Szűcs Tünde: Drogprevenciós oktatás cigány többségű iskolában

Ajánló

A cikkben bemutatjuk az általános iskolát, mint közbeavatkozásra provokáló közeget. Keresztény aspektusból szólunk a roma családok elérhetőségéről és megszólításának lehetőségéről.

 

Küldetésem van itt

E dolgozat kapcsán az életem egy régi témáját kezdtem el újra boncolgatni. Lassan tíz éve, hogy a jelenlegi iskolámban dolgozom, de még mindig keresem az ittlétem okát. Folyamatos „miért?” van bennem az első pillanattól kezdve. Miért kell nekem egy cigány iskolában tanítanom? Miért kell nekem olyan gyerekekkel foglalkoznom, akiket nem érdekel a mese, az ének, a játék? Miért kell nekem olyan szülőkkel kapcsolatban lennem, akik – szerintem – nem veszik figyelembe a saját gyerekeik érdekeit, nem képviselik előttük a tanulás fontosságát, nem akarnak nekik többet annál, mint amennyi nekik van, mint amennyit ők elértek? Igaz, amikor ide kerültem, még nem hittem Istenben, de ezoterikus szemlélettel is azt gondoltam, hogy ki van rendelve számomra ez a munkahely, hittem azt, hogy nem véletlenül csöppentem ide, hanem feladatom, küldetésem van itt. Aztán nagyon hamar rádöbbentem, hogy nehezen boldogulok a cigánygyerekek mentalitásával, tiszteletlenségével, lázadásával, szabálytudat és önuralom hiányával és (főként) trágárságával. A megtérésem előtti évben már nagyon bele fáradtam mindebbe. Folytonos menekülési kényszerem volt. Már a munkanélküliséget is elfogadhatóbbnak kezdtem látni. Mindezekkel együtt azonban ez a valamiféle „küldetéstudat” megmaradt bennem, és a kötelességtudattal együtt itt is tartott.

A megtérésem óta pedig érzem, hogy Isten folyamatosan alakít, készít, nevel az iskolában végzett szolgálatomra. Folyamatosan terel a cigányság felé, a hátrányos helyzetű, problémás gyerekek és felnőttek felé, nemcsak a munkahelyemen, hanem a gyülekezetben is. Pedig Isten jól látja, hogy „szembeötlő, alapvető különbségek” vannak köztem és egy roma ember között. Szerencsére alakítja, formálja gondolataimat, s a róluk alkotott véleményemet. Sok előítélet megszégyenült már bennem. Történik mindez úgy, hogy nincs – és sohasem volt – bennem megfogalmazott fajgyűlölet; igazából nem is foglalkoztam ezzel a kérdéssel, de az mindig rendben volt nálam, hogy „ők” a város másik végében laknak, jó messzire tőlem. Valójában a kijelentés csodája által, újabb és újabb területeken, újabb dolgokban kapcsolódom velük össze, és mint összekötő kapocs, Isten szeretete jelenik meg a gondolataimban, érzéseimben és cselekedeteimben. Például a gyülekezetben Isten egy Szent Szellem általi vezetésben különített el engem és egy roma asszonyt az imádság szolgálatára. Közel két évig imádkoztunk és böjtöltünk együtt a férjeinkért. [1] Ezalatt az idő alatt igen sokat beszélgettünk, teljesen nyitott, átlátható lett egymás számára az életünk. Kölcsönösen elfogadtuk egymást. Úgy gondolom, hogy ez a közösség egész életre szóló kapcsolat közöttünk, kiindulópontja még sok más szolgálatnak.

