Dr. Komesz Mátyás: A teremtés-elbeszélések üzeneteiből 21. – Remény az ítélethirdetés után

 

AJÁNLÁS

A cikket továbbra is azoknak ajánlom, akik isteni üzeneteket szeretnének meríteni a bűnbeesés elbeszéléséből.

 

EZEKRE A KÉRDÉSEKRE KERESSÜK A VÁLASZT

Isten ítéletével fejeződik be a bűnbeesés-elbeszélés?

Mi mindent jelent az „elnevezte” bibliai kifejezés az 1Móz 3,20-ban?

Mi mindent jelent az „uralkodni” kifejezés az egész Bibliában?

Kinek adta a legnagyobb felelősséget az ÚRISTEN a családban?

Van-e a férfinek tehetsége és szakértelme a vezetésre és az ezzel járó felelősség vállalására?

Szükségünk van-e Isten segítségére a családi életünkben?

 


1. „Elnevezte pedig az ember a feleségét Évának…” (1Móz 3,20)

Előző cikkemben az ÚRISTENNEK az ember (férfi) fölötti ítéletét gondoltuk át. Így fejeztem be:

Letaglózó borzalmak, ijesztő felsorolás. Ezt akarta az Úristen? Ezért tette szabad döntésre képesnek az embert? Ide vezetett a „szeretet-világ” miatt az embernek is adott szabadság? – Az ember részéről ide vezetett. Az Úristen azonban hosszabb távon gondolkodik. Nála még csak a világtörténelem első fejezeteinél tartunk. És a szeretet-világot sem adta föl.[1] A vizsgált bibliai szöveg további két igeverse (3,20-21) ezt érzékelteti, hogy a szöveg olvasója igazi reményt is kapjon a letaglózó üzenetek után.

Az első így hangzik: „Elnevezte pedig az ember a feleségét Évának, mert ő lett az anyja minden élőnek.” (1Móz 3,20) A mondat roppant izgalmas, majdnem minden szó külön meglepetést tartogat az Olvasó számára.


1.1. „Elnevezte pedig az ember az ő feleségét” (1Móz 3,20a)

A héber szöveg nyersfordítása így adható vissza: „és nevet kiáltott rá” (wajjiqrá sém), vagy magyarosabban „és nevet adott,” ill. „elnevezte pedig”. Sokszor foglalkoztunk már azzal, hogy a bibliai szövegekben mit jelent „nevet adni, elnevezni.”[2] Röviden sorolva a következőket: Pusztán az a jelentés, hogy a feleség új nevet kap (Chawwa = Éva), ez is nagyon fontos üzenetet hordoz, de az „elnevez” szó bibliai jelentése ennél sokkal gazdagabb. Kezdjük talán ezzel a gazdag jelentés-körrel.

Aki elnevez valakit vagy valamit, bizonyos értelemben az övé az elnevezett személy vagy dolog. Jelen esetben az emberé az ő felesége. Ezt a héber szöveg azzal is hangsúlyozza, hogy az ember ís, az ő felesége pedig ístó, amely az ís nőnemű változata. Hangsúlyoznom kell, hogy azt a tényt, hogy a feleség a férjéé, nem úgy kell értenünk, hogy a feleség a férj „tulajdona”, mint – sajnos – sok helyen ma is a világban.[3] A Biblia itt arról tanít, hogy a férj és a feleség egészen különleges módon összetartozik. Az elnevezéséből fakadó „övé” tartalom tehát mélységesen mély és kölcsönös egységet fejez ki, nem pedig valami rosszul értelmezett alá- vagy fölé-rendelést. Pontosan úgy, ahogyan a második teremtés-elbeszélés elemzése során korábban már átgondoltuk.[4] Az elbeszélésben persze a férj viseli a felelősség jelentős részét, ami megfelel a korabeli kultúrának és felfogásnak is. De nyugodtan mondhatom, hogy a feleség éppen úgy a férjéé, mint a férj a feleségéé.[5] Mély és kölcsönös összetartozást fejez ki tehát a szóban forgó „elnevezte pedig” kifejezés az elnevező ember és az elnevezett feleség között.

Bevallom, kicsit „rázós” az „elnevezte” további jelentés-köre. Ugyanis azt is jelenti az elnevezte, hogy uralkodik fölötte. Mielőtt bármelyik hölgyolvasóm becsapná cikkem lapjait, megkérem, hogy olvassa tovább a cikket. Ugyanis az „uralkodik” szó bibliai értelméről van szó, amelyben benne van az utat mutat - útbaigazít - vezet - védelmez - gondoskodik - igazságosan ítél - és ismer (tud - tapasztal - közösséget vállal) sokrétű jelentésköre. Érdemes ezeket a jelentéseket alaposabban végigjárni, hogy helyesen értsük meg az ÚRISTEN üzeneteit ebből a nem hosszú, de gazdag tartalmú igeversből. Világért se szaladjunk át rajta, csupán a „névadás” tényét hallva belőle, hanem gondoljuk végig a felsorolt mozzanatokat:

utat mutat - útbaigazít - vezet - védelmez - gondoskodik - igazságosan ítél - és ismer (tud - tapasztal - közösséget vállal)!


1.1.1. Utat mutat, útbaigazít

A Példabeszédek könyve szinte hemzseg annak a hangsúlyozásával, hogy milyen bölcs dolog megfogadni egy jó tanácsot, helyreigazítást, korrekciót, más szóval útmutatást. Ezekből való a következő: Helyesnek tartja saját útját a bolond, a bölcs viszont elfogadja a jó tanácsot.” (Péld 12,15) [6]

Szüksége van-e ilyenféle útbaigazításra a férjétől az „élők anyjának”, az asszonynak? Ha a Példabeszédek könyvének végén álló, „A derék asszony dicsérete” szakaszt olvassuk el, nem az jut az eszünkbe, hogy ennek a derék asszonynak szüksége volna férje tanácsára (Péld 31,10-31). Csakhogy ez az igerész nem a derék asszony szükségeiről szól, hanem arról, hogy milyen nagyszerű emberek a hivatásukban helytálló asszonyok, édesanyák. Szükség is van erre a dicséretre, ennek a tudatosítására minden korban, így ma is, mert az asszonyok hősies helytállása, rátermettsége, értéke minden kor minden családjában, sőt közvéleményében könnyen háttérbe szorul, hogy nagyon finoman fejezzem ki magamat. A második teremtés-elbeszélésben viszont arról olvasunk és kapunk isteni üzeneteket, hogy mind a férfi, mind az asszony nagyon is rászorul egymás segítségére. Két mondat fejezi ki ezt a rászorulást ebben a fönséges elbeszélésben. „Nem jó az embernek egyedül lennie” – olvassuk először a férfi szükségéről a második fejezetben (1Móz 2,18). Majd a harmadik fejezetben az asszonynak nyújtott isteni segítségéről olvassuk a már idézett mondatot: „Elnevezte pedig az ember a feleségét Évának, mert ő lett az anyja minden élőnek.” (1Móz 3,20) Az „elnevezte” kifejezés bibliai jelentésében pedig fontos mozzanat, hogy „utat mutat, útba igazít”. A bibliai mondat mindjárt indokot is tesz hozzá: „mert ő lett az anyja minden élőnek.” A témát tárgyalva először is le kell szögeznem, hogy a család fölnevelése alapvetően az édesapa feladata és felelőssége a Biblia szerint.[7] De ez olyan nagy és komplex feladat, hogy ezért ad az apának, a férjnek maga az ÚRISTEN „segítőt, hozzá illőt.” (1Móz 2,18) Szükség van ebben arra, hogy az édesapa és az édesanya utat mutassanak egymásnak, és útba igazítsák egymást? Hogyne volna szükség erre! És kinek kell vállalnia ebben a felelősséget? Az embernek – tehát a férjnek, az apának – hiszen ő „nevezte el a feleségét”, amibe az útmutatás, az útbaigazítás felelőssége is beletartozik.

