Komesz Mátyás: A teremtés-elbeszélések üzeneteiből 15. – Isten alkot hozzá illő segítőt az embernek 2.

Isten alkot hozzá illő segítőt az embernek 2.


EZEKRE A KÉRDÉSEKRE KERESSÜK A VÁLASZT

Ki a hozzám illő segítő a Biblia szerint, és ki nem?

Miért fontos, hogy az állatok nem oldják meg az ember egyedüllétét?

Hogyan hangsúlyozza a bibliai szöveg, hogy az állatok nem imádni való bálványok?

Az „elnevezni” milyen jelentés-tartalmai fontosak az 1M 2,19-20-ban?

Hogyan utal a bibliai szöveg az ember ökológiai felelősségére az élővilág iránt?

Milyen közösségre mutat rá a bibliai szöveg az ember és az összes földi élőlény között?

Ki oldja meg végső soron az ember „nem jó egyedül lenni” problémáját?

Vajon Isten teremtett meg, és akarja hozzám vezetni a páromat?

Mit értsünk az „oldalbordából épített” asszonyon?


A cikket azoknak ajánlom, akik megbízható módon szeretnék felismerni a Bibliából Istennek a házaspárról való elgondolását.


A második teremtés-elbeszélés olvasásában odáig jutottunk az előző cikkben, hogy Isten megállapítja: »Nem jó az embernek egyedül lennie – alkotok neki segítőt, hozzá illőt.« (1M 2,18 - TB) A bibliai szöveg így folytatja:

„Formált tehát az ÚRISTEN a talajból minden mezei vadat és minden égi madarat, és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi el, mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember elnevezi. Nevet adott tehát az ember minden állatnak, az ég madarainak és minden mezei vadnak, de az ember számára nem talált segítőt, hozzá illőt.” (1M 2,19-20 - TB)

Miközben érdeklődéssel várjuk, kit alkot Isten az ember „segítőjének, hozzá illőnek”, a bibliai szöveg kissé tovább csigázza az érdeklődésünket. Először arról ír, hogy ki vagy mi nem az emberhez illő segítő. Legalább is az egyedüllétének a megoldására. Nem ritka ez a fajta „érdeklődés fokozó eszköz” a Bibliában. Az első zsoltár, a Zsoltároskönyv nyitánya is így kezdi: „Boldog, aki nem jár a gonoszok tanácsa szerint, / aki nem áll rá a bűnösök útjára, / aki nem ül be a mindenből csúfot űzők ülésére” (Zs 1,1 - TB) . Csak a második versben mutat rá az „aki nem” felsorolás után az „aki igenre”: „hanem az ÚR Tórájában van az ő gyönyörűsége, / és az ő Tóráját forgatja szívében nappal és éjjel.” (Zs 1,2 - TB). – A Bibliában tehát „bevált módszer”, hogy megmutatja valamiről, hogy micsoda nem, és csak azt követően mutatja meg, hogy micsoda valójában. Ezúttal először azt olvashatjuk a szent szövegben, hogy mi nem az emberhez illő segítő.


„Formált tehát az ÚRISTEN a talajból minden mezei vadat” (1M 2,19-20 - TB)

A második teremtés-elbeszélésben az ember és a növények megteremtése után – az imént említett logikával – veszi sorra az állatok teremtését. Az első teremtés-elbeszélésben más sorrendben olvastuk az élőlények teremtését: növények - állatok - ember. De már láttuk, hogy egyik teremtés-elbeszélés sem „helyszíni tudósítást” ír Isten teremtő munkájának a „lefolyásáról”, hanem képekben gazdag tanító történettel közöl velünk fontos tanításokat a világot teremtő Istenről, a teremtményeiről, különösképpen pedig az Isten teremtette emberről. A második teremtés-elbeszélés éppen az Isten teremtette emberre fókuszál, ebben a részletben pedig arra, hogy az állatok közül egyik sem emberhez illő segítő. Miért emeli ki ennyire a bibliai elbeszélés ezt az isteni üzenetet?

