Dr. Komesz Mátyás: A teremtés-elbeszélések üzeneteiből 11. – Az első és második teremtés-elbeszélés műfaji kérdései - a.

EZEKRE A KÉRDÉSEKRE KERESSÜK A VÁLASZT
  • Milyen irodalmi műfajban készült az első két teremtés-elbeszélés?
  • Helyszíni tudósítást olvasunk, vagy képekben gazdag történettel tanítást?
  • Miért tér el az első és második teremtés-elbeszélésben a teremtés-akciók sorrendje?
  • Mire hivatkozik a Tíz Ige „nyugalom-napra vonatkozó parancsa” Mózes 2. ill. 5. könyvében?
  • Melyik hivatkozás olvasható a kőtáblán?
  • Megpihent-e Isten a hetedik napon?
  • Meg kell-e pihennünk az ÚR nyugalom-napján?
  • Melyik ember volt, ill. van jelen a teremtés akcióiban?
  • Mit jelentenek Urunk Jézus szavai: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.”?
 
––––––––––––––––––––––––––––
A cikket azoknak ajánlom, akik a teremtés-elbeszélésekben található isteni üzeneteket megbízható módon szeretnék felismerni.
––––––––––––––––––––––––––––
1.11. Az első és második teremtés-elbeszélés műfaji kérdései

A korábbiakban többször is hivatkoztam arra, hogy egy külön cikkben összefoglalom az első teremtés-tanítás himnuszának műfaji kérdéseit. Lássuk tehát mindezt részletes alapossággal! Előre bocsátom, hogy kizárólag bibliai érveket veszünk sorra, tehát minden állításunkat magából a Bibliából merítjük és igazoljuk. Figyelembe véve természetesen a kortörténet, a kultúrtörténet és egyéb tudományok legújabb eredményeit.

Egy provokatívnak tűnő kérdéssel kezdeném: „Hat naptári nap alatt teremtette Isten a világot?” Már általános iskolás koromban sokszor nekem szegezték ezt a kérdést, különös élvezettel akkor, ha tudták, hogy a Biblia szerint igyekszem élni. Kőbányán nőttem fel, ahol az osztálytársaim nem a jól neveltségükről voltak híresek. Akinek nem volt egy föltett kérdésre frappáns válasza, az elveszett a nagyhangúak vitájában. Nem voltam nagyhangú, nem volt frappáns válaszom sem a kérdéseikre. Az idézett kérdésre is csak ilyeneket tudtam mondani: „Isten mindent megtehet, akár egy nap alatt is meg tudja teremteni a világot. Miért akadnék fönn azon, hogy hat nap alatt teremtette?” Mindenesetre kudarcként éltem át, hogy nem tudtam őket meggyőzni. Istent amúgy sem vették Istennek. Messze voltak attól, hogy higgyenek benne. Még azt sem hitték, hogy létezik. Ennek megfelelően kegyetlenül kinevettek és kicsúfoltak. Urunk Jézus megoltalmazott ezekben a kudarccal végződő vitákban. Nem is tudok Neki elég hálás lenni ezért. Meg a szüleimnek sem, akiktől mindig erőt meríthettem, hogy kitartsak a Jézus előtt is helyes magatartásban. Az osztálytársaim java része amúgy is furcsán nézett rám, mert „kilógtam a sorból”. Nem káromkodtam velük együtt, nem beszéltem trágárul, nem cigiztem, nem csajoztam, amire pedig többször megpróbáltak rávenni. Mindezt a 12-14 éves kamaszok közismert lehengerlő stílusában: „Nem mered? Mitől félsz? Nyápic alak vagy, ha nem mered kipróbálni! Mit szól hozzá édesanyád? Ne légy anyámasszony katonája!” stb.
Azért meg még hálásabb vagyok a Bibliát ihlető áldott Istenünknek, hogy az említett gúnyolódások nem szegték a kedvemet annak a keresésében, hogy mit ír a Biblia a föltett kérdésre: „Hat naptári nap alatt teremtette Isten a világot?” Mivel már 12 éves koromban volt Bibliám, és naponta olvastam a fiatal hívők lankadatlan szomjúságával, magából a Bibliából figyelemre méltó válaszokra bukkantam, jobban mondva további kérdésekre, amelyek azonban – Isten vezetéseként – egy irányba vezettek. A lelki fejlődésemet támogató lelkipásztoroktól, később testvérektől is kaptam nélkülözhetetlennek bizonyuló segítséget, szüleimtől pedig a családi háttér melegét. A természettudományok alapos megtanulása a Műegyetemen, valamint a teológiai tanulmányok, amelyekbe 5 éves elektromérnöki munka után kezdtem bele, mind ugyanabban az irányban nyitogatták a szememet az idézett kérdés megválaszolására.

