Ligetiné Mráz Eszter: Esetvezetés történeti előzményei

1.1  BEVEZETÉS

Ebben a dolgozatban az esettanulmány történeti előzményeiről szeretnék írni, mely magában foglalja néhány kutató bemutatását, akik éltek az esettanulmány módszereivel már a 19-20. században, az esettanulmányok típusait két különböző megközelítésből, az esettanulmány-irodalom néhány fontosabb dátumát, illetve a kérdőívek fokozatos térnyerésének kérdését.

 1.2  AZ ESTTANULMÁNYOK MÓDSZEREIT ALKALMAZÓ KUTATÓK ÉS LEGFONTOSABB MUNKÁIK

            Először, mintegy kedvcsinálóként, néhány kutatót szeretnék bemutatni, akik közül többen már igen korán használták az esettanulmány módszereit.

Hermann Ebbinghaus(1850-1909) a mechanikus emlékezet kutatója volt. Elvileg megmaradt az önmegfigyeléses pszichológia keretében, tényleges kutatói gyakorlatában azonban mást tett. 1885-ben megjelent munkájában az asszociációképződést elemezte. Saját magán kísérletezett, értelmetlen szavakat memorizált; ezzel fontos általános összefüggésekre jutott el, s megalkotta az emberi emlékezet kutatásának máig uralkodó érvényű egyik mintáját. Az értelemtől, személyes kapcsolódástól és magasabb lehetséges szerveződéstől megfosztott anyag mechanikus elsajátításával fel lehet tárni az emlékezés és tanulás legáltalánosabb törvényszerűségeit, véli Ebbinghaus. Bár a korban nem számított termékeny kísérletezőnek, 1890-ben folyóiratot alapított, mely a Wundttól független kísérletezők legfőbb publicisztikai lehetősége volt.[1]

            Willian Stern(1871-1938) a Hamburgi Egyetem professzoraként döntő szerepet játszott a személyiség-lélektanban. A filozófia hagyományos személyiségproblémáit sikerült átmentenie a tudományos pszichológiába. Rendkívül sokoldalú kutató, termékeny szerző, mindamellett aktív gyakorlati szervező is volt. Ő az élharcosa az alkalmazott lélektannak és pszichotechnikának az 1900-as évek elején Németországban. A tanúvallomások megbízhatósága terén például az elsők között végzett kísérleteket. A fejlődéslélektanban is kiemelkedő kutató volt. A gyermeknyelvről írt könyvet 1907-ben feleségével, Clara Sternnel együtt, majd négy évvel később megjelenik Differenciálpszichológia című műve, mely a tényleges emberi változatokkal foglalkozik. Stern azt is felismerte, hogy a pszichodiagnosztikában mennyire fontos az egyéni eset módszer. Kiemelte az individualizált pszichográfia jelentőségét és megkülönböztetett egy biográfiai és egy pszichográfiai módszert. Az első az egyén oszthatatlan egységére fókuszál, a második az egyén struktúrájának ábrázolását teszi lehetővé. A pszichográfiai módszer eredménye a pszichogramm, „melynek segítségével állításokat fogalmazhatunk meg egy adott személyről egy adott időpillanatban és a változásokról is az idő függvényében.”[2] A módszer másik előnye, hogy lehetővé teszi az egyének egymással való összehasonlítását. [3] [4] Karl Jaspers(1883-1969) azt kutatta, hogy az egyénről készült feljegyzések elemzésével milyen ismereteket lehet szerezni az egyénről. Rendszerbe foglalta a pszichopatológiai folyamatok legfontosabb jellemzőit.[5]Jean Piaget(1896-1980) az elméleti fejlődéslélektan terén kimagaslót alkotott. Azt állította, hogy a gyermeki értelem fejlődésében igazi minőségi változások figyelhetők meg. Munkássága kezdetén az óvodáskori gondolkodás és beszéd kapcsolatát elemzi a megfigyelés és a klinikai kikérdezés módszerével. Az 1920-as években végül feltárja a gyermeki világkép jellemzőit. Piaget szerint az óvodáskorú gyermek meglehetősen részletes elméleteket alkot az őt körülvevő világról, azonban ez a világkép nem következetes; antropomorf(minden gondolkodik és szándékkal jellemezhető), valamint artificialista(minden úgy működik, mintha ember alkotta volna). A gondolkodást minőségileg eltérő fejlődési szakaszok jellemzik, állítja Piaget, majd elméletét a hatvanas években több irányban kiterjeszti. Kidolgozza az észlelés, az emlékezés és a képzelet fejlődését is. A fejlődés az asszimiláció és az akkomodáció fogalmaival értelmezhető. Ez a kettő valósítja meg az adaptációt. Ahogy a megismerés egyre inkább fejlődik, az adaptáció egyre tökéletesebb lesz. A fejlődés lényegében önfejlődés, a struktúrák belülről jönnek létre, ezt a társadalmi környezet csak segítheti. Piaget elméletének fontos következménye, hogy a nevelés gyermekalapúvá vált. Magyarországon igen korán felismerték Piaget jelentőségét, a 70-es években pedig megjelenik Mérei-Binet Gyermeklélektan című könyve, melyen keresztül a magyar olvasók is részletesen megismerkedhettek Piaget szemléletével.[6]