Válaszul több okot is találunk a Bibliában. A bibliai időkben hétköznapi dolognak számított, hogy állatok alakjában imádtak bálványokat. Az egyiptomi „bika-kultusz” a Bibliából is ismerős. Leginkább a több ízben is megjelenő aranyborjú említésekor. Elgondolkodtató, hogy magas kultúrájú és birodalmat uraló nagyhatalmak „hivatalos vallásaiban” a kígyótól a sertéseken át a lovak is bálványok, vagy „szent állatok”, vagy a bálvány-kultusz fontos szereplői voltak.[1] Ezt szem előtt tartva már érthetőbb a számunkra, hogy miért fontos üzenet mindkét teremtés-elbeszélésben: az állatok teremtmények, az egyetlen teremtő ÚRISTEN teremtményei és semmiképpen sem imádni való bálványok. Az 1M 2,19-20-ban több mondat is hangsúlyozza ezt, olyan kifejezéseket használva, amelyekről nem is gondolná a 21. századi ember. Vegyük sorra ezeket!

Az első mondat határozottan megállapítja, hogy Isten teremtett minden állatot. Más szóval: minden állat Isten teremtménye.[2] A bibliai szöveg ezt így fogalmazza meg: Formált tehát az ÚRISTEN a talajból minden mezei vadat.” – A „formált” igéről már írtam az ember teremtésénél. (1M 2,7) Ott azt a jelentését emeltem ki, hogy „művészi gonddal formálta meg az ÚRISTEN az embert.” Ezúttal nem a „művészi gonddal” kiemeléséről van szó, hanem egy fazekas mester által az ember szolgálatára (és nem imádására) készített „eszköz” teremtéséről. Mivel tudom ezt igazolni? A mondat folytatásából: „és odavitte az emberhez, hogy lássa, minek nevezi el.

„Elnevezni” a bibliai népek kultúrájában azt jelentette (és jelenti ma is), hogy az elnevezett tárgy, élőlény vagy személy az elnevező szolgálatára való. Úgy tartozik hozzá, mint az alattvaló az uralkodójához, az „uralkodik” ige széles bibliai jelentésével.[3] Nézzük csak, hogy a következő mondatban hányszor ismétlődik az elnevezésre utaló kifejezés: „mert minden élőlénynek az a neve, aminek az ember elnevezi. Nevet adott tehát az ember minden állatnak…”! (1M 2,19-21 - TB) Nagyon sokszor, háromszor.  Óriási hangsúly ez, nyomatékozva, hogy az állatokat az ÚRISTEN az ember szolgálatára teremtette, az ember uralma alá. Ezek tehát semmiképpen sem imádni való „istenségek”, bálványok.

Az „elnevezte” kifejezés még egy fontos tartalmat is hordoz, amire érdemes felfigyelnünk: az ember uralkodik az élőlényeken (lásd 1M 1,26-30), sőt a sajátjának tekinti őket, meghatározza a funkciójukat, és felelősséget is vállal értük. Ez az ókorban a földművelő ember szemléletét tükrözte.[4] A 21. században azonban kitágul az itt említett „elnevezésnek”, tehát „uralkodásnak” a jelentése az ökológiai felelősség irányában. A bibliai szöveg helyes értése az ökologikus gondolkodásra inspirál vagy kell, hogy inspiráljon bennünket és kortársainkat, amiben benne van az a felelősség is, hogy az embernek tudatosan kell gondoznia a földi élővilágot, és annak egyensúlyát. Ez a bibliai üzenet azért is nagyon aktuális, mivel a mai technikai eszközökkel már komoly ökológiai károkat tud okozni az emberiség. Másrészt lehetősége van arra is, hogy érvényesítse ökológiai felelősségét.

