoknak a pozitív és negatív munkájukat vizsgálva, s különös hangsúllyal az agresszióra tekintve.

 

 

3. Az ösztönök meghatározása és azok szerepe életünkben

 

Freud értelmezésében „az ösztön-én hatalma kifejezi az egyéni lét tulajdonképpeni célját: a magunkkal hozott szükségletek kielégítését”.[6]

Fiziológiai oldalról tekintve az ösztönt valamilyen ingernek tekinthetjük, ami hat a pszichikumban. Ez az ösztöninger nem a külvilágból érkezik, hanem magának a szervezetnek a belsejéből fakad.[7] Az ingerrel szemben sohasem pillanatnyi erőhatásként hat, hanem minden esetben állandó erővel jelenik meg. Mivel nem kívül, hanem a test belsejében van támadási pontja, nincs tőle menekvés.  Ezért helyesebb, ha a szükség szót használjuk az ösztöninger kifejezésére. Ami pedig ezt a szükségletet megszünteti, az a kielégülés.

Ha biológiai oldalról vizsgáljuk a lelki életet, akkor az ösztönt úgy foghatjuk fel, mint határfogalom a testi és lelki között. [8] A nagy pszichológus szerint leszögezhetjük, hogy az ösztönök és nem a külső ingerek a fejlődés igazi motorjai, amelyek az idegrendszert a jelenlegi fejlettségi szintre eljuttatták.

Tanóránkon szintén ez a kijelentés fogott meg bennünket, hogy a közhittel szemben nem a szabadság az, ami felé minden ember törekszik, hanem van bennünk egy hajtóerő, egy erőmennyiség, amelyet az ösztön képvisel. Ennek célja mindig a kielégülés. A kielégülés pedig csak úgy érhető el, ha megszüntetjük az ösztönforrásnál lévő izgalmi állapotot.

Az ösztönöknek Freud két alaptípusát különbözteti meg: az erószt és a destruktív ösztönt, vagyis az öröm- és a halálösztönt. Ezek végcéljához különböző utak vezetnek el, de a céljuk ugyanaz. Találkozunk olyan ösztönökkel is, amik gátoltatnak céljuk elérésében és csak egy bizonyos szakaszig jutnak el az ösztön-kielégülés irányába. A cél elérésében jellemzően van egy objektum, amelyen, vagy amelynek segítségével az ösztön elérheti célját. Ezt nevezzük az ösztön tárgyának.[9]

Az életösztönök közül Freud a legnagyobb figyelmet a nemiségnek szentelte, a pszichoanalízis hőskorában szinte minden emberi cselekedetet erre az őserőre vezetett vissza.[10] Valójában a nemi ösztön nem egy, hanem sok ösztön. Az erósz arra törekszik, hogy mind nagyobb egységeket hozzon létre és őrizze is meg. „Célja tehát a kötés, a kapcsolat”, írja Freud ösztöntanáról Balogh Éva.[11]

A másik ösztön célja éppen ellenkezőleg az, hogy a kapcsolatokat felbontsa, és a dolgokat tönkretegye. Freud ezeket romboló-, vagy halálösztönnek nevezi.[12] Az életösztönökhöz képest sokkal kevésbé feltűnően fejtik ki tevékenységüket, ezért kevesebbet is tudunk róluk. Annyi viszont biztos, állítja Sigmund Freud, hogy elkerülhetetlenül végrehajtják küldetésüket: „Az élő legvégső célja a szervetlenbe való átvezetés, vagyis minden élet célja a halál.” [13]

 

 

4. Az agresszió

 

Ameddig a halálösztön belül, a lélek mélyén hat, addig néma marad. Csak akkor hallat magáról, amikor mint destrukciós ösztön kifelé fordul.[14] Egy olyan önpusztítás, amely kifelé, póttárgyak irányába fordul. Halálvágyát leblokkolják az életösztönök, illetve a személyiségen belüli egyéb gátak, ezért az egyén másokkal harcol, tör-zúz.