Közben azt is megtudhattam, hogy miért olyan nehéz választ kapnom a kérdésemre a lelkipásztorok vagy a bibliakutatók igen nagy részétől. Előbb azonban meg kell említenem, hogy a szovjet megszállás idején folyt az életem hét éves koromtól ötvenkét éves koromig. Márpedig a szovjet megszállás idején „államellenes összeesküvésnek” számított, ha egy lelkipásztor a „templomon kívül” vallási tevékenységet folytatott. A hívő, „belevaló” lelkipásztorok ennek ellenére – legalább is a mi környékünkön, de tudom, hogy sok más helyen is – vitték magukkal a fiatalokat nyári táborokba, hosszabb hétvégeken is erdei kirándulásokra, hogy építsék a hitünket, a bibliaismeretünket, hogy válaszoljanak a fiatal (tizen-, huszonéves) fiúk és lányok kifogyhatatlan kérdéseire. Sokszor „egyházi énekkar”, vagy „sportszerű természetjárás” fedőnevet kaptak az ilyen táborozások, kirándulások, és ezekre „harapott” az „Államvédelmi osztag” (ÁVÓ), későbbi nevén az „Államvédelmi hatóság” (ÁVH) vagy a „bajszos püspök” (az Állami Egyházügyi Hivatal területileg illetékes „előadója”). Nem volt veszélytelen ezeknek a lelki táplálkozásoknak a megvalósítása. Sem a „belevaló papok”, sem a hitbeli szomjúságban égő fiatalok számára. A táborozásainkat vezető lelkipásztor például összesen nyolc évet ült börtönben (három részletben, ezzel a „megátalkodott visszaeső” bélyegét is rányomták), az „illegálisan” működő műegyetemi lelkész pedig 1965-72-ig, tehát hét évig raboskodott a „büntetés végrehajtási intézetben”, és sok, hasonló elbánásban részesülő sorstársukról tudtunk már akkoriban is. A hitbeli szomjúságban izzó fiatalok is sok zaklatásnak voltak kitéve. Kihallgatások a rendőrségen, később a „Gyorskocsi utcában”, egyetemi oktatókat küldtek el állásukból, „az állam ellen szervezkedő” fiatal csoportok pedig bíróságra is kerültek, ahol a legkisebb büntetésük az volt, hogy 3-4 havi fizetésüknek megfelelő pénzbírságot kellett büntetés címén befizetniük, vagy akár börtönbe is kerülhettek. Nem beszélve a „káder-lapjukon” feltüntetett „klerikális reakciós” megbélyegzésről, az életpályájuk beszűkítéséről, a munkahelyi prémiumok megvonásáról és egyebekről. 1964. augusztusában engem is kihallgattak a Gyorskocsi utcában, ahol a már említett műegyetemi lelkész ügyében vallattak, és úgy mentem szeptemberben a teológiára, hogy minden nap várhattam, mikor jön értem a „meseautó”, vagyis hogy az ÁVH engem is letartóztasson és börtönbe csukasson a hitem miatt. Isten áldása és oltalma végezte el, hogy egyrészt ily módon még jobban átéltem, hogy egyedül Istentől függ az  életem. Másrészt azt is, hogy mégsem jött a meseautó, és annak ellenére, hogy nem adtam be a derekamat, el tudtam végezni a teológiát, és lelkipásztori szolgálatba állhattam.

