Miklós Csaba: Az élet tisztelete és védelme a „Ne ölj” parancsolat fényében - A művi abortusz

A szerző a PTF harmadéves hallgatója, aki a cikket az etika tantárgy keretében készítette.

A téma választása egy egészen személyes indíttatásból fakadt. Életünk során több alkalommal is át kellett élnünk azt a traumát, amit egy elhalt magzat eltávolítása jelent. Mindezek mellett  beleláttunk a női klinika mindennapi életébe. Láttuk a fiatalabb és idősebb nőket, akik arra vártak, hogy az orvosok megszakítsák terhességüket.

Ilyenkor kérdések özöne tör fel belőlünk. Mi viszi az embert abba az irányba, hogy belenyúljon az élet rendjébe és megállítsa azt? Hol vannak a határok? Kinek van joga megszabni a határokat? A mindenkori törvényhozó testületnek, az uralkodónak egyszemélyben, a törzsfőnöknek, az Istennek? Kit kell elfogadnunk feltétlen tekintélyül az élet védelmének céljából?

Magyarországon nagyon sok magzatot pusztítanak el naponta, de egészen más tudni róla és megint más még ha közvetve is, de tapasztalni a klinikai gyakorlatot. A KSH adatai szerint 1970 és 2010 között eltelt időszakban Magyarországon 3,3 millió  terhességmegszakítás történt.[1] Ez óriási szám!  A legfrissebb adatok szerint a terhességmegszakítások száma 2013-ban rekordalacsonynak számít ugyan a maga 35 ezres adatával, de ez korántsem ad alapot a felhőtlen örömre.[2]

Abortusz a korai forrásokban

Témánk mélyebb megértéséhez nézzük meg, hogyan vélekedtek az abortuszról a korai kultúrákban  élt  emberek. 

A Hammurabi Kódex pénzbírság megfizetésére kötelezte az elvetélés okozóját. Ennek a mértéke azonban fele annyi volt, mint egy rabszolga asszony haláláért kirótt pénzbüntetés. Ugyanez található az Asszír Kódexben azzal a különbséggel, hogy ott szigorúbb büntetéssel kellett szembenézni egy magzat elvetélésének okozásáért. Megállapítható, hogy „az ókori keleti jogban enyhébb volt a magzat, mint az anya haláláért járó büntetés.” [3]

A Biblia nagyon keveset közöl közvetlenül az abortuszról. Egyetlen ilyen vonatkozású szöveg a 2Mózes 21,22-25-ben található. Eszerint ha a férfiak egymással verekednek és meglöknek egy állapotos nőt, akinél megindul a szülés és a gyermek világra jön, de más baj nem történik, akkor bírságot kell fizetnie. Ha azonban baj történik, akkor életet kell adni az életért. Ebből következően a magzatot teljes jogú embernek ismerték el.

Hertz J.H. szavai eképpen magyarázzák a Ne ölj! parancsot. „Az emberi élet értéke azon a tényen nyugszik, hogy az ember «Isten képmására» teremtetett. Egyedül Isten adja az életet és csakis Ő veheti el. Emberi lénynek szándékos megölése, kivéve a törvényszék által kiszabott halálos büntetésnél, vagy nemzeti és emberi jogokért vívott háborúban, a legnagyobb bűn. A gyermek élete épp olyan szent, mint a felnőtt élete.”[4]  Tehát minden egyes ember értékét a belé teremtett istenképűsége adja. Ez a mérce és nem más. Nem a bőrszíne, nem a faji, nem az etnikai hovatartozása és nem is a társadalomban elfoglalt helye és nem a kvalifikáltságának mértéke.