A szocioökonómiai különbségek hatása

Városunkban, mint az ország legtöbb településén, a „cigány-kérdés” hatalmas problémákat vet fel, óriási érzelmeket korbácsol. Nyilván minél erőteljesebb az általános elszegényedés, különösképpen a középrétegekben, annál inkább előtérbe kerülnek a velük kapcsolatos vélemények. „A szocioökonómiai különbségek, melyek főként a rendszerváltás után alakultak ki, új, és egyre erőteljesebb tényezőként jelennek meg az iskolák életében. A családok közötti gazdasági és érdekérvényesítési különbségek drasztikus növekedésével egyidejűleg tovább fokozódott az iskolarendszer szelektivitása. A jobb lehetőségekkel rendelkező szülők által választott (valószínűleg eleve jobb adottságú, gazdagabb településen működő, tagozatos) iskolákkal szemben a szegény, elmaradott térségek fennmaradásért küzdő iskolái foglalkoznak a gyengébb érdekérvényesítő képességű, gyerekeiket utaztatni nem tudó, hátrányos helyzetű szülők gyerekeivel. Vagyis a körzetesítés feloldása, a szabad iskolaválasztás lehetősége nyomán legalább annyira a szülőcsoport határozza meg az iskola karakterét (pusztán a választás tényével), mint maga az iskola, s választása eredményeképpen spontán módon egy rendkívül szelektív – az iskolák között igen nagy különbségeket mutató, iskolán belül viszont meglehetősen homogén – iskolarendszert hoz létre. Ezzel összefüggésben mindannyian ismerjük a PISA-vizsgálatok eredményeit, amelyek azt tükrözik, hogy a mai magyar közoktatás az átlagot messze meghaladó mértékben növeli a gyerekek közötti különbségeket” – olvashatjuk Földes Petra egyik tanulmányában.[1] Bár ebben a részletben települések viszonylatáról van szó, itt nálunk, a három általános iskolára is ugyanez érvényes. A mi iskolánk körzetébe tartozik a város cigánytelepe, és néhány elszegényedő peremkerület, a hozzánk járó gyermekek többsége innen kerül ki. Van egy ki nem mondott, de „elit” iskola, és van egy köztes, akiknek a tanulóit nem íratják be az „elitbe”, de a „cigányiskolába” sem.

Szegregáció vagy integráció?

Az állam részéről viszont egyre nagyobb a nyomás az integráció felé, a szegregáció ellen. A tanulásban akadályozottak integrációjának kérdése csak tovább bonyolítja az amúgy sem egyszerű helyzetünket. Ezt pedig még tovább lehet fokozni a hozzánk járó, lakásotthonban élő állami gondozottak problémáival. Az iskola, ahol dolgozom, gyakorlatilag egy cigányiskola. Egy nemrég elvégzett – országos szintű – szociológiai vizsgálat is azt fogalmazta meg, hogy „bár az esélyegyenlőségről szóló törvény már hat éve előírja a roma és nem roma gyerekek integrált, azaz együttes oktatását, az utóbbi években mégis jelentősen erősödött a szegregáció az országban”.[2] A roma ügy, valamint a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzet kérdése természetesen nálunk az intézményben is összefonódik. Az állami normatívák lehívása, az uniós pályázatokon való elindulás lehetőségének kiaknázása mindenképpen megoldásokkal kecsegtetett ezekben a kérdésekben. A probléma megoldásához vezető út egyik további lépését látta meg a város vezetése az iskolák összevonásában. A város három általános iskoláját összevonták, amely a gyakorlatban, az iskolai élet hétköznapjaiban végül mégsem jelentett változást. Mindenki maradt ott, ahol volt. Minden iskola megtarthatta saját arculatát, pedagógusait... Viszont a beiratkozást már városi szinten hajtották végre, amivel „irányítani” szerették volna a tanulók, közöttük a roma és a hátrányos helyzetű gyerekek egyenletesebb elosztását, hogy megfeleljünk a törvényi és az uniós előírásoknak. Meglehetősen sok keserves tapasztalatra tettünk szert. A szülők és a két partneriskola pedagógusai nagy ellenállást tanúsítottak. Érdekérvényesítésükben – sok esetben – elég messzire elmentek. Más, „közérzetjavító” intézkedés is történt, pl. iskolánkból az új elsőosztályosokat (ezt követően felmenő rendszerben) egy közeli, de teljesen független épületben helyezték el, kivédve azt a támadási felületet, hogy a felsős cigány tanulók bántják a kisebbeket.