Még egy szóra föl kell figyelnünk a vizsgált mondatokban: „Formált tehát az ÚRISTEN a talajból minden mezei vadat.” Az ember teremtésénél is hasonlót olvastunk az 1M 2,7-ben: „És megformálta az ÚRISTEN az embert, a talajból való port.” A bibliai szöveg szerint tehát az embert is, az állatokat is a talajból formálta meg az ÚRISTEN. Két bibliai szó hangsúlyozza a két élőlénycsoport közösségét. Mind a „formálta”, mind a „talajból” ugyanaz a szó az ember, ill. az állatok teremtésének a leírásában. Jelentősége van ennek az egyezésnek? Igen! Az embernek és az állatoknak nem csak az a közös vonásuk, hogy élőlények, bibliai szóval lélegzenek, hanem az is – a bibliai szöveg tudatos szövegkezelését felismerve –, hogy „mindketten” a talajból formáltattak. Az Istentől való közös eredet (teremtett lények), a közös talajból való formáltatás mély közösséget teremt az ember és az állatok, sőt az ember és az összes földi élőlény között. Mégpedig mind az uralkodás, mind a felelősség, a gondoskodás, az irányítás és az egyensúly fenntartása terén. Megalapozottan állíthatjuk tehát, hogy az Istentől ihletett bibliai szöveg mai értelemben véve is ökologikus szemléletű.

Ezen isteni üzeneteket elénk állítva jut el a bibliai szöveg oda, hogy az ÚRISTEN alkot az egyedül lévő embernek „segítőt, hozzá illőt.” Csakhogy az álltatok közül „az ember számára nem talált segítőt, hozzá illőt.” (1M 2,20 - TB) Kétségtelenül van némi humor is ebben a mondatban. A kortárs-kultuszok bálványai nem hogy nem imádni való bálványok, hanem még hozzá illő segítőknek sem válnak be. Egy 21. századra szóló isteni üzenetet is találhatunk ebben a mondatban. Korunkban különösen erős, sőt tragikus az emberek egymástól való elidegenedése, elmagányosodása. És – a médiából is tudjuk – nem kevesen próbálkoznak azzal, hogy a „nem jó az embernek egyedül lennie” problémát állatok segítségével oldják meg. Sok kortársunknál ez olyan fontossá válik, hogy a magányát feloldó hobbi állatok beszerzése, fenntartása, gondozása minden energiájukat leköti. Nem egyszer többet, mint amennyit egy család nélkül maradt kisgyermek gondozása és fölnevelése igényelne. Pedig a vizsgált bibliai mondatban maga az ÚRISTEN jelenti ki, hogy az állatok között „az ember számára nem talált segítőt, hozzá illőt.” (1M 2,20 - TB) De akkor ki lesz az, aki valóban „segítő és hozzáillő” az emberhez?

Mielőtt ebbe belefognánk összefoglalom az eddig talált isteni üzeneteket.

a. Az állatok Isten teremtményei és nem „imádni való bálványok”, mint az Izraelt a bibliai időkben körülvevő népeknél ez általános „szokás” volt.

b. Az állatokat az ember uralma, gondoskodása alá teremtette Isten, amely kapcsolatban az emberre az ökologikus gondolkodás és gondoskodás felelőssége hárul.

c. Mély közösséget teremtett Isten az élőlények világában az ember, az állatok és a növények között. A Biblia ennek alapján is ökologikus gondoskodásra inspirál.

d. A Bibliából megérthetjük, hogy az ÚRISTEN az ember egyedüllétét nem állatokkal akarja feloldani, hanem Ő alkot néki segítőt, hozzá illőt.