Meg kell mondanom – hozzá teszem, mély fájdalommal –, hogy hívő körökben sem ritka az a szemlélet, amelyik egy bibliai igének a szövegösszefüggésből kiszakított általánosításával így üresítik ki a házaspárról szóló bibliai üzeneteket: „A férj szeret, az asszony engedelmeskedik.” Hová tűnt el ebből a sablonos megfogalmazásból a házaspár bensőséges egysége, intimitása, finomsága, sőt költői szépsége? Fájdalmasan üresnek, torznak és kegyetlennek érzem az idézőjelbe tett egyszerűsített véleményt. Nem csekély mértékben azért is, mert az Efezusi levél fönséges szövegéből hasították ki a sablonok követésére hajlamos egyének, feledve a közvetlen szövegösszefüggést, és végképpen kihagyva sablonjukból az egész Bibliát.

Visszatérve a teremtés-elbeszélés szövegének pozitív elemzéséhez, tudatosíthatjuk az „elnevezte pedig az ember a feleségét” mondat fontos tartalmát, hogy az ember és a felesége utat mutat egymásnak, útbaigazítja egymást, méghozzá a szerelmes házaspár bensőséges egységében.


1.1.2. Vezet

Érdemes elidőznünk a bibliai „uralkodik” szónak egy másik tartalmánál is a vizsgált mondatban. Mit jelent a „vezetés” a házaspár és a család életében, amiről ugyancsak szól az 1Móz 3,20 ige? A téma óriási. A részletekbe menő elemzésekre itt most nem vállalkozhatom. Ezt megtették már kompetens szakemberek.[8] Itt és most csak néhány fontos szempontra utalok, amelyek a bibliai szöveg összefüggéséből adódnak.

Azzal kezdem, hogy a vezetés tehetséget igényel. Ne vezessen az, aki nem képes rá. Azonkívül a vezetéshez érteni is kell, gondoljunk csak a közlekedési szabályokra, amelyek ismeretéről a KRESZ-vizsgákon kell számot adnunk.

A vezetés komoly felelősséget is jelent, amelynek vállalása nem kis teher a mindennapi életünkben. Ráadásul – egy család esetében – közvetlenül emberi életek alakulása függ tőle. Ki vállalhatja ezt a felelősséget? Az előző két bekezdésből az következik, hogy az, akinek van hozzá tehetsége, képessége, aki ért is hozzá, és aki képes vállalni érte a felelősséget. Az 1Móz 3,20 szerint – és ezt isteni üzenetnek tekinthetjük – az ember (a férj) vállalta ezt a felelősséget. Éppen az „elnevezte pedig az ember a feleségét” mondatban, mivel az „elnevezte” a vezetést is magában foglalja.

A bűnbeesés-elbeszélés korábbi részeiben tragikus vezetésekről is olvastunk. A kígyó nagyon sikeres „vezetőnek” (helyesebben szólván aljas csábítónak) bizonyult, mert totál bajba vitte az embert. Volt hozzá tehetsége? Maximálisan. Értett hozzá? De még mennyire! Hát akkor hol volt a hiba? Ott, hogy az ÚRISTEN ellen dolgozott. Nem csak figyelmen kívül hagyta az ÚRISTEN parancsát, útmutatását, nem csak hogy nem vette igénybe az ÚRISTEN hatékony közreműködését, hanem éppen ellenkezőleg, az ÚRISTEN ellen dolgozott: hazudott és gyilkolt.

Az asszony is vállalkozott vezető szerepre. Hangsúlyozom, most a bibliai elbeszélés elemzésével foglalkozom, nem az asszonyok kiértékelésével! Bedőlt a kígyó gátlástalan hazugságainak, engedett a tiltott fa csábításának, „és adott a vele lévő férjének, és ő is evett”. (1Móz 3,6)

Azt is szóvá kell tennünk az elbeszélés elemzése során, hogy az ember (férfi) nem vállalkozott vezető szerepre ebben az eseménysorban. Lehet, hogy nem szoktunk erre fölfigyelni, de kétségtelen, hogy az 1Móz 3 eseményeiben feltűnően visszahúzódóan viselkedik, és hagyja, hogy a kígyó és az asszony vezessék, anélkül, hogy ő maga vállalna bármilyen vezető szerepet. Nemcsak a 6. vers idézett mondatai állítják ezt, hanem a 17. vers „ítélet-bevezetése” is szóvá teszi: „Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről megmondtam, hogy ne egyél arról…” (1Móz 3,17) Mivel pedig nem helyszíni tudósítást olvasunk, hanem történettel tanítást, nyilvánvaló, hogy ezzel a mozzanattal arra tanít Isten áldott üzenete, hogy hová vezet az, ha az ember (férfi) nem vállalja a vezetés neki adott megbízatását vagy nem aktív annak megvalósításában, sőt a felelősséget sem vállalja a mulasztásáért, hanem másra hárítja a felelősséget. (lásd 1M 3,12: „Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és én ettem.”)

Tanulságos rögzítenünk az átgondolásunk eredményét: a bibliai elbeszélésben vezetést vállalt a kígyó (professzionális, de gátlástalanul gonosz vezetést), halványan az asszony is (megtévesztve és a férjét is magával ragadva a megtévesztésbe), de nem vállalt vezetést az ember (férj), aki viszont erre – az elbeszélés korábbi részeiben már – felhatalmazást kapott (1Móz 2,15-17), bár korántsem olyan világos szavakkal, mint az első teremtés-elbeszélésben (1Móz 1,26-31).

Természetesen adódik a kérdés: van-e a férfinek tehetsége és szakértelme a vezetésre és az ezzel járó felelősség vállalására? A válasz nem egy mondat. Már az első két teremtés-elbeszélésből is kivehető, hogy Isten erre teremtette az embert (férfit). Ha pedig erre teremtette, akkor alkalmassá is tette. Elsősorban a tehetség szintjén. Csakhogy – mint minden emberi tehetséget – ezt a tehetséget is fejlesztenünk kell. Neveléssel és önneveléssel egyaránt. Mikor kezdődik ez a nevelés, és meddig tart? Nagyon jó kérdés. Sok szakmunka eredményeiből összeszedve mondhatjuk, hogy a nagyapa fogantatásától kezdve életünk végéig tart a vezetői képességek nevelése, fejlesztése, finomítása. Minden férfinél? Nem tudok jobb választ a Bibliából: minden férfinél. Istennek a félreérthetetlen szándéka ez. Hozzá kell tennem, nagy segítséget is kaphat ebben a férfi, ha valóban Istentől fogadja el a számára teremtett hozzá illő segítőt, a feleségét. Mert az Istentől elfogadott feleség ebben is segíti a férjét. Hiszen óriási feladat és hatalmas felelősség. Segíti, de nem veszi át tőle. Őt nem erre teremtette Isten. Viszont hatékonyan tudja támogatni férjét ebben az embert próbáló feladatában. És ennek a csodájára járnak a kortársak, meg az utókor is, ha van ideje rácsodálkozni. Mindezt az igéből merítettem. A hívő szakmunkák is erről tanúskodnak.

És még egy segítség áll a rendelkezésére a Biblia szerint: Istennek a segítsége. A Zsoltárok könyvében sokszor énekelünk erről egy sokatmondó igeverset: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítalak téged, te meg dicsőítesz engem.” (Zsolt 50,15) Urunk Jézus pedig egész általános érvénnyel erősíti meg ugyanezt a búcsúbeszédének a derekán: „Maradjatok meg énbennem, és én tibennetek, mert nélkülem semmit sem vagytok képesek megtenni!” (Jn 15,4-5)

Mit szól erről a dokumentált tapasztalat? A bibliai tanúságtételekkel kezdem. A Bibliában szereplő férjek – az esetek túlnyomó többségében – tele vannak hibákkal, bűnökkel. De ez nem meglepő, hiszen az ember – szeretetből és szeretetre teremtve – kezdettől beleesett abba a hibába, bűnbe, hogy a szeretet helyett a „nem szeretem” szörnyűségét választotta. Természetesen nem minden esetben, de éppen elég az, ha csak egy esetben is. E miatt a Bibliában olvasható negatív tapasztalatok nem azt igazolják, hogy a férjek nem képesek vezetni a családjukat vagy eleve nem értenek hozzá, hanem csak azt, hogy – amennyiben ez történt – nem fejlesztették ki vezetésre való képességüket, vagy nem tanulták meg a vezetés szabályait. Ezúttal fölösleges lenne megkeresni a felelősöket. Elég baj, hogy az illető családban így történt.