A teológiai tanulmányaim során lett érthetőbbé számomra, hogy miért kaptam olyan nehezen választ a már említett kérdésemre a lelkipásztorok vagy a bibliakutatók igen nagy részétől. A 19. század második felétől hatalmas viták, sőt támadások érték az első teremtés-elbeszélés szövegét, köztük a „hat napos keretét” is. Ebből érthető, hogy a „Pontificia Commissio de re Biblica” (PCB: A Hittani Kongregációnak „A bibliai ügyekben illetékes Pápai Bizottsága”) 1906. június 27.-én kelt határozatában többek között kijelenti, hogy a viták tárgyát képező állításokról (konkrétan a mózesi szerzőségről és tekintélyről) „szabad kutatni és állást foglalni – a kritika bevett normáihoz igazodva – mindenkor tiszteletben tartván az Egyház ítéletét.”[1] Ebből lassanként megsejtettem, hogy miért jellemezte az akkori felekezetem teológiai képzésében nagy óvatosság és visszafogottság a szóban forgó bibliai szövegek elemzését. Azt is felfogtam, hogy a vita elsősorban arra fókuszált, hogy összhangot teremtsen a természettudományok közé tartozó geológia, biológia, csillagászat eredményei és az első teremtés-elbeszélés bibliai szövege között. Az ókori világképről már pontos adatokat tanulhattunk, de arról csaknem semmit, hogy az elbeszélés irodalmi műfaja nem a „helyszíni tudósítás”, hanem valamiféle képekben gazdag történettel tanítás, így az isteni üzenet nem a szöveg „első szintű jelentésében” keresendő, hanem a történet és az alkalmazott képek alapos elemzése alapján. Az említett viták célja elsősorban nem is a szöveg mélyebb megértésére irányult, hanem arra, hogy van-e Isten, vagy nincsen, Isten teremtette-e a világot vagy a világ magától jött létre. Tehát valamiféle „presztízs-vita ” folyt már évtizedek óta, ahol a lejáratás és a védekezés igényelt minél hatásosabb eszközöket, ill. erőfeszítéseket. Nem csoda hát, hogy miért válaszoltak még a „legbelevalóbb” lelkipásztorok is meglehetősen óvatosan, visszahúzódva vagy éppen tájékozatlanul a „kőbányai” közvetlenségemmel föltett kérdésemre: „Hat naptári nap alatt teremtette Isten a világot?”

A kérdés ezek után is foglalkoztatott, de most már ilyen formán: kapunk-e választ erre a kérdésre magából a Bibliából? Van egy jó hírem: Kapunk! Sok és sokat mondó válaszokat , mégpedig magából a Bibliából.[2] Az első, ami a szemembe ötlött, hogy az első teremtés-elbeszélés himnuszában (1Móz 1,1-2,4a) más a teremtés-akciók sorrendje, mint a második teremtés-elbeszélésben (1Móz 2,4b-4,26). Az első teremtés-elbeszélésben a növények - állatok - ember a teremtés-akciók sorrendje, a másodikban pedig az ember - a növények - és csak végül az állatok. „Hogyan lehet ilyen ellentmondás, ilyen következetlenség?” – gondoltam megdöbbenve, mivel akkor még „helyszíni tudósításként” olvastam mindkét történetet, nem is gondolva arra, hogy a közel-keleti térség kultúrájában nem ez az egyetlen, sőt nem is a leggyakrabban használt elbeszélési forma. Igazából a mi kultúránkban sem, de ennek felismeréséhez akkor még nem kaptam semmiféle eligazítást vagy megbízható támogatást, amely mögött ott állt volna a hitelesen hívő élet garanciája is. Az is meglepett a felismerésem kapcsán, hogy a Biblia emberi szerzői és másolói „hogyan nem vették észre” ezt a kiáltó ellentmondást a sorrendet illetően. Arra még akkor – másodéves teológus lehettem – nem is mertem gondolni, hogy nem „helyszíni tudósításként” kell olvasnom mindkét bibliai teremtés-elbeszélést, hanem valamiféle történettel-tanításként, amely nem a teremtés menetéről ad helyszíni tudósítást, hanem képekben gazdag történettel tanít Istenről, mindenek teremtőjéről és a teremtményeiről. Valamint arról, hogy az égitestek, az állatok, az emberek nem istenítendő bálványok, hanem az egyetlen és fölséges Istentől teremtett szolgálók vagy éppen a „szeme fényei”,[3] amelyek az egyetlen és fölséges Istentől olyan célokat, feladatokat, küldetéseket kaptak, amelyekben kibontakozik egész lényük, amelyek a természetüknek igazán megfelelnek, és nagyszerűvé, sokszínűvé teszik Isten páratlanul szépséges és jóságos teremtett világát.

