Hecker Róbert: A keresztény tapasztalat csodája

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(1. rész)

 

 

A téma bevezetése:

Jézus Krisztus munkásságának, hatásának titkát régóta boncolgatják. Vannak, akik szerint  Ő a szeretet vallásának megalapítója. Mások úgy vélik: Jézus Krisztus tanítványainak elkötelezett missziós közösséggé formálása által ért el maradandó változást a világban, - hiszen így biztosította az evangélium világméretű terjedését. Sokan vannak azok a magyarázók is, akik szerint a titok nyitja nem annyira Jézus Krisztus személyében, hanem sokkal inkább az  Ő mondanivalóját és tetteit megelevenítő Szentlélek munkálkodásában keresendő Į Egy biztos: Jézus Krisztus titkának megfejtése máig az emberiség legfontosabb feladata ! Aki ezt a titkot megérti, annak életében a pokol erői által leküzdhetetlen mennyei erőforrások buzognak föl. (Lásd Máté 16,13-20)

 

A téma kibontása:

Ugyanakkor jogosan merül föl a kérdés: vajon ezt a titkot elsősorban az értelmünk, vagy az érzelmeink, netán az akaratunk segítségül hívása által tudjuk megfejteni ? János apostol látása szerint Krisztus titka valójában a hívő ember tapasztalatai által bomlik ki, válik világossá, és érthetővé. Nem az tehát a fő kérdés, hogy Krisztust vajon elsősorban érteni, érezni, vagy akarni kell-é, hanem ez: van-e Róla, Vele, személyes, élményed, tapasztalatod ? (Lásd I.János 1,1-2)

 

A téma összefoglalása:

Az a levél, amelyet most elkezdünk együtt tanulmányozni, minden porcikájában erről a csodáról, a Krisztust hús-vér módon, valóságosan megjelenítő keresztény tapasztalatról szól. Óriási, felszabadító erőt közvetítő lényeglátást és bűn alóli teljes felszabadulást munkáló, sorsfordító valóságról van szó ! János apostol levelének kulcsüzenetét éppen ezért ebben a kérdésben foglalhatnánk össze: látod-e az Urat ? (Lásd János 20,19-23)


P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(2. rész)

 

 

A téma bevezetése:

Az elmúlt alkalommal a halott vallásos okoskodások börtönéből kiszabaduló, valóságosan megtapasztalható Krisztus-hit csodájáról volt szó. Ez a tapasztalat szabadít ki bennünket félelmeink és szorongásaink börtönéből, hogy hitelesen képviselhessük a szabadítás csodáját. (Lásd János 4,39-42)

 

A téma kibontása:

Ugyanakkor jogosan merül föl a kérdés: hol, milyen közegben bontakozik ki, illetve erősödik meg ez az újfajta, a hétköznapok megszokott, öröm nélküli taposómalmától olyannyira különböző életérzés ? A most sorra kerülő igeszakasz erre a kérdésre ad választ. (Lásd I.János 1,3-4)

 

A téma összefoglalása:

Igen, a valóságos, hús-vér Krisztust csak a közösség örömét közvetítő erőtérben lehet megtapasztalni. Ahogyan a mágneses erőtér is igazán a fémből készült tárgyak tulajdonságainak megváltozásában érzékelhető úgy az Isten Országának erőtere is csak a gyülekezetben fejti ki áldásos hatását, ott, ahol úgyszintén törekszenek a közösség építésére. (Lásd Zsidók 10,24-25)

 


P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(3. rész)

 

 

A téma bevezetése:

Az elmúlt alkalommal a keresztyén közösségnek a valóságos Krisztust megjelenítő légköréről volt szó. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy ez az ígéret csak ott válik valósággá, ahol a közösség építésének kihívását is komolyan veszik, mert ahogyan a ház sem épül föl csupán azért, mert az építkezéshez szükséges köveket összehordták, ugyanúgy a közösség sem épül magától, - vagyis az őt alkotó emberek aktív közreműködése nélkül. (Lásd I.Péter 2,3-10)

 

A téma kibontása:

Ugyanakkor jogosan merül föl a kérdés: mi ennek a közösségépítésnek a biblikus, Krisztus akaratát visszatükröző tartalma ? Hiszen vannak pl. olyanok, akik szerint ez elsősorban a közösségi tagok szükségleteire fogékony szociális érzékenységet jelenti, mások a tiszta tanítást értik alatta, vagy az egységes vélemény kialakítását tekintik a közösségépítés leghangsúlyosabb elemének. A most sorra kerülő igeszakasz erre a kérdésre ad választ. (Lásd I.János 1,5-6)

 

A téma összefoglalása:

Igen, a valóságos, hús-vér Krisztust az Ige tanítása szerint abban a keresztyén közösségben lehet megtapasztalni, ahol a képmutatás hazugságával tudatosan szembefordulnak. Nem a „tökéletes gyülekezet” megvalósítása hát a cél, hanem egy olyan közösségé, amelyben a nyílt, egyenes, mindenféle hátsó szándékoktól és titkolódzástól mentes testvéri kapcsolatok a meghatározók. Mindez azért is fontos, mert Krisztus éppen azt tanítja nékünk, hogy nem attól kell félnünk, amit mások rólunk mondanak, hanem a hazugság testet-lelket megölő lelkületétől. (Lásd Máté 10,24-28)    

 

 

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(4. rész)

 

 

A téma bevezetése:

Az elmúlt alkalommal a közösségépítés meghatározó tartalmáról, az őszinteség légköréről volt szó. Megérthettük azt, hogy a biblikus értelemben vett közösségépítés során nem a bűnöket, gyengeségeket eltussoló képmutatás, hanem az azokat őszintén fölvállaló nyíltság erősödik meg. (Lásd János 21,15-19)

 

A téma kibontása:

Ugyanakkor jogosan merül föl a kérdés: mi ennek a fajta nyíltságnak a következménye ? Netán az, hogy „ami a szívemen, az a számon”? Bizonyosan nem erről van szó, hiszen egy olyan közösség, mely tagjait arra ösztönzi, hogy az egyedül rájuk és Istenükre tartozó dolgokat is nyilvánosságra hozzák, bizonyosan rossz, az egyes embert leuraló úton jár. Éppen ezért olyan fontos mostani igeszakaszunk, mely a nyíltság bibliai célját, értelmét mutatja be. (Lásd 1János 1,7-10)

 

A téma összefoglalása:

Igen, a biblikus értelemben vett nyíltság valódi célja a bűnbocsánatra szorultságunk kendőzetlen fölvállalása. Ebből következik a keresztyén közösség valóságos összetartó ereje, ami nem más, mint a Krisztustól elnyert bűnbocsánat mindenki számára hozzáférhető élménye. A közösségépítés tehát azt jelenti, hogy életünk értékeit kivétel nélkül a bűnbocsánat kegyelméből vezetjük le, és egymást is erre a szemléletváltásra ösztönözzük. Így lesz Krisztus szabadító ereje mindannyiunk számára megtapasztalható valósággá. (Efezus 5,6-17)

 

  

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(5. rész)

 

 

A téma bevezetése:

Az elmúlt alkalommal a keresztyén tapasztalat erőteréről, a közösségépítésről volt szó. Nyilvánvalóvá vált: ez az erőtér elengedhetetlen, hiszen ahogyan légüres térben sem lehet levegőt venni, vagy víz nélküli medencében úszni, úgy a keresztyénségünk sem működhet a közösségen kívül. Nem működhet, mivel ebben a tevékenységben valójában annak a fölülről való késztetésnek engedünk, mely önzésünk kiszolgálása helyett felebarátunk felé fordít. Az ő javának keresése által fedezzük föl hitünk igazi kincseit. (Lásd 1Péter 4,7-11)

 

A téma kibontása:

Ugyanakkor jogosan merül föl a kérdés: „akkor hát ki üdvözülhet?” Hiszen az Istennel és a felebaráttal fölvállalt közösség építése az ember számára olyannyira nehéz feladat, hogy annak véghezvitelétől valósággal visszaretten. Jézus Krisztus válasza ma is időszerű: „Ami lehetetlen az embereknek, az Istennek lehetséges.” (Lukács 18,26) Mostani igeszakaszunk éppen ennek a fölülről való, a lehetetlent lehetővé tévő közbeavatkozásnak a lényegét mutatja be. (Lásd 1.János 2,1-1)

 

A téma összefoglalása:

Igen, a közösségépítés munkájába belefáradt, saját erőtlensége terhei alatt nyögő embernek nem másra van szüksége, mint az értünk és az egész világért folyamatosan közbenjáró Jézus Krisztusra. Ő az, Aki bűntörlő vére által lehetővé teszi, hogy közénk, Teremtőnk és a teremtett világ közé ne tudjon senki falat húzni. Így érthetjük meg, hogy Istennek szeretete éppen abban mutatkozik meg a legjobban, amikor a kiengesztelődés munkálása által az ember és Teremtője, valamint az ember és felebarátja között feszülő kiengesztelhetetlenséget föloldja. (Lásd Róma 8,31-39)

 

  

 

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(6. rész)

 

 

A téma bevezetése:

Az elmúlt alkalommal a keresztyén tapasztalat próbakövéről, a kiengesztelődésről volt szó. Nyilvánvalóvá vált: Ha Jézus Krisztus golgotai váltságműve nélkül ezt a világot semmi sem menthetné meg az egymás ellen acsarkodó gonosz indulatok gyilkos következményeitől. Ő az a kozmikus méretű villámhárító, aki az ember bűnössége, és a Mennyei Atya szentsége közötti iszonyú feszültséget önmaga föláldozása által levezette, lehetővé téve a Teremtő és teremtménye újbóli egymásra találását. Jézus Krisztus ezt az engesztelő szolgálatát mindmáig végzi, ugyanakkor látnunk kell: Ő közvetlenül nem avatkozik bele az emberi igazságtalanságok szövevényes láncolatába. (Lásd Lukács 12,13-14)

 

A téma kibontása:

Éppen ezért jogosan merül föl a kérdés: hogyan élhetjük át, tapasztalhatjuk hát meg Jézus Krisztus engesztelő szolgálatának valóságát ? Ha nem azt jelenti mindez, hogy Ő igazságot szolgáltat nékünk a hatalmaskodó főnök, a gonoszkodó szomszéd, az igazságtalanul osztályzó tanár, stb esetében, akkor valójában miben áll a lényege ? Hiszen a mi számunkra ebben lenne mérhető, megfogható Jézus Krisztus engesztelő, közbenjáró szolgálatának a hatékonysága… A Biblia viszont egészen mást hangsúlyoz, amiről éppen a mostani igeszakaszunk beszél. (Lásd 1János 2,3-5)

 

A téma összefoglalása:

Igen, az engesztelés szolgálata során kikerülhetetlen kérdéssé válik az igazság és hamisság közötti különbségtétel. Így értjük meg azt, hogy a bennünket körülvevő, sokszor igencsak nyomasztó konfliktusok célja a saját felszínességem béklyóinak levetése. A Szentlélek egyértelmű, tiszta mozgatórugókkal, a gondolatok, szavak, és cselekedet egyöntetűségével kíván megajándékozni… Hogy célhoz érjen bennünk az Égi Szeretet. (Lásd Máté 21,28-31) 

 

  

 

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(7. rész)

 

 

A téma bevezetése:

Az elmúlt alkalommal a keresztyén tapasztalatot elmélyítő golgotai váltságműről volt szó. Megérthettük: Jézus Krisztusnak váltsághalála, - mely bennünket a Mennyei Atyával engesztel ki -, azt is lehetővé teszi, hogy szembenézzünk az igazsággal. Ez a szembenézés azért lesz mindenki számára megvalósítható, mert senkinek sem kell már attól félnie, hogy a Mennyei Atya a fejéhez verné őszintén fölvállalt „majdnem-igazságai” hazugságát. Teremtőnk szándéka sokkal inkább az, hogy megtanítson bennünket az igazságban való járásra, tőlünk pedig csak annyit kér: nevelő, a szeretet igazságát velünk megtapasztaltató munkájának ne álljunk ellent. (Lásd Lukács 15,20-32)

 

A téma kibontása:

Ugyanakkor jogosan merül föl a kérdés: Mi a biztosíték arra nézve, hogy saját hamisságunkkal szembesülve nem fogunk gyógyíthatatlan sérüléseket szerezni, vagy olyan megrázó élményeket, melyektől legszívesebben megkímélnénk magunkat ? Hiszen az ember azért idegenkedik ösztönösen a színvallástól, mert a megszégyenülésen túl attól is tart: mi lesz vele, ha eddigi életfolytatásának tarthatatlansága tovább már nem titkolható ? Hogyan lenne akkor ereje arra, hogy a megszokott-belévésődött rossz mintákat, viselkedési módokat levetkőzze, és helyettük újakat, jókat tegyen magáévá ? Mostani igeszakaszunk erre a kérdésfölvetésre válaszol. (Lásd 1János 2,5/b-8)

