Bajkán Gyöngyi: Freud személyiség-modellje


Freud és a pszichoanalízis

 

Tartalomjegyzék.. 2

Bevezetés. 3

Pszichoanalízis és Freud.. 3

Hárítás, elfojtás. 5

Az ember mozgató ereje. 7

Összefoglalás. 8

Felhasznált irodalom... 9

 

 Bevezetés

 

„Freud azt mondja: Vágyom, tehát vagyok. Az Ember ösztön és normák között áll, a vágyak értelmezésének sorozatával áll szemben, a vágy pedig egy olyan megfoghatatlan erő, ami a tudattalanból fakad. Az elfojtás alapvető értelmezési tevékenységünk, az elfojtásban folyamatosan formálódik a pszichénk, ez a dinamika, feszültség teszi az embereket dinamikussá. A traumák, a lelki zavarok az elfojtás miatt alakulnak ki, mert a felettes én túl erős, nem jut hozzá a tudatalatti energiához, és a dinamika elakad. Ekkor terápiához kell folyamodni.”[1]Ha  pszichoanalízisről beszélünk, akkor Sigmund Freud nevét nem lehet figyelmen kívül hagyni, mert a modern pszichológia legnagyobb hatású alakja, és a pszichoanalízis kidolgozója. Azt vallotta, hogy az embernek az ösztönkésztetéseit kell kordában tartania (szexualitás, agresszió) ahhoz, hogy harmóniában élhessen. Ehhez egy speciális utat kell járnia – ez a pszichoanalízis útja, terápia útja. Az ember tudatalattijából fel kell hozni a sebeket, ösztönöket, mert ami már tudatosult, azt az egyén is tudja kezelni. Szerinte az ember képes önmagát kontrollálni. Freud szerint az ember problémája, hogy sok dolog nem tudatosul. A dolgozatban Freud munkásságának főbb vonalait tekintenénk át. Először a pszichoanalízis fogalmát nézzük meg, majd Freud személyét, munkásságát röviden – vázlatosan áttekintjük – kitérve a pszichoanalízisre, tudatos, tudattalan emberi részekre, valamint az elfojtás, hárítás mechanizmusára.

Pszichoanalízis és Freud

 

A pszichoanalízis fogalma – Pléh Csaba szavaival: a pszichoanalízis „egy eljárás a neurózisok gyógyítására, valamint egy sajátos elmélet is a neurózisról, és általános elmélet az emberről és az emberi kultúráról”.[2] Freud egész életét a pszichoanalízis létrehozásának szentelte. Hisztériás betegeit hipnotizálással gyógyította, megpróbálta szembesíteni és tudatosítani pácienseit a trauma élményével. Ezzel kívánta gyógyítani a neurózisokat, de megalkotta ehhez az elméletet is. Aztán felhagyott a hipnózis gyakorlatával, mert szerinte nem hozta meg kívánt hatást a kezelések során. Freud tovább lépett az elmélet területén és a szexualitást kezdte hangsúlyozni. Itt sem állt meg. Általános leírással szolgált az emberi személyiségről és a viselkedés mögött meghúzódó indítékokról. Az 1912-ben megjelent Totem és tabu c. könyve már az egész kultúrára kiterjeszti az elméletet, mely szerint a kultúra az állandó lemondás világa, a kultúra termékei, az alkotások pedig kivétel nélkül szublimációk, melyek során az emberek az eredendően negatív indíttatásaikat valami pozitívummá dolgozzák át.[3]

A pszichoanalízis tulajdonképpeni megalapítója Freud, ahogy a bevezetésben olvashattuk. 1856-ban született Freiberg városban. 4 éves korában a családja Bécsbe költözött. Freud személyiség modellje: a tudatos és a tudattalan.[4]

Tudatos: az a lelki terület, amelyről pillanatnyilag tudomásunk van. A tudatosság állapotát az jellemzi, hogy gyorsan elmúlik; az éppen tudatos képzet a következő pillanatban már nem az, de bizonyos könnyen létesíthető feltételek mellett megint tudatossá válhat.[5]