További, hasonlóan meglepő fölfedezések útján vezetett engem erre a világosabb felismerésre a Bibliát ihlető fönséges és áldott Istenünk. A következő ilyen fölfedezés akkor ért, amikor rádöbbentem, hogy a Tíz Ige (Tízparancsolat, Dekalóg) két formában szerepel a Tórában. Mózes második könyvében a „nyugalom nap” parancsa a teremtésre hivatkozik (2Móz 20,11; 31,17), Mózes ötödik könyvében viszont az egyiptomi szolgaságból való kiszabadulásra. (5Móz 5,12-15) Mivel mindkét könyvben arról olvasunk, hogy a Tíz Ige kőtáblába vésetett Isten által,[4] magától adódott „kőbányai szívem” kérdése: „A kettő közül melyik került a kőtáblára?” Hála Istennek nem estem abba a hibába, hogy csak az egyik Tíz Ige indokolását tartsam szem előtt, hanem mind a kettőt, külön-külön. Mózes második könyvében ugyanis azt olvassuk: „Emlékezzél meg a nyugalom napjáról, és szenteld meg azt! Hat napon át dolgozz, és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek, az ÚRnak nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálód, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. Mert hat nap alatt alkotta meg az ÚR az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megpihent. Azért megáldotta és megszentelte az ÚR a nyugalom napját.” (2Móz 20,8-11) – Mózes ötödik könyvében a parancs első része ugyanaz, az előzőekben vastag betűvel szedett szöveg helyett ez áll: „Hadd pihenjen szolgád és szolgálód hozzád hasonlóan! Emlékezzél arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de kihozott onnan Istened, az ÚR, erős kézzel és kinyújtott karral. Ezért parancsolta neked Istened, az ÚR, hogy tartsd meg a nyugalom napját.” (5Móz 5,12-15)

A két indoklás egyáltalán nem kapcsolódik egymáshoz. Vajon melyik került a kőtáblára? Mivel mindkét könyvben, Mózes második és ötödik könyvében is szerepel a kőtáblára vésés jelenete, a következő véleményekkel találkozhatunk:
Egy, első pillantásra szakmunkának tűnő könyv meglepő határozottsággal állítja, hogy „kőbe van vésve, hogy Isten hat nap alatt teremtette a világot.” Tehát azt az álláspontot képviseli, hogy a kőtáblán a 2Móz 20-ban közölt szöveg található. Azért meglepő a határozottsága, mivel sehol sem utal az 5Móz 5,12-15-ben található másik nyugalom nap indokolására. Tehát vagy nem ismeri, vagy nem veszi figyelembe, vagy nem illik bele a gondolatvilágába, ami egy szentíráselemzőnél megengedhetetlen tájékozatlanság vagy egyoldalúság. A megállapítása nincsen összhangban nem, hogy az egész Bibliával, de már a Tórával sem, ezért teljesen elfogadhatatlan. Lehangoló, hogy meglepően sokan követnek ilyen egyoldalú bibliaértelmezéseket, és így labilis alapokra építik az életüket, mivel nem törekszenek arra, hogy a Bibliából kiolvasott üzenetek összhangban legyenek az egész Bibliával. Már pedig, ha erre az összhangra nem törekszünk, tág kaput nyitottunk a téves bibliaértelmezések előtt, amelyek veszélyeire Urunk Jézus is figyelmeztet,[5] és amelyek kerüléséről más bibliai szövegekben is igen erőteljes felszólításokat olvashatunk.[6]

A másik vélemény lehet az, hogy az előzőhöz hasonló egyoldalúsággal az 5Móz 5-ben található szöveget vélik megtalálni a kőtáblán. Ilyen szerzővel ugyan nem találkoztam, de a véleményére ugyanaz érvényes, mint az előbb említett egyoldalú véleményre.
Logikailag még olyan vélemény is lehetséges, hogy mind a két változat szerepel a kőtáblán, de ilyen állítással sem találkoztam a szakirodalomban, ezért én sem foglalkozom vele.