De pozitív példákat is találunk a bibliai szövegekben. És ez rá fog vezetni bennünket még egy fontos mozzanatra, ami valamennyi mai férfinek is nagy segítséget jelenthet, hogy jól vezesse a családját.

Két Józsefet említek. Jákób fiát először, és Urunk Jézus nevelőapját másodszor.

Jákób fia József hatalmas próbákon ment keresztül. Mivel édesapja „kedvenc feleségétől született” (Ráheltől), édesapja őt tekintette elsőszülött fiának, tehát a fő örökösnek, kitéve ezzel kedvenc fiát a többi fiútestvér gyűlöletének. Az elsőszülöttségét hangsúlyozó ruhát is adott rá, és még ráadásul ellenőriznie is kellett idősebb testvérei munkáját. Nem részletezem édesapja hibáit, de ebből fakadt, hogy bátyjai az egyik ilyen „ellenőrzés” alkalmával eladták emberkereskedőknek (már akkor is voltak), akik Egyiptomban adták el rabszolgának. Miután igen jól végezte a rábízott feladatokat, a gazdája megszerette, de gazdájának a felesége aljas módon börtönbe juttatta, ahol évekig raboskodott. Ismerős a történet, azért azzal foglalom össze, hogy hihetetlenül nagy és igazságtalanul rámért próbákban acélosodott Istennek olyan emberévé, akit csak csodálhatunk. A családi életéről nem ír részleteket a Biblia, csak annyit, hogy „Józsefnek két fia született, mielőtt eljött az éhínség esztendeje. Ászenat, Pótiferának, Ón papjának a leánya szülte őket. Elsőszülöttjét Manassénak nevezte el József, mert ezt mondta: Elfeledtette velem Isten minden gyötrelmemet és atyámnak egész házát. A másodikat pedig Efraimnak nevezte el, mert ezt mondta: Megszaporított engem Isten nyomorúságom földjén.” (1Móz 41,50-52; 46,20)

Miért hozom mégis a férjek „vezetés-példájaként” Józsefet, Jákób fiát? Azért, mert az egész élettörténete mutatja, hogy Isten hallatlanul nagy „fejlesztést” vitt végbe a jellemén, amely hihetetlenül kemény próbák sorozatából állt, de amelynek eredményeként igazi, Istentől jövő szeretettel bánt az őt rabszolgává tévő bátyjaival, valamint Egyiptom egész népével. Ebből pedig jogosan következtetek arra, hogy ez az Istentől jövő szeretet a saját családjában is működött, a vezetés terén éppen úgy, mint minden más téren.

Józsefről, Urunk Jézus nevelőapjáról, Mária jegyeséről majd férjéről sem ír sokat a Biblia, de éppen a családja, felesége vezetésével kapcsolatosak ezek az elég szűkszavú közlések. És ezek a mozzanatok hasonlóak Jákób fia József próbáihoz, ezért is jutott eszembe „vezetés-példakánt” ő is.

Urunk Jézus nevelőapjának első nagy próbája, amelyről a Biblia tudósít, az volt, hogy a jó Isten nem ővele közölte először Urunk Jézus születésével kapcsolatos tervét, nem is ővele „beszélte meg ezt”, hanem a jegyesével, Máriával. „A jegyesemmel beszéli meg, egy nővel, az elsőszülöttem dolgát, családi életünk legintimebb részébe kaszálva?!!” – reagált volna akkor is nagyon sok fiatal férfi, a maiakról nem is beszélve. Józsefet más fából faragta a Mindenható. Az „angyali köszöntés” után 3 hónappal szembesülhetett először, hogy jegyese áldott állapotban van, hiszen Mária addig rokonánál, Erzsébetnél, Bemerítő János édesanyjánál segített idős rokonának későn jött várandósságának utolsó három hónapjában. Nem ír a bibliai elbeszélés arról, hogy mik jártak József fejében. Meg lehetett győződve róla, hogy jegyese talpig becsületes, hívő leány, ugyanakkor nem találhatott kielégítő magyarázatot a történtekre. Lelkének hallatlanul nagy finomságát, a jegyese iránti szeretetét és tiszteletét bizonyítja az a tömör bibliai közlés: „Jézus Krisztus születése pedig így történt. Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek, de mielőtt egybekeltek volna, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, és nem akarta őt megszégyeníteni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el.” (Mt 1,18-19) A jó Isten időzítése ebben az esetben is, mint annyiszor máskor, tökéletes, bár igaz, ami igaz, nagyon kellemetlen. Így olvassuk tovább a történetet Máté evangéliumában: „Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van.” (Mt 1,20) A férj számára nélkülözhetetlen vezetéshez is megadja Isten azt, amire Józsefnek szüksége van: „Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” (Mt 1,21) – Kemény bánásmód ez Józseffel a jó Isten részéről? Kétségtelenül nagyon kemény. De József állja a sarat. Nem lázad, nem magyarázatot követel, hanem „amikor felébredt álmából, úgy cselekedett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki: magához vette feleségét, de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el”. (Mt 1,24-25) Férfiasan cselekszik József? Számomra nagyon férfiasan. Isten szerint is, hiszen ő hozta őket össze Máriával, ő tervezte meg az életüket, és segítette idáig, hiszen a saját egyszülött Fiát bízta rájuk. Csoda-e, hogy idáig is próbák sorozatán át vezetve acélozta meg őket az emberfölötti feladatra? A folytatást is érdemes rövidre fogva felvázolni a József által vezetett család szempontjából.

Császári rendelet miatt kénytelen szülővárosába, Betlehembe utazni az összeírásra.[9] József családfőként intézkedik, és a szülés előtt álló feleségét nem hagyja magára, hanem magával viszi (Lk 2,1-5), még ha ez számunkra – a mai, nálunk megszokott „szülési szokások” fényében – talán felháborítónak is tűnik. Betlehemben együtt vállalják a barlangistállót „szülőszobának” (Lk 2,6-7), József kap Istentől utasítást, hogy meneküljenek Egyiptomba Heródes gyermekgyilkos pribékjei elől (Mt 2,13-14), és ugyancsak József kap utasítást Istentől, hogy térjenek vissza Izraelbe (Mt 2,19-21). József férjhez és apához illő gondossággal tájékozódik a számukra fontos közállapotokról, ő méri fel, hogy Júdeába veszélyes lenne visszatérniük, és ő vezeti vissza kis családját a galileai Názáretbe, ahonnan az összeírástól kényszerítve évekkel előbb elindultak (Mt 2,22-23). Józsefet tehát feleségéért és családjáért felelős férjként ismerjük meg az igen tömör bibliai közlések alapján, akiről láthatjuk, hogy van tehetsége vezetni kis családját, menetközben készséggel együttműködik Isten vezetésével, és saját tájékozottsága és döntései alapján is megbízhatóan vezeti, sőt védelmezi a rábízottakat.

