Seres-Grábler Eszter: Milyen missziói paradigma lehet eredményes/hiteles a posztmodernben?

I. Bevezetés

Globális változások korszakát éljük manapság, amely egyben a válságok időszakát is jelenti. Válságban van a gazdaság, az értékrendszerek, válságok vannak mindenütt, amelyek nagy hatást gyakorolnak az emberiség mindennapjaira, és ez a válság a kereszténységet a maga területeivel (például missziológia) együtt sem hagyta érintetlenül. Dolgozatomban röviden arra próbálok választ keresni, hogy ez a válság mégis milyen új változtatási lehetőséget jelent, jelenthet a kereszténységnek a misszió szempontjából, mi lehet az az új megközelítési mód, amely eredményes, hiteles lehet a mostani változó félben lévő világban. 

 

II. Paradigmaváltás korszaka

Mindenütt arról hallhatunk, olvashatunk, hogy egy paradigmaváltás korszakát éljük. Azonban az új paradigmák nem alakulnak ki és nem szilárdulnak meg hirtelen egyik napról a másikra, hanem sokszor évtizedekbe, évszázadokba telik, mire teljesen körvonalazódnak.1

Be kell ismernünk, hogy az a posztmodern világ, amellyel a missziói egyház ma szemben áll, alapjában különbözik mindentől, amivel eddig találkozott.2 Nemcsak a keresztény egyház egésze, hanem azon belül a keresztény misszió is olyan kérdésekkel áll szemben, amelyekkel korábban sohasem találkozott. Ahogy említettem átmeneti korban élünk, két paradigma határán, ahol az egyik már talán idejét múltnak tűnik, míg a másik még kialakulófélben van. Mindez a bizonytalanság válságot jelent. Azonban nem szabad arról megfeledkeznünk, hogy a válság a veszély és a lehetőség találkozási pontja.3 Ennek megfelelően a jelenlegi változásokban óriási lehetőségek rejlenek, még ha telis tele vannak buktatókkal, ugyanakkor nagyon nagy dolgokat lehet(ne) végrehajtani. Ehhez azonban át kell értelmezni, újra kell fogalmazni az egyház misszióját.

Milyen válaszokat is adhat a missziói egyház az őt körülvevő világ globális változásaira? Alapvetően három választási lehetősége van: egyrészt a régi, tradicionális értékeket vagy teljesen, vagy a leglényegibb elemeit eltávolítja és alkalmazkodik a világ elvárásaihoz. Másrészt görcsösen kapaszkodik a „régibe”, a hagyományokba, a szokásokba, és kizár mindent az egyház életéből, ami a világból származik. A harmadik megoldási lehetőség, hogy az Ige mércéjéhez igazodva megőrzi a biblikus tanítást és üzenetet, azonban igyekszik nyitott maradni a körülményekre és igyekszik megújulni, érthetővé válni a világ felé úgy, hogy közben betölthesse a világban a rá bízott küldetést. Valószínűleg nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a harmadik választási lehetőség tűnik jelenleg a legjárhatóbb útnak. Hiszen mindhárom választási lehetőség lehet jó szándékú, azonban az első nem éppen biblikus, a második megoldás semmiképpen sem előrevivő, a harmadik azonban igyekszik magában foglalni és hirdetni mindazokat az értékeket, üzeneteket, amelyet Isten az emberiségre bízott, mindezt úgy, hogy a mai kor emberének is érthetővé teszi.

Jim Petersen szerint „Az inga kétezer éve leng oda-vissza az elszigetelődés és a megalkuvás szélsőségei között.”4 Valósnak tűnik az a veszély, hogy az egyház tud-e jól, helyesen, Isten szíve szerint valóan dönteni. Nagy kérdés azonban, hogy melyek azok a pontok, értékek, ahol a megőrzés mellett, és melyek azok, ahol a megújulás mellett teheti le helyesen a voksát.

