Dr. Komesz Mátyás: A teremtés-elbeszélések üzeneteiből 19. – Az ÚRISTEN ítélete evangélium

AJÁNLÓ

A cikket azoknak ajánlom, akik isteni üzeneteket szeretnének meríteni a bűnbeesés elbeszéléséből.


EZEKRE A KÉRDÉSEKRE KERESSÜK A VÁLASZT

Megátkoz vagy vérző szívvel megállapítja a jó Isten, hogy átkozott valaki vagy valami?

Megszabadulhatunk-e a bűnnel bekövetkező átkoktól?

Mi a protoevangélium lényege?

Kiket ér a kígyóra kimondott ellenségeskedés?

Ki tapossa szét a kígyó fejét?

Miben áll, hogy a kígyó utódja széttapossa a sarkát?

Van-e megoldásunk a halálra?

Az asszony életének mely területeit éri a fölötte kimondott ítélet?


Tartalom

1. A kígyó fölötti ítélet (1Móz 3,14-15)

    1.1. „Átkozott vagy” (1Móz 3,14)

        1.1.1. Kijelentő módban

        1.1.2. Mi az, hogy „átkozott”?

    1.2. Protoevangélium (1Móz 3,15)

        1.2.1. „Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között.” (1Móz 3,15a.)

        1.2.2. „a te utódod és az ő utódja között,” (1Móz 3,15b)

        1.2.3. „Ő széttapossa a fejedet, te meg széttaposod a sarkát.” (1Móz 3,15c)

2. Az asszony fölötti ítélet (1Móz 3,16)

    2.1. „Megsokasítván megsokasítom viselősséged fájdalmait” (3,16a)

    2.2. „Fájdalommal szülsz fiakat” (3,16b)

    2.3. A férjed után van vágyódásod…” (3,16c)


1. A kígyó fölötti ítélet (1Móz 3,14-15)

A bűnbeesés-elbeszélésben az ÚRISTEN „nyomozását” követtük. Már hallottuk az ember és az asszony számonkérését. Az asszony válasza ez volt az ÚRISTEN kérdésére: „A kígyó rászedett, és én ettem.” (1Móz3,12 - TB)

Elérkeztünk tehát a kígyóhoz az ÚRISTEN „nyomozása” során. Ekkor nagyot változik az ÚRISTEN viselkedése. Az embertől azt kérdezte: „Ki mondta neked, hogy mezítelen vagy? Ugye ettél a fáról, amelyről megparancsoltam, hogy ne egyél?” (1Móz 3,11) Az asszonytól pedig ezt: „Mit tettél?” (1Móz 3,13) Az asszony válasza után („A kígyó rászedett, és én ettem.” 1Móz3,12 - TB) már nem következik kérdés a kígyóhoz. Ő más „kaliber”, tőle már nincs mit kérdeznie az ÚRISTENNEK. Hanem?

Hanem következik az ítélet. Pontosabban az ítéletsorozat. Az első ítélet a kígyó fölött hangzik el, és óriási mondatsor a Bibliában. Látni fogjuk, hogy valóságos evangélium a bűnbe esett ember számára:

„Mivel ezt tetted, átkozott vagy minden állat és mezei vad között: a hasadon jársz és port eszel életednek minden napján. Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között, Ő széttapossa a fejedet, te meg széttaposod a sarkát.” (1Móz 3,14-15)

Szinte minden szó külön elemzést igényel. Menjünk hát szépen sorjában, kezdve az átok gondolatával!

1.1. „átkozott vagy” (1Móz 3,14)

1.1.1. Kijelentő módban

Fontos felfigyelnünk arra, hogy ez a mondat kijelentő módban áll. Nem felszólító módban, ahogyan pedig sok fordítás – tévesen – hozza.[1] Szövegtanúnk van ennek az igazolására. Az igaz, hogy a héber szöveget lehetne felszólító móddal (jussivus), vagy jövő idővel (futurum) is fordítani. Csakhogy a kb. Kr. e. 3. századból való „hetvenes fordítás” (LXX) héber írástudókból álló fordítói egyszerű „nominális mondattal” fordítják görögre: „átkozott te” (epikataratosz szü), amit helytelen lenne „átkozott légy” formában fordítani. Annak a helyes fordítása egyértelműen az „átkozott vagy”. Márpedig ezek a héber írástudók helyesen és hitelesen értelmezték a néhány száz évvel korábban megfogalmazott héber bibliai szöveget, nem úgy, mint a sokkal később élő, és nem is a héber kultúrában gondolkodó fordítók. Hieronymus (Jeromos), a Kr. u. 4-5. században élő, és a héber szöveget is bensőleg ismerő latin fordító szintén megmaradt a kijelentő mód fordítása mellett (maledictus es), ezt őrizte meg Káldi György 1626-ban megjelent magyar fordítása.[2]

Nem győzünk hálát adni Istennek, hogy ilyen „aprónak tűnő” részletekre is figyelt a Biblia ihletése során. Ily módon viszont teljesen egyértelmű, hogy az ÚRISTEN nem „átkozódó Isten”, hanem sokkal inkább – mint alább még ezt részletezem is – együtt érző, sőt fájdalommal együtt érző ítélethirdető. Fájdalommal, a kígyó gaztettén együtt érző fájdalommal hirdeti ítéletét az ÚRISTEN: „átkozott vagy.” A 21. századi nyugati kultúrákban így fogalmazta volna meg: „Rettenetesen sajnálom, de átkozott vagy!”

1.1.2. Mi az, hogy „átkozott”?

Mit jelent az, hogy „átkozott”? – Ha átgondoljuk a bibliai kijelentéseket, akkor azt találjuk, hogy az átok fogalma az „áldás–átok” párhuzamban jelenik meg a bibliai szövegekben. A Bibliát naponta forgató keresztényeknek az 5Móz 28-30. fejezetei jutnak eszükbe, ha az áldás–átok párhuzamról esik szó. Teljes joggal. Itt fogalmazza meg Urunk Istenünk, hogy áldás kíséri életünket, ha az Ő útmutatása szerint élünk, de ez az áldás elmarad, ha visszautasítjuk Isten áldását azzal, hogy figyelmen kívül hagyjuk az Ő útmutatását, vagy tudatosan szembe fordulunk vele.

Istennek az áldásáról már az előzőekben megfogalmaztuk, hogy ez Istennek az a pótolhatatlan tevékenysége, amellyel előre viszi az életünket.[3] Az áldás tehát Istennek a tevékenysége. Ennek megfelelően az átok e tevékenységnek a hiánya. Ennek következménye pedig az, hogy nem sikerül az életünk. Bajok szakadnak ránk csőstül, amelyektől csak Istennek a pótolhatatlan tevékenysége óvott volna meg minket, de mi figyelmen kívül hagytuk az Őt és az Ő szerepét, vagy kifejezetten vissza is utasítottuk.