Az agresszió sajátos cselekedeteiként a harapást, a karmolást, ökölcsapást és rúgást kell értenünk. Vagy jelentkezhetnek szublimált formában is: leköpés, tárgyak hozzávágása. Eszerint az agresszió ösztönét természetszerűen kiváltó tárgy az a személy, aki veszélyezteti az egyén addigi elfoglalt helyzetét.[15] A birtoklás érzése legelőször az anyáért folytatott küzdelemben figyelhető meg, a testvérek harca. De ott van ez a rivalizálás a munkahelyi vetélytársban vagy a kapcsolatbeli versenytársban is. Az agresszió ösztönörvényét különösen mutatja a perelő felek kölcsönös egymásra hatása. „Az egyik fél erőszakosabb intézkedései a másikat még erőszakosabb intézkedésekbe bonyolítják, miközben egymást utol kell érniük, és túl kell szárnyalniuk”, olvashatjuk Az ember ősi ösztönei című könyvben szöveggyűjteményben.[16]

Freud elméletében kifejti, hogy az élet- és halál ösztönök egybefolyhatnak, semlegesíthetik, vagy helyettesíthetik egymást.[17] Például az evés az éhség és a rombolás fúzióját mutatja, ahol a rombolásvágy a harapással, rágással és nyeléssel elégül ki. A szerelem a nemi ösztön származéka, semlegesítheti a gyűlöletet, a halálösztön származékát, vagy éppen helyébe is léphet a szerelem a gyűlöletnek. A fogazat és a karmokkal ellátott kéz (vagy láb) a táplálkozás és a megkapaszkodás ösztönéhez tartoznak, szemlélteti Freud az ösztönök keveredését, a tiszta agresszió uralma alatt azonban a kéz körmei és karmai már a harc célját szolgálják és nem a megkapaszkodásét.[18]

A lelki egészséget fenyegető veszélyek egyike az, ha az ember agresszióját visszatartja, és önmaga ellen irányítja.[19] A gátolt agresszió önrombolásba való átfordulásának gyakori példája, hogy valaki dührohamában a saját haját tépi, öklével a saját arcába csap vagy fejét üti, holott nyilvánvalóan másvalaki baját szerette volna így ellátni.

 

 

5. Az agresszió az evangélium tükrében

 

A keresztények óriási dilemmája az agresszivitáshoz és haraghoz való viszony, hiszen ezekről általában az erőszakra, háborúra és pusztításra asszociálunk, mégis, be kell vallanunk, jelen van az életünkben.  A mindennapi szóhasználattal szemben azonban le kell szögezni, hogy „az agressziót nem tekinthetjük önmagában rossz, negatív jelenségnek, hiszen szociálisan elfogadott formái – az érveléstől a meggyőzésen át a(z ön)fegyelmezésig vagy éppen az alkotásig, elengedhetetlen részei az emberi élet kiteljesedésének”, olvashatjuk egy ökumenikus lelkigondozói folyóiratban. [20]

A Biblia ír a haragról, az indulatokról és valóban a test cselekedeti közé sorolja (ld. Gal 5:20), de arra nincs ígéretünk, hogy a hívő emberek nem lesznek mérgesek. Nagyon sok keresztény viszont ezt olvassa ki a Bibliából. Mi, keresztények épp olyan stresszhelyzeteket és fájdalmakat élünk át, mint a nem keresztény embertársaink. Ahogyan Ross Campbell fogalmaz, „hasonló veszteségek és nyomorúságok érnek, és mindannyiunknak megvannak a személyes félelmei, a nyomasztó emlékei, amelyektől szívesen szabadulnánk.”[21]

Nekünk abban kell különböznünk a nem Krisztuskövetőktől, hogy másak a szándékaink és a reakcióink.  Pál így ír az efézusi gyülekezetnek: „Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasok, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.” (Ef 4:31-32)  Az új ember felöltözéséről így tanít Pál apostol: „vessétek le magatoktól mindezt: a haragot, az indulatot, a gonoszságot, az istenkáromlást és szátokból a gyalázatos beszédet. (…)Öltsetek tehát magatokra - mint Isten választottai, szentek és szeretettek - könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen.” (Kol 3:8,12-13)

Úgy tűnik, mintha ezekben a versekben a harag, az indulat kizárólag negatív lenne, ezért el kellene fojtani azokat. Már a kora kereszténység óta az önfegyelem az egyik legfontosabb erény, mely szerint a testi kívánságokat, akár szükségleteket is le kell győzni és inkább lelki életet élni.[22]  Ma is nagyon sok olyan hívő emberrel találkozunk, akik óriási bűntudattól szenvednek, amiért ezeket az igéket nem tudják szó szerint betartani. Michalel Klessmann azt állítja, hogy a kereszténység az agressziót a szexualitáshoz hasonlóan kezeli – itt láthatjuk a párhuzamot Freud elméletével -  hiszen az agressziót és a szexualitás is azért olyan veszélyes, mert akkora elementáris erővel tör fel, hogy az ember elveszíti az ellenőrzést önmaga fölött.[23]

