Együdné Kéki Piroska: Az autokeirikus lelkigondozás

Részlet Együdné Kéki Piroska szakdolgozatából, Debreceni Református Hittudományi Egyetem Gyakorlati Teológiai Tanszék, Pasztorális tanácsadás és szervezetfejlesztés mesterszak Tanácsadás szakirány, címe: Közösségteremtő kommunikációs rendszerek  42-49. o.

A görög autokheiros jelentése: „saját kezűleg”. Hecker Róbert, az autokeirikus szemléletű pasztorálpszichológia kidolgozója szerint a lelkigondozó fő feladata a belső görcsök és külső terhek fel– és leoldása, hogy aztán az ember szabadon, öncselekvő módon képes legyen felismerni, elfogadni és kivitelezni Istentől előre elkészített küldetését és feladatit. Izsák Norbert: Autokeirikus pasztorálpszichológia története 131. o.


a.                  7.1. Az autokeirikus lelkigondozás célkitűzése

Az autokeirikus lelkigondozás lényege, hogy a posztmodern embert átsegítsük ebből a „látszatfüggetlenségéből” az Istennel való élő közösségre. Az autokeirikus szemléletű, párbeszédre épülő, dialógust[1] előhívó és felszabadító lelkigondozás segíteni kíván ember társunknak abban, hogy megnyíljon és teret engedjen a szerető mennyei Atyánk közeledésének. („Közeledjetek az Istenhez, és ő is közeledni fog hozzátok.” Jak 4,8)

Az autokeirikus szemléletű, dialógus-központú pasztorálpszichológia célkitűzése az, hogy segítse a lelkigondozottat az Isten előtti őszinte kitárulkozásban. Ebben az Isten előtti kinyílási folyamatban a kliens a lelkigondozó segítségével először Isten szeretetét közvetítő élményeit-megtapasztalásait tudatosítja, majd ennek az új életminőségnek a megbecsülése és ápolása révén egyre átjárhatóbbá válik az Istennel való kommunikáció csodájára. A Szentháromság-Istennel folytatott kommunikáció elmélyítése érdekében az autokeirikus szemléletű lelkigondozó először feltárja azokat a gátakat, kommunikációs görcsöket, amelyek eddig a klienst akadályozták a Mennyei Atya előtti kinyílásban. Az autokeirikus dialógus célkitűzése tehát az, hogy a személytelen kapcsolatrendszerekben élő, a Teremtőjétől- és a teremtett világtól is elidegenedett ember újra képesség váljon a személyes kötődést munkáló párbeszédre. Miközben a klienst az autokeirikus szemléletű lelkigondozó – a jézusi kommunikáció vitális jellegét követve[2] – erre a szemléletváltásra készíti fel, gondosan ügyel arra, hogy lelkigondozás címén ne vallásos előjelű ideológiát, hanem a személyes Krisztus-élmény örö mét közvetítse.

b.                 7.2. Az autokeirikus lelkigondozás módszere

Az autokeirikus lelkigondozás módszere valójában a kapcsolódás[3] csodájának elősegítése három területen: Isten és az ember, ember és ember, illetve az ember és a teremtett világ között. Ezt az egyre inkább kiteljesedő kapcsolati hálót nevezzük az autokeirikus lelkigondozás háromdimenziós terápiás célkitűzésének.

7.2.1. Kapcsolódás

A kapcsolódás akkor jön létre, ha megosztjuk másokkal azt az életet, amely Jézus Krisztus által a miénk lett. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy elfogadjuk őt, ahogyan Krisztusért Isten is elfogad. Együttérezve a szenvedővel, sírva a síróval megláthatjuk embertársunkban az istenképűségből fakadó jóságot, ami felszabadulhat azok alól a rossz dolgok alól, amikkel most küzd, tele van, amik elnyomják. Csak azok képesek a másikkal való összekapcsolódásra - akár imádság, akár ölelés vagy beszélgetés révén, - akik kapcsolódtak Istenhez és élő kommunikatív közösséget gyakorolnak Vele. Crabb szerint:„ A kapcsolódás mindennek az alapja, és erejét az arra vonatkozó látás adja, hogy mivé válhatunk.”[4]- mire teremtett minket Isten.