Tudattalan: egyenlő az elfojtással. Az elfojtott vágyak gyűjteménye. Közvetlenül nem hozzáférhető a tudatosság számára. Elsősorban álmokban, képekben, gyermekkorban szerzett benyomások során szerezheti az ember. Freud a tudattalant, részben a szorongásokkal vagy fájdalommal asszociálódott vágyak, érzések, és gondolatok gyűjtőterének tekinti. Ha ezek egyszer a tudattalanba kerültek, többé nem tűnnek el onnan. Folyamatos hatást gyakorolnak a későbbi viselkedésre és a tudatos élményre. A tudattalan nevéhez vagy fogalmához Freud oly tapasztalatok feldolgozása útján jutott el, amelyekben ott szerepelt a lélek dinamikája. Azt az állapotot, amelyekben a képzetek a tudatosítás előtt voltak elfojtásnak nevezi.[6]Jézus a tudattalant kemény szívként fogalmazta meg . Nem szabad valamit, de az attól még ott van. „Azóta van tudattalan, amióta létezik elfojtás”. Freud a tudattalan fogalmát az elfojtás tanából szerezte, tehát. Az elfojtás számára a tudattalan mintaképe.

Freud elgondolása szerint a személyiség három összetevőből áll, amely meghatározza az ember komplex viselkedését:

1.) az ösztön én – ez a személyiség legősibb része. A személyiség összes öröklött, ösztönös és primitív aspektusát magába foglalja. Az ösztön én teljes egészében tudattalan. Úgy vélte, az összes lelki energia (libidó) az ösztön énből származik. Az ösztön én az úgynevezett örömelvnek megfelelően működik. Az örömelv szerint a szükségleteknek azonnal ki kell elégülniük, mert ellenkező esetben kellemetlen feszültséget okoznak.[7]

2.) Ego (én) – mivel az ösztön én nem képes megküzdeni az objektív valósággal, ezért a pszichés funkciók másik készlete is kifejlődik, amelyet énnek, vagy Egonnak nevez. Az ego folyamatok arra összpontosulnak, hogy az ösztönén impulzusait hatékonyan, a külvilág követelményeit figyelembe véve elégítsék ki. A legtöbb ego funkció a tudatban és a tudatelőttesben helyezkedik el, de tudattalanul is működhet. A valóságelvnek megfelelően működik. E szerint a viselkedésnek a külső világ állapotát kell szemelőt tartania. A valóságelv a viselkedés racionális oldalát képezi. Az énnek nincs erkölcsi érzéke. Arra törekszik, hogy a dolgok a lehető legjobban menjenek a valóság adott korlátai között.[8]

3.) felettes én: a szülői, társadalmi erkölcs beépülése a viselkedésbe. Azt dönti el, hogy mi helyes és mi helytelen.[9] Tehát, itt egy szülői funkció folytatásáról van szó. Akkor jutalmaz, ha lemondunk az ösztönkésztetéseinkről. A fölöttes én teszi képessé az embert a saját élete koordinálására. A gátlások nem önmagukban rosszak, mert életfenntartóak – itt inkább legátoltságról van szó. Van egy félelmi reakció: ezt nem szabad.

Freud érdeme elsősorban az volt, hogy bizonyította a tudattalan létét azzal, hogy sikeresen gyógyított olyan betegeket, akiknek valamilyen gondjuk volt a tudatalattijukkal.

Hárítás, elfojtás

Freud alapgondolatai között szerepel az ösztön-kielégítés. Azt állította, ha az ember nem tudja kielégíteni szexuális vágyait, akkor belebetegszik. Az ösztönök, az energia potenciált jelentik. Ezeket mozgósítani kell, ha nem teszik, károsodást okoznak. Mivel az embert ösztönenergiák befolyásolják, ezt kell felhasználni, kielégíteni. A nemi ösztön nem azt jelenti, hogy mindenképp szexuális életet kell élni. Az ösztön, az agresszivitás egy energia potenciál, amit hasznosítani kell. Ha nem teszed, megbetegszel. Az ösztön-késztetések kielégítése adja meg azt a kielégültséget, amely a belső egyensúlyhoz elengedhetetlen (sport).