„Bocsátott tehát az ÚRISTEN mély álmot az emberre” (1M 2,21a. - TB)

Ki is lesz ezek után az, aki valóban az emberhez illő segítő? A bibliai szöveg – a téma súlyának megfelelően – egészen különleges képet vesz igénybe az isteni üzenet közvetítésére:

„Bocsátott tehát az ÚRISTEN mély álmot az emberre, és az elaludt. És kivett egyet annak oldalbordái közül, hússal töltötte ki annak a helyét, és az ÚRISTEN azt az oldalbordát, amelyet kivett az emberből, asszonnyá építette, és odavitte az emberhez.” (1M 2,21-22 - TB)

Milyen üzeneteket találunk ebben az Istentől ihletett szövegben?

Az első az, amit a 18. vers már megfogalmazott: „Alkotok néki segítőt, hozzá illőt.” A 21. versben az ennek megfelelő isteni tevékenységről ezt olvassuk: „Bocsátott tehát az ÚRISTEN mély álmot az emberre, és az elaludt.” Mi ebben az üzenet? – Először is az, hogy Isten maga oldja meg az ember problémáját. Sőt az embert „kikapcsolja” a probléma megoldása során. Nem hagy ebben a gondunkban magunkra. Úgy is írhatom: ebben sem hagy minket magunkra. Erre azért is szükségünk van, mert – ahogyan ezt János evangéliumában Urunk Jézus egy egészen más szituációban fogalmazza meg – „nélkülem semmit sem vagytok képesek megtenni.” (Jn 15,5 - TB)

Nem csodálom, ha tágra nyílik kedves Olvasóm szeme: „Urunk Jézus nélkül nem tudjuk megoldani egyedüllétünk problémáját?” Vagy: „Az ÚRISTEN vezeti vagy fogja hozzám vezetni a páromat?” – Márpedig a bibliai szöveg erről ír. További kérdések is fölvetődhetnek bennünk: „Ráér az ÚRISTEN foglalkozni az én személyes problémáimmal?!” Még keményebben is hallottam már: „Istennek a legkisebb gondja is nagyobb annál, mint hogy azzal foglalkozzék, hogy ki lesz a férjem, vagy a feleségem!” – Sajnálatos tény, hogy a Bibliát felületesen vagy sehogy sem olvasó emberek olyan közvéleményt alakítottak ki, amelyek ilyen kérdéseket vagy állításokat sugallnak. Holott az egész Biblia arról szól, hogy Isten mindegyikünkkel egészen személyes, „négy szem közti” kapcsolatot tett és tesz lehetővé minden egyes emberrel. Erre vágyik, ilyennek is teremtette meg a világot. és ezt akarja megvalósítani. Ez azonban csak akkor működik, ha az ember él ezzel a lehetőséggel. Isten ugyanis nem erőlteti ránk az Ővele lehetséges bensőséges kapcsolatot. És ha nem élünk vele? Amennyiben visszautasítottuk vagy visszautasítjuk ezt a lehetőséget, Isten lehetővé tette, hogy ez a bensőségesen személyes kapcsolat újra helyreálljon.[5] Teljes felelősséggel állíthatom tehát, hogy az 1M 2,18.21-22 nagyon fontos isteni üzenete az, hogy Isten akarja hozzám vezetni a páromat. Már kezdettől fogva meg is teremtette őt, és hozzám is vezeti, amennyiben együttműködöm Ővele és figyelek Őrá. Meseszerű ez, vagy túlságosan „misztikus”? Lehet annak is mondani, de senkinek sem ajánlom, mert valójában a „legmasszívabb” valóság.

Ráadásul szükségünk is van rá. Hogyhogy?! – teheti föl a kérdést a kedves Olvasó. Úgy, hogy – és ezt senkinek sem kell bizonygatnom –: életem párjának a kiválasztása életünk egyik legfontosabb döntése. Hívő emberként hozzáteszem, hogy fontossági sorrendben az Isten melletti döntésem után mindjárt ez következik. Hiszen egész életemre, sorsomra döntő hatással van. Éppen ezért nagyon is „jól jön”, ha Isten maga siet a segítségemre ebben a sorsdöntő választásban. Sőt nem csak a segítségemre siet, hanem – az olvasott bibliai szöveg szerint – átveszi az irányítást is. Hiszen úgy olvastuk: „Bocsátott tehát az ÚRISTEN mély álmot az emberre, és az elaludt.” (1M 2,21)

Ennek kapcsán gondoljunk végig néhány kérdést, és a rá adott válaszokat!