A kapcsolódás lényegét az Isten emberekhez való kapcsolatából ismerhetjük meg, Aki:

                  Elfogad olyannak, amilyenek vagyunk

                  Meglátja bennünk, hogy mivé válhatunk

                  Feltárja a rosszat, azzal a szándékkal, hogy napvilágra hozza a jót

Ez a fajta teljes elfogadás a kapcsolódás alapja, mely egy olyan mélyreható találkozás, ami akkor valósul meg, ha Krisztusnak az egyik emberben meglévő élete átárad a másikba, és a másik ember lelkének a legbensőbb zugaiban is feltámad ugyanaz az életerő. A kapcsolódás közösségében megtapasztalhatjuk, hogy az esendőn és töredékesen átragyoghat az isteni jelenlét, az isteni valóság.

c.                  7.3. A lelkigondozó spirituális kompetenciája

„A lelkigondozásnak mindig van spirituális dimenziója, mely az Isten és közöttünk, emberek közötti kapcsolatra vonatkozik.”[5] Az autokeirikus lelkigondozásban a lelkigondozó a már korában megszilárdult saját spirituális kompetenciájára épít, vagyis a lelkigondozó a lelkigondozói folyamat során a saját Isten-kapcsolatából reflektálva szemléli a beszélgetőpartnerével folytatott dialógust. Mivel a lelkigondozói spiritualitás a személyes Krisztus-kapcsolat[6] folyamatos aktualizálását jelenti, ezért nagyon fontos beszélnünk a lelkigondozó spirituális kompetenciájáról, hiszen nem mindegy, hogy milyen beállítottsággal és milyen belső bizonyossággal áll be a segítő a kapcsolati munkába.

Amennyiben az egyre bensőségesebbé váló, személyes előjelű Krisztus-kapcsolat hordozó ereje helyett a kétség és a spirituális bizonytalanság jellemzi a lelkigondozót, ez beárnyékolja az Istennel való kapcsolatát, és lehetetlenné teszi az autokeirikus lelkigondozás háromdimenziós terápiás célkitűzésének elérését. Ennek a belső spirituális bizonytalanságnak szomorú következménye a lelkigondozó belső meghasonlása, és olyan mértékű belső törést idézhet elő, ami miatt a lelkigondozónak lesz szüksége segítségre.[7]

Virginia Satir szerint a „spiritualitásunk megvalósítása azt jelenti, hogy gondos, törődő attitűdöt alakítunk ki, és kikristályosítjuk belső megismerési képességünket.”[8] Mivel az életünk Isten ajándékaként, a Vele való élő közösségre épül, ez azt jelenti, hogy a lelkigondozó Istennel élő kapcsolata van,[9] melyet folyamatosan ápol.

7.3.1. A spiritualitás alapja az Istenbizalom

Az autokeirikus lelkigondozás ezen élő, bensőséges jellegű Isten kapcsolatnak a spirituális bázisán történik. A lelkigondozói spiritualitás alapja az a bizalom, mely az Istennel való személyes kapcsolatból táplálkozik. Az isteni jelenlét és gondoskodás tesz szabaddá a mások felé fordulásra, az isteni gondoskodásra válaszul a lelkigondozóban megszilárduló teherbíró, Istenbe vetett bizalom tesz szabaddá az embertársunk felé való szolgálatra. Az Istennel kialakított spirituális közösség segít a lelkigondozónak abban, hogy a lelkigondozás során önmagát korlátozottságában elfogadja, és mégis túllépjen önmagán. Ez a sajátos lelkigondozói önmeghatározás valójában a töredékesség csodája: a segítő ekkor már megtanult nem a saját tudásában, hanem a már többszörösen átélt és magtapasztalt isteni jelenlétben és segítségben bízni.