A történelmet végigtekintve egyértelműen látszik, hogy az egyházi misszió gondolatára az elmúlt évezred mindegyik történelmi korszakában mélyen hatott az az átfogó környezet, amelyben a keresztények éltek és dolgoztak.5 Ezért ahhoz, hogy az egyház képes legyen betölteni a felülről való küldetését, és ahhoz, hogy a „keresztény misszió valóban Isten és a világ dinamikus kapcsolatát”6 tudja megjeleníteni nélkülözhetetlen a korismeret, fontos megérteni a társadalmat és a benne élő emberek gondolkodásmódját, mindennapjait, kérdéseit.

 

III.1. Posztmodern korismeret vagy „kór ismeret”?

    Mi jellemzi a huszonegyedik század társadalmát, emberét? A számtalan tényező közül két dolgot emelhetünk ki: egyrészt az úgynevezett multi-opcionális társadalom kínálta választási lehetőségek hirtelen megnövekedett, óriási számát, másrészt pedig a viszonylagos biztonság elvesztését, ami jelentősen hozzájárult az emberek önbizalmának megingásához.7

A választási lehetőségek sokasága az egész társadalomban jelen van. Néhány érdekes adat hozzá: az 1700-as években a társadalom kétszáz különböző szakmát kínált az embereknek. Ma kb. harmincezer szakmából lehet választani. A BMW cég 10 milliárd különböző lehetőséget kínál arra, hogy az általa gyártott és forgalmazott gépjárműveknek milyen legyen a felszereltsége.8 De a választási lehetőségek nemcsak a szupermarketek, bevásárlóközpontok üzleteiben, polcain találhatók meg, hanem ugyanez a sokszínűség jellemzi a különféle kultuszok, értékrendek, vallások területét is. Manapság szinte minden elérhető. Talán nem tűnik túlzásnak, ha azt állítjuk, hogy teljes körű szabadság van. Vagy inkább szabadosság? Nincs egy egységes rend a világban. Az emberek a különböző értékek keverékéből alakítják ki az életstílusukat. A szociológus Peter Berger azt mondja, hogy „a végzet helyett a választás került előtérbe”.9 Az előző korokhoz hasonlítva nincs egy előírás az életutunkra.

Ez a választási szabadság azonban számos problémakört is hoz magával, hiszen hiányzik a megbízható minta, értékrendszer, nincs egy olyan vezérfonal, amely egyrészt irányt mutatna, másrészt pedig biztonságot is adhatna. Sokszor sajnos úgy tűnik, hogy az ember a végtelenül sok választási lehetőség közül végül egyetlen egyet sem tud igazán választani. 

A korábbi társadalmakban az emberek élete nem sokat változott. Nagyon kevés választási lehetőséggel és nagyon szűk mozgástérrel rendelkeztek. Ezen kívül létezett egyfajta egységesnek mondható normarendszer, etikai rendszer. „Európában az határozta meg az életet, hogy az emberek hittek Isten létezésében, a Teremtőben, akinek mindenki elszámolással tartozik, és akinek a szemében mindenki egyaránt végtelenül értékes. Létezett egy abszolút igazság.”10 Ehhez képest ma már nem állná meg helyét az a megállapítás, hogy van abszolút igazság. Mára ez a fogalom relatívvá vált. Már senki sem birtokosa az egyedüli igazságnak. Mai korunkban már mindenkinek van egy általa valósnak vélt igazsága, és ember legyen a talpán, aki el tudja igazán eldönteni, hogy akkor tulajdonképpen mi is az igazság. Érdemes erről vitatkozni? Hogyan tud így a társadalom működni? Nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni. Nemcsak az igazságról alkotott kép változott meg, hanem az értékekről való nézet is.11 Ez is komoly nehézségeket jelent a mai kor társadalmában, hiszen időtálló értékekre mindig is szükség volt, van és lesz. Ha már a társadalom értékeit, igazságait ennyire nehéz meghatározni, körülírni, nem is lepődhetünk meg azon, hogy a missziói egyház miért is van nehéz helyzetben, amikor a mai kor embereinek kérdéseire próbál választ adni úgy, hogy közben próbál összhangban maradni a keresztény hit lényegével.