Mindezen nézeteket egyszerűen kiértékelhetnénk, ha megnéznénk a kőtáblát. Meg tudjuk-e nézni a kőtáblát? Egyáltalán, mi lett a kőtáblával? A kőtábla az első, a salamoni templom lerombolása során eltűnt. (kb. i.e. 586-ban) Legalább is azóta nem ír róla a Biblia, és hiteles példányt sem találtak a kutatók. De Istenünk minden bizonnyal tudta, miért engedte meg, hogy így legyen.
Egy másik „bibliaértelmezési eljárással” is sokszor találkozhatunk, amelyre többek között Gleason L. Archer könyvében bukkantam. Megállapítja, hogy „a Tízparancsolat 2Móz 20 és 5Móz 5 szerinti megfogalmazása között vannak bizonyos különbségek. Az 5Móz 5,15-ben a szombatnap megszentelésénél találunk egy további kitételt (jóindulat a rabszolgák iránt, ahogyan az Úr is könyörült a fogságban levő Izráelen);…Az 5Móz 5-ben a tanító magyarázó jegyzetet szúr be (ugyancsak isteni ihletésre), hogy a negyedik parancsolat rendelkezését még inkább a nép szívére helyezze…”[7]  – Miért tettem idézőjelbe a „bibliaértelmezési eljárást” az idézett szerzővel kapcsolatban? Azért, mert komoly tárgyi tévedések találhatóak benne. Az 5Móz 5,15-ben ugyanis nem csupán egy „további kitételt” találunk, hanem a 2Móz 20,11-ben olvasható indokolásból semmit sem, helyette azonban egy teljesen más indokolást. Továbbá az 5Móz 5-ben a „tanító” (a szerző nyilván Mózesre gondol) nem „magyarázó jegyzetet szúr be”, hanem – mint az idézett bibliai szövegekből nyilvánvaló – a 2Móz 20,11-hez képest egy teljesen más indokolást. Hogyan engedhet meg magának egyetlen bekezdésben két ilyen komoly tárgyi tévedést a sokak számára nagy tekintélyű, és komoly erudíciót, olvasottságot felmutató szerző? Miért nem néz szembe tudóshoz illő alapossággal a Tíz Igében, a Dekalógusban található különbségekkel? A két említett tárgyi tévedés csupán „nagyvonalúság” vagy „apró részletekre nem figyelő felületesség”? Amelyek talán elkerülhetetlenek egy nagy témaköröket átölelő, 654 oldalas könyvben? Az említett tárgyi tévedésekről nekem más jutott eszembe. A szovjet megszállás idején mindennaposak voltak az olyan, „tudományosnak” nevezett kiadványok, amelyek a Bibliában található „tévedésekről” szóltak. Természetesen a szovjet hatalom hivatalos ideológiáját képviselő és terjesztő, a Bibliát pedig lejáratni akaró írásokról, könyvekről van szó. Ezek a kiadványok voltak tele az ideológiai céllal egyoldalúan megfogalmazott, nagyvonalú és nagy lendületű tárgyi tévedésekkel, amelyek – és ez elképesztő! – kísértetiesen hasonlítanak az Archer könyvéből idézett felületes megállapításokhoz. Be kell vallanom, hogy elszomorít ez a párhuzam. A Biblia minden betűjét Istentől ihletettnek tartom és tekintem. (a Mt 5,17-21 és más alapigék alapján) Minden betűjét, mondatát, részét megilleti az a fajta alapos figyelem, tudományos igényesség, amellyel feltárjuk a bibliai szövegben számunkra adott isteni üzenetet, és amely szerint haladva elkerülhetjük az említett „tárgyi tévedéseket”. [8]

Visszatérve a Dekalógushoz, láttuk, hogy különbség van a Tíz Ige nyugalomnap-parancsának indokolását illetően a 2Móz 20-ban, ill. az 5Móz 5-ben található szövegekben. Jogos a kérdés: melyik indokolás illeszkedik bele jobban a Sínai-hegyi törvényadás leírásának a szövegösszefüggésébe? A teremtésre, vagy a kivonulásra való hivatkozás? Könnyen belátható, hogy ez utóbbi, vagyis a Mózes ötödik könyvében olvasható indokolás, hiszen a Sínai-hegyhez közvetlenül az Egyiptomból való kivonulás után érkeztek el Izrael fiai, a teremtés viszont sokkal, de sokkal ősibb, bár mindig figyelembe veendő esemény. Mivel pedig röviddel a Sínai-hegyi törvényadás előtt élték át, hogy „hogy szolga voltál Egyiptomban, de kihozott onnan Istened, az ÚR, erős kézzel és kinyújtott karral”, az erre az élményre való hivatkozás sokkal foghatóbb lehetett a számukra: „Ezért parancsolta neked Istened, az ÚR, hogy tartsd meg a nyugalom napját.” (5Móz 5,12-15)

 Az előző cikkekben már láttuk, hogy mindkét indokolás, mind a 2Móz 20-ban, mind az 5Móz 5-ben található, komoly üzenetet hordoz a nyugalom napjának megtartását illetően. De a két, egymástól teljesen különböző indokolás tovább nyitogatta a szememet arra, hogy az első teremtés-elbeszélés nem helyszíni tudósítás, hanem valami más. Egyáltalán: a Bibliában található isteni üzenetek helyes felfogásához elengedhetetlen felismernünk a szóban forgó bibliai szöveg irodalmi műfaját is.