Érdemes megemlíteni a Septuaginta ide vonatkozó szövegét is. A görög szöveg egy nagyon jelentős különbséget mutat a héber szöveggel szemben. A görög szövegben a magzatra vonatkozóan a „teljesen és még ki nem alakult élet között”-i gondolat szerepel.[5]   A héber szöveg nem tartalmaz erre vonatkozó utalást. Ezért minden magzat haláláért halálbüntetés járt.  Szécsi szerint a Septuaginta szövegében egyértelműen fellehető a görög és ezen belül a magzatról alkotott arisztotetélszi gondolkodás. Arisztotetlész szerint a magzat a kialakulásakor válik teljes értékű emberré, ugyanis akkor tölti el az emberi lélek. Ez az időpont hímnemű magzat estében a fogantatástól számított 40 nap, a nőnemű magzatoknál pedig 90 nap. A Septuaginta nem tesz különbséget hím- és nőnemű magzat között, az elkezdődött élet mindenképpen védelemre szorul, kiváltképpen a kiformálódott élet, mivel azt már embernek tartja.

Az élet kezdetének dilemmái

Írásunk címében az élet védelme és tisztelete szerepel. Joggal tehetjük fel a kérdést, valójában mit is tekintünk emberi életnek? 

Kovács József azt mondja, hogy az emberi életnek két szintje van. Az első szint az emberi sejtek szintjén létezik, ahol anyagcsereaktivitás történik, ilyen pl. a zigóta élete. A másodikat szervezeti szintnek nevezi, mely alatt az emberi szervek összehangolt működését érti. Az első szintet nevezi biológiai életnek, a másodikat pedig ahol az ember igen bonyolult, de mégis rendezett és szabályszerűen működő szerveinek struktúrája működik, személyes életnek hívja. Szerinte ebben a többszintű létezésben a szervezeti szinten megvalósuló létezést kell védeni, mert egyetlen sejt vagy egyetlen szerv működése, élete nem egyenlő egy szervezet életével. Ennek alátámasztására azt a példát említi: nem mondjuk azt, hogy egy ember él, mert a veséjét egy másik emberbe átültették. Az élet kezdetének meghatározásához segítségül hívhatjuk az élet másik végpontjának meghatározását, a halál definiálását. Az orvostudomány fejlődésének köszönhető szervátültetések indították el a halál újradeifiniálását. Eszerint „halottnak tekinthető morális és jogi értelemben az, akinek minden agyműködése irreverzibilisen megszűnt. Ez az úgynevezett agyhalál-kritérium, melyet azóta számos ország – köztük hazánk – törvényhozása is elfogadott.”[6]  Azonban megjegyzendő, hogy az agyhalott ember még biológiailag él, hiszen sejtjei még élnek, de a központi idegrendszer végleges leállása miatt a korábban egységesen és szervezetten működő rendszer felbomlott és működésképtelenné vált. Jogi értelemben ez az ember halottnak számít. Ezek alapján a szerző javasolja, hogy az élet kezdetének meghatározásakor is válasszuk ketté a biológiai és a jogi, erkölcsi értelemben vett létezést. Így biológiai értelemben a fogamzással kezdődik az élet és az utolsó sejt elpusztulásával fejeződik be. Szerinte a személyes élet a fogamzást követő több hét eltelte után kezdődik és a fentiek szerint korábban  – az agyhalál-kritérium teljesülésével - fejeződik be. Erre adhatjuk azt a választ, hogy a zigótát nem azért kell védeni, amit jelen státuszában elfoglal, hanem azért, amivé válhat, hiszen potenciális személy létezik benne és csupán idő kérdése és ideális esetben egy nagyon összetett és még a mai napig is teljes egészében meg nem ismert működéssel bíró élő, érezni képes, alkotni tudó, gondolkodó ember válik belőle. Láthatjuk, hogy nem könnyű egyértelműen meghatározni mikor kezdődik az emberi élet.

Az abortusszal kapcsolatos álláspontok

Az abortusz megítélésével kapcsolatosan három különböző álláspont alakult ki: konzervatív, liberális és mérsékelt álláspont. „A konzervatív álláspont szerint az emberi élet a fogamzással kezdődik, s a megtermékenyített petesejt morálisan ugyanolyan ember, mint bármelyikünk, elpusztítása éppen akkora bűn, mint egy felnőtt ember megölése.”[7] A liberálisok szerint a magzat csak az élveszületéskor válik jogilag és erkölcsileg emberré, noha biológiailag már az. A mérsékeltek álláspontjukkal az előbb említett vélemények között helyezkednek el azt állítva, hogy a magzat fejlődésében létezik egy olyan szakasz, melyet átlépve a magzat erkölcsi személlyé válik.