Felszerelt iskola – felkészült pedagógusok

A kialakult helyzet azonban alapvetően semmit nem változott. Pedig a mi iskolánk egy modern, hatalmas épületegyüttes része, óriási sportcsarnokkal, mindenkit megelőző technikai-tárgyi feltételekkel: interaktív táblák sokasága, két teljesen felszerelt számítógépes terem, nyelvi labor, tanulói laptopok, otthonos, szép tantermek, amelyek lakószobának is beillenek, három valóban gazdagon felszerelt fejlesztő szoba, könyvtár... Az iskola pedagógusai széles körű szakmai tudással rendelkező emberek, akik módszertanukban a legújabb kihívásoknak is meg tudnak felelni: kooperatív technikák, fejlesztőpedagógusi végzettség... Kreativitásuk határtalan, hiszen a tanulóink érdeklődését felkelteni, a tananyag elsajátításának lehetőségeit naponta megteremteni, csoportmunkában foglalkoztatni a gyerekeket, nem kis kihívás. Elkötelezettségüket az is bizonyítja, hogy hosszú évekre visszanyúló listánk van sikeres, megnyert pályázatokból, olyan időkből, amikor még senki más nem foglalkozott ilyen plusz feladatokkal.  A gyerekek minden fejlesztést teljes körűen, az iskola falai között megkapnak: rehabilitációs foglalkozások, logopédia, mozgásfejlesztés, iskolapszichológus, pszichopedagógusi ellátás. Mindezek mellett a tehetséggondozás sem marad el, már amennyiben ez lehetséges. Bár nagy múltú ének-zenei tagozatunk az évek folyamán elsorvadt, most van helyette kézilabda tagozatú sportosztály, ECDL-vizsgarendszer, tanoda, mentorprogram, sikeres rajzpályázatok, versmondó versenyek, fantasztikus, városi szintű ünnepi műsorok, amelyek bárhol az országban megállnák a helyüket, témanapok, jutalomkirándulások és nyaraltatások... Sajátos lehetőség mindenki számára a roma kultúrával való ismerkedésre a multikulturális oktatás keretein belül, de alkalmaz az iskolánk romológia szakos tanárt is, aki népismeretet tanít a jelentkezőknek, ugyanakkor lehetőség nyílik a roma nyelv tanulására is, két szakképzett pedagógus vezetésével.

Az osztályok összetétele viszont továbbra sem változott, amit az is bizonyít, hogy az osztálylétszámok mindenhol számított létszámok, ami azt jelenti, hogy 12-15 fővel is működhetnek, hiszen a tanulók többsége a létszám kialakításánál kettő tanulóként vehető figyelembe, vagyis tanulásban akadályozott vagy sajátos nevelési igényű, vagy halmozottan hátrányos gyerek. A fennmaradó néhány tanuló pedig a Nevelési Tanácsadó gondozásába tartozik, tehát beilleszkedési, magatartási vagy tanulási nehézséggel küzd, leginkább mindhárommal együttesen.

Ugyanakkor, ha mindezeket a belső feltételeket, körülményeket figyelembe vesszük (ellátottság, felszereltség, szakmai tudás), úgy tűnik, hogy minden külső elutasítás ellenére az iskolánk működése kiváló, nagyszerű oktató-nevelő munka folyik, a tanulók mindent megkapnak, ami továbbtanulásukhoz, az életben való boldogulásukhoz szükséges.

Valami nincs rendben

Valami azonban még sincs rendben! Valami mégsem működik! Az eredmények nem sokat igazolnak vissza ebből az idillinek tűnő állapotból. Nagy a feszültség, a stressz, pedagógusban, gyerekben és szülőben egyaránt. Rengeteg az esetmegbeszélés, amelyeknél a korhatár egyre lejjebb tolódik, az esetek pedig egyre súlyosabbak. A gyerekek trágárak, öntörvényűek, agresszívek, a viselkedési problémákra nem találjuk a megoldásokat. A folyamatos bukásokat leginkább a tantárgyi felmentésekkel küszöböljük ki. Sorra kerülnek ki a funkcionális analfabéták.[3] A szülőket pedig legtöbbször nem tudjuk magunk mellé állítani. Egy kollégám a pszichológusi szakdolgozatával kapcsolatosan kitöltött kérdőíveink alapján megállapította, hogy a tantestületben egyaránt tapasztalhatóak a kiégés szimptómái, a tehetetlenség és reménytelenség, valamint a kifáradás tünetei is. Többségünk úgy érzi, hogy munkája hiábavaló, nagyon kevés a sikerélmény és az elismerés, ugyanakkor a szülők részéről sok a támadás, vagy éppen az érdektelenség.