 

A téma összefoglalása:

Igen, a jó kimenetel, a hazugságok útvesztőiből kitörő alapvető változások garanciája az, hogy „a sötétség múlik, és már fénylik az igaz világosság”. Olyan ez, mint amikor felkél a Nap: az éjszaka árnyai jelen vannak ugyan még, de feltartóztathatatlanul kibontakozik, eluralkodik a tájon a világosságot, életet, örömet hozó, áldott napsugár. Így akar a mi életünkben is kibontakozni Krisztus szeretetének napsugara ! Éppen ezért nem új vallási felfedezésekre, hanem a régi, jól bevált útra van szükség, mely csak akkor hoz felüdülést, ha azt teljes szívből valósítjuk meg ! (Lásd Márk 12,28-34)

 

 

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(8. rész)

 

 

A téma bevezetése:

Az elmúlt alkalommal a keresztyén tapasztalatot megalapozó ígéretről gondolkodhattunk. Ez az ígéret a szántóvető ember ígérete, aki azzal a bizonyossággal veti el a magot, hogy az ki fog kelni, szárba szökken, és bőséges termést hoz. Ez a bizonyossága nem saját képességei miatt alakul ki benne, hanem a Mennyei Atya által megalkotott természet rendjére alapoz. Ugyanilyen, magától értetődő rendje van Isten Országának is: aki annak erőterében él, az olyan tapasztalatokat szerez, melyek egyre inkább elmélyítik benne a fölülről való jó kibontakozásának, győzelmének belső bizonyosságát. (Lásd Márk 4,26-29)

 

A téma kibontása:

Ez a bizonyosság azonban nem valamiféle hurrá-optimizmus, és nem eredhet megalapozatlan illúziókból. A hétköznapok ütközeteiben, kihívásai közepette sokszor mégis úgy tűnik: mintha a szeretet magvetése mégsem kelne ki. Éppen ezért jogos a kérdés: vajon nem vall túlzott magabiztosságra azt feltételezni, hogy a hívő emberben Krisztus szeretete folyamatosan növekszik ? Nem valamiféle bújtatott hívő gőgről van ebben az esetben szó ? A most sorra kerülő igeszakaszunk erre a kérdésfölvetésre válaszol. (Lásd 1János 2,9-10)

 

A téma összefoglalása:

Istennek Igéjét tanulmányozva ismét csak rádöbbenhetünk arra: mennyire más a Szentháromság-Isten gondolatmenete, mint a miénk. A természetes ember három kategóriában gondolkodik: szeretett, gyűlölt, és számára közömbös embertársakra osztja környezetét. Az Ige a közömbösséget a gyűlölettel teszi egyenértékűvé (Lásd Példabeszédek 13,24). A szeretetben való növekedésünk tehát azt jelenti, hogy egyre inkább elszakadunk a közömbösség csapdahelyzetéből, mert tudjuk: a szeretet világosságában való járás csodálatos, fölbecsülhetetlen kincs. (Lásd János 12,34-36)

 

  

 

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(9. rész)

 

 

A téma bevezetése:

Az elmúlt alkalommal a keresztyén tapasztalat által kibontakozó tisztánlátás ajándékáról volt szó. Ez a tisztánlátás szétoszlatja a kétes, homályos értékítéletet, és fölszabadít a saját fogyatékosságoktól való örömteli megszabadulásra. (Lásd Máté 5,29-30)

 

A téma kibontása:

Ez, a magyarázkodás kényszerétől mentes tisztánlátás ugyanakkor az első pillanatban örömtelen önostorozásnak tűnik. Jogosan merül hát föl a kérdés: valóban a középkori szerzeteseket jellemző kíméletlen vezeklés irányába kellene elmozdulnunk akkor, amikor elszakadunk a középutas megoldásoktól ? Másként megfogalmazva a kérdést: a hitélet tisztasága, egyenessége kikerülhetetlen módon keménységgel, és számonkéréssel párosul ? A most sorra kerülő igeszakaszunk erre a kérdésfölvetésre válaszol. (Lásd 1.János 2,11-14)

 

A téma összefoglalása:

Igen, az üdvbizonyosság valóságos megtapasztalása által értjük meg: nincs nagyobb kincs annál, mint amikor életünknek célja van, amikor nem vakítja el szemünket szeretetlenségünk sötétje. Ha tehát engedünk Isten Szentlelkének, és az elvégezheti bennünk tisztogató munkáját, akkor nem egyre karcosabb-érdesebb, hanem örömtelibb lesz az életünk ! Üdvösségünk bizonyossága hitéletünk különböző korszakaiban más-más hangsúlyokkal bír, de folyamatosan az Égi Jeruzsálem felé mutat ! (Lásd Zsidók 10,19-25)

 

 

 

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(10. rész)

 

 

A téma bevezetése:

Az elmúlt alkalommal a keresztyén tapasztalat alapélményéről, a céltudatosságról volt szó. Megérthettük azt, hogy Krisztus szeretete nélkül az ember mindig kiszolgáltatott marad: ilyenkor saját érzelmeibe a legváratlanabb pillanatokban sötét indulatok költöznek, ő maga pedig tehetetlen bábként sodródva válik a gyűlölet eszközévé. Ugyanakkor azt is láthattuk, hogy milyen nagy összeszedettséggel, céltudatos előre jutással ajándékoz meg bennünket az, amikor Jézus Krisztus bűnbocsátó szeretetét elfogadjuk: ekkor már nem vagyunk adósa senkinek, és terveink, elképzeléseink kezdőpontjába is egyre inkább az Atya akarata kerül. (Lásd Jeremiás 1,17-19)

 

A téma kibontása:

Már Jeremiás próféta elhivatásának történetéből kitűnik: az Ige a céltudatosság alatt mást ért, mint a bennünket körülvevő világ. Környezetünkben olyan emberek jellemzőjeként használják ezt a kifejezést, akik makacsul, szívósan kitartanak elképzeléseik mellett addig, ameddig azok meg nem valósulnak. Ők azok, akik a fölmerülő akadályok láttán sem adják föl, hanem véghezviszik, amit elterveztek. (Ilyen ember volt például Vásárhelyi Pál is, aki a Tisza szabályzásának hajtómotorja volt.) Ugyanakkor épp az előbbi példa mutatja, hogy ezek a nagy áldozatokat, emberi feszültségeket gerjesztő célok az idő múlásával megkérdőjeleződnek, vagy erősen módosulnak. (Ma már az árvizek egyik kiváltó okaként tartják számon az egyenes folyású, ártér nélküli folyómedret.) Jogos tehát a kérdés: ki mutat nékünk olyan célokat, melyekért valóban érdemes küzdeni ? A most sorra kerülő igeszakaszunk erre a kérdésfölvetésre válaszol. (Lásd 1János 2,15-17)

 

A téma összefoglalása:

A most tanulmányozott igeszakaszunk tehát két utat tár elénk. Vannak olyan célok, melyek a mulandó világ szülöttei. Ez a jellegzetességük a legvilágosabban akkor tűnik ki, amikor keletkezésük, létrejöttük okát vizsgálva fölfedezzük: valójában csupán ködös „de jó lenne ha”-kívánságok, hiú „én is vagyok ám valaki”-indulatok állnak a háttérben. Jézus Krisztus másfajta cselekvésre késztet: ő olyan célokat ajándékoz nékünk, melyek messze túlmutatnak törékeny, múlandó életünkön, és az örökkévaló értékek hordozásának örömével töltik el szívünket ! (Lásd Lukács      5,1-11)

 


 

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(Az ítéletalkotás gyakorlatában)

 

 

A téma bevezetése:

Az utolsó nagy világkorszak jellegzetessége a megtévesztés lelkületének soha nem látott méreteket öltő megerősödése. Ez a lelkület abban a személyi kultuszban testesül meg, mely a népvezérek, vallási tanítók, és sztárok istenítését, bálványozását eredményezi. Ezeknek a „führereknek” közös vonása az, hogy mindegyik szabadítóként ünnepelteti magát. (Lásd Márk 13,21-23)

 

A téma kibontása:

Ez a világszerte tapasztalható folyamat nem áll meg a keresztyén gyülekezetek határainál. Botránkozások, szakadások már az ősgyülekezet életében is jelen voltak, sőt, kikerülhetetlen szükségszerűségnek tűnnek. (Lásd Lukács 17,1-4) De vajon miért van mindez így ? Pál és János apostol válasza más-más szavakkal ugyan, de ugyanazt a Jézus Krisztustól származó útmutatást értelmezi: a „majdnem-dolgok” le kell, hogy lepleződjenek, csak a kipróbált, valódi keresztyének közössége maradhat fenn a rostán. (Lásd Máté 15,12-14; 1Kor 11,17-19; 1Ján 2,18-19;)

 

A téma összefoglalása:

Mindezeket a bibliai igazságokat megfontolva jogosnak tűnhet a félelemmel teli megállapítás: „túl nagy a tévedés kockázata.” Ugyanakkor Istennek Igéje ezügyben is eligazít, amikor világosan megfogalmazza annak a kipróbált, valódi keresztyénségnek a tartalmát, mely le tudja győzni a megtévesztés lelkületét. Két jellegzetességet emel ki:

A kipróbált keresztény felelősséget vállal másokért. Éppen azáltal őrzi meg magát a tévtanításoktól, hogy pásztori lelkülettel folyamatosan értékeli, és foglalkozik velük. Ahogyan a jó pásztornak is tisztában kell lennie juhai legelőinek állapotával, hogy a lehető legjobb táplálékot találhassa meg számukra, a mérges növényektől pedig távol tartsa őket, úgy mi sem dughatjuk a homokba a fejünket, hanem minél alaposabban meg kell ismernünk a világ szellemi áramlatait.

A garancia ugyanakkor nem a mi bölcsességünk, vagy odafigyelésünk, hanem a Mennyei Atya megőrző, védő kegyelme. A gyülekezetet Ő építi, Ő áll ellent minden romboló erőnek. Nekünk csupán egy feladatunk marad: a hamis biztonságtudat kényelmességét félretéve „mindent megvizsgáljatok, a jót megtartsátok”.    (Lásd ApCsel 20,28-32; 1Thess 5,20-21)

 

  

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(Az igazság felismerésében)

 

 

A téma bevezetése:

Világunkban az igazság nagy leleplezések, és megszégyenülések kapcsán „derül ki”. Eltitkolt adatok kerülnek napvilágra ilyenkor, a hazugság manipulációi, melyeket az igazság fölszínre hoz. Ez a fajta igazság a gyanakvás lelkületéből táplálkozik. Kérdései így szólnak: „Mi van a színfalak mögött?”, illetve „Milyen érdekek húzódnak meg a háttérben?” Ez a kérdésfölvetés mindenhol hátsó szándékokat, titkos mozgatórugókat sejt.  Csírájában fojtja meg az őszinteség utáni vágyat, az igazság kérdéskörét pedig a másik ember titkolt dolgainak kifürkészésére szűkíti le. (Lásd Dániel 2,1-11)

 

A téma kibontása:

A Biblia ugyanakkor az igazságot „jó és tökéletes ajándék”-ként mutatja be, melyet nekünk nem kikutatni, hanem elfogadni kell. (Lásd Jakab 1,16-18) Az elfogadott, a Szentlélek által kijelentett igazság pedig olyan természetes módon fejti ki hatását, mint a gyógykenet. Ilyen értelemben épül belénk, „szívódik föl” lelkünkben, vagyis tőlünk el nem rabolható. Ahogyan növekszik, erősödik hatása bennünk, úgy küzdi le egyre inkább a hazugság megbetegítő kórokozóit szívünkben. (Lásd 1János 2,20-21)

 

A téma összefoglalása:

Az igazság felismerésének öröme tehát nem azoké, akik a titkolt dolgokat kikutatják, hanem azoké, akik az Igazság Lelkétől vezettetve mindig Jézus Krisztust akarják döntéseikkel megdicsőíteni. Nem akkor fogunk eltévedni, ha ismeretbéli hiányosságaink vannak, hanem akkor, amikor Jézus Krisztus dicsősége helyett a magunkét keressük, - mert az Igazság Lelke ebben nem lesz soha segítségünkre ! (Lásd János 5,44; 16,12-15)  

 

  

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(Az egyértelmű állásfoglalásokban)

 

A téma bevezetése:

Az ember alaptermészeténél fogva sodródó lény. Mindegy az, hogy egyébként erős akaratú, vagy éppen könnyen befolyásolható: az erős sodrású folyó a jó úszót ugyanúgy magával sodorja, mint a tehetetlenül kapálódzót. Erős, egyre erősödő sodrásban élünk mindannyian, a Sátán befolyása révén egyre irgalmatlanabbá váló világban. A következmény az elbizonytalanodott, tartás nélküli emberek növekvő tömege, olyan embereké, akik akarat nélküli, tehetetlen bábként élik meg örömtelen hétköznapjaikat. (Lásd Róma 7,14-24)

 

A téma kibontása:

Istennek Igéje meg akarja ismertetni velünk azt az utat, mely a külső körülmények által diktált, belső meggyőződés nélkül hozott döntések helyett az egyértelmű döntések öröméről szól. Erre az útra akkor lépünk rá, amikor megértjük: Aki Jézus Krisztus-voltát, vagyis megváltói művét tagadja, az saját életének minden egyéb területét is kiszolgáltatja az antikrisztusi, vagyis a Sátántól eredő hazugságnak. Ez a hazugság gyilkos erejű, mert féligazságok mézes-mázos köntösébe csomagolva szakít el bennünket minden élet forrásától.  (Lásd 1Mózes 3,1-5; János 8,44; 1János 2,22-23)

 

A téma összefoglalása:

Teremtőnk nékünk egy egészen más utat szán ! Föl akar szabadítani bennünket arra, hogy egyenes, gerinces, szilárd jellemű emberek lehessünk, olyan „oszlopok”, akik a nyomorúságok közepette is bátran ki tudnak állni a krisztusi szabadítás örömében. Ehhez csupán egy dolog szükséges: vállaljuk föl bátran Jézus Krisztus-voltát, valljuk meg nevét, mert abban olyan erő van, mely minden név és hatalom fölött való ! Emberi ésszel megmagyarázhatatlan titok ez, mely ugyanakkor mindenkinek az életében igazi valósággá válik: Jézus Krisztus nevének hangos kimondása elűzi a sötétség erőit ! (Lásd ApCsel 16,16-34)   

 

 

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(A hűség ígéretében)

 

A téma bevezetése:

Ma egy olyan világban élünk, ahol a hűség hátrányos, káros tulajdonságnak minősül. A gazdasági élet, a pszichológia és politika véleményformálói közül igen sokan a hűtlenség „erényeit” dicsőítik: a „vállal munkát családodtól, hazádtól távol”, a „keress új élettársat, ha a korábbival ellaposodott a kapcsolatod”, illetve a „ne az elveid képviselőjére, hanem arra szavazz, aki a legtöbbet ígéri” üzenetei mindenki számára jól ismertek. Ennek a fölfogásnak kikerülhetetlen velejárója a hazugság és bizalmatlanság légkörének elterjedése, -maga után vonva Isten ítéletét. (Lásd Jeremiás 9,1-8)

 

A téma kibontása:

Éppen ezért Istennek Igéje nem fárad bele a hűség ígéretének fölmutatásába, megmagyarázásába. Vissza akar bennünket vezetni a kezdetekhez, amikor először értettük meg igazán a hit lényegét. A hűséges Istent ismerhettük föl, Aki örökké való, változhatatlan szeretettel fordul felénk. Így „mutatkozott be” nékünk (lásd 2Mózes 34,5-7), hogy fölhívja a figyelmünket arra: az örök élet ajándéka nem a „szuperhívők” számára lesz megtapasztalható valóság, hanem azoknak, akik hűségesen ragaszkodnak a Szeretet Istenéhez. (Lásd 1János 2,24-25)

 

A téma összefoglalása:

Ez a ragaszkodás a Jézus Krisztus által már korábban kitaposott ösvényen jár. Nem hagyja magát megtéveszteni azoktól a hamis hangoktól, melyek Isten Szentlelkének jelenlétét az érzelmi állapotunkhoz kötnék. Tudja jól, mennyire tarthatatlan, a Szentháromság-Isten hűségére rácáfoló fölfogás az, mely szerint „ha érzem az Urat, akkor szárnyal a Lélek, ha nem, távol vagyok Tőle.” Sokkal inkább a Szentlélek folyamatos, állandó jelenlétével számol, éppen ezért a megértett igei tanításokat komolyan veszi, és azokban kitart. (Lásd 1János 2,26-27)

 

 

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(A megszentelődés örömében 1.)

 

A téma bevezetése:

Mai világunk nem akar szent lenni. Éppen ellenkező indíttatásokat ad: korunk prófétáiként olyanokat állít a figyelemre méltó értékek hordozóinak sorába, akik a szentség megcsúfolói. De nem csupán ilyen negatív életpéldák által lázad a szentség ellen, hanem a korábban szentnek számító értékek (pl.: hazaszeretet, hűség, kötelességtudat) lejáratása, nevetségessé tevése által is. Ezeket a romboló hatásokat még az is felerősíti, hogy a vallásos szentség-értelmezés sok esetben a merev, életidegen szabályok betartására korlátozódik. (Lásd Ezékiel 13,3-5.10-12; Máté 23,23-24)

 

A téma kibontása:

Éppen ezért Istennek Igéje nem fárad bele a biblikus szentség értékeinek elmagyarázásába, megértetésébe. Mostani igeszakaszunk ezt a tanítást a következőképpen bontja ki:

1)   A biblikus szentség ajándéka az, hogy nem kell megszégyenülnünk az ítélet napján, sőt, bizakodással tekinthetünk reá ! Olyan ez, mint amikor az arany a kohóba kerül: ilyenkor a tűzben nem megég, hanem megtisztul ! Aki tehát Krisztusban marad, az minden egyes próbából győztesen kerül ki ! (Lásd 1János 2,28)

2)   A biblikus szentség ajándéka az is, hogy fölfedezzük az élet legfontosabb értékét. Rájövünk arra, hogy nem a sikeresség tesz bennünket boldoggá, hanem az igazság cselekvése ! Ez a bibliai értelemben vett igazság azonban sokkal több, mint a becsületesség, hiszen valójában az újjászületés közvetlen következménye. Aki ezt a biblikus igazságot képviseli, cselekszi, illetve indítékainak enged, az határozottan fölvállalja: „én az Úr gyermeke vagyok, Hozzá tartozom !” Így értem meg a hamisság lényegét is: minden olyan indíték hazug, mely letagadja ezt a kapcsolatot, illetve azon túllép. (Lásd 1János 2,29; Ézsaiás 63,7-9)

 

 

 

 

  

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(A megszentelődés örömében 2.)