Az abortusz körüli vita három állításból indul ki:

a)”Egy megtermékenyített petesejt még nem emberi lény. A zigóták még nem emberek.

b) Egy újszülött már emberi lény. Az újszülöttek már kétségtelenül emberek.

c) Lehetetlen a fogamzás és az születés között valahol olyan nem önkényes határvonalat húzni, mely előtt a fejlődő lény még nem ember, de amely után már ember.”[8]

A konzervatívok mivel igaznak tartják a b) és a c) állítást ebből következően az a)-t elvetik. A liberálisok szerint az a) és a c) igaz ezért a b)-t kétségbe vonják (Extrém liberális álláspont) A mérsékeltek viszont az a) és b)-t tartják helyesnek és a c)-t nem fogadják el.

Konzervatív álláspont

A konzervatív álláspontot képviselő Mauro Cozzoli így vélekedik a humánembrióról: „ az embrió jelenében ott van annak jövője is, ő egyszerre önmaga és önmaga jövője. Így aktuális létezésének megsértése vagy elpusztítása visszavonhatatlanul a jövő veszélyeztetését is jelenti. … Azzal a kétséggel együtt, hogy ugyan az embrió még nem személy, de azzá lesz, hagyni kell őt azzá válni, amivé válnia kell: ez erkölcsi kötelesség.”[9]

A konzervatív álláspont kritikája szerint, ha ez álláspont képviselői a zigótát az éppen aktuális tulajdonságai miatt tekinti védendőnek, akkor az kifogásolható, mivel az csupán egy érzőképtelen emberi sejt, és ilyen sejtek elpusztítása morálisan megengedhető. Például egy vérvétel során vérsejtek milliói puszulnak el, de erre az lehet válasz a másik oldalról, hogy a vérsejtekből nem fejlődik ki semmi, ellenben a zigótából érző, gondolkodó indivíduum lesz. A másik ellenérv a zigótát védőkkel szemben, ha egy érzőképtelen sejtet védeni kell, akkor ugyanolyan módon fel kell lépni a fogamzásgátlás ellen is, mert ekkor is emberi ivarsejteket pusztítunk el. Mivel a fogamzásgátlás általánosan elfogadott dolog, ezért a korai abortusznak is annak kell lennie.

Liberális álláspont

A liberális álláspontban több változat külön el. A legszélsőségesebbek azt mondják, hogy a magzat erkölcsi személlyé csak az öntudat és a racionalitás kialakulásával válik. Az enyhébb vonal képviselői az életképességet és az élve születést jelölik meg morális határként az emberré válásban ill. az abortusz elvégzésével kapcsolatosan.

Az életképessé válással kapcsolatos álláspont hibájának tekinthetjük azt, hogy egyértelműen és minden egyes esetre vonatkozóan nem lehet meghatározni egy bizonyos időpontot. 60 évvel ezelőtt az életképesség határa még 1000 g volt, manapság azonban köszönhetően a orvostudomány és a technika fejlődésének már 500 g-os csecsemőt is életben tudnak tartani.

Az öntudat és a racionalitás meglétével kapcsolatos érvek taglalásakor feltehetjük azt a kérdést milyen momentum tesz egy lényt morális személlyé? Ez álláspont képviselői szerint akkor beszélhetünk egy morálisan létező személyről, ha az tud racionálisan gondolkodni, képes a kommunikációra, tud beszélni. Ha ezt a vélekedést elfogadjuk, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy egy újszülöttet, sőt egy kisgyermeket sem tekinthetünk morálisan embernek mivel nem rendelkezik ezekkel az ismérvekkel – ez persze teljességgel elfogadhatatlan bármely józanul gondolkodó ember számára.