Nálunk is tapasztalható az az általános vélemény, hogy „a roma gyerekeket tanító pedagógusoknak nehezebb dolga van, mint azoknak, akik nem roma gyerekekkel foglalkoznak”.[4]

Ugyanakkor megtalálhatjuk az általános vélekedések között azt a megközelítést is, amely szerint „a cigány családok »hiányaiban« vagy a cigánygyerekek motiválatlanságában keresendőek az iskolai sikertelenségek okai. Ez alapján azonban az iskola nehezen tud megoldási javaslatokat nyújtani, hiszen ezzel a felfogással nem nagyon marad más, mint vagy arra törekedni, hogy megváltoztassuk a cigány családokat, vagy arra, hogy a roma gyerekek ne otthon nevelkedjenek, s így ne legyenek kitéve a »káros« hatásoknak. Ezzel ellentétben, a problémát nem az okozza, hogy a cigány szülők nem vagy rosszul, hanem hogy másképpen nevelik gyermekeiket, s ehhez képest az iskolák nem megfelelően oktatják őket”.[5]

Keserves, de életadó folyamat

Az utóbbi két véleményt, úgy gondolom, nevezhetjük gondolati tévútnak is. Ha pedig az, akkor nincs más lehetőség, minthogy meg kell érteni, és le kell leplezni. Szó szerint élet-halál kérdése, hiszen cselekvőképtelenséget okoznak, rögeszmés kiindulópontokká válnak (váltak), és ha rossz az alap, akkor rossz minden, ami ráépül. A réginek meg kell halnia, és egy újnak meg kell születnie. Ez viszont egy nagyon keserves folyamat, hiszen arról fog szólni, hogy magunkon=magamon kell változtatni. A Mai Ige „Fogantatás, formálódás, szülés” című üzenetében („...amíg kiformálódik bennetek a Krisztus”)[6] a következő gondolatokat olvashatjuk ezzel kapcsolatban: „A lelki növekedésnek három fokozata van. 1) Fogantatás: amely két személy bensőséges kapcsolatának az eredménye. Isten irántunk való szeretete nyilvánvaló és sürgető. 2) Formálódás: Isten tudja, milyen tapasztalatokra van szükségünk ahhoz, hogy kiformálódjon bennünk Krisztus jelleme, és ő meg is tesz mindent, bármire legyen is szükség ahhoz, hogy ezt elvégezze. (Galata 4,19) 3) Szülés: Amikor a világra akarok hozni valamit, amit Isten belém helyezett, akkor »nyomnom« kell, minden erőmmel törekedni mindennel szemben, amit valaha mások tettek. Isten pedig segít ebben, de vajúdni és megszülni nekem kell. Sőt, ha nem teszem meg, lehet, hogy meg sem fog történni.” A hozzá tartozó üzenet igen erőteljes: „Ha életet adsz annak, amit Isten beléd helyezett, az mindenre hatással lesz az életedre. Isten túláradó áldásai életed minden területét érinteni fogják.”[7] A tantárgyi alapvetésben pedig így hangzik mindez: „...valójában lépcsőzetesen kiteljesedő egységet alkot...” – amely magában foglalja annak az erőfeszítésnek a fájdalmát, hogy újra és újra akarom megérteni Istent, és azt a tudatosságot is, hogy az életünk küzdelmeit különféle lépcsőfokoknak éljük meg. A vajúdás pedig az a folyamat, amelyben Isten üzenetére belső megértésként rádöbbenünk.

Énbennem, magamban is nagy az ellenállás és a kettősség. Kérdések özöne és válaszok pro és kontra. Bennem is megvan az a gondolat, hogy nehezebb a cigánygyerekeket nevelni, tanítani, mint mondjuk egy átlag magyar gyereket. Bár, ki számít a mai világban átlagnak? És a cigány családok úgynevezett hiányai? Azok nincsenek? Többek között azt olvashatjuk a családi szocializációjukkal kapcsolatban, hogy „a család életének strukturálatlansága miatt az időélmény és időfogalom nem, vagy alig alakult ki az életükben”.[8] Azt gondolom, hogy az időbeosztás, az időrend, napirend, az nem az iskola „találmánya”, hanem az élet rendje, sőt Isten rendje. Ugyanakkor az is biztos, hogy „mi” pedig éppenséggel nagyon be vagyunk szorítva az időbe, teljes mértékben uralni és átlátni akarjuk, hiányában káoszként éljük meg a napjainkat. Melyik a jó?