Ebben az összefüggésben érthetjük meg az ÚRISTENNEK az egymás után következő ítéleteiben ismétlődő „átkozott” szavait és annak a tartalmát. Aki vagy ami átkozott, az nélkülözi Istennek azt a pótolhatatlan tevékenységét, amely előre vinné az életét, működését. Hangsúly van a „pótolhatatlan” jelzőn. Isten áldó tevékenysége pótolhatatlan a sikeres életünk érdekében. Sokan pótolhatónak gondolják, de a tények keserű tapasztalatokra vezetnek a sorsukban. Amikor pedig már nyúlnának Isten pótolhatatlan segítsége után, igen sokszor már késő. Vagy végleg elúszott a lehetőség, vagy már nem képesek Isten segítsége után kiáltani. És ez tragédia.[4]

A kígyó is így lett átkozott. A bibliai jelenetek alapján látjuk, hogy végleg elúszott annak a lehetősége, hogy szeretettel viszonyuljon Istenhez,[5] sőt sehol sem látjuk, hogy volna benne csak icike-picike hajlandóság is arra, hogy Istenhez forduljon segítségért. A bibliai szöveg eleven képekkel nyomatékosítja ezt az átkozott állapotot: „hasadon jársz és port eszel életednek minden napján.” (1Móz 3,14) A „hasadon jársz” a kígyó élettani sajátságait használja fel, hogy az átkozott lény gyalázatos állapotát szemléltesse. Az összes állat és mezei vad közül egyedül a kígyó jár a hasán, a többinek van lába. A „port eszel” is erre az élettani sajátságra utal. És még valamire.

Már említettem, hogy a második teremtés-elbeszélésben az ember szinonimája a  „por”. (1Móz 2,7; 3,19) Nem véletlenül. Utal az ember mulandóságára, és az ÚRISTENRE való alapvető rászorultságára, amit úgy is megfogalmazhatunk: ha az ember nem él az ÚRISTENBEN, és az ÚRISTEN őbenne, akkor éppen olyan haszontalan, szemétnek számító és csak bosszúságot okozó valami, mint a por. Ennek következtében a most elemzett mondatban a kígyó átkozott voltát bemutató „port eszel” kifejezés azt is jelenti, hogy a kígyó „embert eszik.” Az 1Pt 5,8-9 hasonló tényt tár elénk, nyomósítva is az ÚRISTEN szavait: „Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok ellene a hitben szilárdan…!” Ebben az igerészben a Gonosz nem kígyóként jelenik meg, hanem ordító oroszlánként, de mindkét kép a totál életveszélyt jelenti az ember számára. A kígyó „megeszi”, mint azt az Éden-kerti jelenet hirdeti, az oroszlán pedig „el akarja nyelni”, mint a Péter levél óvó szavai mondják. Mindkét életveszélyt számtalanszor és újra meg újra megtapasztaltuk az emberiség történetében.

Ezt húzzák alá a kígyó fölötti ítélet további mondatai is: „Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te utódod és az ő utódja között, Ő széttapossa a fejedet, te meg széttaposod a sarkát.” (1Móz 3,15 – TB)

Nemcsak állandó ellenségeskedés a kígyó osztályrésze ezek szerint a mondatok szerint, hanem a teljes kudarc és vereség is: „Ő széttapossa a fejedet.” És ez valóban teljes tragédia a kígyó számára. A 15. igevers azonban olyan gazdag, hogy külön kell elmélyednünk a részleteiben.

1.2. Protoevangélium (1Móz 3,15)

Magát az igeverset „protoevangéliumként” tartja számon a hívő teológia.[6] „Első evangéliumként”, „első örömhírként”. Miért? Mert ha a Tóra elejétől kezdjük olvasni a Bibliát, akkor ez az első igehely, amelyik a bűntől való szabadulásunkat hirdeti. A bűntől való szabadulásunk pedig az igazi örömhír, az evangélium. Hogyan fogalmazza meg ez az igevers a bűntől való szabadulásunkat? Menjünk végig sorban a mondatokon!

1.2.1. „Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között.” (1Móz 3,15a.)

Ki az „asszony” ebben a mondatban? A szövegösszefüggésből nyilvánvaló, hogy a jó és gonosz ismerésének fájáról evő asszony, aki a vele lévő férjének is adott, és az is evett. A későbbiekben arról olvasunk, hogy „elnevezte pedig az ember a feleségét Évának, mert ő lett az anyja minden élőnek”. (1Móz 3,20) Az asszony tehát az egész következő emberiséget képviseli ebben a mondatban. Így a kígyóval való ellenségeskedés kiterjed minden emberre, éppen úgy, mint föntebb, az 1Pt 5,8-9-ben is olvastuk. Ez azt is jelenti, hogy a kígyó számára tragikus, átkozott mivolt az ember számára is átkozott állapotot hozott. Miből fakadt ez az átkozott állapot? Abból, hogy az asszony és a vele lévő férje is evett a jó és gonosz ismerésének a fájáról. Arról pedig tilos volt ennie, amire az ÚRISTEN idejében, jóval a „bűnös evés” előtt figyelmeztette is (1Móz 2,16-17), és ezt az asszony és a férje fel is fogta (1Móz 3,2-3). Halál volt az előre megmondott „szankció”, amely halál két dolgot is magában foglal. Egyrészt az Istennel való bensőséges életközösség megszűnését (lelki halál), ami azonnal bekövetkezik, másrészt a „fizikai halálunkat” (testi halál), amely csak éltünk végén következik be. Ez a szankció nem tréfa, nem könnyen veendő dolog, mint ahogyan az ember kezelte. Halálosan komoly dolog, és be is következett, mihelyt ettek a jó és gonosz ismerésének a fájáról. Ezt részletezi a kígyónak mondott „ellenségeskedés”, meg az összes ezután következő ítélet is a bűnbeesés-elbeszélésben. Valamennyi igazán tragikus, borzalmas következmény.

1.2.2. „a te utódod és az ő utódja között,” (1Móz 3,15b)

Ki a kígyó utódja? Nem egyszerű kérdés. Az egész Biblia alapján mondhatjuk azt, hogy a kígyó képében szereplő Sátánnak, a Gonosznak a csatlósai.[7] Miben csatlósok? Az ÚRISTENNEL való szembenállásban és az emberekkel való ellenségeskedésben is. Veszélyes lények ezek? Csak azt mondhatom, hogy nagyon veszélyes és hatalmas lények,[8] amit kellőképpen bemutat az, hogy amint a kígyó bűnbe, lázadásba tudta vinni az asszonyt és az embert, ugyanúgy az „utódai” is ezen „dolgoznak”, és a történelem tanúsága szerint nem eredménytelenül, hanem nagyon is hatásosan. Veszélyes és hatalmas – és tegyük hozzá –, szellemi lények (lásd Ef 6; stb.), akik nagyon sok kárt okoztak már eddig is az emberiségnek, és fognak okozni ezután is, egészen a világ végezetéig.[9]

Ki az asszony utódja? Ez még bonyolultabb kérdés. A héber Bibliából nem kapunk teljes választ a kérdésünkre. Csak az újszövetségi könyvekből értesülünk róla, hogy az asszony utódja „Júda oroszlánja, a megölt bárány” (Jel 5,5-6), „aki elveszi a világ bűnét” (Jn 1,29.36). Mi már tudjuk, hogy a neve: az Úr Jézus Krisztus.[10] A mondatsor további mondataiból tudjuk őt azonosítani:

1.2.3. „Ő széttapossa a fejedet, te meg széttaposod a sarkát.” (1Móz 3,15c)

Ki tapossa szét a kígyó fejét? Az egész Bibliából már tudjuk, hogy az imént említett „Júda oroszlánja, a megölt bárány” (Jel 5,5-6), „aki elveszi a világ bűnét” (Jn 1,29.36). Mikor történik vagy történt meg ez a „széttaposás”? Amikor Urunk Jézus Krisztus meghalt a kereszten.[11] Amikor „a mi húsvéti bárányunk föláldoztatott”. (1Kor 5,7)

Ezek a hatalmas bibliai mondatok rendkívül tömörek, ezért néhány szóval megpróbálom érthetőbbé tenni a Biblia imént idézett és tömör kifejezéseit.