A másik elgondolása szerint az ember egyensúlyra törekvő lény – Freud szerint – és ha nem tud felkészülni a külvilág eseményeire, nem tudja bejósolhatóvá tenni, akkor kiépít védekezési mechanizmusokat, hogy a csalódások egyre kevésbé vegyék igénybe. Az elhárító mechanizmusok kifejezést Anna Freud használta azokra a tudattalan stratégiákra, melyek segítségével az emberek negatív érzelmeikkel megküzdenek. Freud, az elfojtást tekintette a legalapvetőbb és legfontosabb elhárító mechanizmusnak.[10]

Az elfojtás lényege az, hogy a személy a számára túlságosan félelmetes vagy fájdalmas memóriatartalmakat kiszorítja a tudatából. A szégyent, a bűntudatot vagy önleértékelést keltő tartalmak gyakran kerülnek elfojtásra. Bizonyos életszakaszokban a személy elfojthatja a szorongáskeltő érzéseket és emlékeket, mivel ezek ellentmondanak az önmagáról alkotott képpel. Az elfojtás különbözik az elnyomástól. Elnyomott gondolatainknak tudatában vagyunk, az elfojtott impulzusok és tartalmak azonban jórészt tudattalanok. Az elfojtás ritkán sikerül teljes mértékben. Az elfojtott impulzusok valósággal ostrom alatt tartják a tudatot; a személy, szorongást él át, és további elhárító mechanizmusokat alkalmaz annak érdekében, hogy elkerülje a részlegesen elfojtott impulzusok tudatossá válását. Az elfojtó stílussal jellemzett személyek könnyebben betegednek meg, jellemzőbb rájuk a koszorúér-betegség, s gyorsabb náluk a rák lezajlása. Egy másik kutatási irány szerint, azok az emberek, akik a traumatikus eseményekről, s az ilyen eseményekkel kapcsolatos érzelmeikről bizalmasan képesek beszélni másoknak, jobb egészségnek örvendenek, mint akik nem avatnak másokat bizalmukba.[11]Az ember egy pszichésen túlterhelt helyzetben az egyensúlyát elkerülő mechanizmusokkal keresheti tehát, ami nem más, mint az elfojtás, tagadás, és áttolás. Most mindhármat külön-külön tekintsük át.

Az elviselhetetlen inger észlelésének megváltoztatása: az Elfojtás. Ide kerülnek azok a mechanizmusok, mikor az elviselhetetlen gondolatot úgy akarjuk ártalmatlanná tenni, hogy nem vesszük figyelembe. A zavaró gondolatok vagy érzések megjelenítésének megakadályozása, az egyén számára félelmet vagy fájdalmat keltő memóriatartalmak kiutasítása a tudatból. A kínos gondolatokat, érzelmeket a tudattalanba száműzzük, a fájdalmas tapasztalatokat nem engedjük tudatosulni. Veszélyes eljárás, mivel az elfojtott tudattartalmak többnyire kerülő úton, de felszínre törnek, továbbá mert az elfojtás fenntartása nagy pszichés erőket köt le az egyén részéről, ezáltal zavart kelthet a munkában, koncentrációban. Az elfojtással gyakran élő ember egocentrikus, kevés feszültséget bír elviselni, gyakran felejt és az érdeklődési köre is beszűkül . Ebből nő ki a többi elhárító mechanizmus is.[12]