Ki teremtette meg a páromat vagy a jövendőbelimet? – Isten.

Ki ismeri őt igazán? – Isten.

Ki ismer igazán engem? – Isten.

Ki tudja előre, hogy jól össze fogunk-e passzolni? – Isten. Neki ez nem is gond, hiszen állandó jelenben él, vagyis számára sem a múlt, sem a jövő nem titok. Ráadásul Őnála jobban senki sem ismer engem, sem a hozzám illő páromat.

Ki tud megerősíteni minket, hogy szeressük egymást? – Isten.

Ki tud szeretetbe öltöztetni minket, hogy kibírjuk[6] egymást? – Isten. Az Ő határtalan és kimeríthetetlen mentő szeretetével.

Ki tud késszé tenni minket, hogy megbocsássunk egymásnak kikerülhetetlen konfliktusaink esetén? – Isten.

 

És még sorolhatnám. Most csak hevenyészve szedtem össze néhány nagyon fontos témát, amelyet gyakran átélünk a házaspári kapcsolatainkban.

Újból fölteszem a kérdést: Az ÚRISTEN vezeti vagy fogja hozzám vezetni a páromat?” – Két bibliai történetre is felhívom a figyelmet, ahol a héber Biblia bemutatja, hogyan vezeti egymáshoz Isten egy házaspár két tagját. Izsák és Rebeka egymáshoz vezetése az egyik (1M 24,1-12-27-67), Ruth és Boáz egymáshoz vezetése a másik (Ruth 1-4). Ha ezt a két történetet áttanulmányozza kedves Olvasóm, akkor konkrétabban is felfoghatóvá válik számára, hogyan érti a Biblia egy házaspár két tagjának egymáshoz vezetéséről a második teremtés-elbeszélésben olvasható és mellbevágó mondatot: „Bocsátott tehát az ÚRISTEN mély álmot az emberre, és az elaludt.” (1M 2,21)

Ez a mondat egyúttal bevezető mondata egy mély értelmű képes történetnek – mai szóval „műtétleírásnak” –, amellyel Isten további mélységes üzeneteket tár elénk.


„Azt az oldalbordát… asszonnyá építette” (1M 2,21-22)

A bibliai szöveg így folytatódik: „És kivett egyet annak oldalbordái közül, hússal töltötte ki annak a helyét, és az ÚRISTEN azt az oldalbordát, amelyet kivett az emberből, asszonnyá építette, és odavitte az emberhez.” (1M 2,21-22)

Ennek a szövegnek a magyarázatára igen sokan vállalkoztak már. Sokan azonban helyszíni tudósításként olvasták a szent szöveget, és ezért meglehetősen furcsa üzeneteket szűrtek le belőle.[7] Ha azonban felismerjük a szöveg műfaját, a képekben gazdag történettel tanítást, hallatlanul mély üzenetek tárulnak fel a szemünk előtt.

„Miért az ember oldalbordájából építi az asszonyt az ÚRISTEN?” – tehetjük föl jogosan a kérdést. Mit emel ki ezzel a bibliai szöveg?