A bizalom az autokeirikus olvasatú lelkigondozói gyakorlatban valójában a lelkigondozói dialógus előfeltételeként működő nyitottságot jelenti. Ez a nyitottság nem egyszerűen a kliens problémái előtti kinyílásnak szól, hanem a Mennyei Atya gyógyító jelenlétét kívánja befogadni és tudatosítani. A Mennyei Atya gyógyító jelenléte előtti kinyílást hordozó nyitottság az emberi logika küszöbén is kész átlépni, hogy az értelmetlennek és reménytelennek látott élethelyzetekben is kézzelfoghatóvá tehesse a szabadítás lehetőségeit. Az autokeirikus szemléletű lelkigondozó funkciója ebben a kontextusban a kliens belső kinyílásának előmozdítása, hogy életvezetési válságában képessé váljon a Krisztusból eredő szabadítás befogadására és megragadására. Ezt a kinyílást azonban csak akkor érheti el az autokeirikus szemléletű lelkigondozó, ha mindenféle ítélkezést[10] távol tart magától.

d.                 7.4. Az autokeirikus lelkigondozás privilégiuma

A bizalom erejére építő autokeirikus előjelű lelkigondozás privilégiuma, hogy nem a láthatókra néz, hanem a Mennyei Atya személyesen már átélt szabadításainak realitásában él. Az ítélkezés mögött megbúvó türelmetlenség megtagadására a lelkigondozó tehát csak akkor képes, ha tudja: a lelkigondozói kapcsolatban Isten szabadító tetteinek erőterében él, és nem a saját erőforrásaira épít. Vagyis a lelkigondozó a lelkigondozói szolgálatban egyszerre minden adottságát és ismeretét belefekteti a szolgálatába,[11] ugyanakkor egyszerű és alázatos marad, mert tisztában van azzal, hogy ő csak Isten munkatársa, akit Isten megajándékoz és felruház a szolgálatra. A dialóguson alapuló bizalom, mentes minden önkényes merevségtől és nyitott a Lélek munkájára, ami valami teljesen újat is hozhat számunkra. „A lelkigondozói spiritualitás alapja: a Lélek fú, ahová akar, és élettel teli mozgékonyságra inspirál.”[12] Ebben a spirituális közegben az Isteni jelenlétben ihletett hit formálja szabadságban az egyént. Ez az isteni dimenzió nem statikus, nem kényszerít, de felszabadulást és döntést munkál bennünk, és köztünk azáltal, hogy magához vonz és betölt élő reménységgel, hittel. Új perspektívát teremt, a „pusztában utat fakaszt”, irányt mutat, csodát tesz.

e.                  7.5. A közösségteremtés az evangélium bázisán

Az autokeirikus szemléletű lelkigondozó háromdimenziós terápiás célkitűzése tehát kiszélesíti a horizontot, az isteni jelenlét fókuszában a közösségteremtés áll. Mivel teremteni csakis Isten képes, és amit Ő teremt az jó, ebben az Isten által megajándékozott légkörben az evangélium kezd el testet ölteni. Átéljük az evangélium valóságát, a megajándékozottság örömét, bűnbocsánat gyógyító erejét, a továbblépés lehetőségét, azt, hogy van szabadságunk kapcsolódni Istenhez, másokhoz és környezetünkhöz.

Lelkigondozóként a szabadítás ereje által összekapcsolódhatunk a klienssel Isten győzelmében, felszabadítva a benne élő jót. Így teljesedik ki az autokeirikus szemléletű lelkigondozói kapcsolat háromdimenziós terápiás célkitűzése: a nyilvánvaló-akut deficitek dacára képesek vagyunk Isten szerint látni a kliens életét. Az autokeirikus lelkigondozás során a lelkigondozó ilyen távlatokban gondolkodik. Ez a látás abból fakad, hogy saját tapasztalatból ismerjük a Mennyei Atyánk szabadító akaratát. Miközben bekapcsolódunk felebarátunk lelki tusájába, látást kapunk arról, hogy mivé válhat Isten csodája által a másik ember. Ez az autokeirikus szemléletmód bennünket is felszabadít arra, hogy Krisztus győzelmének, az evangélium erejének „itt és most” teret adjunk önmagunkban és az adott lelkigondozói szituációban. Ezáltal lelkigondozóként valójában önmagunkat adjuk oda Istennek a másik ember felé való szolgálatra. Ez az Istentől elvett látás a lelkigondozói folyamat során sok olyan akadályon fölülemel, amely egyébként bénító erővel hatna. Ebben az Isten jelenlétével megajándékozott közegben képesekké válunk arra, hogy azonosulni tudjunk azzal a látással, amit Isten gondolt el az illetőről. Crabb találó megállapítását idézve: Isten nem megjavítja az embert, hanem felfedi magát előtte, – az autokeirikus lelkigondozás folyamatában éppen a lelkigondozó révén. [13]