Számos pszichológus a személyiséget a maga teljességében igyekszik megérteni. Charles S. Carver és Michael F. Scheier szerint ezt a megközelítést perszonológiának nevezte Henry Murray 1938-ban. Az ilyen szemléletű kutatók rendszerint esettanulmányokat készítenek a vizsgált személyről, melynek elkészítése hosszabb időszakot vesz igénybe és többszöri találkozást jelent a szakember és a vizsgált személy között. Az ismételt találkozások teszik lehetővé, hogy a megfigyelő a személy életét mélyrehatóan feltérképezze és következtetéseket vonjon le. Az esettanulmányok nagyon részletesek és igyekeznek pontos képet adni a vizsgált személyről. Számos klinikai vizsgálatnál is az esettanulmány módszerét alkalmazzák. A kutatók legtöbbször klinikai terapeuták, akik az általuk kezelt személyekről szerzett benyomásaikat ilyen módon összegzik. Klinikai esettanulmányok általában olyan emberekről készülnek, akik valamilyen életvezetési problémával küszködnek. Az ilyen esettanulmányokban tetten érhető, hogyan siklik félre a személyiségfejlődés.[7]

                Az alábbi táblázatban az esettanulmány irodalom néhány jelentősebb dátuma látható.[8]


Év

Kutató

Tartalom

Módszer

1876

Wundt

Általános pszichológia

Introspekció

1882

Preyer

Pszichiátria

Longitudinális elemzések

1885

Ebbinghaus

A memória és a tanulási görbék kognitív kutatása

Önkísérletek

1895

Freud és Breuer

Pszichoanalízis

Asszociáció és projekció

1897

Stratton

Fordított retinaképek

Öntesztelés

1911

Bleuler

Pszichopatológia/szkizofrénia

Egyéni állapotok tipográfiája

1912

Stern

Intelligencia

Pszichográfia

1913

Jaspers

Általános pszichopatológia

 

1936

Piaget

Kognitív fejlődéspszichológia

Megfigyelések és kísérletek

1946

Cattell

Individuális pszichológia/személyiségpszichológia

Intra-individuális korrelációk: P-O korrelációs módszer

1950

Zubin

Statisztika

Esettanulmányok statisztikájának axiómái

1955

Kelly

Személyes konstruktumok

GRID/Szerep-repertoár teszt

1961

Shapiro

Diagnosztika

Egyéni kérdőív

1967

Chassan

Módszertan

Egyéni esettanulmányok intenzív és extenzív adatfeldolgozása

1967

Eddington

Statisztika

Randomizált vizsgálatok

1970

Box és Jenkins

Statisztika

Idősorozat elemzések/ARIMA

1975

Glass, Wilson Gottman

Módszertan

Egyéni esetkísérletek és idősorozat-alapú megközelítések

 1.3  AZ ESETTANULMÁNYOK TÍPUSAI    

            A továbbiakban szeretném az esettanulmányok típusait rendszerezve bemutatni. Többféle típusú esettanulmányról ír a szakirodalom, ezek közül én Stake és Yin csoportosítását szeretném részletesen megemlíteni. Stake a szándékoktól függően az esettanulmányok három csoportját különbözteti meg:

  • a belső, lényegre koncentráló (intrinsic case study)
  • az eszközjellegű (instrumental case study)
  • és a kollektív (collective case study).

A belső, lényegre koncentráló esettanulmányok célja az egyedi, sajátos esetek jobb megértése.  Maga az eset érdekes, nem egy elvont jelenséget kívánnak vele megérteni.