Egy további bibliai élményem azután döntőnek bizonyult, hogy helyes irányban kutassak a teremtés-elbeszélések irodalmi műfaját illetően. Naponkénti bibliaolvasásom során eljutottam a János evangéliumának 5. fejezetében leírt 38 éve beteg ember gyógyulásának történetéhez. Hirtelen különös izgalom fogott el: Urunk Jézus szombaton, tehát az ÚR nyugalomnapján gyógyította meg ezt a 38 éve beteg embert, méghozzá csupán három rövid mondattal: „Kelj fel, vedd az ágyadat és járj!” (Jn 5,8) E miatt üldözni is kezdték a rá mindenütt leselkedő írástudók, farizeusok, akiket János evangéliuma egyszerűen csak „zsidóknak” nevez. (Jn 5,10-16) Az üldözésük szavakban is kifejezésre jutott, de csak Urunk Jézus válaszát olvashatjuk a „szeretett tanítvány” tanúságtételében: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” (Jn 5,17) A „zsidók” nagyon jól megértették, mit akart nekik Urunk Jézus mondani: „Ezért azután a zsidók még inkább meg akarták ölni, mert nemcsak megtörte a szombatot, hanem saját Atyjának is nevezte Istent, és így egyenlővé tette magát Istennel.” (Jn 5,18) Miért volt ez a jelenet, ez a bibliai tanúságtétel nagyon fontos az én kérdéseimmel kapcsolatban? Több okból is.

Először is azért, mert olyan valaki nyilatkozott a teremtés-elbeszéléssel kapcsolatban, aki jelen volt a világ teremtésének egész folyamatában: Isten Fia, aki Urunk Jézusban lett ember. A Kolosséi levél Krisztus-himnusza villant az eszembe, amelyben ezt olvassuk Isten Fiáról: „minden általa és reá nézve teremtetett.” (Kol 1,16) Ha pedig jelen volt, helyesebben szólván „jelen van” a világ teremtésénél, és azóta egyfolytában minden isteni tevékenységben, akkor választ tud adni, sőt az egyetlen hiteles választ tudja adni minden, a teremtésre vonatkozó kérdésünkre is. A 38 éve beteg ember gyógyítása kapcsán pedig éppen arra válaszol, ami a „Hat naptári nap alatt teremtette Isten a világot?” kérdésemhez közvetlenül kapcsolódik: „Valóban megpihent Isten a hetedik napon?” – Urunk Jézus válasza ezzel kapcsolatban megdöbbentő. Első hallásra is, százszor utána gondolva is: „Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.” (Jn 5,17) A szombatról kérdezik, a nyugalomnapi gyógyítást kifogásolják, tehát egyértelműen arról nyilatkozik Urunk Jézus, hogy Isten nem pihent meg a hetedik napon, hanem mind ez ideig munkálkodik. Igen fontos az is, hogy Urunk Jézus jelen időben mondja: „munkálkodik”. Ennek megfelelően ő is jelen időben „munkálkodik”. Ahogyan a Zsidókhoz írott levélben olvashatjuk: „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsid 13,8) A jeruzsálemi jelenetben nagyon jól értik zsidó hallgatói és vádolói, hogy ez mit jelent: „így egyenlővé tette magát Istennel.” (Jn 5,18) Ezen ők felháborodtak, mi viszont ujjongva örülhetünk. Azért is, mert ez a 38 éve beteg ember egészséges lett, vette az ágyát és járt. Azért is, mert első kézből, magától Istentől kaptunk egy közlést a teremtés-elbeszéléssel kapcsolatban: Isten nem pihent meg a teremtés után. Nem is volna ennek értelme, hiszen egyrészt Isten állandó jelenben él[9], másrészt korlátlan és fáradhatatlan szellemi lény[10], akinél nincsen értelme a „megpihenésnek” a mi emberi fogalmaink szerint. Mégis Istentől ihletett, valóban isteni üzenetet hordoz ez a bibliai mondat az első teremtés-elbeszélésben, hogy „Isten megpihent.” A teljes bibliai szöveget idézve kétszer olvashatjuk az idézett állítást: „A hetedik napra elkészült Isten a maga munkájával, amelyet alkotott, és megpihent a hetedik napon egész alkotó munkája után. Azután megáldotta és megszentelte Isten a hetedik napot, mivel azon pihent meg Isten egész teremtő és alkotó munkája után.” (1Móz 2,1-2) – Hogyan értsük tehát ezt a bibliai szöveget? Mi ebben az isteni üzenet?