Ígértem egy segítséget minden mai férfinek a házasságon belüli vezetés terén. Mi ez a segítség, ami az imént bemutatott Józsefek történetéből jól felismerhető? – Istennek a segítsége. Mint minden más fontos dolog az életünkben, ez sem megy Isten segítsége, közreműködése nélkül. Urunk Jézus fogalmazta ezt meg radikálisan a halála előtt nem sokkal, a búcsúbeszédében: „Maradjatok meg énbennem, és én tibennetek, mert nélkülem semmit sem vagytok képesek megtenni!” (Jn 15,4-5) Hozzá kell tennem, hogy az idézett bibliai történetekben lehettek olyan Istentől jövő segítségek, amelyek a mai „átlag-férjek” számára követhetetlennek tűnnek. Csakhogy a mai férjek olvashatják a Bibliát, amely egyiptomi Józsefnek még nem állt a rendelkezésére, és Urunk Jézus nevelőapja sem támaszkodhatott még az újszövetségi szövegekre, amelyek pótolhatatlan segítséget nyújtanak egy mai férjnek, bármennyire is átlagosnak érzi magát a tehetség tekintetében.


1.1.3. Védelmez és gondoskodik

A bibliai „elnevezte” jelentéstartalmában említettem a „védelmezi” és „gondoskodik” jelentést. A két jelentés szorosan összetartozik a mai házaspárok, családok életében, ezért én is egy címszó alatt tárgyalom. Urunk Jézus nevelőapjának, Józsefnek az imént felvázolt történeteiben már ezeket is tetten értük, és ennél mélyebben most nem is szeretnék belemenni a témába. Csupán azt emelném ki, hogy ez a védelmezés és gondoskodás létfontosságú a feleség és a gyermekek számára. Hozzá kell tennem, hogy ez a védelmezés és gondoskodás nem igényel valami átlagon felüli erőt vagy gazdasági ügyességet. De tudatosítását, rákészülést és vállalását igen. Amire valóban készülnie kell minden mai fiatalembernek is, még ha a közvélemény nem is támogatja ebben, hanem sokkal inkább a jogaira, az érvényesülésére, az élvezetekkel járó kényelmére biztatja őket.

A gondoskodás területén mindenképpen ki szeretném emelni, hogy ez nem csupán az anyagiakról szól. Sőt elsősorban nem az anyagiakról. Az anyagi gondoskodást sem szabad elhanyagolni, de a gondoskodás legfontosabb területe a férj-apa személyes jelenléte a rábízottak életében. A férjnek és az apának „lelkileg” is, „fizikailag” is jelen kell lennie feleségének és gyermekeinek az életében. Hogy csak egy bibliai példát említsek, fájdalmasan láthatjuk ennek a hiányát Dávid király életében. Igaz, hogy a Biblia őt „Isten szíve szerinti embernek” írja,[10] de ez a kifejezés mindig olyan szövegösszefüggésben szerepel, amikor a bálványokhoz forduló utódaival szemben emeli ki a szent szöveg Dávid királynak az Istenhez való ragaszkodását. Családi életének visszásságait a Biblia sem kendőzi el, sőt – igaz, csak a legkirívóbb esetben – határozott prófétai kijelentéssel elítéli.[11] Viszont bemutatja azokat a szörnyűségeket, amelyek Dávid király sok feleséges háreméből[12] erednek, és ami természetszerűleg együtt járt azzal, hogy Dávidnak mint férjnek és apának a személyes jelenléte végzetesen hiányzott a „családjaiban”. Ilyen szörnyűség-következmények a féltestvérek közötti „féltestvér-gyilkosságok”,[13] egyik fiának, Absolonnak a trónkövetelő lázadása,[14] hogy csak néhányat említsek a nem kevésből. Elismerem, a bibliai szöveg nem úgy ír ezekről a szörnyűségekről, hogy „ezek Dávid király családi életének helytelenségéből adódnak”, de az összefüggésekre is figyelő olvasó hitelesen veheti észre Dávid király családi életének hiányosságait.[15]


1.1.4. Igazságosan ítél

Roppant érzékeny terület az „uralkodik” bibliai jelentéskörében az „igazságosan ítél”. Az élet minden területén nehéz ezt „jól csinálni”. A házaspár, a család életében is. Nem is megyek bele részletekbe, hiszen a témáról szóló bibliai kijelentések elemzése olyan sokrétű feladat, hogy könyvsorozatok készültek igényes és alapos kifejtésükre.[16] Csupán megemlítem ebben a témakörben is a férj felelősségét, és azt, hogy ezen a téren is elengedhetetlen a házaspár, sőt az egész család együttműködése. Éppen azért, mert ha valahol érvényes a „több szem többet lát” bölcsessége, akkor az elsősorban az igazságos ítélkezés területén érvényes. Az ítélkezés bibliai tilalma is arra épül, hogy mi, emberek képtelenek vagyunk észrevenni, pláne átlátni egy-egy embertársunk helyzetét, szándékait, indítékait, belső problémáit.[17] A családtagok esetében sincsen ez másképp. Annyira nyilvánvaló ez, hogy nem kell bizonygatnom. De a férj, az apa felelőssége ebben is kétségtelen. Nem is tudja igazán vállalni ezt a felelősséget, csak ha szoros az együttműködése elsősorban Istennel, és nem kevésbé feleségével és gyermekeivel. Kiemelem, hogy nagy szerep jut ennek a felelősségnek a hordozásában a megbocsátásnak. Nem véletlenül hangsúlyozza ezt Urunk Jézus a „Miatyánk” tanítása során, és máskor is.[18]


1.1.5. Ismeri = tud, tapasztal, közösségben van

Sok tartalmát kibontottuk már az „elnevezte pedig az ember az ő feleségét” mondatban szereplő „elnevezte” szónak, a bibliai „uralkodik” kifejezés igen gazdag jelentés-csokrából. Egyet feltétlenül sorra kell még vennünk ezekből. Ez pedig az „ismeri” kifejezés, aminek a jelentéstartalma sokkal gazdagabb a bibliai héber nyelvben, mint a magyarban. Három jelentést emelek ki ezek közül, amit a magyar nyelv „tud”, „tapasztal”, „közösségben van” szavakkal fejez ki. Vegyük ezeket sorjában!

A magyar „tud” szó jelentése azonos az „ismer” szóval, a bibliai szövegekben azonban (nemcsak a héber Bibliában, hanem a görög Újszövetségben is) az „ismer” szónak csak az egyik „jelentésszelete”. Milyen dolgokra hívja fel a figyelmünket ez a „jelentésszelet” az 1Móz 3,20-ban: „Elnevezte pedig az ember az ő feleségét”? Azt feltétlenül, hogy jól kell ismernie a feleségét. Tudnia kell az értékeiről is, nem csak a hibáiról, meg kell értenie szándékait, élményeit, álmait, lelkiállapotát, valamint természetesen a fájdalmait és sérelmeit is.

Mindez a tudás nagymértékben a tapasztalatra épül. Az egymással átélt – remélhetőleg – nagyszerű, sőt szerelmes tapasztalatokra. A negatív tapasztalatoknak is igen nagy a jelentőségük, és ez pozitív lehet, ha a sérelmek elrendezése megtörtént, méghozzá úgy, hogy együtt élték át a kölcsönös szeretet elmélyülését a kölcsönös és teljes megbocsátásban.