1) Urunk Jézus az asszony „utódja”. Ezt támasztja alá, hogy a héber szó (zaröáh = az ő magja) egyrészt egyes számban áll, másrészt hímnemű, tehát férfit jelent, továbbá egyetlen egy asszonynak az utódja (a birtokos személyrag egyes szám harmadik személyben és nőnemben áll – nyelvileg is nagyon következetes és pontos a meghatározás).

2) Mit érthetünk azon, hogy „az asszony utódja széttapossa a kígyó fejét”? Több fontos lépést át kell gondolnunk ahhoz, hogy meggyőző magyarázathoz jussunk.[12] Már átgondoltuk, hogy a kígyó azt érte el az asszony és az ember becsapásával, hogy „meghaltak”, vagyis azonnal megszakadt az ÚTISTENNEL való bensőséges életközösségük. Továbbá a földi életük sem határtalan, hanem be fog következni a testi haláluk. Mi kellett ahhoz, hogy ez a megszakadt bensőséges életközösség helyreálljon? Az egész Biblia megértése alapján az, hogy Urunk Jézus miattunk, helyettünk és értünk meghaljon a keresztfán,[13] ezzel kifizesse a bűnnel szerzett megfizethetetlen adósságunkat,[14] és így elérje, hogy mi „Isten igazsága legyünk őbenne” (2Kor 5,21), tehát kibékítse mivelünk Istent (2Kor 5,14-21), persze mindezt csak akkor, ha „akik élnek, többé már nem önmaguknak élnek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt” (2Kor 5,15).[15] Urunk Jézus szavaival: „Ámen, Ámen, mondom néktek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van; sőt ítéletre sem megy, hanem már átment a halálból az életbe.” (Jn 5,24 - TB)

Ezt jelenti az, hogy „az asszony utódja széttapossa a kígyó fejét”?  Nagyon röviden és vázlatosan megfogalmazva ezt.

3) „Na de a kígyó mindmáig él és virul, rengeteg embert bűnre csábít, és rengeteg bajt, kárt, csapást okoz! Hogyan taposhatta szét az ő fejét Urunk Jézus 2000 évvel ezelőtt a Golgotán?” – mondatja ki velünk a mindennapi tapasztalatunk. Eszembe sem jut, hogy ezt a tapasztalatot kétségbe vonjam. A mi „időérzékelésünkkel” van a probléma. Isten nem időben él, hanem állandó jelenben. Más szóval Isten időtlen szellemi lény. Már említettem ezt a könyvemben[16] és a jelen cikksorozatban is. Amit Isten tesz, azt mi gyakran csak sokkal később, vagy csak a „világ végén” fogjuk megtapasztalni. Ha tehát Urunk Jézus a Golgotán „már legyőzte Sátánt”, már „széttaposta a kígyó fejét”, az csupán a biztosan bekövetkező végeredményt jelenti számunkra, időben élő teremtmények számára. Ez az ÚRISTEN állandó jelenében már megtörtént, mi viszont csak akkor fogjuk megtapasztalni ezt, amikor már mi is belekerülünk Istennek az állandó jelenébe, bibliai szóval az örök életbe. „De ez számomra követhetetlen teológiai spekuláció!” – mondhatja erre a kedves Olvasó. Nem, ez nem spekuláció, mert a Szentírásból, Isten kinyilatkoztatott szavaiból egyenesen következik. Nem is követhetetlen, csupán nem könnyen fölismerhető igazság, és nem is könnyen megemészthető falat. Csak nagyon sok tanulmányozás, átgondolás, Istennel való közvetlen megtapasztalások nyomán emészthető meg ez a falat. Ezt elismerem. De felajánlom a kedves Olvasó számára, hogy szánja rá magát, és próbáljon meg eljutni legalább a megsejtésére, de még inkább a megtapasztalására. Ez ugyanis már nagyon sok embernek sikerült. Nem kellett hozzá sem több diploma vagy különleges nevelés, sem körmönfont spekuláció. Halászok, vámszedők, lázadók,[17] gyermekek, fiatalok és idősek eljutottak már erre, ha igazán megismerték Urunk Jézust, befogadták őt a szívükbe, és ővele, sőt őbenne élnek. Olyan megtapasztalásra jutottak, jutottunk, amit csak ajánlani tudok a kedves Olvasónak.

Visszatérve a kérdéshez, „szét van-e már taposva a kígyó feje?”, azt tudom állítani, hogy „Isten jelenében” már szét van taposva, de a világ végéig még javában járja a „haláltáncát”, vagyis csal, lop, hazudik, gyilkol, becsap és hihetetlenül nagy károkat okoz. A természetben, emberekben, eseményekben egyaránt. (Lásd Jn 8,44; stb.)

4) Még az idézett és nagyon tömör bibliai kifejezésekre szeretnék visszatérni, hogy pár mondattal felvázoljam az itt aktuális jelentésüket.

A „Júda oroszlánja” (Jel 5,5-6) kifejezést akkor érthetjük meg, ha az 1Móz 49-ben olvasható jelenetben Jákób pátriárka végső szavaiból (áldásából) indulunk ki. A 12 fia közül Júdára mondja a következőket: „Fiatal oroszlán vagy, Júda, prédától lettél naggyá, fiam! Lehevert, elnyújtózott, mint a hím oroszlán, vagy a nőstény oroszlán – ki merné fölkelteni?!” (1Móz 49,9) Ezeket a szavakat a Biblia próféciaként érti, Urunk Jézusra vonatkoztatja, aki „emberi ágon” Júda törzséből és Dávid király családjából származott.[18] Ilyen értelmezésben nevezi a Jelenések könyve Urunk Jézust „Júda oroszlánjának”, aki „a kereszthalálával győzött a Gonosz, Sátán fölött”.