 

A téma bevezetése:

Az elmúlt alkalommal rácsodálkozhattunk arra a bibliai szentség-értelmezésre, mely nem a tökéletesség állapotát, hanem a közvetlen Isten-ember kapcsolatot helyezi a középpontba. Ez a közvetlenség nem a felhőtlenül feszültségmentes, hanem a megbonthatatlanul szilárd kapcsolatot, illetve összetartozás-tudatot fejezi ki. A Biblia szerint tehát az a szent, aki „holtomiglan-holtodiglan” Krisztushoz akar tartozni, mégpedig úgy, hogy „mind egészségben, mind betegségben Véle megelégszem, és Hozzá hű maradok.” (Lásd Ézsaiás 64,5-7)

 

A téma kibontása:

Ez a Benne maradás indít el bennünk olyan csodálatos változásokat, melyek által régi természetünk gyökeresen kicserélődik, megújul. Pál apostol ezt a folyamatot a növénynemesítés révén régi, vad fajtáját maga mögött hagyó olajfaág kiformálódásához hasonlítja. (Lásd Róma 11,22-24) Az ebben a változásban megnyilvánuló újjáteremtő akarat a Szentháromság-Istené: Ő az, Aki teremtő szavával nem csupán „nevet ad a gyermeknek”, hanem „Ő szólt és lett, a semmiből előállott az addig nem létező.” Mi tehát nem azért vagyunk Isten gyermekei, mert magunkat valamilyen oknál fogva annak tartjuk, hanem azért, mert mindazokat, akik Őhozzá ragaszkodnak, Ő maga formálja át saját képmására ! (Lásd 1János 3,1)

 

A téma összefoglalása:

Ezt az átformálódást nevezi a Biblia megszentelődésnek. Ugyanakkor nagyon fontos az is, hogy annak konkrét, gyakorlati tartalmát nem a külső jellegzetességek, hanem a végcél felől közelíti meg ! János apostol nem azt mondja, hogy „a hívő embernek ezt és ezt kell tennie”, hanem a Krisztussal való, háborítatlan és akadálytalan közösséget teszi a megszentelődés hajtómotorjává. „Hasonlóvá lenni Hozzá, Őt látni, ahogyan van”, - vagyis akadálytalanul, kendőzetlenül, el nem rendezett bűnök és hazugságok miatti félelmektől szabadon… Ezek a megszentelődés kulcsszavai. Akiben ez a reménység munkál, az elkötelezetten harcol saját gyengeségei ellen, pontosabban egyre inkább szabaddá teszi magát a Krisztustól kapott új ösztönzések előtt ! (Lásd 1János 3,2-3)

 

  

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(A bűnismeret ajándékában 1.)

 

A téma bevezetése:

Mai világunk ismeretanyaga életveszélyesen egyoldalú. Szerkezetében ahhoz az úszómesterhez hasonlít, aki mindent tud az uszoda történetéről, vizének összetételéről, és kifogástalanul élére vasalt, vakítóan fehér öltözékben feszít… Csak éppen amikor a fuldoklót kellene kimentenie, akkor mond csődöt, mivel nem tud úszni. Ilyen tehetetlen úszómesterré válunk mindannyian, ha csupán életünk eseményeit, az örökölt jellemvonásainkat ismerjük, és minden törekvésünk arra összpontosul, hogy környezetünkben kedvező színben tűnjünk föl.  Mert ennél sokkal többre van szükség: Életünk válságainak, konfliktusainak megoldásában aktív, kezdeményező szerepet kell játszanunk, de erre csak akkor vagyunk képesek, ha azokat a Biblia alapján értelmezni tudjuk, más szóval: ha van bűnismeretünk. A bűnismeret híján a Mennyei Atya figyelmeztetéseire süketen nem vesszük észre a ránk leselkedő veszélyt, és az elkövetett vétek súlyát bűnbánat nélkül csupán le akarjuk rázni magunkról.  (Lásd 1Mózes 4,3-10)

 

A téma kibontása I.:

Égetően szükségünk van hát a bűnismeret ajándékára, mely azzal kezdődik, hogy megszívleljük a bűn bibliai értelmezését. Nagyon gyakori félreértés tudniillik az, hogy a bűnismeret alatt sokan valamiféle „keresztyén törvénykönyv” előírásait értik, - melyben tételesen fölsorolásra kerül, hogy mi számít bűnnek, és mi nem. Ez a látásmód aztán rengeteg feszültséghez, újabb és újabb szakadásokhoz vezet, mert magával hozza azt a kérdést is, hogy vajon ki érti, értelmezi helyesen a „keresztyén törvénykönyv” paragrafusait. A bűn bibliai értelmezésének kiindulópontja ezzel a téves, és igen káros fölfogással szemben az, hogy a bűn lényege a Szentháromság-Isten által teremtett lelki-szellemi-erkölcsi rend kétségbevonása, létének megkérdőjelezése. A bibliai bűnismeret ott kezdődik, amikor a Szentlélek vezetése által rádöbbenünk arra, hogy senki sem él öntörvényű módon csupán önmagának! Mindenki egy általános érvényű, az ember és Teremtője, az ember és embertársa, valamint az ember és a teremtett világ viszonyát meghatározó szent rend koordinátáiban mozog, - akár vét ellene, akár igazodik hozzá. Ahogyan tehát a látható világnak a világi tudományok által vizsgálható, mérhető törvényszerűségei vannak, úgy a láthatatlan világ esetében is ugyanez a helyzet. (Lásd 1János 3,4)

A bibliai bűnismeret második lépcsője a bűnhöz, mint törvényszegéshez való viszony. János apostol ezt a gondolatot Jézus Krisztus küldetésének a tisztázása révén fejti ki. Nem azt mondja, hogy „Jézus Krisztus azért jött, hogy megbocsássa a bűnt”, hanem a bűnök elvételéről beszél. (Lásd 1János 3,5: Az eredeti szöveg itt eltörlést említi meghatározó jelentésárnyalatként) A bűn tehát (Az eredeti értelmében a céltévesztés!) nem a „bocsánatos botlások” kategóriájába tartozik, hanem a tragikus kimenetelű, végzetes tévedések gyűjtőfogalma! Ahogyan tudniillik egy épület megtervezésénél tragikus következménnyel jár, ha a tervezőmérnök a statikai számításoknál pontatlan, úgy az életünk épületének fölépítése sem sikerül saját hamis, aránytévesztett vágyainkból kiindulva. Ilyen esetben a „bocs, tévedtem” semmit sem segít: a számítást korrigálni, az épületet a helyes adatok alapján újjáépíteni kell, -mert az egyébként életveszélyes marad. Jézus Krisztus ezt az életmentő szolgálatot végzi mind e mai napig akkor, amikor elveszi a bűnt !!       