Még egy további álláspont szerint „ hogy egy emberi lénynek jogai lehessenek, meg kell születnie.”[10]  A technika fejlődésének köszönhetően mára egészen jól nyomon követhetjük a magzat méhen belüli fejlődését, megfigyelhetjük, leírhatjuk azt. Ez alapján bizonyosan tudjuk, hogy  a születés előtt egy órával és a szülést követő percekben fiziológiailag jelentős különbség nincsen a magzat és az újszülött között. Fejlettségét tekintve gyakorlatilag ugyanolyan szinten van, a különbség csupán a térben általa elfoglalt hely között van. Morális értelemben sem található semmilyen különbség a két státusz között, ami felhatalmazhatna bárkit is arra, hogy még a méhen belül egy órával abortuszt végezzen.

Mérsékelt álláspont

A mérsékelt álláspontot képviselők azt hangoztatják, hogy a konzervatív és a liberális nézetet képviselők nem tulajdonítanak morális jelentőséget a magzat méhen belüli fejlődésének. Ebből következően a konzervatívok minden abortuszt elítélnek, a liberálisok viszont minden abortuszt elfogadnak. A közgondolkodás azonban morális jelentőséget tulajdonít a magzat méhen belüli fejlődésének, ezért úgy vélekedik, hogy könnyebben elfogadható egy korai abortusz, mint egy később végzett beavatkozás. E nézetekből kiindulva a mérsékeltek megpróbálnak valamilyen fix pontot meghatározni az abortusz elvégezhetőségére vonatkozóan.

Az egyik ilyen pont az érzőképesség kialakulása, amikor is morális státusszal rendelkező lény válik belőle. Az érvelés lényege: „ egy lénynek akkor lehetnek érdekei, ha valamilyen érzőképességgel van felruházva.”[11]  Ez lehet fájdalom, öröm majd a fejlődés során megjelenő akarat, a vágyak, az ízlés stb. Tehát ha egy lény érzőképessé vált így egyidejűleg morális státusszal is rendelkezik, e felfogás szerint csak ilyen lénnyel szemben léphetünk fel erkölcsi igénnyel.  Ez a képesség nem kimutatható a zigótában és az embrióban, ez a képesség fokozatosan fejlődik ki. Az eddigi vizsgálatok alapján a terhesség 14. hetére teszik ennek megjelenését. Némelyek ezt a határt szabják meg az abortusz elvégzésére.

A helyzet azonban korántsem  ilyen egyszerű. Az egyik legfontosabb ellenvetés „ az érzőképesség nem az élethez ad jogot, hanem a szenvedés elkerülésére”[12]  E gondolkodás szerint egy érzőképes lény elleni támadás csak akkor ítélendő el erkölcsi értelemben, ha az fájdalommal jár. Ha ez a támadás fájdalommentes halállal jár, akkor az már elfogadható, tehát az érzőképesség megléte nem indok arra, hogy egy lényt egyáltalán ne öljünk meg.

A következő határpont az abortusz elvégezhetőségével kapcsolatosan az agyszületés koncepciója.

A korábban említett agyhalál koncepciójából kiindulva megoldásnak tűnik egy szimmetriát felállítani az élet erkölcsi értelembe vett vége és kezdete között. Eszerint az erkölcsi és jogi értelemben vett élet az agyhalállal ér véget ezért célszerűnek látszik a védendő élet kezdetét az agyműködés kialakulásában meghatározni. Különböző kutatások és vizsgálatok eredményeként az agyműködés kialakulását az agykéreg megjelenésében látták. J.M. Goldenring amerikai gyermekgyógyász szerint az embrió akkor tekinthető erkölcsileg embernek, amikor regisztrálható agyműködése van. Úgy érvelt, hogy az élet akkor állapítható meg valamiről, ha a vitális funkiókat lehet észlelni. Korábban ez a légzést a szívverést ill. a magzat megmozdulását jelentette. Mint már említettük a korszerű technológiák segtségével egyes méhen belüli történésekről is képet kaphatunk. Az így elvégzett  EEG vizsgálatok szerint az embrió agytevékenységének kezdete a nyolcadik hétre tehető. Ezen gondolatsor mentén haladva a 8. hét után már nem lehetne abortuszt végezni.