A „megölt bárány” (Jel 5,5-6) megértéséhez az exodusig, Izrael népének az Egyiptomból való kivonulásáig kell visszamennünk. A kivonulás utolsó mozzanata az volt, hogy az Egyiptom területén akkor élő elsőszülötteket „Isten angyala” elpusztította, hacsak nem volt megkenve a család házának ajtófélfája „a húsvéti bárány” vérével (2Móz 12,1-13). A „húsvéti bárány” egyéves, hibátlan, hím bárány kellett, hogy legyen. Az ÚRISTEN előre kijelentette Mózes által Izrael fiainak, hogy meg kell kenniük a bárány vérével az ajtófélfáikat, és az egyiptomi fáraónak is „megüzente” Mózes által, hogy be fog következni az elsőszülöttek halála. Be is következett, és ennek hatására engedte meg a fáraó, hogy Izrael rabszolgaságban tartott fiai „kivonuljanak” Egyiptomból. A „bárány vére” volt kiszabadulásuk eszköze. Ennek megfelelően Isten útmutatásába, Tórájába bekerült egy isteni üzenet, hogy Izrael fiainak minden évben meg kell ünnepelniük ezt a kiszabadulást (2Móz 12,1-13; 3Móz 23,4-9; 5Móz 16,1-2). Az ünnep neve lett a „páska” (héberül peszach, magyarul húsvét). Az ünnep szertartásának lényeges és minden évben ismétlődő része volt a „páskabárány”, a „húsvéti bárány” levágása, feláldozása, és a szertartás által meghatározott módon való elfogyasztása.

Ez a „húsvéti bárány” tehát Izrael fiai számára egy közismert valami volt, vallási életük központi része, sőt az Egyiptomból való kiszabadulás jelképe. Ilyen értelemben mondta Bemerítő (Keresztelő) János Urunk Jézusról, amikor a Jordán partján vízbe merítette azokat, akik a bűnüket megvallották, hogy „íme, az Isten Báránya, aki hordozza a világ bűnét” (Jn 1,29 és 36). Ez pedig azt jelentette, Bemerítő János ezzel a prófétai szóval azt hirdette, hogy Urunk Jézus lesz ahhoz hasonló áldozat a bűneinkből való kiszabadulás érdekében, mint a „húsvéti bárány” volt az Egyiptomi rabszolgaságból való kiszabadulás „eszköze” (le kellet vágni, és a vérével meg kellett kenni az ajtófélfákat), később jelképe, valamint az ünneplés elmaradhatatlan része. Urunk Jézus tanítványai, akik hallották Bemerítő János fenti szavait, először nem tudtak mit kezdeni ezzel a rejtélyes kifejezéssel, hogy „Isten Báránya”. Amikor azonban hallották Urunk Jézus tanításait, majd átélték borzalmas halálát a kereszten, utána a feltámadását, mennybemenetelét, majd a Szentlélek kiáradását, akkor rajzolódott ki számukra ennek a kifejezésnek a teljes értelme. Az, hogy Urunk Jézus miattunk, helyettünk és értünk jött el Istentől e világra, halt meg a kereszten, támadt fel, ment föl a mennybe, majd küldte el a Szentlelket, hogy mi fölszabaduljunk az 1Móz 3-ban olvasható „bűnnek az átkaitól”,[19] és újra élhessünk. Újra élhessünk az Istennel való bensőséges életközösségben, mint ahogy az lehetséges volt az Édenben a jó és gonosz ismerésének a fájáról való evés előtt. Ezt az óriási dolgot fogalmazta meg Pál apostol a korinthosziaknak így: „a mi húsvéti bárányunk föláldoztatott.” (1Kor 5,7)

Ismétlem, ezek a soraim „viharos gyorsasággal száguldottak” végig megváltásunk sarokpontjain. Nem könnyű megérteni, követni, pláne megemészteni ezeket a Bibliában gyökerező, és abban részletesen kifejtett tényeket, jelképeket, vallási előírásokat és szokásokat. De nem is túl nehéz felfogni azt, hogy az ÚRISTEN nem nyugodott bele abba, hogy az asszony és a vele lévő férje evett a jó és gonosz ismerésének a fájáról. Mi volt ennek az „evésnek” a lényege? Az, hogy

1) Az ember semmibe vette, hogy csak olyat gondoljon jónak és gonosznak, amit az ÚRISTEN gondol jónak és gonosznak, és ennek megfelelően is éljen.

2) A kígyó becsapásának engedve ő maga döntötte el, mi jó és mi gonosz,

3) és meg is tette azt, amiről eldöntötte, hogy jó,

4) holott az ÚRISTEN azt gonosznak jelölte meg.[20]

Az ÚRISTEN tehát nem nyugodott bele abba, hogy az emberrel való bensőséges életközössége megszakadt,[21] hanem végigjárta az „üdvtörténet” hosszú és ugyancsak kanyargós útját, amelynek végén Ő maga lett ember Fiában, Urunk Jézus Krisztusban, a kereszten meghalt értünk, de feltámadt, legyőzte a Gonoszt, és kifizette „a minket terhelő adóslevelet” (Kol 2,14), és így tette lehetővé, hogy újra őbenne éljünk, és Ő mibennünk. Ez utóbbit írja úgy a Biblia, hogy „a hit által örök életünk van” (Jn 3,16; 5,24; stb.).

Most egy kissé hátradőlhet a kedves Olvasó, hogy levegőt vegyen ez után a hatalmas „hegymászás” után, amellyel igen gyorsan, és meredeken szaladtunk fel a krisztusi hit hegyének hatalmas sziklafalain.

Visszatérve a kígyó fölött kimondott ítélet szavaihoz, ezek után talán már érthetőbb, hogy Urunk Jézus halála kellett ahhoz, hogy Júda oroszlánja széttapossa a kígyó fejét.[22] Még pontosabban az ő kereszthalála, feltámadása és mennybemenetele. Ekkor vált teljessé az, amit Urunk Jézus már a földi élete során kimondott: „Láttam Sátánt villámként leesni az égből.” (Lk 10,18) És éppen erre az üdvözítő kereszthalálra utal a „te meg széttaposod a sarkát” prófécia a protoevangéliumban. A két „széttaposás” tehát ugyanabban a történelmi pillanatban történik meg: Urunk Jézus kereszthalálában. A kereszthalállal tapossa szét Júda oroszlánja, vagyis a megölt bárány a kígyó „fejét”, és a kígyó ugyanekkor és ugyanezzel tapossa szét Urunk Jézus „sarkát”.

Urunk Jézus kereszthalála (a Sátán szemszögéből) csak „a sarkának a széttaposása” a Biblia szerint? – rökönyödhetnénk meg első hallásra. Óriás esemény és áldozat volt ez, semmiféle „csak” nem jöhet szóba ennek az értékelésére. A Biblia képes kifejezése csupán azt az óriási különbséget érzékelteti ezzel a „te meg széttaposod a sarkát” kifejezéssel, ami a két mondat üdvtörténelmi és világtörténelmi jelentősége között van. Az „ő széttapossa a fejedet” a Sátán fölötti teljes győzelmet jelenti, a „te meg széttaposod a sarkát” pedig Urunk Jézus egyéni megaláztatását, szenvedését és kereszthalálát.