 

III. 2. Posztmodern Istenkép

 Nem szabad megfeledkeznünk még egy nagyon fontos tényről, amely az egyház, a keresztény hit jelentőségét, fontosságát elég erőteljesen megnyirbálta. A felvilágosodás kora, amelynek paradigmája a 17. századtól uralkodott minden tudományágban, többé-kevésbé kiiktatta Istent a társadalom tekintélyi rendszeréből.12 Az emberek ráeszméltek, hogy ha ügyet sem vetnek Istenre vagy az egyházra, akkor sem származik belőle semmi káruk.

A modern korban a világkép két részre bomlott: különvált az objektív valóság és a szubjektív racionalizmus. Az objektív igazság birtokosa a tudomány, amely szerint a világban minden megismerhető, igazolható, mérhető, és amelyet a fejlődés hite visz előre. Az ember már nem hisz a különféle „kézzel nem fogható” eszmékben, számára a vallás ideológiává, egy eszményi világ babonás hajszolásává vált. Hol tartunk most?

Úgy tűnik, hogy a posztmodern ember el is felejtette Istent, vele együtt elvesztette az örökkévalóságot. Semmit sem lehet elhalasztani, már nincs dicsőséges, ragyogó örök élet, amely várna az emberiségre, hanem a világ ideje az egyén életének időtartamára zsugorodott.13 Elég csak egy kicsit körbenézni a mai társadalmunkban, hogy mi az, ami jelenleg mozgatja az embereket. Az óriási választási lehetőségek közben arra törekednek, hogy örökké fiatalok maradjanak különféle mesterséges eszközök segítségével (plasztika, génmanipuláció stb.), csak azért, hogy tovább élvezhessék a világ által kínált lehetőségek sorát.

A fizikai, testi jóllét mellett, azért úgy tűnik, hogy a társadalom bizonyos rétegeinek szellemi töltekezésre is szüksége van. Egyre többen vannak azok, akik számára az „irracionális” és az „igaz” két egymást nem kizáró kategória. Az viszont már egy újabb problémát vet fel, hogy a különféle „irracionális” kérdésekre a nagy választási lehetőségek között milyen válaszokra is bukkanhat korunk embere?

Hódítanak a különböző „hogyan érezd jól magad a bőrödben”, a „boldogság titkai” vagy a „teremtsd meg önmagad” című könyvek, kurzusok. Különféle „life coaching” képzések állnak az emberek rendelkezésére, amelyeknek egy nagy veszélye van: egytől egyig azt hirdetik, hogy az embernek igazából nincs szüksége Istenre, hiszen az ember képes a maga teremtő gondolataival bármilyen isteni segítség nélkül megteremteni, előállítani, behívni azokat a dolgokat, amelyekre szüksége van. Sokan odáig is elmennek, hogy azt állítják az Isten maga az ember, hiszen mindenki isteni képességekkel rendelkezik, csak az egyénen múlik, hogy használni tudja-e ezeket az adottságait a mindennapokban. Pedig az embernek mennyire szüksége is van Istenre! „Az emberi lélek nem viseli el az ürességet. (Esetleg ideig-óráig.) Ha az Istenbe vetett hit elapad, Isten helyét más istenek foglalják el; vagy a szekuláris vallás más megnyilvánulásai, például az ideológia.”14

 

IV. 1. Az egyház lehetséges válaszai a posztmodern kérdésekre

Végigtekintve korunk társadalmának jelenlegi helyzetét jogosan vetődik fel a kérdés, hogy mit is kezd az egyház a posztmodern hatásokkal, emberekkel? Ahogy korábban már említettem három különböző módon adhat válaszokat, amelyek közül a világgal való „együttérzés” tűnik a leghatékonyabbnak. Egy olyan szemlélet, melyben fontos a változások megértése, komolyan vétele, ugyanakkor nem feledkezik meg azokról az értékekről, amelyeket a világnak közvetíteni kell.