Az inger jelentőségének megváltoztatása: a Tagadás. A zavaró érzések, impulzusok, vágyak jelentéktelenné tétele és aktív kiutasítása a tudatból. Ezután pusztán annyi nyoma marad, hogy ha ezek létét valaki szóba hozza, azt igazságtalan vádként éli meg az egyén, és ez dühöt vált ki belőle. A tagadás is távolságot tart az egyén és az élményei között, de ez sem oldja meg a problémákat.[13]

Az inger semlegesítésére tett aktív intézkedések: az Áttolás. Az elviselhetetlen elképzelést vagy érzelmet úgy hárítja el az egyén, hogy az eredeti alany helyett másik személyre irányítja. Pl. nem üthetjük meg főnökünket, így helyette gyerekünket vagy állatainkat verjük.[14] A természetes embernél ez a megoldás, amikor látja saját fogyatékosságát, akkor már nem tudja magát kezelni.

Az ember mozgató ereje

Freud szerint az embert alapvetően meghatározó mozgatóerő: a szexualitás, csak egy új elnevezése erósznak, a szerelem, szeretet, vágy sokrétű jelenségeinek összefoglaló, tudományos fogalma. „A szexualitás uralkodó szerepének tézise kezdettől nagy ellenállásba ütközött, ahogy maga Freud szóvá teszi, hiszen Platóntól kezdve a filozófia azt tanította az emberről, hogy a logosz (a gondolkodás, beszéd, ész) a lényegi vonása, ez teszi emberré, ez különbözteti meg az állattól.” A vágyak az embert az állattá teszik, míg az ész az ember isteni vonása. Az ember Istenhez szeretne hasonlítani, ezért jobbik felének uralkodnia kell vágyain, meg kell fékeznie őket, különben magukkal ragadják.[15]

Az elfojtás mozzanatánál fontos ponthoz értünk a freudi elméletben, ugyanis itt van a szublimáció csírája, amikor az ösztönök eltérítődnek a szexuális céltól! „Ekkor tesznek szert a gátolt ösztönök funkcionális előnyre a nem gátoltakhoz képest” – állítja Freud. Azok ugyanis a kielégüléskor elvesztik energiájukat, és a szexuális libidó újra-felhalmozódására várni kell, míg a céljukban gátoltak, kielégülés hiányában nem veszítik el. Ezen a ponton válik nyilvánvalóvá, hogy Freud szexualitásmodellje, energetikája a férfiszexualitáson alapul, annak működési módját írja le.[16]  Az elfojtás–szublimáció a freudi filozófiai antropológia alaptézise. Ha nincs elfojtás, gátlás, tiltás, akkor nincs kultúra – amennyiben a kultúra létrehozói a múltban és a jelenben is férfiak. Tehát a gátolt szexuális ösztönöknek tulajdonított funkcionális előny óriási elméleti jelentőségű mind a faj, mind az egyén életében. Freud szerint ez a kultúra létrejöttének alapja. Az egyén életében a szublimáció a szellemi alkotás, kreativitás forrása.[17] Láthatjuk, hogy az elfojtás, szublimálás, szexualitás mennyire elválaszthatatlan Freud elméletében.

Mi volna a helyes vagy követendő magatartás az elfojtás kérdésében? Erre ambivalens választ olvashatunk ki Freud műveiből, az egyén és a társadalom (kultúra) érdekei ellentétbe kerülhetnek egymással; az is eltérő válaszhoz vezet, hogy morális vagy orvosi szempontból tesszük-e fel a kérdést. Egyik írásában, a Szerelmi élet általános megvetéséről (1912) az emberi kultúra történetében szemléli a kérdést, és úgy látja, a szexuális ösztönök elfojtása történetileg olyan sikeres volt, hogy már eltűnőben vannak (ezért olyan neurotikus a kor embere), és lehet, hogy teljesen meg is fognak szűnni. Fontos még a kétféle szexuális ösztönről az a megfigyelése, hogy keverednek egymással, egyik a másikba könnyen átalakul. Érzelmi formájukat tekintve tulajdonképpen a gyengéd érzelmek, és az érzéki szerelem egymáshoz való viszonyáról van szó. Mindkettőre szükség van a szerelem esetében Freud szerint, de tartós csak a céljában gátolt ösztön, vagyis a család alapja csak a (házastársi) gyöngédség lehet, mert az a tartós.[18]