Helyes lenne hát az agresszió? Helyes, ha ösztöneinket követjük? Természetesen nem, ez mind nem az érett viselkedés jele. Ahogyan ennek a másik véglete, az indulatok teljes elfojtása sem. Ahogyan Freud is kifejti, a másokban és az önmagában kárt tevő agresszió is romboló, pusztító. Úgy gondolom, ezt az erőmennyiséget, ami felszabadul bennünk, általában belső késztetésre, lehet hasznos dolgokra is irányítanunk. Ne féljünk szembetalálkozni „mérges énünkkel”, hanem tanuljuk meg kezelni haragunkat. Előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor „jó hívőként” nem merjük dühünket nyíltan kiadni, bennünk mégis ott forr a harag. Ehelyett sokkal célszerűbb lenne, ha konfliktusainkat felvállalnánk, és megoldást keresnénk azokra.

A harag és agresszió semmiképpen sem a szeretet ellentéte, mint ahogy ezt gyakran állítják, hanem ellenkezőleg a szeretet, érdeklődés, elkötelezettség kifejeződése lehet. Gondoljunk csak arra, hogy egy szülő bármit képes megtenni a gyermekéért vagy fiatal szerelmesek is bármilyen akadályt leküzdenek azért, hogy újra találkozhassanak. Ugyanígy a Krisztus evangéliumának hirdetése is legyen számunkra ilyen belső kényszer, hogy akár mindent képesek legyünk feladni is érte.

Ez az az ösztön, az a pozitív indulat, erő, ami előrevisz az életben, és ennek kell jelen lennie hívő életünkben, s a Szent Lélek munkájával együtt ez ösztökélje énünket.

 

 

Konklúzió

 

Sigmund Freud egyike a modernitás azon gondolkodóinak, akik döntő módon befolyásolták korunk szellemi arculatát. Elmélete, melyen maga is sokat változtatott élete során, ma is a pszichoanalízis alapja.

Az ösztönök jelenléte életünkben nyilvánvalóak, s a keresett kérdésre a válasz, miszerint a Trieb lehet pozitív is, nemcsak negatív agresszió, a válasz igen. Hiszen ez az ösztön nemcsak pusztító, romboló formában léphet fel, hanem pozitív, hasznos dolgokra is irányulhat.


Felhasznált irodalom

 

1)      Tóth László [2000] Pszichológia a tanításban, Debrecen, Pedellus Könyvkiadó

2)      Dr. Szakács Ferenc és dr. Kulcsár Zsuzsanna [2001] Személyiségelméletek, Elte Eötvös kiadó, Budapest 

3)      Balogh Éva [2005] Személyiséglélektan szöveggyűjtemény, Debrecen, Didakt Kiadó

4)      Freud, Sigmund [2003] Válogatás az életműből, Európa könyvkiadó, Budapest

5)      Hermann Imre[1984] Az ember ősi ösztönei, Magvető Könyvkiadó, Budapest

6)      Klessmann, Michael[2005]: Harag és agresszió az egyházban Megjelent az Embertárs – Ökumenikus lelkigondozói és mentálhigiéniás folyóirat 3. évfolyam 2. számában

7)      Campbell [1997] Dühöngő ifjak, Harmat kiadó, Budapest

8)      http://szocialis-gondozo.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=650603

Letöltve: 2010. 11. 27.

9)      http://lexikon.katolikus.hu/F/Freud.html Letöltve: 2010.11. 27.

10)   http://www.dhm.de/lemo/html/biografien/FreudSigmund/index.html Letöltve: 2010. 11. 28.

 

Értékes, árnyaltan gondolkodó-fogalmazó, tudományosan jó megalapozott dolgozatot írtál. Gratulálok hozzá! Publikálásra továbbítom. Érdemjegyed: 5



[2] Tóth [2000] 59.o.

[4] Szakács - Kulcsár [2001]  6.o.

[6] Balogh [2005] 12.o.

[7] Freud [2003] 399.o.

[8] Freud [2003] 402. o.

[9] Freud [2003] 403. o.

[10] Szakács - Kulcsár [2001] 12.o.

 

 

[11] Balogh [2005]13. o.

[12] Szakács - Kulcsár [2001] 12.o.

[13] Szakács - Kulcsár [2001] 12.o.

[14] Balogh [2005]14. o.

[15] Hermann [1984] 347.o.

[16] Hermann [1984] 347.o.

 

[17] Freud [2003] 403. o.

[18] Hermann [1984] 347.o.

[19] Balogh [2005] 14. o.

[20] Klessmann [2005] 99.o.

 

[21] Campbell [1997] 124.o.

[22] Klessmann [2005] 99.o.

[23] Embertárs, 101.o.

 

Comments