Röviden ki kell még térnem arra, hogy a szokásos magyar bibliafordításokban kissé másként szerepel az idézett mondat, mégpedig így: „ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod.” (1Móz 3,15c – MBT[23]) A TB fordításában viszont így idéztem a héber Biblia szövegét: „ő széttapossa a fejedet, te meg széttaposod a sarkát.” Miért tér el a két fordítás? Előttem is rejtély. A héber szövegben ugyanis ugyanaz a szó (súf) szerepel mindkét mondatban, amit „széttapos” formában fordítottam. Az 1906-ban megjelent IMIT (Izraelita Magyar Irodalmi Társulat) fordítás – a héber szövegnek megfelelően – szintén azonos szóval fordítja: „ő megsebez téged a fejen, te pedig megsebzed őt a sarkon.” A New American Standard (NAS) fordítása is azonos szóval fordít, „He shall bruise you on the head, And you shall bruise him on the heel.”, és még sok más idegen nyelvű fordítás is.[24] Azért választottam én is azonos kifejezést mindkét mondatban, hogy hűséges legyek a héber szöveghez, és ugyanaz a mai, találó és kifejező szó szerepeljen a magyar fordításban.

2. Az asszony fölötti ítélet (1Móz 3,16)

A kígyó fölötti ítéletet – minden átvezetés nélkül – az asszony fölötti ítélet követi:

„Az asszonynak ezt mondta: »Megsokasítván megsokasítom viselősséged fájdalmait, és fájdalommal szülsz fiakat. A férjed után van vágyódásod, ő azonban uralkodni fog rajtad.«” (1Móz 3,16 – TB)

Megdöbbentő mondatok ezek. Az egész emberiséget sújtó mondatok. Jelzik, hogy milyen nagy gonoszság volt enni a jó és gonosz ismerésének a fájáról. Nem csupán „egy pillanatnyi engedetlenség vagy megingás”, hanem eltökélt gonoszság. Miből következtetek erre? A teremtés-elbeszélések igen sok állításából. Abból, hogy az 1Móz első két fejezetéből a következőket tudtuk meg a minket szeretetből szeretetre megteremtő Istenről:

1) „a saját képmására teremtett meg minket, hozzá hasonlóvá.” (1Móz 1,26-27)

2) „művészi gonddal formált meg minket, és orrunkba lehelte az élet leheletét”
– tehát a saját életével ajándékozott meg minket. (1Móz 2,7)

3) „Kertet ültetett az ÚRISTEN Édenben, napkelet felől, és oda helyezte az embert, akit művészi gonddal megformált.” (1Móz 2,8)
– tehát bensőséges életközösségbe hívott meg minket, az ővele való bensőséges életközösségbe.

4) Jó előre figyelmeztetett minket: „A kert minden fájáról bátran egyél, de a jó és gonosz ismerésének a fájáról, arról ne egyél, mert amely napon eszel arról, halálnak halálával meghalsz!” (1Móz 2,16-17)[25]

5) Nem csak megállapította, hogy „nem jó az embernek egyedül lennie”, hanem meg is tette, hogy „alkotok néki segítőt, hozzá illőt” (1Móz 2,18) – tehát házaspárnak alkotta meg az embert (az 1Móz 1,27 még csak összefoglalja ezt), akik között mély egységet és örömteli együttlétet alkotott (1Móz 2,18-25).

Ilyen féltő, gondos és művészi szeretettel teremtett meg minket az ÚRISTEN. Amikor azonban nem vettük figyelembe az ÚRISTENNEK a haláltól óvó figyelmeztetését és tilalmát (lásd az előző, 4. pontot = 1Móz 2,16-17), akkor bekövetkezett a szankcióként megjelölt halál. Nem lett volna szabad olyan könnyen venni az ÚRISTEN figyelmeztetését a kígyó csábító ravaszsága és hazug szavai nyomán. Nagy gonoszság volt tehát, hogy könnyen vettük, sőt nem is vettük figyelembe az ÚRISTEN életet parancsoló szavait, és ennek következtében borzalmasak a szankcióként ígért HALÁL részletei is, amelyekkel most először az asszony fölötti ítélet mondataiban szembesülünk. Hozzáteszem, az ÚRISTEN ítélő szavait fájdalmasan szomorú szavaknak hallom. A szeretetből szeretetre teremtő Isten fájdalmasan szenvedő hangján, mert a szeretetből szeretetre teremtett ember és asszony az Ő hihetetlenül nagy és féltő szeretetére durva és hányaveti „nem szeretem!”-mel válaszolt.

2.1. „Megsokasítván megsokasítom viselősséged fájdalmait” (3,16a)

Ismételten hangsúlyozom, a szeretetből szeretetre teremtő ÚRISTEN szívbéli fájdalommal kimondott szavai ezek. Gondolkodjunk el, mi minden van ezen ítélő szavak mélyén!

Életünk első 9 hónapjáról van szó, amelyet édesanyánk méhében töltünk el. Az egyik legnagyobb tiszteletet és oltalmat érdemlő életszakasz ez mind az édesanya, mind a születendő magzat életében. A kígyónak pedig sikerült bemocskolnia ezt az egyik legnagyobb tiszteletet és oltalmat érdemlő életszakaszt. Sikerült fájdalommal megfertőznie, durván beletipornia. Amikor az édesanya valami bensőséges dallamot, éneket dúdol kis magzatának, simogatva őt egyre táguló pocakjában, jön a Gonosz, és belemar ebbe az idilli, szinte mennyei pillanatba, és durva fájdalommal teszi keserűvé a fönséges kapcsolatot édesanya és magzata között. – Valódi borzalom ez, és rengetegszer ismétlődik. Az édesanyának van min elgondolkodnia, hogy – az első asszonyban – ő maga szerezte meg ezt az ismétlődő fájdalmat és keserűséget, amelytől pedig a szeretetből szeretetre teremtő ÚRISTEN meg akarta oltalmazni őt.

2.2. „fájdalommal szülsz fiakat” (3,16b)

A szívbéli fájdalommal kimondott ítélő mondat második fele sem kevésbé borzalmas: „fájdalommal szülsz fiakat.”

A várva várt gyermek kimondhatatlanul nagy fájdalmakkal jön világra szinte minden családban.[26] Olyanok is vannak, akik azért választják a császármetszést, hogy elkerüljék ezeket a fájdalmakat. Annál is inkább, mert a mai orvosi technika már ezen a téren is sokkal járhatóbbá tette ezt a lehetőséget, mint évekkel korábban. Más kérdés, hogy a magzat egészségét illetően korántsem zárultak le a viták szakmai körökben.[27] Ez az ítélet is kiemeli, hogy milyen nagy gonoszság „enni a jó és gonosz ismerésének a fájáról”, amint a fentiekben már részletesen bemutattam.

Kitérek arra is, hogy a „fájdalommal szülsz fiakat” mondatban jól kell értenünk a „fiakat” kifejezést. A korabeli olvasók számára nyilvánvaló volt, hogy ez nem csak a fiúgyermekekre vonatkozik, hanem minden születendő gyermekre, kislányra és kisfiúra egyaránt. Csakhogy így mondták a legtöbbször, mint a régi magyar nyelvünkben is, amelyben 2-300 évvel ezelőtt sokszor mondták a szülők a lányukra, hogy „édes fiam!”.