„A lélek biztosítja azt a látószöget és tisztaságot, amire szükségünk van ahhoz, hogy tisztán lássunk.”[14] Ez a tisztán látás az autokeirikus előjelű ember-ismerettel ajándékoz meg bennünket. Az autokeirikus előjelű, háromdimenziós terápiás erőtérben, gyakori megtapasztalás az, hogy amit Isten mennyei látásként kijelent nekünk kliensünkről - és amit neki továbbadunk - a Szentlélek már korábban belesuttogta az illető szívébe. Ekkor válik világosság az autokeirikus előjelű emberismeret lényege: nem a minél szélesebb-teljesebb szakmai ismeretek elsajátítására fókuszál, hanem annak az ismeretnek a felismerésére és megfogalmazására, amely kapcsolatot, közösséget teremt a lelkigondozó és a kliens között.

f.                   7.6. Az autokeirikus lelkigondozás küldetése

Az autokeirikus szemléletű lelkigondozónak tehát az a küldetése, hogy bemutassa és elérhetővé tegye a Mindenható Szerető Isten gyógyító, felszabadító jelenlétét.[15] A lelkigondozó tehát a közösségteremtés összetett funkcióját vállalja fel: először is kapcsolatban van a Szentháromság-Istennel, az Ő szeretetét hordozó teremtett világgal és így lép kapcsolatba a klienssel is. Ez tehát a terápiás hármas dimenzió bázisán működő speciális kommunikációs kompetencia, a lelkigondozó Istentől kapott ajándéka, mely szolgálatra adatik. (1Kor 12,4-7) [16] Ebben a megajándékozott légkörben, a Lélek érintése a kliensben mély harmóniát, békét és rendet teremt, átalakítva a kezdeti káoszt és létrehozva a kliens helyes belső valóságlátását. [17] „ Maga a Lélek tesz bizonyságot lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.”(Róm 8,16)

Az autokeirikus lelkigondozás közösségében a kliensben az elfogadás hatására elindul egy dinamikus kommunikációs folyamat. Ebben a folyamatban eljut önmagához, létének isteni felismerésére. Ettől kezdve annak a döntésének a bázisán él, hogy önmagát a Szerető Atya által ajándékozott jövőjének távlataiban látja, és jövőbeli cselekedetei ebből az alapvető önigenlésből[18] származnak. A lelkigondozói közösség során a kliens ezért lesz képes kommunikációs gátaktól, görcsöktől felszabadulva hitbeli döntésre, elköteleződésre, kapcsolódásra, végső soron egészséges életre. Az autokeirikus pasztorálpszichológia álláspontja tehát az, hogy a lelkigondozói krízisek tartós föloldása csak akkor lehetséges, ha a kliens a személyes Krisztus-hiten alapuló felismerésekre, döntésre és látásra, hitre jut el (ami nem jelenti azt, hogy helyettük kell meghozni a döntéseket).

g.                  7.7. Az autokeirikus kommunikációs szemlélet

A pasztorális lelkigondozás[19] az Istennel való helyes kapcsolat kialakításának eszköze, annak a belső elfogadásnak a megteremtése, hogy a lelkigondozott Isten szerint lássa önmagát és az aktuális problémáját. „A segítő személye nem „kívülálló”, hanem kapcsolatot teremtve a segítségre szorulóval, maga is – időlegesen – a másik életrendszerének részévé és alakítójává válik.”[20]