„Ha meg akarunk felelni a küldetésünknek, ha meg akarjuk ismerni a helyünket és a feladatainkat a világban, akkor nem elég néhány szóval általában jellemezni a világot, hanem rá is kell mutatni arra is, ami ebben a mai történelmi korszakban jellemzi a világot. Halálra van ítélve minden olyan mozgalom, áramlat, vagy vallás, amely nem hajlandó tudomásul venni az emberi tudatba beállt változásokat.”15

A legnagyobb kérdés azonban az, hogy mennyire kell az egyháznak a világ igényeit, elvárásait „kiszolgálnia”. Hiszen minden kornak meg vannak a maga kérdései, dilemmái, jellegzetességei, miközben az egyház ugyanazzal az évezredes üzenettel rendelkezik. Newbigin egy érdekes kérdést vet fel munkájában: azt állítja, hogy amennyiben a körülöttünk lévő világ igényeiből indulunk ki, akkor az evangélizációval, a különböző missziós tevékenységekkel sehova sem fogunk jutni. Hiszen ha az egyház üzenete, az igehirdetés csak ezeket a témákat tekinti valós szükségletnek és az ezekre adott kérdésekre adott válaszokra koncentrál, akkor mindez nem lesz több puszta fecsegésnél!16 Sőt ennél tovább megy, és úgy fogalmaz, hogy „a világnak ezernyi egyéb kérdése is van, amelyeket  sóvárogva vár, hogy feltehessen. Az egyháznak nem okvetlenül kell azok közül bármelyikre is választ adnia. A világ kérdéseinek megválaszolása nem az egyház feladata.”

Azonban az egyháznak, a kereszténységnek igenis van mondanivalója a posztmodern ember számára. A korábbiakban utaltam is rá a posztmodern paradigma még kialakulóban van, nem egy zárt rendszer. Az abszolút igazság birtoklásának hiányában nincs egy kialakult jövőképe, sem emberképe. Ezzel szemben a keresztény világszemlélet egy zárt, ugyanakkor végtelen rendszert alkot. Zárt, hiszen van egy ontológiai közepe, maga Isten, ugyanakkor Isten természetéből fakadóan végtelen is. A kereszténységben mindennek meg van a maga helye és küldetése, és magában foglalja az emberi élet alapvető kérdéseire adható választ, mely szerint honnan jövünk, hová tartunk és miért is vagyunk ezen a földön.

A kereszténység vonzó lehet a posztmodern ember számára, hiszen az értékrendszerek hiánya, a mindent relativizálás, a mindent átható bizonytalanság érzése sokáig nem viselhető el. Ezért is virágoznak napjainkban az okkultizmus különböző válfajai. Egyre inkább megfigyelhető az irracionálisra való nyitottság és a spiritualitásra való érzékenység. Ezeket figyelembe véve máris láthatjuk a válságból adódó lehetőségek tárházát az egyházi misszió számára.

 

IV. 2. Új missziós paradigma a posztmodernben

     A mai kor embere az érték sokaságok és bizonytalanságok közepette már nemcsak a krízishelyzetekben, hanem a mindennapokban is átéli létének határait, korlátozott voltát. Vannak életünkben olyan helyzetek, krízisek, amikor felvetődnek végső kérdések, viszont vannak olyan időszakok is, amikor az ember világban való helyének keresése korántsem ilyen tudatos. Azonban az, hogy az ember az életét távlataiban akarja látni, nem feltétlenül magától értetődő szükséglet. Ahhoz, hogy a kereszténység ezen a szükségleten keresztül tudjon az emberekhez kapcsolódni, először is abban kell segítenie az embert, hogy feltegyék az életre vonatkozó nagy kérdéseket. Ahhoz azonban, hogy segíteni tudjon feltenni ezeket a kérdéseket, meg is kell találnia az embereket. Ahogy Jézus is ezt mondta magáról: „az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lukács 19,10) Ez jelentheti a fő vezérfonalat az egyház számára. Ehhez az egyház megoldása nem más, mint a misszió. Úgy kell tekintenie az egyháznak a misszióra, mint isteni megbízatásra, melyen keresztül bekapcsolódhat Isten életmentő tervébe.