Az abortusz indikációi

Az abortusznak többféle indikációja is lehet. Ide sorolható a nem kívánt terhesség, a kényszerterhesség, a veszélyeztetett terhesség és a magzat fejlődési rendellenessége. A téma terjedelmének nagysága miatt nincs lehetőségünk valamennyit elemezni, de egyikre, ha röviden is kisérletet teszünk – ez a kényszerterhesség.

Ebben az esetben a terhesség oka nem a szabadon elhatározott szexuális egyesülés eredményeképp történt fogantatás, hanem egy erőszakos cselekmény következménye.

Hogyan vélekedhetünk az abortuszról ebben az esetben? Ezt hallva az értelmünk azt diktálja, hogy egy ilyen agresszió következtében megfogant embriót abortálni kell. Hiszen nem kényszeríthető egyetlen nő sem arra, hogy azt a gyermeket kihordja és felnevelje, amely erőszakos aktus közben fogant. Az erőszakos szexuális aktus önmagában is nagyon mély sebeket okoz és ennek a traumának a lenyomata megmarad. Ennek az eseménynek a földolgozása nélkül nem képzelhető el egészséges (lelki) élet. Ha az anya kihordja, megszüli és felneveli ezt a gyermeket vajon hogyan tud nap mint nap szeretettel és elfogadással tekinteni rá? Cozzoli a meggyalázás jelének nevezi a gyermeket, ezért ebben az esetben sokan indokoltnak tartják az abortuszt.

Valós döntési helyzetben a liberális gondolkodásmód képviselői habozás nélkül az abortuszt választják. De vajon van másik út is? Cozzoli szerint az erőszakra nem lehet erőszakkal válaszolni, továbbá az erőszak még súlyosabb formája jelenne meg, mert egy ártatlan lény élete ellen irányul a beavatkozás. Attól, hogy a megfogant lény egy erőszakos cselekedet következménye ugyanúgy magában hordozza az emberi természetet és az emberi méltóságot, „hiszen a nemzett emberi lény természete nem a nemzők viszonyának minőségéből fakad, hanem saját létének belső igazságából, mert ez minden következményével együtt emberi indivíduum.” Majd így folytatja: „az erőszakkal létrejött terhesség nem változtatja meg az abortusz erkölcsi természetét”  tehát nem ad alapot arra, hogy bárkinek is kiolthatjuk az életét.[13]  Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a megfogant életet Isten ismeri, elismeri és szereti. A konzervatív álláspont erre indít minket is, hogy a szeretetettel és elfogadással legyünk iránta. Ez óriási kihívás számunkra! Az ember önmagában nem is képes ilyen, a józan ésszel teljesen ellentétes dologra. Erre csak Isten szeretete képes és az az ember is, aki átadja magát Isten szeretetének és az teljesen átjárja.

Határkeresés az emberré válásban

Láthatjuk, hogy az abortusz körüli bonyolult és szinte megoldhatatlannak tűnő vita elsősorban biológiai megközelítés alapján folyik. Jórészt arról szól, mikortól tekinthetjük az embert embernek, akinek az életét védeni kell. A tudós társadalom keresi azt a pontot, ami előtt még nem tekinthető embernek az embrió, mert ha ezt a pontot megtalálja, akkor azt gondolja bátran fellélegezhet, mert nem terheli többé az ősi  Ne ölj! parancs megszegéséből fakadó lelkiismeret.

Sok ember - elfelejtve teremtettségét - próbálja önmagát maghatározni és definiálni. Ezen a úton haladva megannyiszor falakba ütközik, de ha ki is kerüli azokat, mégsem tud önmagánál mélyebbre jutni. Pedig a létezés lényege és oka sokkal mélyebben van, mint a biológiai létezés. „A keresztyén hitnek bizonyságot kell tennie, hogy több az élet, mint a test”- mondja Szűcs Ferenc.[14]   Az élet szent voltáról így ír Ignacio Carrasco de Paula: „Az emberi élet szent, mert kezdetétől fogva magában hordja Isten teremtő tevékenységét és örökre különleges kapcsolatban marad a Teremtővel, egyetlen céljával.”[15]