Az autokeirikuspasztorális lelkigondozás, során a lelkigondozó a különböző kommunikációs zavarok felismerésén, kezelésén illetve a megelőzésén túl, egy fajta speciális kommunikációs kompetenciával segít az olyan információk dekódolásában, amelyek a kommunikációs folyamat során általában rejtve maradnak.[21] Hézser Gábor ezt úgy fogalmazza meg, hogy az adott lelki- és szituatív valóságnak megfelelő, kommunikatív kapcsolatot nyújt, a partnert olyannak fogadja el, amilyen. A lelkigondozás során nem változtatja meg az embert, hanem lehetővé teszi, hogy megváltozzon![22]

Ezt a látást erősíti meg Isidor Baumgartner is, aki úgy véli, hogy a lelkigondozás során, a bizalmi kapcsolat létrejötte után, saját személyes Isten-élményünket, megtapasztalásainkat, vagyis önmagunkat adjuk oda, mint egy hidat a tovább lépéshez, az Istennel való személyes találkozáshoz. [23]

7.7.1. Önmagam odaadása szeretetben

„Ha megszabadulunk a jövőképtől, és a teljesíthetetlen elvárások illúzióitól, a stratégiáinktól és a haditerveinktől, akkor a szeretet élni kezdi a saját élettét.”[24]

Dietrich Bonhoffer szerint az emberi, felebaráti szereteten túl létezik egy magasabb szeretet szint, mely a Lélek szerinti szeretet. Az emberi szeretet maga szeretné formálni az embertársát, képet alkot magának a másikról, elképzelve azt, hogy milyenné kell majd válnia. Emiatt egy fajta szolgaságot, megkötözést munkál. A Lélek szerinti szeretet viszont Jézus Krisztus felől nézi a másikat, így annak valódi arcát látja, emiatt képes azt látni embertársában, amit Krisztus formált benne, és amivé Krisztusban válhat az illető. Vagyis a Lélek szerinti szeretet tiszteletben tartja a másik ember önállóságát, és annak szabadságát munkálja, elismerve és felismerve azt a nagy igazságot, hogy felebarátomat át kell engednem Krisztusnak. Az autokeirikus szemléletű lelkigondozó tehát először önmagával néz szembe, mert tudja: a lelkigondozó a szeretet nevében sem határozhatja meg a kliens személyét és mozgásterét! Ha tudniillik így cselekedne, akkor valójában kényszeríteni őt a szeretet nevében, mert a saját elvárásaink rendszerének a másikra erőltetése már nem szeretet, hanem a másik felett való uralkodás. Mi is a különbség a kettő között? Az emberi szeretet önmagáért szereti a másik embert, míg a Lélek szerinti szeretet Krisztusért fordul a másik ember felé.[25]

7.7.2. Az egymásra találás öröme

Ha tehát embertársamat meghagyom az Istentől kapott szabadságában, ez az autokeirikus előjelű lelkigondozás gyakorlatában azt jelenti, hogy felhagyok a kliens lelki fejlődősének méricskélésével. Lemondok ezáltal arról is, hogy a másik ember lelkén erőszakot tegyek, helyette meghagyom őt abba a csorbítatlan szabadságában, amelyre őt Isten teremtette és elhívta. Ebben a természetes, ugyanakkor emberi együttélésünk rendszereiben igen ritka szabadságában válik az egyik ember a másik örömforrásává és nem terhére.[26]

Mit is jelent így szeretni? Elvárások nélkül jelen lenni, a másikat elfogadni, támogatni, és vele lenni, ha kell megóvni és védeni, olykor akár elrejteni, kitartóan támogatni és mindig bizalmat adni. A szeretet nem követel és nem vár el semmit, hanem egyszerűen jelen van és kísér, nem parancsol, és nem kényszerít, hanem hagyja a másik embernek, hogy a saját útját járja a saját lehetőségei szerint. A lelkigondozás során a lelkigondozó elkíséri a másikat, útra kel vele, együtt haladva egyszerűen vele van.[27]

Az a lelkigondozó, aki élő dialógust folytat minden nap az ő Megváltójával képes arra, hogy megkeseredés és félelem nélkül naponta szembe nézzen az istenképűségén túl saját esendő emberi mivoltával is. Tinger László szerint a terapeuta csak abban a mértékben képes empátiás reflexióra, amennyiben önmagát is kellően ismeri, s csak abban a mértékben képes feltétel nélküli elfogadásra (szeretetre), amennyire önmagát is képes elfogadni.[28] Akkor tudjuk megérteni a másik embert, ha önmagunkat már megértettük. A mennyei kommunikációs csatorna a Szentlélek által folyamatosan átjárható. Ezt a mennyei kommunikációs nyelvet bárki elsajátíthatja, ha nyitott a fogadásra, a kódolásra. Nem kell hosszas nyelv kurzusokon részt venni, elég a szívünket a mennyei hullámhosszra hangolni, ahhoz hogy belátás és megértés történjen.