A bibliai szövegekben az „ismer” szónak a legmélyebb jelentésköre kétségtelenül a „közösségben van”. Több síkot is érdemes figyelembe venni, éppen „a férj ismeri feleségét” szókapcsolatban. A második teremtés-elbeszélés ezt a szókapcsolatot használja a házastársak szexuális kapcsolatára: „Azután megismerte Ádám a feleségét, Évát, aki fogant méhében, és megszülte Kaint.” (1Móz 4,1 – TB) Annyira jelen van a Bibliában ez a jelentés, hogy a MBT kiadása (1990, 2014) erre a jelentésre szűkítve fordítja a héber szöveget az „azután Ádám a feleségével, Évával hált, aki terhes lett, megszülte Kaint” formában.[19]

Ezen túl a bensőséges életközösséget is sokszor jelenti testi (mint az előbbi bekezdésben), lelki vagy mindkét értelemben. A Zsolt 1,6 mutatja az Istennel való bensőséges életközösség jelentést: „Mert ismeri az ÚR az igazak útját, a bűnösök útja pedig semmibe vész.” (Zsolt 1,6) Bizonyítani is tudom ezt a jelentéstartalmat. A „tud” jelentés azért nem jöhet szóba, mert – antitetikus gondolatpárhuzamról lévén szó – a gonoszok útja azért vész el, mivel azt az ÚR „nem ismeri”, vagyis nincs bensőséges életközösségben velük. Arról viszont szó sem lehet, hogy az ÚR „ne tudná” a gonoszok útját. Tudja ő nagyon jól összes gonoszságukat, tapasztalja is bőségesen, hiszen semmi sincsen rejtve a szemei előtt (Zsid 4,13). Az itt szereplő „ismer” bibliai szó ebben a zsoltárversben csak a bensőséges életközösséget jelenti, amelytől függ, hogy valakinek sikerül-e az élete vagy sem. A „tud” és a „tapasztal” jelentés ezúttal nem aktuális.[20]

A szeretethimnusz 12. verse ugyancsak az Istennel való bensőséges életközösség jelentéssel használja az „ismer” kifejezést: „most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten.” (1Kor 13,12) Nem nehéz belátni, hogy tudni és tapasztalni sohasem fogunk úgy, mint Isten. A bensőséges közösség Istennel viszont lehet kölcsönös, sőt Urunk Jézus meg is parancsolja ezt nekünk a már idézett búcsúbeszédében: „Maradjatok meg énbennem, és én tibennetek. Ahogyan a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok énbennem.” (Jn 15,4)

Ezen és még sok más igehely alapján a házaspárra igazán illik az „ismer” héber igének a bensőséges testi-lelki életközösséget kifejező jelentése, hiszen az emberi kapcsolatok közül az egyik legmélyebb kapcsolatról van szó. Az 1Móz 3,20-ban szereplő „elnevezte pedig az ember az ő feleségét” kifejezés ezt is magában foglalja, kifejezve ezzel a köztük fennálló kapcsolat mélységét és alapvető fontosságát.


1.2. „…Évának, mert ő lett az anyja minden élőnek.”  (1Móz 3,20)

Az elnevezés rengeteg jelentését végigjárva elérkeztünk a mondat második feléhez, ami óriási reményt ad a bibliaolvasó számára: „mert ő lett az anyja minden élőnek.” A kígyó gátlástalan csábítása lehangoló, a bűnbeesés még inkább, az ÚRISTEN igazságos ítélethirdetése ugyan proto evangéliummal kezdődik, de a végére már úgy tűnik, hogy teljes a kilátástalanság. Az asszony Éva (Chawwá) nevével, és főként a magyarázatával azonban a remény világossága ragyog fel a bűnbeesés-elbeszélés végén: „ő lett az anyja minden élőnek.”  Az ÚRISTEN nem vette el az ember életét. Nem is lett volna logikus. Hiszen a 2. fejezet olvasása során már láttuk, hogy az ÚRISTEN szeretet-világot teremtett. Szeretetből és szeretetre teremtette a világot és benne az embert. Azért adott szabad akaratot az embernek, hogy szerethessen, hogy képes legyen a szeretet nagyszerűségére.

Tudta, hogy a szeretet-világ hamar bűnbe zuhan? – Persze, hogy tudta. Ő mindent tud, jelenben él, és kezdettől megtervezte a bűnbe zuhant szeretet-világ megmentését is.[21] Tudta ő jól, hogy az ember enni fog a jó és gonosz ismerésének a fájáról, és azt is tudta, sőt megtervezte, hogy a megtestesült egyszülött Fiában, Urunk Jézusban ő maga fog meghalni a kereszten, feltámadni a halálból, diadalmasan győzni a Gonosz fölött, kiáradni a Szentlélekben és dicsőségben visszajönni, hogy a „mennyei Jeruzsálemben” már igazán kibontakozzék a szeretet-világ, ahol Júda Oroszlánja, a megölt Bárány átveszi a könyvet (Jel 5,1-10). Az ÚRISTENT nem éri meglepetés. Ő mindent tud, mindent beszámít, megtervez. Leginkább a szeretet-világot, hiszen ez az ő igazi szívügye.

Ennek a reményét fogalmazza meg Isten áldott Igéje az 1Móz 3,20-ban: „ő lett az anyja minden élőnek.” A mondatot az ember szájába adja a Biblia, de nyilvánvaló, hogy az információ az ÚRISTENTŐL származik, hiszen honnan máshonnan tudhatná az ember, hogy a felesége „lett az anyja minden élőnek.” Ez azt is jelzi, hogy nemcsak a mondat befejezése Istentől jövő prófécia, tehát 100 %, hogy beteljesedik, hanem az „elnevezésnek” az előzőekben részletezett sokféle tartalma is Isten terve és üzenete mind az emberre, mind a feleségére vonatkozóan.

Sokat mondó, hogy az ember feleségének a neve jelzi és hordozza ezt a hatalmas erejű prófétai kijelentést. Héberül Chawwá ez a név, amit magyar nyelven Évának ismerünk. Csakhogy a héberben a chajjá héber szóra emlékezteti ez a héber olvasókat, aminek a jelentése „él, élet”. Magyarul nem tudjuk visszaadni magában a névben (Éva) ezt jelentést, de a szövegben álló prófétai magyarázat tudatosíthatja bennünk, és jó is, ha tudatosítja az élettel való szoros kapcsolatát: „mert ő lett az anyja minden élőnek.”

Hadd emeljek ki még egy életbevágóan fontos nyelvi elemet ebből a fönséges prófétai magyarázatból, amelyről maga a mondat elárulja, hogy csak maga az ÚRISTEN fogalmazhatta meg. Az „ő lett”(héberül hojtá) ige perfectum alakjára gondolok. A héber szövegben kétségtelen ennek az igealaknak a befejezett alakja, szövegkritikai szempontból semmi vita sincsen. Ennek megfelelően magyarul is „mert ő lett az anyja minden élőnek” a mondat helyes fordítása. Az ítélethirdetések letaglózó sorozatának a végén halljuk ezt az indoklást. A „mert” kötőszó mutatja, hogy indokolásról van szó. Ki látja, láthatja ebben a válságos pillanatban, hogy az ember felesége lett minden élőnek az anyja? Egyedül csak maga az ÚRISTEN. És ezért „esik nagyon jól” nekünk, a Biblia olvasóinak ez a perfectumban megszólaló indokolás. Benne hallom az ÚRISTEN következőképpen eldadogható mondatait: „Tragédia történt. Nem szeretettel válaszoltatok az én szeretet-világot teremtő szeretetemre. E helyett engedtetek a kígyó aljas és hazug, az én arcomat is bemocskoló csábításának, heccelésének. A következményeket – fájó szívvel – kimondtam az ítélet kemény szavaival, de a szeretet-világ megy tovább a maga útján, mert az életet nem szüntetem meg. A teremtést nem bántam meg. Tudtam én jól kezdettől, hogy ez a tragikus lehetőség benne van a szeretet-világ lehetőségei között. Tudtam én jól kezdettől, hogy élni fogtok ezzel a tragikus lehetőséggel. Meg is van a tervem a megoldására egyetlen Fiamban, aki testté lesz Jézusban, a Krisztusban. Az élet tehát megy tovább, a szeretet-világ ki fog bontakozni, még ha most ez kilátástalannak tűnik is. Ezért igaz az indokolásom: mert ő, Éva, az asszony lett az anyja minden élőnek.

Meglepően hangzanak az ÚRISTENNEK általam így eldadogott gondolatai? Meglepőnek. Sőt megdöbbentőnek. Mert megdöbbentőek a remény szavai az ítélet kemény szavai után. Ez a nagyszerű, sőt fönséges a bűnbeesés bibliai elbeszélésében. És hogy semmi kétségünk ne legyen e felől, a következő igevers ugyanezt a reményt ismétli meg más szavakkal.