Azonban nagyon fontos a misszió és az egység kölcsönös koordinálása.17 Ez nem a megváltozott világra jellemző körülményekből adódik, hanem abból az egységből, amelyet Isten ajándékozott Krisztus testében. Másrészt megoldást kell találni az egységeken belüli különbözőségek elfogadására. Ahogy Daecke írja, a posztmodern paradigma a sokféleséget megőrző egységként, illetve az egységre törekvő sokféleségben jelenik meg. Azonban a sokféleségen belül ott van a középpont: Jézus Krisztus.18 Ahogy a korábbiakban is említettem a posztmodern világban ez a nagy „kiugrási” lehetőség a kereszténység számára, mert a folyamatosan változó, egység nélküli világban egy biztos pontot jelent/het az emberiség számára.

Az egységes missziójú egyház azért is lényeges, mert bár korábban azt gondolták, hogy a misszió feladata egyszer be fog teljesülni, azonban valójában soha nem fog véget érni. Fontos, hogy a rengeteg vallási választási lehetőség közül a kereszténység hitelessége ismét láthatóvá váljon, azaz az egyház újból hegyen épített város lehessen, és fényt mutathasson a sötétségben tévelygő embereknek. Ehhez azonban elengedhetetlen fontosságú a felekezetek közötti együttműködés. Azonban, hogy ez az egység a sokféleségen belül működni fog-e vagy sem, kialakul-e vallási konszenzus vagy inkább marad az a felfogás, hogy minden vallás árulja a saját portékáját19 és az egyén eldöntheti, melyiket válassza, egyelőre még a jövő kérdése. Unokáim lehet, hogy már látni fogják.

 

V. Összegzés

Nem könnyű a XXI. század emberének lenni semmilyen szempontból sem. Bár úgy tűnik, hogy az értékekből való korlátlan választási lehetőség hasznos lehet az embernek, folyamatosan szembesülhetünk azzal is, hogy ez a szinte korlátlan választási szabadság mégsem jó. Egy reménységünk azonban mégis lehet, hogyha a tékozló fiúhoz hasonlóan mi is elhatározzuk magunkat és tudatosan hazamegyünk Istenhez, akkor az értékek és célok keresése sikeresen véget fog érni.20

Nagy a keresztény misszió felelőssége. A misszió Isten missziója, amely magában foglalja az egyházak missziói programjait. A misszió nem más vallásokkal való versengés, nem térítő tevékenység, nem hitterjesztés, nem Isten országának felépítése. A misszió a kereszt alá állítja az embert, az alá a kereszt alá, amely a megaláztatás és ítélet helye, ám a megújulásnak, újjászületésnek is.21

 

Végjegyzet

1 David J. Bosch, 2005, 321. oldal

2 David J. Bosch, 2005, 337. oldal

3 David J. Bosch, 2005, 6. oldal

4 David J. Bosch, 2005, 80. oldal

5 David J. Bosch, 2005, 321. oldal

6 David J. Bosch, 2005, 8. oldal

7,8 Ulrich Parzany, 2002, 5-6. oldal

9 Ulrich Parzany, 2002, 43. oldal

10,11 Ulrich Parzany, 2002, 43-46. oldal

12 David J. Bosch, 2005, 241. oldal

13 Jim Petersen, 2000, 10. oldal

14 David J. Bosch, 2005, 325-326. oldal

15 Nyíri Tamás, 1996, 15. oldal

16 Lesslie Newbigin, 2006, 163. oldal

17,18 David J. Bosch, 2005, 423-424. oldal

19 David J. Bosch, 2005, 339. oldal

20 Ulrich Parzany, 2002, 70. oldal

21 David J. Bosch, 2005, 473. oldal

 

Felhasznált irodalom

       David J. Bosch, 2005, Paradigmaváltások a misszió teológiájában, Budapest, Harmat - PMTI

       Jim Petersen, 2000, Az evangélizálás mint életstílus, Budapest, KIA

       Ulrich Parzany, Cseri Kálmán, John Lennox, 2002, Ezredfordulós dilemmák, Budapest, Harmat – KEVE

       Nyíri Tamás, 1996, A keresztény ember küldetése a világban, Budapest, Akadémiai Kiadó

       Lesslie Newbigin, 2006, Evangélium a pluralista társadalomban, Budapest, Harmat Kiadó

 

Comments