Összefoglalás

Freud az ember pszichés egyensúly fenntartását az ösztön-kielégítés összefüggésében szemlélte. Az ösztön-késztetések kielégítése adja meg az embernek azt a kielégülést, mely a belső egyensúlyához elengedhetetlen. Azt állítja, hogy az ösztön-késztetések kielégítése a külvilág által megfogalmazott akadályok miatt az egyén számára akár veszélyes is lehet. Ilyen esetekben (büntetés), kényszerűen lemond ösztönei kielégítéséről az ember. Ugyanakkor az ösztönök erőteljes pszichés energiák, amelyeknek mindenképpen ki kell sülniük, mert a kielégítetlenség állandósuló érzéssé válhat. Az ember ezért hozza magában létre a „fölöttes én”- t, hogy az erkölcsi elvárásokat érvényesítse a személyiségen belül.

A személyiség kondicionálásának folyamatát Freud a védekező mechanizmusok összefüggésében szemlélte. Ha ezt összevetjük azzal, amit a Biblia mond, azt kell látnunk, hogy a Szentírás szerint a belső egyensúlyt az ember számára nem a kondicionálás adja, hanem a békesség ajándéka biztosítja, a Vigasztalás Lelke (Jn 14,26-27). A pszichoanalízis tehát, kondicionálásról beszél – előre bejósolhatóvá akarja tenni a dolgokat, addig az Isten Lelke: a Békesség ajándékát kínálja fel az embernek. A belső védekezési mechanizmus az evangélium szerint: a Békesség elfogadása. Hogyan? Úgy, hogy hagyjuk, hogy a Vigasztalás Lelke megvigasztaljon (2Kor 1,3-7). Ez egy olyan Békességet tud adni, mely mögött valódi személy áll, vagyis van fedezet. A Békesség a leghatalmasabb erő a világon.

Freud nem említi az akaratot, hanem egyedüli megoldásnak a tudattalan felszabadítását látta. Viszont, a tudattalan felszabadítása csak akkor lehet eredményes, ha találkozik az isteni feloldozással. Például a hűtlenség egy romboló hatású dolog, de azt nem elfojtani kell, hanem helyette a hűséget gyakorolni. Az elme megújulása által megváltoznak az ösztön-késztetéseink.


Felhasznált irodalom

A személyiség fogalma: http://www.jfk.szie.hu/files/docs/nevelestudomanyi/a_szemelyiseg.pdf

Freud nézetei: http://hipnozis.repeta.hu/sigmund_freud

http://szabadbolcseszet.elte.hu/index.php?option=com_tanelem&id_tanelem=147&tip=0

Pléh Csaba: Pszichológiatörténet - http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=testveri-Both-pszichologiatorteneti

http://hu.wikipedia.org/wiki/Disszipat%C3%ADv_er%C5%91

http://www.idegen-szavak.hu/keres/narrat%C3%ADva

http://www.kindlermedical.hu/pszichologus/publikaciok/publikaciok/elharito_mechanizmusok___elfojtas_108.php

http://pszinaploszis.freeblog.hu/tags/Anna_Freud /

 

Jegyzetek

[10]http://www.kindlermedical.hu/pszichologus/publikaciok/publikaciok/elharito_mechanizmusok___elfojtas_108.php

[11]http://www.kindlermedical.hu/pszichologus/publikaciok/publikaciok/elharito_mechanizmusok___elfojtas_108.php

[12] http://pszinaploszis.freeblog.hu/tags/Anna_Freud/

[13] http://pszinaploszis.freeblog.hu/tags/Anna_Freud/

[14] http://pszinaploszis.freeblog.hu/tags/Anna_Freud/


 

Comments