Az autokeirikus szemléletű lelkigondozói szolgálat tapasztalata az, hogy az emberi kapcsolatokat megnyomorító kommunikációs görcsöket, meg nem értéseket, félre hallásokat minden különleges pszichológia módszer bevetése nélkül, a másikat elfogadó atyai szeretet gyógyító jelenléte feloldja.

„Megismeritek az igazságot és az igazság megszabadít titeket.”(Jn8,32) Mi, illetve ki az igazság, ami megszabadítja az embereket az elutasítottságtól, bezárkózásoktól, félelmektől?

Az evangélium, drága, tiszta, mindenki számára könnyen dekódolható üzenete: Isten szeret és az Ő Fiát adta azért, hogy nekünk életünk legyen. Az evangélium egy Isten szerinti valóság látását nyitja meg előttünk. Ez az isteni perspektíva megadja számunkra az oly hőn áhított biztonságérzetet, de jelentést és célt is ad az életnek. Alapvető viszonyrendszert teremt ahhoz, hogy megértsük önmagunkat, felebarátunkat, magát az emberiséget, az élet és a világ jelentését, és legfőképpen a mi Mennyei Atyánk szeretetét.[29]

Németh Dávid pasztorálpszichológia-professzor megfogalmazásával élve Isten boldog, amikor sikerül visszaszeretnie az embert a vele való kapcsolatba. [30]

 

JEGYZETEK:

[1] Buda Béla szerint minden gyógyító beavatkozás alfája a bensőséges, intim párbeszéd, mely a legalapvetőbb közösség – koinonia – az emberi világban. A keresztény egyházak lelki gondozói gyakorlata is ilyen módon terápiás eszköz és közösségképző erő.

[1]http://www.budabela.hu/dokumentumok/onallokotetek/mentalhigienetext.pdf (2013-03-24)

[2] Jézus Krisztus is az evangéliumokban, példázatokban tanított, illetve saját élményanyagát osztotta meg. Jn.1,18; 17,6-8

[3] Hecker R., Autokeirikus Pasztorálpszichológia, 2012,177.o.

[4] Crabb L., Kapcsolódás, 2005, 73.o.

[5] Weiß H.,Lelkigondozás, Szupervízió, Pasztorálpszichológia, 2011, 123.o

[6] K. Frielingsdorf Istenképek című könyvében elénk tárja, hogy az Isten megismerésének és kifejezésének a lehetősége az ember számára korlátokba ütközik. Teológiailag és pszichológiailag egyaránt fontos figyelembe venni azt, hogy Isten- tapasztalatunkat az önmagunk megtapasztalásán túl azok a bennünk kialakult istenképek is befolyásolják. Könyvében K. Friedlingsordf arra mutat rá, hogy az istenkép az ember számára a maga teljességében nem felfogható, hanem mindig egy olyan kép marad, amit az embernek az élete folyamán állandóan ki kell egészítenie, azzal, amit abból a beláthatatlan mélységből személyesen megértett. A szerző fontosnak tartja, hogy „Isten személyes Isten és az embert a saját képmására teremtette. Ez az Isten a „Te”- ben lép kapcsolatba, elsősorban Jézussal, az emberré lett Istenfiában. Az istenképűség alapján minden ember rendelkezik egy kioldhatatlan jósággal jellemezhető belső maggal, isteni erőforrással, amely az ember énjének mélyén rejtőzik, és amelyből kiindulva az ember (Istennel való) továbbteremtő együttműködése megvalósul. Az embernek ezen egzisztenciális központjában lépünk sajátos módon kapcsolatba önmagunkkal és Istennel. ( 1Kor3,16; Jn7,37k; 14,20;15,1-8). Az életnek ez az Istenben megalapozott forrása, mint teljes élet pozitív alapja akkor is fennáll, ha az ember a bűn következtében elfordul Istentől és saját maga akar „teremtővé” válni. Fennmarad azonban a teremtés ősi forrásához való visszatérés lehetősége.