2.3. „A férjed után van vágyódásod…” (3,16c)

Még egy mondat szerepel az asszony fölötti ítéletben: „A férjed után van vágyódásod, ő azonban uralkodni fog rajtad.”

Nem kevésbé súlyos csapás ez sem. Éppen úgy, mint az előzőek. Hiszen a gyermekéhez hasonlóan bensőséges kapcsolat fűzi az édesanyát a férjéhez is. Ez a két kapcsolat a legmélyebb az emberek közötti kapcsolatok közül. Ebben is megjelenik az „evés” következtében bekövetkező HALÁL? Ebben is. „Hát akkor a nő kész van!” – mondanák a hanyagul fogalmazók. Egyetértek: kész van. A legmélyebb, a legbensőségesebb emberi kapcsolatainkba tört be a fájdalom, a keserűség, a csalódás, esetleg a durva viszonzás, reagálás, nem ritkán az erőszak.

Szeretnék megelőzni egy félreértést. „A férjed után van vágyódásod” mondat nem azt jelenti, hogy a bűn elkövetése óta ez a vágyódás bűnös vágy lenne vagy helytelen valami. Dehogy! Az 1Móz 2,18-25 éppen azt mutatta be, hogy mennyire indokolt a férjnek és feleségnek egymás után vágyódnia, kívánkoznia.[28] Hiszen összetartoznak, egységet alkotnak, jobban, mint bármelyik más felnőtt „emberpáros”. A házaspár egy Istentől származó, mélyen összetartozó emberi egység. Belső és helyes igényük, hogy egymáshoz tartoznak, egymás után kívánkoznak, vágyódnak. Egészséges és helyes ez a vágyódás.

Van azonban egy érzékeny pont ebben a vágyódásban. Vagyis inkább az összetartozásban. Mint minden mély szeretetkapcsolatban, a szeretettel közeledő fél kiszolgáltatja magát annak, akit szeret, és aki előtt – éppen a szeretetéből fakadóan – megnyílik. Ez a megnyílás sebezhetővé is teszi. Éppen az iránt, aki előtt megnyílik. Nincsen semmi baj akkor, ha a másik fél is hasonló szeretettel fogadja, viszonozza, és hasonló módon megnyílik a párja előtt. Így is illenék, hogy legyen. Nagy baj történik azonban, ha nem szeretettel fogadja, hanem kihasználva a kezdeményező fél megnyílását visszaél vele, pláne durván beletapos. Ezt a visszaélést, beletaposást írja így az ítélő mondat második fele: „ő azonban uralkodni fog rajtad.”

Hogyan történik egy ilyen durva beletaposás egy mai asszony életében, akihez az ítélő szavak manapság szólnak? Valahogyan így: „Nagyon szeretlek, drágám, de most nagyon szédülök. Engedd, hogy a válladra hajtsam a fejem!” – szól a férjéhez. Normál esetben a férj megöleli drága kedvesét, és meleg szeretettel és megértéssel veszi körül. De előfordulhat az „uralkodó” vagy inkább uraskodó változat is, amiről az ítélet szól: „Ne hagyd el magad már megint! Most ismét énrám jut minden tennivaló!” Ilyenkor a férj „átmegy királyba”, és uralkodik szegény élete párján.

Írnom kell még az „uralkodik” kifejezésről.[29] Hívő testvérek között sokan így foglalják össze a házaspárról szóló bibliai tanítást: „Az asszony engedelmeskedik, a férfi szeret.” Azonnal hozzáteszem, ez a tömör összegzés teljesen bibliátlan és gyökeresen hibás összegzés. Főleg akkor, ha kivétel nélkül alkalmazza valaki minden egyes házaspári szituációra. „Hogyhogy? – kérdezheti felháborodottan egy hívő testvérem. – Hát nem így van megírva?” Ilyet hallván mélyen felsóhajtok, ha módom van rá. Eszembe jut, hogy hány hívő testvér verte már fejbe másik hívő testvérét a kezében lévő Bibliával. Sajnos, mert nem kéne ennek így lennie! Sokszor azonban mégis megesik. Világért sem előre kitervelt rossz szándékból. (Bár ilyenre is volt már példa.) A legtöbbször inkább amiatt, hogy nem volt még mód megbeszélni egymással dolgokat. Köztük bizony a bibliai kijelentéseket sem. Pedig, ha vérünkké válik, hogy beszélgessünk egymással a bibliai kijelentésekről, azoknak a „jelentés-csokráról”, akkor döbbenünk rá igazán, hogy milyen sokféle üzenet van egy-egy bibliai mondatban, és hogy mennyire árnyaltan kell értenünk azokat különböző emberek és különböző szituációk esetében. Pontosan így van ez „az asszony engedelmeskedik, a férfi szeret” tömör összefoglalás esetében is.

Nem vállalkozhatom most ennek a témának a kivesézésére, hiszen ehhez könyvtárakra lenne szükség, és nagyon sok remek könyv meg is jelent már a téma körültekintő és „gyógyító” kifejtésére, tárgyalására. Nem emelek ki közülük egyet sem, hanem bátorítom a kedves Olvasót, ha szeretne jót olvasni a témakörben, keressen neki megfelelőt a házasságról szóló kiváló és színvonalas hitépítő könyvek között. Néhány gondolatot mégis megemlítek, amelyek nagyon sok értékes könyv és eset áttanulmányozása során leszűrődtek bennem. Kutatásaim eredménye az lett, hogy csak problémákhoz vezet, vagy fokozza a nehézségeinket, ha azt kezdjük el feszegetni, hogy „ki engedelmeskedjék, és ki uralkodjék a házasfelek közül?” Miért?

Elsősorban azért, mert minden helyesen induló házaspár azzal indul neki a házaséletének, hogy „a párom az IGAZI”. Csupa nagybetűvel. Félreértés ne essék, nem vakságból – bár a szerelem egy kissé vakká is tesz, éppen a kérdést illetően –, hanem őszinte szeretetből. Hozzá is teszem sietve, ez az esetek nagy százalékában így is van. Valóban ő az IGAZI. És ez így is van rendjén. A probléma akkor kezdődik, ha megfordul bennünk valami. Ha elhagyjuk az egészséges induláskor meglévő, „én szeretlek téged, és remélem, te is szeretsz engem” alapvető hozzáállásunkat. Az „én szeretlek téged” mondat ugyanis nagyon érzékeny „állítás”. Csak akkor működik igazán, ha a „szeretlek” valójában azt jelenti, hogy „feltétel nélkül, őszinte odaadással szeretlek”. Ezt kezdetben így is szoktuk érteni. A hétköznapok azonban ez ellen intézik a legnagyobb, és egyre gyakrabban megismétlődő támadást, amibe a Gonosz is aktívan besegít. Nem kell hozzá más, mint egy fáradt pillanat vagy váratlan és szeretetlennek tűnő reagálás. Különösen, ha – esetleg – már hetek óta „rossz passzban” vagyunk egymással. Ilyenkor vetődik fel az a témakör, amire a szeretethimnusz (1Kor 13) így utal: „a rosszat föl nem rója.” (1Kor 13,5 – BD) Elkezdjük – az említett „rossz körülmények között”, és a szeretethimnusznak hátat fordítva – felróni a rosszat. Ilyenkor bekövetkezhet bizony az említett „királyba fordulás”. Nem csak a férj, hanem a feleség részéről is. Ismétlem, nem gonoszságból. Csupán a feszültségek halmozódása miatt, és még ezer más kedvezőtlen hatásra. Hozzá kell tennem, a Gonosz is „élvezettel” vállal szerepet ebben a „királyba fordulásban”, méghozzá nem is elhanyagolható szerepet. Éppen úgy, mint a kígyó az Éden-kertben.