 

 

P R É D I K Á C I Ó S    B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(A bűnismeret ajándékában 2.)

 

 

A téma kibontása II.: Az elmúlt alkalommal azt a Jézus Krisztust láthattuk magunk előtt, Akit a Mennyei Atya azért küldött, hogy saját életének feláldozás árán elvegye a bűnt. Rádöbbenhettünk arra is, hogy a bűn nem valamiféle büntetendő cselekedetekben áll, hanem az Atya által teremtett világ lelki-szellemi rendjének megkérdőjelezésében, Ez a rend a reánk bízott anyagi-lelki-szellemi javakkal való hűséges sáfárkodás kötelességét rója ránk, és azt a kockázatot rejti magában, hogy aki erről nem akar tudomást venni, minden tiltakozása ellenére elveszíti mindazt, amije addig volt. (Lásd Lukács 20,9-16)

 

A téma összefoglalása: A Biblia bűnről szóló tanítása hallatlanul fölszabadító! Nem valamiféle köldöknéző önvizsgálatot tart a bűn elleni harc lényegének, hanem a Megváltó által keresett gyümölcsök haladéktalan kiszolgáltatását! Ahogyan a szőlősgazda sem azért küldte a szolgáit, hogy a szőlőmunkásoknak a szőlőművelés során alkalmazott módszereit ellenőrizze, vagy ahogyan az egészséges szervezetben is folyamatosan jelen vannak a rákos sejtek, de mindaddig, amíg az immunrendszer sikeresen leküzdi azokat, nem beszélünk rákos megbetegedésről… Úgy a bűn nélküli állapot sem valamiféle steril feddhetetlenség, hanem a gonosz indítékokkal azonnal szembeszálló, jó gyümölcsöt előhozni akaró hozzáállás összefoglaló neve! (Lásd 1János 3,6) Éppen ebből következően a bűnös ember igazi jellemzője az, hogy nem Krisztusban, hanem a bűnben marad, ahhoz ragaszkodik Drága Megváltója helyett. Ennek lesz az a következménye, hogy lelki ellenálló képessége összeomlik, és akár az AIDS-betegek már nem rendelkezik olyan védekező mechanizmusokkal, melyek a rossz helyett a jóhoz ragaszkodva kiragadnák őt a kísértések tüzéből. Ezért olyan kulcskérdés az, hogy vajon látjuk-e még Krisztust, vagy egyre inkább csupán a körülmények foglyai vagyunk, - menthetetlenül süllyedőn. A bűnbánatra való felszólítás lényege tehát éppen ezért nem a pokol tüzével való riogatást jelenti, hanem a következő felszólítást: „Mielőtt elsüllyedsz, ragadd meg Jézus Krisztusa feléd kinyújtott kezét!” (Lásd Máté 14,28-33)    

 

 

 

P R É D I K Á C I Ó S   B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(A szeretet gyakorlásában)

 

A téma bevezetése:  A bűnismeret gyakorlati következménye a szeretet cselekedeteinek fölismerése, és vonzóvá, követendővé válása. Korábban, Krisztus nélküli életünkben a gonoszság gyilkos indulatai voltak számunkra természetesek. Így például a „pillantásával ölni tudott volna”-kifejezés arra utal: igen, ez a gyilkos indulat átszövi minden megnyilvánulásunkat. Krisztus pedig azért jött el, hogy megértesse velünk, és általunk kivitelezze a szeretet cselekedeteit. (Lásd 1János 3,11-12)

 

A téma kibontása: Ugyanakkor újból és újból egyfajta jogosnak gondolt hiányérzet üti fel bennünk a fejét, hiszen nem értjük, sőt fölháborítónak tartjuk a viszonzás elmaradását. Szeretetet adunk, és visszautasítást, közönyösséget kapunk, vagy akár nyílt szembenállást. Az Ige tanítása szerint azonban mindez természetes: a gonosz visszahúzó ereje igazán ott jelentkezik erősen, ahol valaki igyekszik attól elszakadva felülemelkedni a világban megszokott viselkedési módon! Ahogyan a repülő is a fel-, és leszállásnál égeti el a legtöbb üzemanyagot, hogy legyőzze a lefelé húzó tömegvonzást, úgy nekünk sem marad más utunk, ha Mesterünk nyomdokain akarunk haladni. (Lásd Ézsaiás 53,9-12; 1János 3,13-16)

 

A téma összefoglalása: Az Ige útmutatása ugyanakkor komoly önvizsgálatra is késztet. A szeretet tudniillik a leggyakrabban használt, a Biblia tanításából a legtöbbet idézett szó, de sajnos a legfelületesebb cselekedetek hivatkozási alapja is. Vegyük tehát komolyan, hogy szeretni csak komoly áldozatot hozva lehet, - nem üres szavakkal, melyek csak azt bizonyítják, hogy szívünket elzártuk a szeretetre szorulók elől! (Lásd 1János 3,17-18) 

 

  

 

P R É D I K Á C I Ó S   B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(Az önvád legyőzésében)

 

A téma bevezetése: 

Kudarcaink, bűneink közül azok a legfájóbbak, melyeket szinte akaratunk ellenére követünk el, vagyis amelyekbe valósággal belesodródunk. Különösen akkor fájó mindez, ha ezáltal lerombolódik a magunkról alkotott pozitív kép, és kiderül: olyan bűnök elkövetésére is képesek vagyunk, amelyeket legfeljebb másokról, de magunkról semmiképpen sem tudtunk volna feltételezni. (Márk 14,26-31) Ilyenkor elemi erővel éled föl bennünk az önvád, és szinte a tükörbe sem tudunk-merünk nézni. Minden összeomlani látszik körülöttünk-bennünk, és ha Jézus Krisztus nem fordulna változhatatlan szeretettel és irgalommal felénk, akkor csupán az önvád önpusztító mardosása határozná meg hétköznapjaink életérzését, lelkiállapotát. Az Ő megújító szeretete viszont újból talpra állít minket, és képessé tesz bennünket arra, hogy újból megtaláljuk, és fölvállaljuk küldetésünket. (Lásd János 21,15-19)

 

A téma kibontása:

De hogyan történik mindez a gyakorlatban? Miképpen tudunk az önvád fogságából kiszabadulni, felszabadulva az őszinte Krisztus-követés örömére? Ennek, a Jézus Krisztus által történő helyreállításnak és belső felszabadulásnak a folyamatát írja le János apostol a most soron következő szakaszban.