[6]Frielingsdorf K., Istenképek Ahogy beteggé tesznek- és ahogy gyógyítanak, 2007, 10-13.o,

[7] Weiß H., Lelkigondozás, Szupervízió, Pasztorálpszichológia, 2011, 126.o.

[8] Satir V., A család együttélésének művészete, 1999, 308.o.

[9] Az élő Isten kapcsolatban, mint szentséges valóságban a lelkigondozó Istenre figyelve meghallja Isten hangját, vezetését. Gyökössy E., Szeretet mindenek felett, 2012, 106-107.o.

[10] Faber H., A lelkigondozói beszélgetés lélektana, 1990, 21.o.

[11] Ebben az intuitív élő kapcsolatban a lelkigondozó a Lélek inspirációja előtt kinyílva az Égi Erő vonzásának engedve saját véges energiatartalékait felülírja.

[12] Weiß H., Lelkigondozás, Szupervízió, Pasztorálpszichológia, 2011, 127.o.

[13] Crabb L., Kapcsolódás,2005, 31. o.

[14] Powell J., Egészen ember egészen élő, 2002, 177.o.

[15] Az élő Isten kapcsolatban, mint szentséges valóságban a lelkigondozó Istenre figyelve meghallja Isten hangját, vezetését. Gyökkössy E., Szeretet mindenek felett, 2012, 106-107.o.

[16] A buzdítás, mint lelkigondozói feladat, észrevenni a nyomorúságokat, bajokat, küzdelmeket és a Lélektől kapott ajándék által buzdítani, bátorítani és erősíteni a rászorulókat. http://www.studia.ubbcluj.ro/download/pdf/486.pdf 2013-03-25

[17] Powell J.,Egészen élő egészen ember, 2002, 179.o.

[18] „ Rogers szemlélete alapján a hitet olyan önigenlésként határozhatjuk meg, melyet Isten fénye világít meg.”Faber H., A lelkigondozói beszélgetés lélektana, 1990,29. o.

[19] A lelkigondozásnak három nagy területét különböztethetjük meg H. Faber szerint. Első a megértésre való felszólítás: „Elközelgett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot!”(Mk.1,15). Második nagy területe a lelkigondozásnak a figyelmeztetés: „Halljátok az Úr beszédét mind, ti Juda népe mindnyájan, akik bementek ezeken a kapukon, hogy imádjátok az Urat! Így szól a seregek Ura? Izráel Isten: jobbítsátok meg a ti utaitokat és cselekedeteiteket, és veletek lakozom e helyen!” Jer.7 Harmadik területe a vigasztalás és megbocsátás ígéretének meghirdetése: „Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek! Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek neki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bűne megbocsátatott.” És.40 Faber H., A lelkigondozói beszélgetés lélektana , 1990, 21.o.

[20] Hézser G., Miért?Rendszerszemlélet és lelkigondozói gyakorlat, Pasztorálpszichológia tanulmányok, 1996, 20. o

[21] Tringer L., A gyógyító beszélgetés,2007,23. o.

[22] Hézser G. A pásztori pszichológia gyakorlati kézikönyve,1990,89.o.

[23] Baumgartner I., Pasztorálpszichológia,2006,527.o.

[24] Kübler-Ross E., Élet leckék,2002,74.o.

[25] Bonhoffer D., Szentek közössége, 1997, 23-26.o

[26] i.m. 81.o.

[27] Piper H.-C., A kommunikálás tanulása a lelkigondozás és prédikálás terén, 1999, 76.o.

[28] Tinger L., A gyógyító beszélgetés, 2007,11. o.

[29] Powell J., Egészen ember egészen élő, 2002, 175– 176.o.

[30] Németh D., A lélek titkai,2012, 27. o.

Comments