Mióta ember az ember, mindenkiben fölmerült már a kérdés: HONNAN VAN A VONZÓDÁS A FÉRFI ÉS A NŐ KÖZÖTT? Meg vagyok róla győződve, hogy erre a kérdésre ad választ az idézett két igevers. A férfi vonzódik a nőhöz, aki a szíve közeléből való. Hiányzik neki, nem nyugszik, amíg rá nem talál. Hasonlóképpen a nő is vonzódik a férfihez, mert onnan való, ott a helye a férfi szívénél, és kiolthatatlan vágyódással kívánkozik utána. – Bámulom a szent szöveg Istentől ihletett képeit és mélységes mondanivalóit: Istentől, az ÚRISTENTŐL való a két nem, a férfi és a nő különbözősége, a házasság, benne a szexualitás. Nem valami „isteni tévedés”, „természetünk végzete”, vagy „állandó bűnalkalom”, ahogyan nem kis nevű gondolkodók vélték és írták le már a történelem folyamán.[8] A bibliai elbeszélés azt hangsúlyozza, hogy amint a férfi oldalbordájából épített nő visszakívánkozik a helyére, a férfi szíve mellé, úgy kívánkozik a férfi a „hozzá illő segítőhöz”, és fordítva. Ez a vonzódás nem hibás, nem bűnös, nem végzetes,[9] hanem Istentől való, fönséges vonzódás,[10] mivel Isten házaspárnak gondolta el és teremtette meg az embert, és arról is gondoskodott, hogy igazán egésszé, eggyé forrassza a férfit és a hozzá illő nőt, mint ezt a továbbiakban még látni fogjuk. Az már természetesen csak az egész Bibliába „fér bele”, hogy ennek a megvalósulásához sok minden más is kell. Első sorban Isten jelenléte, amit az előző cikkemben idézett Raj Tamás is hangsúlyoz,[11] és amelyet a héber Biblia és az újszövetségi szövegek egyaránt állítanak.[12] Továbbá a házasság egységének a megvalósulásához nélkülözhetetlennek bizonyul még rengeteg dolog, amelyek közül kettőt emelek ki: az élet kezdetétől jelenlévő nevelést, valamint egy tudatos felkészülést. Mire? A házasságban nélkülözhetetlen felelősségre, fegyelemre (a szexuális fegyelmet is beleértve), egymás iránti tiszteletre, főként pedig arra az érett szeretetre, amelynek Isten a közvetlen forrása.[13]

Az elemzett bibliai szöveg következő mondatai sok és változatos ismétléssel nyomatékozzák azt, hogy Isten a házaspárt – amely egy férfi és egy nő életre szóló szövetsége – eggyé teremtette. A férfi és a nő egy10mást kiegészítő, sokszínű egysége ez. Ennek a bemutatására a következő cikk megjelenéséig kérem a kedves Olvasó türelmét.


 

Néhány, a témához kapcsolódó könyv:

                   Bartha Tibor Dr. (szerk.) [1993]  Keresztyén Bibliai Lexikon  I-II., Bp., Kálvin Kiadó, 723+785 o. CD-n in: MRVSz-2000 CD-ROM [2000]

                   Gyökössy Endre [2000]  Őstörténet 1. Bp, Szent Gellért Egyházi Kiadó, 284 o.

                   Gyökössy Endre [2001]  Őstörténet 2. Bp, Szent Gellért Egyházi Kiadó, 298 o.

                   Haag, Herbert [1989]  Bibliai Lexikon,  Bp., Szent István Társulat, 1970 o. CD-n in: MRVSz-2000 CD-ROM [2000]

                   Hamar István [22008]  Az ember a teremtett világ élén (A bibliai őstörténet tanítása az ember és a természet viszonyáról) Szolnok, Fővin Kft., 116 o.

                   Komesz Mátyás [2011] Az üzenetcentrikus bibliaelemzés, Bp., PTF, 248 o.

                   Kraus, Naftali [1990]  Az ősi forrás,  A heti szidrák - Az atyák bölcs tanításai (Ősi forrás - 1.), Bp.:  Fórum Rt. Könyvkiadó, 576 o.

                   Puskás Attila [2006]  A teremtés teológiája  Bp., Szent István Társulat, 342 o.

                   Raj Tamás [2003]  Bibliaiskola - A Szentírás kulcsszavai és szállóigéi  Bp., Makkabi Kiadó, 213 o.