Ha helyszíni tudósításként olvassuk, akkor nem csak az előzőekben már említett ellentmondásokkal nem tudunk mit kezdeni, hanem Urunk Jézussal is szembe kerülünk, sőt csatlakozunk azokhoz, akik kifogásolták, hogy Urunk Jézus szerint Isten „szüntelenül munkálkodik”, tehát szombaton, a nyugalom napján is, vagyis nem pihent meg, mint azt a Tóra szövege első jelentés-szinten állítja.[11] Ha viszont felismerjük, hogy a teremtés-elbeszélés történettel tanít bennünket a teremtő Istenről és a teremtményeiről, akkor helyesen értjük meg Isten üzenetét arról, hogy nekünk kell minden hét nyugalom-napján megpihennünk[12]. Ezt a hangsúlyt pedig a közel-keleti ember irodalmi eszközeinek legerősebb hangsúlyával fejezi ki, amit kőbányai egyszerűséggel így fogalmazhatok meg: „Ha már Isten is megpihent a hetedik napon, mennyivel inkább meg kell pihennünk nekünk is a nyugalom napján!”[13] – Belemagyarázás ez? Semmiképpen! Hanem éppen így jutottunk el az egész Bibliával összhangban lévő isteni üzenethez. Urunk Jézusnak, a teremtés tanújának a nyilatkozatát nagy hiba lenne nem elfogadnunk. Különösen akkor, ha éppen a szombati nyugalom nap megtartásával kapcsolatban nyilatkozik, továbbá ha ez a nyilatkozat teljes összhangban van a korábbiakban felismert bibliai tényekkel, és Istentől jövő egyszerűséggel oldja meg a sok vitát kiváltó problémákat, feszültségeket.

Kétségtelen, hogy a mai magyar gondolkodásunk, de a nyugat-európai és észak-amerikai gondolkodás is egészen mást ért a történettel tanításon, mint a bibliai szövegek, és az ennek ma is nagyon megfelelő közel-keleti gondolkodás. Urunk Jézus egyik tanító történetével tudom ezt a legjobban megvilágítani. Lukács evangéliumában olvassuk, hogy Urunk Jézust egy alkalommal egy írástudó (tehát az ószövetségi, vagyis a héber szent Írás szakértője) kérdezte meg: „Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Lk 10,25) Urunk Jézus visszakérdezésére ő maga mondta fel az Isten iránti és az emberek iránti szeretet parancsát. Urunk Jézus helybenhagyása után – talán igazolni akarván, hogy szakértő létére ilyen egyszerű kérdést tett föl – tovább kérdezte a Mestert: „De ki az én felebarátom?” (Lk 10,29) – Kedves Olvasóm hogyan válaszolna egy ilyen kérdésre? Mi, a „nyugati” gondolkodásmód képviselői, ilyen kérdésre úgy szoktunk válaszolni: „A felebarátom az, aki...”. Ehhez képest meglepő, de a közel-keleti gondolkodásban kézenfekvően természetes, ahogyan Urunk Jézus kezdi a válaszát: „Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett...” – Nem fogalmi kifejtéssel válaszol a Mester a szentírásszakértőnek, hanem történettel. Történettel tanít, amelyből könnyű megtalálni a választ a föltett kérdésre, sőt olyan gazdag választ ad a Mester, hogy hosszú tanulmányozások után még mindig tud új és életrevaló dolgokat mondani mai életünk számára is.

Hogyan kerekedik ki ebből az első két teremtés-elbeszélésnek az irodalmi műfaja, amelynek alapján tártuk fel eddigi elemzéseinkben Istennek áldott üzeneteit? Ezt a következő cikkben fogjuk leírni, mert ebbe a cikkbe egyszerűen nem fért bele a gondolatmenet egésze.
 