2. „az ÚRISTEN pedig bőrruhákat készített…” (1Móz 3,21)

A következő igevers ugyanis így hangzik: „az ÚRISTEN pedig bőrruhákat készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.” (1Móz 3,21) A prófétai szavakat prófétai tettek követik, mint annyiszor máskor is a Bibliában.[22] A prófétai szavak sziklaszilárdan hirdetik, hogy a bűnbe keveredett asszony lett az anyja minden élőnek. A prófétai tettek pedig megoldják a bűnbe keveredett házaspárnak az elbeszélésben már exponált problémáját, amelyre az ember hivatkozott, amikor elrejtőzött az ÚRISTEN elől: „mivel mezítelen vagyok.” (1Móz 3,10)

Milyen ruhát készít nekik az ÚRISTEN? Mai szóval „első osztályú”, ha tetszik „prima primissima” minőségű ruhát. Az emberpárnak a 7. versben csak „ágyékkötőkre” futotta, amire a mai szlenggel azt mondhatnám, hogy „fusi” vagy „gagyi” ruházat. Az ÚRISTEN viszont minőségi ruhába öltözteti őket, „bőrruhába”. Mi ennek az öltöztetésnek az isteni üzenete számunkra? Ugyanaz, mint az előző vers prófétai indokolásának:

„Az élet megy tovább az én oltalmam alatt. Ti a halált választottátok, én viszont az életet. A lelki-szellemi halál már bekövetkezett, mert vége – egy időre – a köztünk megteremtett és kiépített bensőséges életközösségnek. A testi halál is be fog következni földi életetek végén. De nem adtam fel! Ti jobban hittetek a kígyónak, mint nekem, de tapasztalatlanok voltatok, és én nem borotvaélen táncoltatlak titeket. Az életre és a szeretetre teremtettelek titeket, és ezt meg is valósítom. Ezért lett az asszony minden élőnek az anyja. És ezért öltöztetlek fel titeket minőségi, hozzám illő ruhába. Könnyű és sima utat kínáltam nektek, ti a nehéz, fájdalommal, vérrel és számtalan szörnyűséggel teli utat választottátok. Ezen is eljuthattok a velem való bensőséges életközösségre. Én fogok gondoskodni erről. Nehéz, fájdalmas és tragédiákkal kikövezett út ez. Én azonban mellettetek állok, és mindent beleadok, hogy segítselek titeket. Ennek a jele, hogy most bőrruhába öltöztettelek.”[23]

Bocsánatot kérek a kedves Olvasóktól, hogy bátorkodtam az ÚRISTENNEK a szavait megfogalmazni vagy inkább eldadogni. De azért tettem, hogy érzékeltessem azt az üzenetet, amit én hallok az olvasott igeszakaszból. Ezt a két igeverset, az 1Móz 3,20-21-et a remény igeverseinek hallom, olvasom az ítélethirdetés kemény és letaglózó mondatai után a bűnbeesés-elbeszélésben. Az ezután következők pedig visszatérnek – a remény igeversei után – az ÚRISTENTŐL való elszakadás, távolkerülés közel-keletiesen kézzelfogható kijelentéséhez:


3. Megszakadt a bensőséges életközösség Istennel (1Móz 3,22-24)

A bűnbeesés-elbeszélés végén három igevers is hangsúlyozza a bűnesettel bekövetkező lelki halál tragédiáját. Azt, ami az ÚRISTENNEL való szembefordulás következményeként automatikusan bekövetkezik: megszűnik az ÚRISTENNEL való bensőséges életközösség. Ez a szakasz is a közel-keleties kézzelfogható elbeszélés remekműve. Először bemutatom az egész igeszakaszt, utána pedig igyekszem rámutatni azokra a mozzanatokra, amelyek alapján kibontakoznak előttünk a szövegben található isteni üzenetek:

„22 Majd így szólt az ÚRISTEN: »Lám, az ember olyanná lett, mint egy közülünk, hogy ismerjen jót és gonoszat. Most azért, nehogy kinyújtsa kezét, és szakítson az élet fájáról is, hogy egyék és örökké éljen...« 23 – Kiűzte tehát őt az ÚRISTEN az Éden kertjéből, hogy művelje a talajt, amelyből vétetett. 24 Kiűzte tehát az embert, és kerubokat állított az Éden kertjének keleti oldalára, és villogó lángpallost, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.” (1Móz 3,22-24)

A megtörtént lázadás tömör összefoglalásával kezdődik ez az igeszakasz: „Majd így szólt az ÚRISTEN: »Lám, az ember olyanná lett, mint egy közülünk, hogy ismerjen jót és gonoszat.” (1Móz 3,22a-b) Első hallásra meghökkentő, sőt megdöbbentő szavak. Gondoljuk át őket egyenként!


3.1. „az ember olyanná lett, mint egy közülünk…”

Számomra az első meghökkenést a „közülünk” (mimmennú) kifejezés okozta, a többes számú személyes névmás. De ebből a meghökkenésből még könnyebben magamhoz tértem, hiszen az 1Móz 1,26 elemzésénél (Alkossunk embert…) már végiggondoltam azokat a „fejedelmi többesben” elhangzó mondatokat Isten, ill. az ÚRISTEN szájából, amelyek sok és jogos kérdést vetnek föl a figyelmes bibliaolvasó szívében az őstörténet (1Móz 1-11) elbeszéléseiben.[24] Mivel korábbi cikkeimben, ill. az előző lábjegyzetben található helyen már megvilágítottam ennek a „fejedelmi többesnek” a magyarázatait, most csak az általam helyesnek tartott végeredményt közlöm: a fönséges ÚRISTENT ezen az igehelyen fejedelmi többesben szólaltatja meg a bibliai szöveg.

Az Istentől ihletett szöveg eme eljárásának a magyarázatára is rávilágít a bűnbeesés-elbeszélés összefüggése. Az asszony és az ember gondolatában ugyanis a fönséges ÚRISTEN szeretettől fűtött és súlyos következményekkel járó tilalma kevesebbet nyomott a latban, mint a kígyó gátlástalanul aljas és bemocskoló csábítása. A fönséges és mindenható ÚRISTEN tilalma így hangzott: „A kert minden fájáról bátran egyél, de a jó és gonosz ismerésének a fájáról, arról ne egyél, mert amely napon eszel arról, halálnak halálával meghalsz!” (1Móz 2,16-17) A kígyó csábító szavai pedig így: „Dehogyis haltok meg! Csak tudja Isten, hogy amely napon esztek arról, megnyílik a szemetek, és olyanokká lesztek, mint Isten, jó és gonosz ismerői.” (1Móz 3,4-5) A valóság szintjén melyik szöveg volt érvényes, tehát a magasabb szintű? – Az ÚRISTENÉ. Nemcsak „elvileg”, hanem az elbeszélés lefolyása szerint is. Az asszony és az ember értékelésében mégis melyik érvényesült, került a magasabb szintű fölé? – A kígyóé. És ez okozta az ember tragédiáját. Érthető tehát, hogy már a kígyó fölötti ítéletkor is nyilvánvalóvá teszi a szent szöveg, hogy a kígyó csábítása aljas és alávaló, hiszen ezentúl „a hasadon jársz és port eszel”. (1Móz 3,14) Az elbeszélés ünnepélyes befejezéskor viszont az ÚRISTEN fejedelmi többesben szólal meg: „Lám, az ember olyanná lett, mint egy közülünk, hogy ismerjen jót és gonoszat.” (1Móz 3,22)

A következő meghökkenést az váltotta ki bennem, hogy „az ember olyanná lett, mint egy közülünk”. Hogy lehet az ember olyanná, mint az ÚRISTEN? Persze tudom: „Megteremtette Isten az embert a saját képmására.” (1Móz 1,26-28) Tehát az ember hasonlít Istenre. De hogy olyan legyen, mint az ÚRISTEN?! Az mégis csak túlzás, nem? Túlzás általában, de nem túlzás egy dologban, amit már a korábbi elemzésekben is bemutattam: az ember, az asszony ajánlatát elfogadva, ugyanúgy saját maga döntötte el, hogy mi jó és mi gonosz, mint az ÚRISTEN a jó és gonosz ismerésének fája ügyében. De csak a „saját maga döntötte el” cselekvésében volt „olyan, mint az ÚRISTEN”, nem az eredményében. Mert pontosan az ellenkező döntést hozta. Jónak döntötte el azt, amit az ÚRISEN gonosznak jelölt meg, és gonosznak tartotta azt, amit az ÚRISTEN jónak jelölt meg.