„Általános nézet a roma családokban, hogy »jót tenni« a gyerekkel annyit jelent, hogy mindazt, amit szeretnének kapni, azonnal meg kell nekik adni. A kicsiket semmire sem ösztönzik, inkább szeretetteljesen megvárják, amíg szólnak, de akkor rögtön kielégítik az igényeiket. Ennek következtében nem alakul ki náluk a késleltetés és az önkontroll képessége, amelyek viszont elengedhetetlenek a megfelelő iskolai teljesítményhez. A romáknál a modellkövetés válik irányadóvá, míg a nevelés, a fegyelmezés, a jutalmazás és a büntetés háttérbe szorul.”[9] Aminek még nap mint nap megtapasztalói vagyunk: „A roma gyerekek szocializációjánál befelé erősebb hierarchikusabb függőségi viszony alakul ki, míg kifelé egy erősebb szabadságérzet fejlődik ki bennük” – olvashatjuk az előbb idézett cikk folytatásában. Mindezek, és a roma gyerekek szocializációjának egyéb eltérései is folyamatos egymásnak feszülést eredményeznek az iskolában pedagógusok és tanulók között. Szinte lehetetlenné válik az egymásnak való megfelelés. Barikádok épülnek, állóháború alakul ki.

A megoldás mindenképpen egy kétoldalú folyamat lehet. A pedagógusoknak figyelembe kell venniük ezeket a szempontokat, és tudatosan készülniük kell erre a minden tekintetben eltérő gondolkodásmódra, életvitelre. A sikeres beavatkozások a szülővel való együttműködésben válnak a leghatékonyabbá (Epstein).[10]

Kérdések és válaszok Isten jelenlétében

1. Mi a vizsgálódásom motivációja?

Motivál a megoldás keresése egy kilátástalan helyzetben:

      Az oktatói munkában érzett tehetetlenség – funkcionális analfabetizmus.

      Az iskolában fellépő magatartási problémák megoldásának nehézségei.

      A roma szülőkkel való kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás kilátástalanságai – kommunikációs problémák, együttműködési nehézségek.

      Gondolkodásmódbeli különbözőségek.

Mindezek olyan súlyos problémák, amikre emberi megoldás valójában nem létezik, így ez a helyzet ki kell, hogy provokálja az Isten országának megjelenését. Istennek van rá megoldása, én pedig akarom tudni Isten tervét!

2. Mi a holisztikus leegyszerűsítés ebben a kérdésben?

      Szociológia – iskola – család – Isten. Hol van a helyük, mi a szerepük a probléma megoldásában?

3. Mi az, ami cselekvőképtelenné tesz?

Az alábbiakat kell megértenem és lelepleznem ebben az összefüggésben:

      Nem szabad folytonosan ragaszkodnom a saját nézőpontomhoz, elképzelésemhez, vélt igazságomhoz. Egyáltalán sajátom-e, amit képviselek, vagy csak megtanították, én meg átvettem? Mi is az én személyes véleményem és tapasztalatom? Mi Isten véleménye? (1Kor 4,6)  

      Ez az egyoldalúság keménnyé, önkéntes mérvadóvá, szembenállóvá tesz (1Kor 8,1b). Folytonos harcra késztet, és mivel „test és vér ellen” zajlik, eleve kudarcra van ítélve (Ef 6,12). Csak lázadást és ellenállást szül.

      Szükséges lenne mélyebben megismernem a romák életét (gondolkodásmódját, történelmét, kultúráját, családi életét). Hogyan is akartam velük úgy foglalkozni, hogy érdemben vajmi keveset tudtam róluk? (Róm 14,13)

      Vizsgáljam meg mindkét családi modellt és nevelést Isten szempontjai alapján, vagyis hogy melyik milyen gyümölcsöt terem (Mt 7,20)! Lássam meg mindegyikben az Isten szerinti jót, értékeset, és az elvetendőt is! Isten mindent felhasznál a javunkra. Ragaszkodjam a Szent Szellem vezetéséhez (Róm 14,19)!

4. Mi az aktuális sürgető igény?

      Személyes kapcsolat kialakítása a szülőkkel.

      Együttműködési készség köztem és egy-egy szülő között, hatékony együttműködés.

      Egyre mélyülő magatartási problémák megoldása (tekintély kialakítása).