Szűcs professzor hasonlóan vélekedik az emberi élet szentségével kapcsolatosan, amikor azt mondja: „Az élet nem általánosságban és univerzális összefüggéseiben szent csupán, hanem azáltal, hogy minden ember Isten képe, így sajátos egyediségében hordoz minden egyes emberi élet egyenlő méltóságot.”[16]

Ez az álláspont merőben magasabb szintre helyezi az emberi életet, mint amit a biológia definiálni tud. Olyan szintre, amely tudományos eszközökkel nem ragadható meg. Ebből a szemszögből érthető meg mi az az energia, mi az az erő, mi az a hatalmas erővel bíró egyedi információkat tartalmazó kódhalmaz, ami képes arra, hogy olyan folyamatot indítson el, amely eredményeként szabad szemmel nem látható sejtekből további sejtek milliárdjai fejlődjenek ki és egymással szoros kapcsolatban és állandó kommunikációban álló rendezett struktúra jöjjön létre.

A Teremtő kegyelmes

A Ne ölj! parancsolat mélységét és igazságát megértő ember nem hallgathat, amikor ez a sokak számára oly kegyetlen és ellentmondásos téma kerül elő. Nem ülhetünk be azonnal a bírói székbe és nem ítélhetünk el senkit mert az abortusz mellett döntött, ez nem a mi feladatunk. A mi feladatunk azonban az, hogy rámutassunk Isten szeretetére és kegyelmére. Ha az az Isten , aki azt mondta Ne ölj! és az egyszülött Fiát engedte, hogy megöljék, mimódon ne értené meg azt, ha valaki – ugyan közvetve is - a saját gyermeke halálát okozta? Ha az az Isten aki szerette még azokat is akik Őt átszegezték, bizonyára azt is szeretni fogja, aki egy új életről mond le akár kétségbeesésében, akár félelmében, akár valamilyen rendellenesség „megelőzése” érdekében. Ezzel nem bátorítani szeretnénk senkit az abortuszra és annak igenlésére, hanem inkább annak megtörténte előtt ill. annak megtörténte után lehetőséget adni egy másfajta út felmutatására és azon való elindulásra.

Irodalomjegyzék

        Szécsi József, 2004, Az abortusz az ókor zsidó-, római- és a korai keresztény forrásokban, Budapest, Keresztény-Zsidó Társaság

        Dr. Szűcs Ferenc, 1993, Teológiai etika, Budapest, Református Zsinati Iroda Tanulmányi Osztálya

        Kovács József, 1992, A művi abortusz a bioetika szemszögéből, in:Sándor Judit (szerk.), Abortusz és …, Literatura Medica, 39-111.o.

        Mauro Cozzoli, 2001, A humánembrió: normatív etikai vonatkozások, in: Juan de Dios Vial Correa és Elio Sgreccia (szerk.), A humánembrió identitása és jogállása, Budapest, Püspökkari Pasztorációs Bizottság, 294-340.o.

        Ignacio Carrasco de Paula, 2001, A humánembriót megillető tisztelet: Történelmi-hittudományi áttekintés, in: Juan de Dios Vial Correa és Elio Sgreccia (szerk.), A humánembrió identitása és jogállása, Budapest, Püspökkari Pasztorációs Bizottság, 9-39.o.


Jegyzetek

[3]                Szécsi, 2004, 8. o.

[4]                Szécsi, 2004, 11. o.

[5]                Szécsi, 2004, 12. o.

[6]                Kovács, 1992, 56-57. o.

[7]                Kovács, 1992, 51. o.

[8]                Kovács, 1992, 52. o.

[9]                Cozzoli, 2001,306. o.

[10]              Kovács, 1992, 64. o.

[11]              Kovács, 1992,76. o.

[12]              Kovács, 1992, 79. o.

[13]              Cozzoli, 2001, 312-313. o.

[14]              Szűcs, 1993,  223. o.

[15]              Carrasco de Paula,2001,28.o.

[16]              Szűcs,1993, 222.o.

Comments