Nem tagadom, a szent szövegből – számomra legalábbis – metsző iróniát érzek, az egész elbeszélés összefüggésében olvasva a 22. verset. Mégpedig fájdalommal teli iróniát. Hiszen az embert szeretetből szeretetre teremtvén mély fájdalmat okoztunk a szeretet-világot teremtő ÚRISTENNEK, amikor „olyanok lettünk, mint az ÚRISTEN”, vagy helyesebben úgy adtuk elő magunkat, „mint egy az istenek közül”. Fájdalmas irónia ez, mélyen fáj a szeretet-világot teremtő ÚRISTENNEK, hogy legszebb teremtménye ilyen gyalázatosan leszerepelt. A bűbeesés-elbeszélés ezt már korábban is kifejezte. Amikor az asszony és az ember „evett” a jó és gonosz ismerésének a fájáról, „megnyílt mindkettőjük szeme”. (1Móz 3,7) És mit láttak? Azt, amit csak az ÚRISTEN lát? – Dehogy! Csupán „felismerték, hogy mezítelenek”. Eddig semmi bajuk nem volt ezzel. Mostantól fogva probléma. Isteni tudás ez? – Dehogy! Szánalmasan silány emberi gyarlóság. Így becsapta őket a kígyó. Érthető hát a fájdalmas irónia a szent szövegben? – Számomra teljesen érthető. És olyan finom, hogy sokan észre sem veszik…

Már leírtam, hogy mire vonatkozik, „hogy ismerjen jót és gonoszat” az ÚRISTEN fájdalmas megállapításában. Megismétlem. Csupán annyit, hogy az ÚRISTEN döntését figyelmen kívül hagyva saját maga döntötte el, hogy mi jó és mi gonosz a tiltott fa ügyében.


3.2. „Most azért, nehogy kinyújtsa kezét…”

Meglepő az elemzett mondatok folytatása is az ÚRISTEN szavaiban. „Most azért, nehogy kinyújtsa kezét, és szakítson az élet fájáról is, hogy egyék és örökké éljen...” (1Móz 3,22) Az első meglepetés, hogy a mondanivaló megszakad. Anélkül, hogy igazán a végére jutott volna. Szinte borsódzik a hátam, amikor ilyen drámaian feszült, és balladaszerűen tömör a bibliai elbeszélés. Hallatlan erővel fejezi ki, hogy mennyire fáj mindez az ÚRISTENNEK, aki mondja, és milyen tragikus ez az ember és asszony számára, akiknek mondja.

Meglepő az is, hogy ezzel a valóságban is megszakadt valami az ember és az asszony számára: az enni az élet fájáról. Mit jelent enni az élet fájáról? Már láttuk a korábbiakban: bensőséges életközösségben élni Istennel, sőt Istenben. Ennek lett most vége? Ennek. De hiszen ezt már kimondta az ÚRISTEN az ítéletben, nem?! – De igen! De ez olyan borzalmas, hogy ki kell még egyszer mondani. Hallania kell mindenkinek. Mert elég nagy baj, hogy nem hallotta meg eléggé az asszony és az ember, hogy „a jó és gonosz ismerésének a fájáról, arról ne egyél!” Éppen elég nagy baj. Azért most már többször ki kell mondani, hogy vége az Istennel való bensőséges életközösségnek. Igen, vége! „Nehogy kinyújtsa kezét, és szakítson az élet fájáról is, hogy egyék és örökké éljen...”

Tragikus, fájdalmas, borzalmas ez a NEHOGY! Annyira, hogy a további két igevers is ezt ismétli, szinte szájunkba rágva ismétli más és más szavakkal, hogy vége annak, hogy együnk az élet fájáról! Ismétli, amit már korábban hallottunk. Ismétli, amit ma is, mi is lépten-nyomon tapasztalunk. A közel-keleti ember kézzelfogható stílusában hangzik el ez a képekben gazdag, és nagyon is kifejező ismételgetés. Nem is megyek bele a szöveg elemzésének a részleteibe, mert az már szétfeszítené a jelen cikk kereteit. Hangozzék csak maga az Istentől ihletett szöveg:

„Kiűzte tehát őt az ÚRISTEN az Éden kertjéből, hogy művelje a talajt, amelyből vétetett. Kiűzte tehát az embert, és kerubokat állított az Éden kertjének keleti oldalára, és villogó lángpallost, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.” (1Móz 3,23-24)

Ezzel vége az ember sorsának, életének? Igen is, meg nem is. Igen, vége az ember bensőséges életközösségének az ÚRISTENNEL. Pontosabban addig, amíg az ÚRISTEN Urunk Jézusban emberré nem lesz, és meg nem váltja az annyira szeretett, és annyira elkutyult embert. A következő fejezetben (1Móz 4) viszont arról fogunk olvasni, hogy juthat az ember még ennél is mélyebbre az ÚRISTENTŐL elszakadt és halálba rohanó életében. Ezt fogjuk elemezni a következő cikkeimben.


 

Néhány bibliafordítás jelölése

AB – Aranyas Biblia, Tótfalusi Kis Miklós javított és gyönyörű Károli (Vizsolyi Biblia) kiadása Amszterdamban kinyomtatva 1685-ben.

KNB – Káldi Neovulgata Biblia: revideált Káldi Biblia a Neovulgata alapján (Szent Jeromos Bibliatársulat, Bp., 1997)

LXX – Hetvenes fordítás, Septuaginta (görög, Alexandriában, Kr. e. kb. 3. sz. – Alfred Rahlfs szerk., Stuttgart, 1935...1991)

MBT – Magyar Bibliatársulat (1973, 1990)

MBT 2014 – Magyar Bibliatársulat (az előző kiadások revíziója 2014-ben)

MS – Master Study Bible – a New American Standard: NAS, 1959 szövege alapos bibliai utalásokkal és tanulmányozó részekkel (1960)

NAS – New American Standard Version (1959)

NIV – New Internationale Version (International Bible Society – Zondervan P. H., Michigan, 1992)

NKJV – New King James Version (1990 után)

RK – új római katolikus teljes Szentírás (1976)

V – Vulgata (Hieronymus [Jeromos] latin fordítása kb. 390–420-ból – Desclée et Socii kiadása 1956-ból)

WBC – World Biblical Commentary, CD, Dallas - Texas, Word Books Publisher (G. Wenham Gen 3 fordítása, 1987)

 

Néhány, a témához kapcsolódó könyv

             Almási Tibor Dr., 1997, HermeneutikaA bibliaértelmezés elmélete és gyakorlata, Bp., GyúRó Art-Press – Mécses sorozat, 210 o.

             Bartha Tibor Dr. (szerk.), 1993, Keresztyén bibliai lexikon  I-II., Bp., Kálvin Kiadó, 723+785 o. CD-n in: MRVSZ-2000 CD-ROM

             Campbell, R. K., 1998,  A Sátán – Az ellenség taktikája, Bp., Evangéliumi Kiadó

             Fruchtenbaum, Arnold G., 2006: A teremtés hét napja, Bp., Evangéliumi Kiadó, 160 o.

             Grünvalszky Károly, 1991,  Énekek Éneke avagy a szerelem iskolája, Bp., Evangélikus Sajtóosztály, 64 o.

             Gyökössy Endre, 2000, Őstörténet 1. Bp., Szent Gellért Egyházi Kiadó, 284 o.