      Egyre súlyosabb tanulási nehézségek hatékony kezelése (funkcionális analfabetizmus – akár a szülőé is).

5. Hol van a találkozási pont köztem és a roma családok között?

Találkozási pont: a gyerekek szeretete, érdekeik képviselete és a gyülekezet. Erre lehet építeni egy párbeszédet, az új ismeretekkel, gondolkodásmóddal ... Isten üzenetével (Zak 4,6).

      Megszólíthatom azokat a szülőket, akik nemrég tértek meg:

      Először magánemberként (szellemben újjászületett testvérként).

      Majd pedagógusként – meghívás folyamatos óralátogatásokra (a gyerekekkel közös játékra, feladatokra, beszélgető körökre).

      Családlátogatások – otthoni fejlesztés.

      Segítségnyújtás a szülők számára a gyerekek otthoni tanulásához, vagy akár az ő olvasási nehézségeik leküzdéséhez (vö. ApCs 15,28). (Sok-sok évvel ezelőtt a nagyapám a Biblia segitségével tanított meg olvasni egy megtért cigányasszonyt, akinek most az unokája jár hozzám.)

      Megszólíthatom azokat a gyerekeket, akik járnak vagy ellátogatnak a gyülekezetbe:

      Lehet személyesen, közvetlenül imádkoznom értük, amikor igénylik.

      Konfliktusmegoldó beszélgetések, beszélgető körök szerveződhetnek bibliai szakaszok tanulmányozására (a Biblia teljes körű tárháza – többek között – a lelki egészségvédelemnek is).

6. Mi Isten szabadításának aktuális tartalma?

      Az egység ígérete és lehetősége a gyerekek és a szülők között (Józs 24,15b; Kol 3,20k), valamint az egység munkálása a szülők és az iskola, a gyerekek és az iskola, továbbá a család és a társadalom között. (A tudás, mint érték felismerése – a gyerekek érdekeinek közös képviselete.)

      Isten ígérete: Növekedés generációkon keresztül! (Péld 17,6)

      Változás mindkét oldalon.

7. Mi az autokeirikus végkifejlet ebben a kérdésben?

      Valóban teljes önátadás Istennek – elengedése mindannak, amit eddig emberi indítékból, saját ítéleteim és a „köz” elvárásai szerint végeztem a munkámban, akár a munkatársaim véleményével is dacolva.

      Így, a Szent Szellem által vezetett „védtelen emberként” odaállni kiszolgáltatott embertársaim elé és mellé segítőnek, vagy inkább harcostársnak.

8. Képes vagyok rá? Meg tudom tenni?

Visszatérek a Mai Ige fentebb idézett részéhez: Fogantatás, formálódás, szülés. Mindaz, amit megfogalmaztam, jelenleg a fogantatás és a formálódás szakaszában leírtak szerint él bennem. Mélységesen hiszem, hogy mindennek elrendelt ideje van (Préd 3,1kk). Isten készít engem, készít minden érintettet, de még a körülményeket is. Már látok belőle egy-egy mozzanatot, villanást, összefutó szálakat. Amit én tudok tenni, az az, hogy Isten elé állok, és azt mondom: „Itt vagyok, engem küldj!”[11] Félelmetesen hatalmas dolgok ezek!

És még egyszer: a harmadik szakasz még teljesen hátra van, mégpedig a szülés: „Amikor a világra akarok hozni valamit, amit Isten belém helyezett, akkor »nyomnom« kell, minden erőmmel törekedni mindennel szemben, amit valaha mások tettek. Isten pedig segít ebben, de vajúdni és megszülni nekem kell. Sőt, ha nem teszem meg, lehet, hogy meg sem fog történni.” A hozzá tartozó üzenet bátorítóan erőteljes: „Ha életet adok annak, amit Isten belém helyezett, az mindenre hatással lesz az életemben. Isten túláradó áldásai életem minden területét érinteni fogják.”[12] Nos, én akarom az áldást!

„Ezért teljes erővel törekedjünk azokra a dolgokra, amik a közöttünk lévő békességet, összhangot, egymás épülését és megerősítését szolgálják.”[13]

 

Lektorálta: Dr. Hecker Róbert

 

Felhasznált irodalom:

        Biblia (Az 1975. évi újfordítású Biblia javított kiadása, Kálvin János Kiadó, Budapest, 2006.)