Néhány, a témához kapcsolódó könyv:
·      Bartha Tibor Dr. (szerk.) [1993] Keresztyén Bibliai Lexikon I-II., Bp., Kálvin Kiadó, 723+785 o. CD-n in: MRVSz-2000 CD-ROM [2000]
·      Czövek Tamás [2007] Teremtés és misszió – Isten győzelme a káosz felett, Bp., Kálvin Kiadó, 142 o.
·      Gyökössy Endre [2000] Őstörténet 1. Bp, Szent Gellért Egyházi Kiadó, 284 o.
·      Gyökössy Endre [2001] Őstörténet 2. Bp, Szent Gellért Egyházi Kiadó, 298 o.
·      Haag, Herbert [1989] Bibliai Lexikon, Bp., Szent István Társulat, 1970 o. CD-n in: MRVSz-2000 CD-ROM [2000]
·      Hamar István [22008] Az ember a teremtett világ élén (A bibliai őstörténet tanítása az ember és a természet viszonyáról) Szolnok, Fővin Kft., 116 o.
·      Jáki Szaniszló [2010]  A Teremtő megpihent a hetedik napon, Bp., Kairosz Kiadó, 70 oldal
·      Komesz Mátyás [2011] Az üzenetcentrikus bibliaelemzés, Bp., PTF, 248 o.
·      Puskás Attila [2006] A teremtés teológiája Bp., Szent István Társulat, 342 o.
·      Raj Tamás [2003] Bibliaiskola - A Szentírás kulcsszavai és szállóigéi Bp., Makkabi Kiadó, 213 o.
·      Rózsa Huba [2002] A Genesis könyve I. – A bibliai őstörténet magyarázata (Gen 1-11) Bp., Szent István Társulat, 337 o.
·      Simon - Prado [1956] Praelectiones Biblicae ad Usum Scholarum - Vetus Testamentum. I. Torino-Madrid, Marietti - El Perpetuo Cocorro, 718 o.
·      Teremtéstörténetek [1994] Populart füzetek 1. Bp., Interpopulart Könyvkiadó
·      Tóth Kálmán Dr. [1972-2000] Mózes öt könyvének magyarázata, Pentateuchosz, in Jubileumi Kommentár – in: MRVSz-2000 CD-ROM [2000] Bp., Kálvin Kiadó - Arcanum
·      Wenham, Gordon J. [1987] Genesis Commentary – PTF in: World Biblical Commentary (WBC) CD, Dallas - Texas, Word Books Publisher
·      Westermann, Claus [1974. 21976] Genesis (Biblische Kommentar) I-III. Neukirchen-Vluyn - Zwickau, Neukirchener Verlag
·      Wolff, Hans Walter [2001] Az Ószövetség antropológiája, Bp., Harmat Kiadó, 317 o.
·      Zimmerli, Walther [51991, 31967, 11943] Genesis - 1. in: Zürcher Bibelkommentare, Zürich, Theologischer Verlag
 


[1] „de quibus fas sit ad normas artis criticae disquirere et iudicare… salvo Ecclesiae iudicio”. (Decr. P. C. B. 27 Iunii 1906; EB n. 174-177) in: Simon - Prado [1956] 14. o.
[2] Ezeket a válaszokat sokféle könyvből, folyóiratból, szakértőkkel való személyes beszélgetésekből, bibliát magyarázó konferencia-beszédekből merítettem. Ennek megfelelően képtelen vagyok megnevezni a forrásaimat, mert a válaszokat sokszor „illegálisan” kaptam, kaptuk meg, és eszünkbe sem jutott, hogy a forrásainkat – a tudományos igénynek megfelelően – följegyezzük, nehogy, ha jön a házkutatás, még bajt hozzunk a feljegyzéseinkben található forrásainkra, vagy betiltsák, esetleg elégessék a szakkönyveket…
[3] Lásd 5Móz 32,10; Zsolt 17,8; Zak 2,12;
[4] Lásd 2Móz 24,12; 31,18; 32,15-16; 34,1.28; 5Móz 4,13; 5,22; 9,9-10; 10,1-5;
[5] Lásd Mt 24,24; stb.
[6] 5Móz 13,1-6; 18,21-22; 2Thessz 2,9; 1Tim 6,3-5; 2Tim 2,16-18; 2Tim 3,1-9; stb.
[7] G. L. Archer [2001] Az Ószövetségi Bevezetés Vizsgálata , Bp., Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítvány, 280-281. o.
[8] Azt már csak zárójelben említem, hogy az idézett szerző ugyanakkor erőteljesen elmarasztalja, vagy inkább leszólja azokat a korszakot formáló tudósokat, akiknek voltak ugyan tévedéseik – melyik embernek ne volnának? –, de amely tévedéseket korrigálva letagadhatatlan a bibliakutatás fejlődésében játszott szerepük.
[9] Lásd a 2Móz 3-4-ben olvasható: „veled vagyok”, „vagyok, aki vagyok”, „a vagyok küldött el hozzátok” stb. kifejezéseket.
[10] Lásd a Jn 4,19-24-et, ahol maga Urunk Jézus jelenti ki, hogy „Isten lélek”, amit úgy értünk helyesen, hogy „Isten szellemi lény”.
[11] A különböző jelentés-szinteket Az üzenetcentrikus bibliaelemzés c. könyvemben mutatom be a 62-68. oldalakon.
[12] Ezt a témát már alaposan kifejtettem az előző cikkemben.
[13] Ezt fejti ki Jáki Szaniszló bencés fizikus is: Jáki [2010] 27-34. o.
Comments