             Haag, Herbert, 1989, Bibliai lexikon, Bp., Szent István Társulat, 1970 o. CD-n in: MRVSZ-2000 CD-ROM

             Hamar István, 2008 (2. kiadás),  Az ember a teremtett világ élén – A bibliai őstörténet tanítása az ember és a természet viszonyáról, Szolnok, Fővin Kft., 116 o.

             Komesz Mátyás, 2011, Az üzenetcentrikus bibliaelemzés, Bp., PTF, 248 o.

             Komesz Mátyás, 2014, És szólt Isten: „Legyen világosság!”, Bp., PTF, 320 o.

             Liardon, Roberts, 1996,  A hit emberei – győzelmeik és vereségeik tanulságai, Bp., A Hit Gyülekezete

             Metaxas, Eric, 2014, Bonhoeffer pásztor, mártír, próféta, kém – egy igaz „nem-zsidó” a harmadik birodalommal szemben, Szombathely, Immánuel Kiadó, 593 o.

             Puskás Attila, 2006, A teremtés teológiája,  Bp., Szent István Társulat, 342 o.

             Raj Tamás, 2003,  Bibliaiskola – A Szentírás kulcsszavai és szállóigéi, Bp., Makkabi Kiadó, 213 o.

             Rózsa Huba, 2002,  A Genesis könyve I.  – A bibliai őstörténet magyarázata (Gen 1-11), Bp., Szent István Társulat, 337 o.

             Vígh Noémi, 2015, Szakdolgozat: Isten szeretet-világot teremtett, Bp., PTF, kézirat

             Wenham, Gordon J., 1987,  Genesis Commentary – PTF  in: World Biblical Commentary (WBC)  CD, Dallas - Texas, Word Books Publisher

             Westermann, Claus, 1976. (2. kiadás, az 1. kiadása 1974), Genesis (Biblische Kommentar) I-III.,  Neukirchen-Vluyn - Zwickau, Neukirchener Verlag

             Wolff, Hans Walter, 2001, Az Ószövetség antropológiája, Bp., Harmat Kiadó, 317 o.

             Zimmerli, Walther, 1991 (5. kiadás, az első kiadás 1943), Genesis 1. in: Zürcher Bibelkommentare, Zürich, Theologischer Verlag

             Karasszon Dezső Dr. Prof., 1972–2000,  A Zsoltárok könyvének  magyarázata in: Jubileumi kommentár – in: MRVSz-2000 CD-ROM, 2000, Bp.: Kálvin Kiadó – Arcanum 

 

 

Jegyzetek

[1] Lásd Vígh, 2015, 37-41. o.

[2] Lásd Komesz, 2014, 85-86. o.

[3] Nem szeretnék kiemelni konkrét helyeket, de a hírekben is sokat hallunk olyan kultúrákról, ahol többnejűség uralkodik vagy a nőknek még ma sincsen európai értelemben vett egyenjogúságuk, és igazában „leltári tárgyakként” szerepelnek.

[4] Lásd az 1Móz 2,18-25 elemzését a cikksorozat korábbi cikkeiben.

[5] A mondottak igazolásához elég lehet elolvasni az Énekek énekét, bár ehhez az olvasáshoz javasolnék egy további alkalmas segítséget, hogy a meglehetősen különleges műfaji bibliai könyv olvasása során el ne tévedjen a kedves Olvasó. (Ajánlhatom pl. Grünvalszky, 1991 c. útmutatását vagy más alapos és lelkileg is egészséges munkát.)

[6] Lásd Péld 11,14; 15,22; 20,18; 24,6; stb.

[7] Lásd 5Móz 6,4-12; stb.

[8] Csak néhány szerzőt sorolok fel, könyveik megjelenési idejével: Abiven (Genevieve et Maurice), 1978; Bovet (Theodor), 1983 (4. kiadás); Crabb (Lawrence Dr.), 1997 és 2001; Dobson (James Dr.), 1998 és 2002; Gyökössy Endre, 1985; Kendrick Bros., 2013; Kováts György Dr. és Anna, 2002; Mason (Mike), 1999; St. Clair (Barry – Jones (Bill), 1991; stb.

[9] Ezt „népszámlálásnak” írja a Biblia, de a kortörténet egyértelmű eredményei alapján valójában a megszálló hatalom adóösszeírásáról van szó.

[10] 1Kir 9,4; 11,4; 14,8; 15,3; stb. – Isten szíve szerint való ember: 1Sám 13,14; ApCsel 13,22; stb.

[11] Lásd 2Sám 12,1-14; stb.

[12] Lásd 1Sám 25,39-43; 2Sám 3,1-6; 5,13-116; 11,27; 20,3; 1Krón 3,1-9; 14,3-7

[13] Lásd 2S 13,1-39; 1Kir 1,1-2,25

[14] Lásd 2S 15-19

[15] Hozzáteszem, elszomorító, hogy a karizmatikus mozgalom „nagy gyógyítói” között is volt olyan személy, aki illetéktelenül vindikálta magának a „tanítás ajándékát” (környezetének heves tiltakozása ellenére), és a gyülekezetében arra biztatott, hogy gyülekezetének a tagjai is kövessék „az Isten szíve szerint való Dávid király soknejűségét”. (Liardon, 1996, o. n.)

[16] Lásd a 7. számú jegyzetben felsorolt szerzőket.

[17] Lásd Mt 6,12-14; Mk 11,25-26; stb. vö. 2Kor 5,18-21; stb.

[18] Mt 6,12-15; 18,35; Mk 11,25-26

[19] Azért nem tartom szerencsésnek ezt a fordítást, mert elkerülhetetlen, hogy a héber „ismer” szónak valamennyi előfordulásánál végig ne vizsgálja a bibliai szöveg magyar olvasója a héber „ismer” (jáda) szó mindhárom jelentését, „tud, tapasztal, közösségben van”. Csak a szövegösszefüggésből derül ki ugyanis, hogy éppen melyik jelentés az aktuális. Ez kétségtelenül „plusz munka”, ha így vesszük, de nincsen más lehetőség arra, hogy Istennek sokszínű üzeneteit valóban feltárjuk, ha tetszik, kibányásszuk a bibliai szövegekből. (Komesz, 2011, 32-33. o.) Javaslom is a kedves Olvasómnak, hogy végezze el ezt a „plusz munkát” a „Szeretet-himnusz” (1Kor 13,1-13) 12. versének az utolsó mondatán: „most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten.”, ahol a MBT fordítása is meghagyta „ismer” alakban a bibliai „ismer” (ezúttal a görög ginószkó ige) magyar fordítását, és ahol egyáltalán nem mindegy, hogy melyik jelentést vesszük a „tud, tapasztal, közösségben van” három lehetőségéből.

[20] Lásd Karasszon Dezső magyarázatát a Zsolt 1,6-hoz in: Jubileumi kommentár, (1972) 2000, CD.

[21] A Kolossébeliekhez írt levél Krisztus-himnuszából elég erre a Kol 1,13-17 verseit idéznem, különösen azt a mondatot, hogy „minden általa (a Fiú által) és reá nézve teremtetett”. (Kol 1,16) Ugyanezt erősítik meg a János-prológus fönséges mondatai is (Jn 1,1-14), és az egész Biblia.

[22] Lásd Jer 13,1-11; 16,2-13; 18,1-8; Ez 4,1-2; Hós 1,3; stb.

[23] Lásd Wenham, 1987, Comment to Gen 3,21. Vannak, akik a „bőrruhát” olvasva „áldozathozatalra” is gondolnak, hiszen ha ember készít bőrruhát, ahhoz állatot kell leölnie. Ezúttal viszont az ÚRISTEN készített bőrruhát, és Ő öltöztette föl az embert és a feleségét, ami egészen más kategória. Éppen ezért szakszerű kommentárok nem is térnek ki erre az utalásra, mint az idézett Wenham sem.

[24] Az 1Móz 1,26, 3,22 és 11,7 igeversekről van szó, a legutóbbiban kétszer is. A magyarázatról lásd Komesz, 2014, 155-158. o.

Comments