                   Rózsa Huba [2002]  A Genesis könyve I.  – A bibliai őstörténet magyarázata (Gen 1-11) Bp., Szent István Társulat, 337 o.

                   Tóth Kálmán Dr. [1972-2000]  Mózes öt könyvének magyarázata, Pentateuchosz, in Jubileumi Kommentár – in: MRVSz-2000 CD-ROM [2000] Bp., Kálvin                     Kiadó - Arcanum

                   Wenham, Gordon J. [1987]  Genesis Commentary – PTF  in: World Biblical Commentary (WBC)  CD, Dallas - Texas, Word Books Publisher

                   Westermann, Claus [1974. 21976] Genesis (Biblische Kommentar) I-III.  Neukirchen-Vluyn - Zwickau, Neukirchener Verlag

                   Wolff, Hans Walter [2001]  Az Ószövetség antropológiája,  Bp., Harmat Kiadó, 317 o.

                   Zimmerli, Walther [51991, 31967, 11943]  Genesis - 1.  in: Zürcher Bibelkommentare, Zürich, Theologischer Verlag


Jegyzetek:

[1] Lásd pl. a Haag Lexikonban az „elefántcsont”, „kígyó”, „kultikus ábrázolások”, „mítosz”, „Nap (égitest)” címszavaknál.

[2] Ilyen üzenetet már az első teremtés-elbeszélésben is olvastunk. Miért kell a második teremtés-elbeszélésben is megismételni? – A válasz részletes tárgyalása túlmutatna az isteni üzenetek kifejtésén, nem beszélve a jelen cikk kereteiről, ezért csak utalok például Mark S. Smith New York-i professzornak a témát is érintő könyvére: Mark S. Smith (2010) The Priestly Vision of Genesis 1. (A Genezis 1 papi víziója) Különösen a 212-227. oldalakon.

[3] Lásd az előző cikkekben, valamint Komesz (2011) 31-33. o.

[4] Lásd Tóth Kálmán magyarázatát az 1M 2,18-25-höz a Jubileumi Kommentárban.

[5] Rengeteg szakkönyvet fel kéne sorolnom, de most csak a Jn 15-re és 17-re utalnék, valamint jelen cikksorozatom előző cikkeire.

[6] Elnézést kérek a kissé durva kifejezésért. A házasságot szívesen gondoljuk el a szerelmesek szemével. De vannak időszakok a legszebb házasságban is, amikor bizony el kell viselnünk, sőt ki kell bírnunk egymást.

[7] Pl. Naftali Kraus több helyen is idézi a Midrás kissé különös magyarázatait: Kraus, 1990, 15. o. és 219. o.

[8] Nem írok neveket, mert túlságosan tömör a kifejtésem, és így egyoldalúan tudnám csak bemutatni ezeknek a zseniális gondolkodóknak Ágostontól Freudig egy, csupán szélesebb szövegösszefüggésben érthető állításait.

[9] Siegmund Freud pánszexualitás-elméletéből sokan – sajnos – ezt szűrhetik le.

[10] Az 1M 3,16 elemzésénél térek ki arra, hogyan fordul a most tárgyalt, és Istentől való szent vonzódás bajok forrásává, ha Istentől elszakadva próbáljuk élni az életünket. Ott ugyanis ezt olvassuk: „A férjed után van vágyódásod, ő azonban uralkodni fog rajtad.” (1M 3,16)

[11] Raj, 2003, 32-33. o.

[12] Lásd az Énekek énekének egészét, vagy a Jn 15,1-17-et és a Jn 17,5-21-et.

[13] „Isten szeretet.” (1Jn 4,7-18) és a megszámlálhatatlan kijelentés Isten szeretetéről. (Hós 2,21; 11,4; Zof 3,14-17; Jn 3,16; 15,13; 17,36; Róm 13,10; 2Kor 13,11; Gal 5,22; Fil 1,8-9; 2Tim 1,7; stb.)

Comments