A fölvetett témakörben, hogy „ki uralkodjék, és ki engedelmeskedjék?”, lenne egy rövid javaslatom. Mivel a házaspár arra vállalkozott házaséletük kezdetén, hogy ettől kezdve együtt élik végig egész életüket, mégpedig azért, hogy együtt álljanak helyt sikerrel abban a rengeteg kihívásban, amelyekkel izgalmasnak ígérkező életükben találkozni fognak, elengedhetetlen dolog, hogy egymással mindenben és mindig bensőségesen kommunikáljanak. Hogy – lehetőleg naponta – mindent és folyamatosan megbeszéljenek. Hogy meghallgassák, figyelmeztessék, tanácsolják, védjék és kiegészítsék egymást. Egy ilyen „vállalkozásban” pedig – bocsánat a szóért! – a legostobább dolog arról vitatkozni, hogy ki döntsön vagy ki vezessen. Együtt kell dönteniük, együtt kell vezetniük. Vagy ha mindenáron a „ki?” a kérdés, akkor „az, akinek ez jobban megy”. Hatalmas küzdelembe kerül, hogy ez igazán jól menjen, de éppen azért szerették meg egymást, és azért hívták be közösségükbe az ÚRISTENT (és még jobb, ha Urunk Jézus Krisztust), hogy Ő segítse őket minden egyes „rázós” szituációban, hogy helyesen döntsenek, vezessenek, és egymást mindenben meghallgassák, figyelmeztessék, tanácsolják, védjék – egyszóval szeressék. Tudom, hogy könnyű ezt megfogalmazni „kívülről”. De fontos megfogalmazni és tudatosítani is a magunk számára, hogy – éppen a „rázós” szituációkban – helyesen alkalmazzuk.

Az ÚRISTEN ítéletsorozata most ér el a bibliai elbeszélésben az emberhez, a férfihez. Ezen fogunk elgondolkodni a következő cikkemben.


Néhány bibliafordítás jelölése:

AB - Aranyas Biblia - Tótfalusi Kis Miklós javított és gyönyörű Károli (Vizsolyi Biblia) kiadása Amszterdamban kinyomtatva 1685-ben.

ASV - American Standard Version (1952 előtt)

BD - Békés Gellért és Dalos Patrik újszövetség-fordítása (1951-ben Limburgban, 1996-ban Békés Gellért által kiadva 15., átdolgozott kiadás)

EÜ - Einheitsübersetzung der Heiligen Schrift herausgegeben im Auftrag der Bischöfe des deutschen Sprachgebietes. (Katholische Bibelanstalt Stuttgart und Österreichisches Katholisches Bibelwerk Klosterneuburg, 1980)

KJV - King James Version (Jakab Király Bibliája, 1611)

KNB – Káldi Neovulgata Biblia: revideált Káldi Biblia a Neovulgata alapján (Szent Jeromos Bibliatársulat, Bp., 1997)

LXX - Hetvenes fordítás, Septuaginta (görög, Alexandriában, Kr. e. kb. 3. sz. – Alfred Rahlfs szerk. Stuttgart, 1935...1991)

MBT - Magyar Bibliatársulat (1973, 1990) –> PR - Protestáns új revideált (1990) [120911-től használom]

MBT 2014 - Magyar Bibliatársulat (az előző kiadások revíziója 2014-ben)

MS - Master Study Bible – a New American Standard: NAS, 1959 szövege alapos bibliai utalásokkal és tanulmányozó részekkel (1960)

NAS - New American Standard Version (1959)

NIV - New Internationale Version (International Bible Society – Zondervan P.H, Michigan, 1992)

NKJV - New King James Version (1990 után)

RK - új római katolikus teljes Szentírás (1976)

V - Vulgata (Hieronymus [Jeromos] latin fordítása kb. 390-420-ból – Desclée et Socii kiadása 1956-ból)

 

Néhány, a témához kapcsolódó könyv:

·      Bartha Tibor Dr. (szerk.), 1993,  Keresztyén Bibliai Lexikon  I-II., Bp., Kálvin Kiadó, 723+785 o. CD-n in: MRVSz-2000 CD-ROM

·      Boda László, 2006,  A Sátán – A nagy Kísértő a teológia, az élet és az irodalom szembesítésében, Bp., Szent István Társulat, 113 o.

·      Bolyki László, 2013, Kegyelem és kalmárszellem – Kereszténység, spiritualitás, lélektan, Bp., Álomgyár Kiadó, 286 o.

·      Campbell, R. K., 1998,  A Sátán – Az ellenség taktikája, Bp., Evangéliumi Kiadó

·      Gyökössy Endre, 2000, Őstörténet 1. Bp., Szent Gellért Egyházi Kiadó, 284 o.

·      Gyökössy Endre, 2001, Őstörténet 2. Bp., Szent Gellért Egyházi Kiadó, 298 o.

·      Haag, Herbert, 1989,  Bibliai Lexikon,  Bp., Szent István Társulat, 1970 o. CD-n in: MRVSz-2000 CD-ROM

·      Hamar István ,22008,  Az ember a teremtett világ élén – A bibliai őstörténet tanítása az ember és a természet viszonyáról, Szolnok, Fővin Kft., 116 o.

·      Hámori Antal, 2008,  A humánembrió védelme erkölcsteológiai nézőpontból,
Bp., Jel Kiadó, 150 o.

·      Komesz Mátyás, 2011, Az üzenetcentrikus bibliaelemzés, Bp., PTF, 248 o.

·      Kraus, Naftali, 1990,  Az ősi forrás,  A heti szidrák – Az atyák bölcs tanításai (Ősi forrás 1.), Bp.,  Fórum Rt. Könyvkiadó, 576 o.

·      Mize, Jackie, 2002, Gyermekszülés természetfeletti módon – Isten ígéreteinek megtapasztalása a fogamzásra és a szülésre vonatkozóan, Győr, Adonai Kiadó, 128 o.

·      Prince, Derek, 1997, Áldás vagy átok: választhatsz!, Bp., Hit Gyülekezete

·      Prince, Derek, 1998, Démonológia, Bp., Hit Gyülekezete

·      Puskás Attila, 2006, A teremtés teológiája,  Bp., Szent István Társulat, 342 o.

·      Raj Tamás, 2003,  Bibliaiskola – A Szentírás kulcsszavai és szállóigéi,  Bp., Makkabi Kiadó, 213 o.

·      Rózsa Huba, 2002,  A Genesis könyve I.  – A bibliai őstörténet magyarázata (Gen 1-11), Bp., Szent István Társulat, 337 o.