Az eszközjellegű esettanulmányban a cél az, hogy pontosítsák az adott probléma értelmezésére kialakított elméletet. Az eset segítségével a kutatók jobban megérthetnek bizonyos témákat, elméleteket. Az eset kiválasztásánál alapvető szempont, hogy az esettanulmány segítségével előbbre jussanak más esetek megértésében.

Kollektív esettanulmánynál a kutatók több egyedi esetet vizsgálnak. Ezek lehetnek hasonlóak vagy különbözőek, de azért választják ki őket, mert bíznak abban, hogy tanulmányozásuk elvezet a probléma jobb megértéséig, esetleg egy megfelelőbb elmélet megalkotásáig. [9]

            Széles körben elfogadott Yin csoportosítása, amely az esettanulmányok produktumaira koncentrál, és ugyancsak három megközelítést különböztet meg:

  • leíró (descriptive)
  • feltáró (exploratory)
  • magyarázó (explanatory)

Ezeken belül számos típus létezik, melyeket az alábbi táblázat foglal össze.

Leíró

Feltáró

Magyarázó

  • Esettanulmány protokollok és beszámolók
  • Esettanulmányok
  • Orvosi kórlapok
  • Longitudinális vizsgálatok
  • Életrajzok
  • Előzetes próba-jellegű esettanulmányok
  • Folyamatkutatás
  • Longitudinális vizsgálatok
  • Introspektív (történeti) beszámolók
  • Egyéni eset kísérletek
  • Folyamatkutatás
  • Longitudinális vizsgálatok

 A leíró esettanulmányoknál az információt egyéni esetekről gyűjtik. Az a cél, hogy narratív leírását adják különféle társadalmi jelenségeknek. Az elméleti iránykeresés nem kimondottan jellemző erre a megközelítésre, viszont nagyon fontos a részletek leírása. Ezt a megközelítést használja Freud és Breuer Tanulmányok a hisztériáról című műve, mely 1895-ben jelent meg.

A feltáró típusú esettanulmányok hipotézisek felállítását segítik elő, bár egyes kutatók ilyen típusú esettanulmányok segítségével tesztelik is feltevéseiket.

A magyarázó típusú esettanulmány célja, hogy megmagyarázza a szisztematikus megfigyeléseket. Hipotéziseket tesztelnek általa és ez nagyfokú fejlődéshez vezet az orvostudomány és a pszichológia történetében. [10] [11]

 1.4  A KÉRDŐÍVEK TÉRNYERÉSE

Bár a huszadik század elején nagyi mértékben dominált az egyéni esettanulmány módszere, a század második felében ez fokozatosan csökkent. Franz Petermann és Jörg M. Müller szerint ez világosan látszik a különféle szakmai folyóiratokban, mint például az American Journal of Psychology és a Journal of Experimental Psychology, megjelenő cikkek számából. A kísérleteket sokszor felváltották a kérdőívekkel, ami az adatgyűjtés népszerű, gyors és olcsó eszközévé vált. Másik előnye abból származott, hogy populáció-szintű vagy tömeges adatmennyiséget tettek hozzáférhetővé. Olyan elismert tudósok, mint Danzinger nagy szerepet játszottak a kérdőívek elterjesztésében és az új módszer elfogadásában. A kérdőíveket számos dologra használták: egyének katonai szolgálatra való alkalmasságának eldöntéséhez és egyes munkakörökre való alkalmasság eldöntésére. Ezzel a módszerrel kutatták a kriminális viselkedés különböző okait. Mivel rengeteg adat állt rendelkezésre, a kutatók új következtetéseket tudtak azokból levonni. A referenciacsoportokon belül össze lehetett hasonlítani az egyének állításait. Viszont a kérdőíves módszernek volt egy korlátozó tényezője: a fiktív átlagértékeket nem lehet egyéni esetekre alkalmazni.