1)  Az első lépés az, hogy az ember fölismeri: Mennyei Atyánk nem a tökéletes végrehajtást, hanem az őszinte szándékot jutalmazza. Ott tudniillik, ahol a felszínes frázisok helyett a szeretet valóságos cselekedeteire törekszik valaki, (Lásd 1János 3,18), ott az igazságban van, (Lásd 1János 3,19) vagyis megtagadta a képmutatást, - és a Mennyei Atya előtt ez a legnagyobb érték. (Lásd János 3,19-21)

2)  A lelkiismeretünk azonban mindig a végrehajtásra összpontosít, és annak hiányosságaira hívja fel szüntelenül a figyelmünket, - vagyis szüntelenül elítél. (Lásd 1János 3,20) Ez a fajta bűn-ismeret azonban nem szabadít fel a jó cselekvésére, hanem csupán kétségbeesésbe kerget, és szorongó, a haragvó Istentől magát távol tartani kívánó életszemléletet munkál. (Lásd Róma 7,14-25/a)

3)  Ugyanakkor a golgotai kereszten véghezvitt áldozat révén Drága Megváltónk áttörte a vétekre szükségszerűen következő büntetés-megtorlás kényszerpályáját. Ő a bűnbocsánat csodájában nem egyszerűen a gonosz tettek elfelejtését ígéri-valósítja meg, hanem az önvád gyötrelme alól felszabadult, öntudatos hívő ember személyiségével ajándékoz meg bennünket. (Lásd ApCsel 3,4-16; 4,13-22)

 

A téma összefoglalása:

Csodálatos lehetőség előtt állunk: úgy fordulhatunk Mennyei Édesatyánkhoz, hogy imáink mozgatórugója nem a büntetés miatti félelem lesz, nem is a hitetlenség kételye, hanem az a bizonyosság: AKI bennünket megszabadított az önvád gyötrelmeitől, AZ meg is hallgatja imáinkat! Ezért olyan fontos, hogy ilyen, fölszabadult szívvel tudjunk Jézus Krisztushoz fordulni, - hogy Ő ne szorongásainkra, hanem a mellette való bátor kiállásra vágyó hitünkre adhasson megerősítést! (Lásd 1János 3,21; ApCsel 4,23-31)      

 

 

 

 

P R É D I K Á C I Ó S   B E H A R A N G O Z Ó

 

A keresztyén tapasztalat csodája

(Az igazság áldásában)

 

A téma bevezetése: 

Vajon létezik-e az igazságnak olyan fajtája, mely a tévedésben lévő számára is felemelő erejű? Vajon van olyan igazság, mely nem legyőzni, behódoltatni akar, mely nem a látványos, lehengerlő győzelmekben, hanem a csendes, nyugodt erő kiáradásában nyilvánul meg? Ezek a kérdések ma, amikor az „igazság bajnokai” veszélyes szólamaikkal egymást hergelik és gyilkolják, különösen időszerű. Ez a békétlen, nyugtalanító, nem kevésszer gyilkos erejű igazság-értelmezés az, mely Jézus Krisztusétól teljesen idegen, ezért hamis. (Lásd János 14,27-30; 1Ján 4,1)

 

A téma kibontása:

De hogyan lehet a mi igazságunk más, mint a világunkban észlelt megosztást, gyűlöletet szító, zengzetes szólamok? János apostol erre a kérdésre egy látszólag oda nem illő választ ad. (Lásd 1Ján 4,2-3) Az igazság felismerését, az ellenkezés antikrisztusi („anti” görögül annyit jelent, mint szemben, helyett) lelkületének legyőzését a testben megjelent Krisztus megvallásához köti. Vajon miért teszi ezt? Mi ennek a jánosi megfogalmazásnak az oka, lényegi üzenete? Miért kell egy hittételt az igazság fokmérőjévé tenni? Nem egy újabb, ezúttal keresztyén köntösben megjelenő erőszakosan egyoldalú igazságról van szó? János apostoltól, a szeretet apostolától azonban semmi sem áll messzebb, mint ez a jelleg. Üzenetében éppen az a csodálatos, hogy lelkiségében Jézus Krisztus egyedülálló módon egyesíti a szeretetet az egyértelműséggel. (Lásd János 1,14-17; 1Ján 4,7-8) Ezért ismeri föl, és így érteti meg velünk, hogy:

1)  Rajtunk csak egy igazi, megváltásunkért vért és könnyeket hullajtó, hús-vér Krisztus segít! Persze az elvek és elméletek megváltóinak roppant előnyös tulajdonsága az, hogy vallásos fantáziánk kénye-kedves szerint alakíthatja, és használhatja őket. Éppen ebben rejlik óriási fogyatékosságuk oka is: ember alkotta vallásos meggyőződésekként nincs bennük megtartó és meggyőző erő, és éppen ezért a megpróbáltatások idején léggömb módjára kipukkadnak. Igen, csak a valóságos Krisztushoz kötődve értjük meg, hogy az igazság nem elvek csűrése-csavarása, hanem személyes kisugárzó erővel bíró, a bűnök sötét indulatától megtisztító, békességet munkáló hatalom.

2)  A hús-vér Krisztus jelenléte azt a kötelezettséget rója ránk, hogy ŐT mi is valóságosan, tehát engedelmes, és alázatos szívvel kövessük. Nem üres emberi elképzelések ütközőpontján formálódik tehát hitünk, hanem a mindennapi Krisztus-követés tapasztalatainak kiértékelésében. A tapasztalatokról pedig nem vitatkozni kell, hanem be kell őket építeni a személyiségünkbe. Ez az építő, előre vivő jelleg azonban csak ott érvényesül, ahol a hús-vér Krisztus követésében átélt-megértett élmények, és nem emberi okoskodások határozzák meg gondolatainkat!   

Comments