·      Savelle, Jerry, 2009,  Pusztulás és helyreállítás – Hogyan álljunk talpra életünk legborzasztóbb eseményei után?, Bp., Új Spirit Könyvek, 132 o.

·      Tóth Kálmán Dr., 1972-2000,  Mózes öt könyvének magyarázata, Pentateuchosz, in: Jubileumi Kommentár – in: MRVSz-2000 CD-ROM, 2000, Bp., Kálvin Kiadó – Arcanum

·      Wenham, Gordon J., 1987,  Genesis Commentary – PTF  in: World Biblical Commentary (WBC)  CD, Dallas - Texas, Word Books Publisher

·      Westermann, Claus, 1974. 21976, Genesis (Biblische Kommentar) I-III.,  Neukirchen-Vluyn - Zwickau, Neukirchener Verlag

·      Wolff, Hans Walter, 2001,  Az Ószövetség antropológiája,  Bp., Harmat Kiadó, 317 o.

·      Zimmerli, Walther, 51991, 31967, 11943, Genesis 1.  in: Zürcher Bibelkommentare, Zürich, Theologischer Verlag

 

Jegyzetek:

[1] Egyedül Káldi György fordította – Hieronymus (Jeromos) Vulgata fordítását követve – kijelentő módban, a többi magyar fordítás – sajnos tévesen – az „átkozott légy” fordítást választotta.

[2] Ugyancsak helyes fordítást hoz az ASV, a NAS, a NIV, az EÜ stb. verzió is.

[3] Lásd Komesz, 2014, 222-223. o. és 247-266. o.

[4] Borzalmasak Urunk Jézus szavai a Mt 25-ben: „Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, a mely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett!” (Mt 25,41; – K)

[5] Lásd Prince, 1988.

[6] Görögül próto euaggelion (euangelionnak ejtendő). A to euaggelion (euangelion) eredetileg az uralkodó v. győztes hadvezér megérkezését (parouszia) hozó hírt, sőt az azért kapott jutalmat, majd áldozatot jelentette, ez lett az újszövetségben a „megváltásunk örömhíre, örömüzenete, evangéliuma”, sőt Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma, örömhírt tartalmazó könyve.

[7] A Bibliában „ördögök (görögül diabolosz), démonok, gonosz szellemek, levegőbeli hatalmasságok” stb. néven olvashatunk róluk, akik bajokat, betegségeket, megkötözöttségeket, csapásokat tudnak okozni, és okoznak is.

[8] Éppen ezért figyelmeztet Júdás levele, hogy ne vegyük „játék-számba”, se ne csúfoljuk őket, ne űzzünk gúnyt belőlük. Nem szabad „káromolnunk a mennyei hatalmasságokat”, hiszen „még Mihály angyal sem mert káromló ítéletet kimondani, amikor az ördöggel vitatkozva küzdött Mózes testéért, hanem azt mondta: »Dorgáljon meg téged az Úr!« (Júd 8-9)

[9] Lásd  2Móz 14,11; 16,2-3; 17,2-3; 32,7-14; 33,1-5; 4Móz 11,1-10; 13,28-14,45; 5Móz 9,6-29; 10,16; Mt 10,14-39; 12,43-45; 25,47-56; Mk 8,31,38; 14,43-50; Lk 9,22-26; 17,33; 22,47-53; Jn 12,23-40; 18,3-12; Cs 7,2-53; 12,1-4; 16,16-39; Róm 6,11-14; 7; 8,28-39; 13,12-14; 15,30-32; 1Kor 9,19-27; 2Kor 6,3-10; 10,3-6; Ef 6,10-20; Fil 1,25-30; Kol 1,24-2,4.8; 3,5-11; 4,12; 1Th 2,2; 1Tim 1,18-20; Zsid 4,12; 12,1-13; 1Pt 4,1-8; Júd 3; stb.

[10] Lásd Cs 4,12

[11] Lásd Mt 27,54; Mk 15,39; Jn 19,28-37; Jel 1,4-8; stb.

[12] Ezt a több lépést az egész keresztény, krisztusi teológia nagyon sok kiváló munkája tárgyalta és tárgyalja ma is, most ezeknek az eredményeit vázolom fel, hogy segítsem eljutni a kedves Olvasót a helyes értelmezésre.

[13] Lásd Mt 10,32-39; 16,21-26; Mk 8,31-37; Lk 9,22-25; 1Kor 1,17-31; Gal 3,13; Ef 2,11-22; Fil 2,5-11; stb.

[14] Lásd Mt 18; Kol 2,13-14; stb.

[15]  Az idézett igeversben a két felszólító mondatot kijelentővé „simítottam”, hogy beilleszkedjék a mondatba.

[16] Lásd Komesz, 2014, 21-25., 52., 207-210. és 256. o.

[17] bibliai görög szóval zélóták, ilyen volt Simon, a zélóta (Cs 1,13) és minden bizonnyal Júdás Iskariótés.

[18] Lásd a Mt 1-ben és a Lk 3-ban leírt „családfát” vagy inkább névlistát.

[19] Lásd Gal 3,13

[20] Most nem minden mozzanatát írtam le az „evésnek”, csupán annyit, ami szükséges a továbbiak kifejtéséhez. Az összes mozzanatát lásd egyik előző cikkemben: Komesz: A teremtés-elbeszélések üzeneteiből-13. Az Édenkert 2. (1M 2,8-17), Pünkösd.ma 2013/3. 9-17. o.

[21] Azzal, hogy ettek a jó és gonosz ismerésének a fájáról, amit „bűnnek” nevezünk , Isten semmibe vételének, Isten elleni lázadásnak.

[22] Még igen sok más mélység is van „Urunk Jézus kereszthalála” mögött. Igazában erről szól az egész krisztusi teológia. Nem is sorolok föl könyveket, mert igazságtalan lennék azokkal szemben, akik nem kerültek bele a „listába”.

[23] Az MBT a Magyar Bibliatársulat 2014-ben megjelent revideált fordításának a jele.

[24] Hasonlóan jár el az Elberfelder Bibel 1995-ös fordítása stb.

[25] Lásd Komesz: A teremtés-elbeszélések üzeneteiből 13. Édenkert 2. in: Pünkösd.ma 2013/3/9-17. o.

[26] Azért írom, hogy „szinte minden családban”, mert olvastam olyan hívő családról, amelyik szívből megtérve Urunk Jézushoz, és betöltekezve Szentlélekkel megtapasztalta, hogy Urunk Jézus megváltása erre is kiterjeszthető, ha a hitük megfelelő tájékozottsággal és Istenre hagyatkozással párosul. Lásd Mize, 2002.

[27] Lásd Hámori, 2008.

[28] Lásd Komesz: A teremtés-elbeszélések üzeneteiből 15. Édenkert 2. in: Pünkösd.ma 2013/6. 8-12. o.

[29] Most nem térek ki az „uralkodik” szó bibliai jelentéseire (lásd Komesz, 2014, 85-87. és 164-181. o.), mert ezúttal nem ennek a tudatosítása szükséges az asszonyt ítélő szavak megértéséhez.

Comments