Ezen kívül egyéb hátrányai is lehetnek a kérdőíves kutatásoknak, például, hogy nem az alapsokaságot vizsgálják, hanem annak csak egy részét, a mintát. A mintavéteki hibákat a megfelelően kiválasztott és alkalmazott mintavételi eljárással és a megfelelő mintanagysággal lehet csökkenteni. Ezen kívül arra kell törekedni, hogy a mintába minden egyes elemzési egység ugyanakkora eséllyel kerülhessen be. Ha ez a teljesül, akkor a minta általában reprezentatív lesz az alapsokaság egészére. A reprezentativitás ténye azonban csak akkor jelenthető ki, ha ismertek az alapsokaság bizonyos paraméterei, s ezeket össze lehet mérni a minta jellemzőivel. Kérdés azonban, hogy mindezek a kritériumok a gyakorlatban milyen mértékben teljesülnek. [12]

Zubin 1950-ben kiadott művében megvédte az egyéni eset megközelítést és új axiómákat vezetett be a módszerbe. Az egyéni eset módszer újjászületésében nemcsak ez játszott fontos szerepet, hanem a pszichoterápiás kutatás megváltozott módszere is, mely az eredmény vizsgálata helyett a folyamat vizsgálatát célozta meg. [13]

Összességében elmondható, hogy az esettanulmány módszerét sokféle tudományágban használták és használják ma is, segítségével átfogó, összetett kép nyerhető a vizsgált személyről vagy jelenségről. Sőt, más kutatásokban rejtve maradó tudáshoz is lehet jutni egy esettanulmány révén. Az így végzett kutatás rendkívül összetett, sokféle módszert lehet alkalmazni az adatgyűjtésre és –elemzésre. Ezért is mondható el róla, hogy rugalmas, nem mereven meghatározott kutatás. Előnye, hogy viszonylag olcsó megismerési mód, bár lehetnek költségesebb elemei, ezen kívül szolgálhatja a tudomány fejlődését és a szakemberek képzését is, mivel az esettanulmányok felhasználhatók oktatási célokra, valamint archívumként is funkcionálhatnak, lehetőséget teremtve ezzel az újraértelmezésre. [14]

Bibliográfia 

  1. Charles S. Carver-Michael F. Scheier, 2002, Személyiségpszichológia, Budapest, Osiris
  2. Franz Petermann, Jörg M. Müller, 2006, Minőségi esetvezetés a klinikai pszichológiában, Budapest, Animula
  3. Golnhofer Erzsébet, 2001, Az esettanulmány, Budapest, Műszaki Könyvkiadó
  4. Héra Gábor-Ligeti György, 2005, Módszertan A társadalmi jelenségek kutatása, Budapest,Osiris
  5. Pléh Csaba, 1992,  Pszichológia-történet, Gondolat


[1] Pléh Csaba, 1992,  Pszichológia-történet, Gondolat, 127. oldal

[2] Franz Petermann, Jörg M. Müller, 2006, Minőségi esetvezetés a klinikai pszichológiában,, Budapest, Animula, 38. oldal

[3] Pléh Csaba, 1992,  Pszichológia-történet, Gondolat, 199-200. oldal

[4] Franz Petermann, Jörg M. Müller, 2006, Minőségi esetvezetés a klinikai pszichológiában,, Budapest, Animula, 38. oldal

[5] Franz Petermann, Jörg M. Müller, 2006, Minőségi esetvezetés a klinikai pszichológiában,, Budapest, Animula, 38-39. oldal

[6] Pléh Csaba, 1992,  Pszichológia-történet, Gondolat, 218-221. oldal

[7] Charles S. Carver-Michael F. Scheier, 2002, Személyiségpszichológia, Budapest, Osiris, 37-38. oldal

[8] Franz Petermann, Jörg M. Müller, 2006, Minőségi esetvezetés a klinikai pszichológiában,, Budapest, Animula, 39. oldal

[9] Golnhofer Erzsébet, 2001, Az esettanulmány, Budapest, Műszaki Könyvkiadó,  21-24. oldal

[10] Franz Petermann, Jörg M. Müller, 2006, Minőségi esetvezetés a klinikai pszichológiában,, Budapest, Animula, 36-37. oldal

[11] Golnhofer Erzsébet, 2001, Az esettanulmány, Budapest, Műszaki Könyvkiadó,  24. oldal

[12] Hére Gábor-Ligeti György, 2005, Módszertan A társadalmi jelenségek kutatása, Budapest,Osiris, 64-65. oldal

[13] Franz Petermann, Jörg M. Müller, 2006, Minőségi esetvezetés a klinikai pszichológiában,, Budapest, Animula, 41-42,44. oldal

[14] Golnhofer Erzsébet, 2001, Az esettanulmány, Budapest, Műszaki Könyvkiadó,  100-102. oldal

Comments