        Bob Gass: Mai Ige, buzdító üzenetek minden napra – Keresztyén Média UBC Hungary Alapítvány, 2010.

 

Felhasznált, elolvasott cikkek:

      http://www.nlcafe.hu/ezvan/20100901/a_cigany_gyerek_tanuljon_vagonban/; letöltés: 2010.11.07. (Horváth Judit: A cigánygyerek tanuljon vagonban? – Nem szűnik a roma gyerekek szegregációja, Nők Lapja Cafe, 2010.09.01.)

      http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=2005-04-ta-Foldes-Valtozasok#top; letöltés: 2010.11.07. (Földes Petra: Változások a család és az iskola viszonyában – Szempontok az iskola szocializációs szerepének újragondolásához)

      http://www.google.com/search?client=gmail&rls=gm&q=%C3%9Aj%20Pedag%C3%B3giai%20Szemle; letöltés: 2010.11.07. (Új Pedagógiai Szemle  >  Szemle, 2005/04

      http://www.vigilia.hu/2002/9/csovcsics.html; letöltés: 2010.11.08. (Csovcsics Erika: Oktatás a „C” osztályban – A cigánygyerekek iskolai kudarcainak okairól. A szerző a pécsi Gandhi Közalapítványi Gimnázium és Kollégium vezetője)

      http://delfin.unideb.hu/~mbuda/pub/CSAL_ISK_szociologia.DOC; letöltés: 2010.11.07. (Buda Mariann: Az iskola és a család szociológiája – Segédanyag az ELTE pedagógiai szakpszichológus képzése számára)

      http://www.sulinet.hu/tart/cikk/cb/0/23667/1; letöltés: 2010.11.07. (Hatékony iskola: együttműködő iskola)

      http://www.kedveshaz.hu/images/stories/program.pdf ; letöltés: 2010.11.08. (A Kedves-ház Kollégium pedagógiai programja)

      http://epa.oszk.hu/00000/00035/00031/; letöltés: 2010.11.08. (Lázár Péter: Kedves-ház)

      http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=242; letöltés: 2010.11.09. (Nemesné Kis Szilvia–Sajtosné Csendes Gyöngyi: Hátrányos helyzetű tanulók szövegértési problémái)

      http://www.econ.core.hu/file/download/zk/zoldkonyv_oktatas_05.pdf 2010.11.07. (Havas Gábor: Esélyegyenlőség, deszegregáció)

      http://www.szabonekarmanjudit.hu/wp-content/uploads/2010/08/A-cig%C3%A1nys%C3%A1g-es%C3%A9lyegyenl%C5%91s%C3%A9g%C3%A9nek-megteremt%C3%A9se-a-magyarorsz%C3%A1gi-oktat%C3%A1si-rendszerben.doc; letöltés: 2010.11.08 (Szabóné Kármán Judit: A cigányság esélyegyenlőségének megteremtése a magyarországi oktatási rendszerben)

      http://www.origo.hu/itthon/20031103tizezer.html; letöltés: 2010.11.08. (Tízezer analfabéta Magyarországon, 2003. 11. 03.)

      http://hu.wikipedia.org/wiki/Analfabetizmus; letöltés:  2010.11.07.

      http://www.hrportal.hu/c/terjed-a-funkcionalis-analfabetizmus-magyarorszagon-is-20080916.html; letöltés: 2010.11.08. (Terjed a funkcionális analfabétizmus Magyarországon is, 2008.09.16.)

      http://www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=9344; letöltés: 2010.11.08. (Analfabetizmus Magyarországon, Lesley, 2006.11.10.)

      http://elib.kkf.hu/edip/D_13820.pdf; letöltés: 2010.11.07. (Márton Adrienn: Esélyegyenlőség és egyenlő bánásmód – Közoktatási diszkrimináció a roma gyerekek körében)



[6] Gal 4,19

[7] Mai Ige, 2010.07.18.

[9] http://elib.kkf.hu/edip/D_13820.pdf; letöltés: 2010.11.07.

[11] Ézs 6,8

[12] Mai Ige, 2010.07.18.

[13] Róm 14,19 (Új protestáns fordítás; Magyar Bibliatársulat, Kálvin Kiadó, 1990.)



Comments