Korvin Hedvig: A hívő ember bölcsessége Jakab levele alapján


Részlet az Élő Víz Irodalmi Alapítvány Legjobb Szakdolgozatok-díj 2010.
évi második helyezett munkájából.

Az elmúlt évek során sokszor foglalkoztatott az a kérdés, hogyan élhetek
jó életet, olyat, amire ha majd visszatekintek nem megbánás, hanem
megelégedettség tölt el. Miként lehet életem értékes Isten szemében,
amely áldást jelent környezetemnek, és amiben – nem utolsó sorban - én
is jól érzem magam?

A választ a Szentírásban kerestem, és egy mondatban sűrűsödött össze bennem a
felelet: „bölcsen kell élni”. De mit jelent a bölcsesség? Jakab levelét tanulmányozva,
különösen is megragadott a szerző gyakorlati életbölcsessége. Nem elvont teológiai
fejtegetéseket, inkább egyszerű, a gyakorlatban alkalmazható intelmek sorozatát találjuk
benne. Szakdolgozatom személyes indítéka ez, azonban azt gondolom, hogy napjainkban,
amikor a társadalom visszautasítja az abszolút igazság létezésének gondolatát, és különféle
életfilozófiák gazdag kínálata közt „válogathatunk”, így sokak számára égető a bennem
felmerült kérdés.

Tekintsd át a PTF képzéseit!

Célom, hogy a Szentírás fényében vizsgáljak meg aktuális kérdéseket, s Jakab válaszaiban
keresve, bemutassam a megoldásukhoz szükséges bölcsességet, amely a mindennapi életben
a hívő embert helyes, Isten előtt kedves döntésekhez segíti. Bizonyítani kívánom azt is, hogy
a bölcsesség lényege, hogy konkrét élethelyzetekben (döntéshelyzetekben) Isten véleményét,
akaratát keresem, és azt meg is cselekszem. Jakab olyan témákat vet fel, melyek a XXI.
században is elevenen érintenek bennünket, személyes, gyülekezeti, vagy akár társadalmi
szinten is.
  • Mit tegyek, ha nehéz helyzetek elé állít az élet, ha kísértésbe jutok? Hogyan hozhatok
  • jó döntéseket?
  • Miben ragadható meg az élő hit lényege? Hogyan élhetek dinamikus hívő életet?
  • Hogyan lehet bölcsen, istenfélő módon élni a szegénységben, és a gazdagságban?
  • Az ige szerint a beszéd, rendkívül meghatározó életünk, kapcsolataink alakulásában.
  • Hogyan használjam helyesen?
  • Miként tudom bölcsen kihasználni az imádság nagyszerű lehetőségét?
Vizsgálom a szöveggel kapcsolatos szélesebb Szentírási összefüggéseket, hisz ez kulcsát
adja a levél értelmezésének, és figyelembe veszem a kapcsolódó szakmunkák állításait.
Alapvetően a protestáns újfordítású Biblia szövegére támaszkodok, de a mondanivaló
teljesebb kifejtése érdekében, néhol ettől eltérek.
Jakab bölcsességértelmezésének, gondolkodásmódjának, és a levél mögött meghúzódó
szituáció, és szerzői szándék feltárásához nélkülözhetetlen a bevezetéstani kérdések
tárgyalása. Ezt követően körvonalazom a zsidó bölcsesség lényegét, mivel Jakab ebben az
értelemben fogalmazza meg üzenetét. Öt fő téma köré csoportosítom a levél feldolgozását:
1) kísértések 2) cselekedetek 3) szegénység és gazdagság 4) beszéd 5) imádság. A témák a
levélben összefonódnak, és elszórtan, többször is felbukkannak. Egy-egy téma bemutatásának
a végén, összefoglalom az adott kérdésben a bölcsesség mibenlétét.
2. Bölcsességértelmezés a zsidó gondolkodásban
Jakab levele magán viseli a zsidó ember bölcsességértelmezését, melyet ha közelebbről meg
akarunk ismerni, értékes forrásul szolgálhat a héber kánon bölcsességirodalma, nevezetesen
a Példabeszédek, Jób, és Prédikátor könyve, valamint néhány deutorokanonikus könyv,
például a Bölcsesség, és Jézus Sirák fia könyve (vö. Rózsa [2002] 371. o.). „Az ókori Izrael
klasszikus bölcsessége a Példabeszédek könyvében található” (Römer [1994] 9. o.).

2.1 A héber bölcsesség kialakulásának háttere

A bölcsesség nem izraeli specifikum. A bibliai bölcsességirodalmon számos környező
nemzet (pl.: Asszíria, Babilon, Edóm, Egyiptom) bölcsessége nyomot hagyott, melyek között
legerősebb az egyiptomi hatás (vö. Römer [1994] 5. o.). Tőlük származik az a felfogás, hogy
életünk akkor lesz sikeres, ha a világrendnek (egyiptomi nyelven maat-nak) megfelelően
élünk. A maat a természet, és a társadalom Istentől származó állapota, mindaz, ami helyes
és hibátlan (vö. Römer [1994] 6-7. o.). A maat Istentől származik, tehát a bölcs ember végső
soron az isteni akaratnak veti alá magát. A maat szabályait meg lehet ismerni, de a bölcs
tudja, hogy összes titkát sosem értheti meg (vö. Römer [1994] 7. o.). Ennek a szemléletnek a
hatása erősen érződik a héber bölcsességen.

2.2 A héber bölcsesség jellegzetességei

Jób és a Prédikátor könyve óv a sematikus értelmezéstől: félreértés az, hogy az igaz ember
folyton áldásban részesül, s ha valaki szenved, akkor az bűnei miatt van. Az igazi bölcsesség
nem egy zárt rendszer, hanem empirikus, pragmatikus, amit mindenkinek, egy-egy konkrét
élethelyzetben újra meg kell találnia (vö. Römer [1994] 12. o.). A zsidó bölcsességértelmezés
további jellegzetes vonásai:

·  Nem elméleti, hanem gyakorlati életbölcsesség, eltérően a görög filozófiától. A héber

nyelvben a bölcsesség praktikusságot, hasznosságot célzó értelmet hordoz (vö. Römer

[1994] 4. o.)

·  A bölcsesség forrása Isten (Jób 32,8; Péld 2,6; Sirák fia könyve 1,1-10), aki szívesen

adja bölcsességét (vö. Komesz [2006] 13. o.).(1) A zsidó írások a bölcsességet néha a

Tórával azonosítják (vö. Moo [1985] 53. o.)

·  Isten félelme (tisztelete) az igazi bölcsesség (Péld 1,7.29; 2,5 stb.) (vö. Komesz [2006]

13. o.)

·  Középpontban az egyén sorsa, és a megfelelő magatartás áll, mellyel az ember

boldogulhat (vö. Komesz [2006] 12. o.)

·  Az igazi bölcsesség jellemzője a mély alázat (Péld 11,2, 20,24), hisz a bölcs tudatában

van az isteni bölcsesség beláthatatlanságának, és saját korlátainak (Komesz [2006] 21.

o.). Nem véletlen, hogy a bölcsességirodalom egyik fő témája az Istentől való függés

(vö. Osborne [2001] 226. o.).

Az igazi bölcsesség jellemzője a mély alázat (Péld 11,2, 20,24), hisz a bölcs tudatában
van az isteni bölcsesség beláthatatlanságának, és saját korlátainak (Komesz [2006] 21.
o.). Nem véletlen, hogy a bölcsességirodalom egyik fő témája az Istentől való függés
(vö. Osborne [2001] 226. o.).

2.3 Jakab bölcsességértelmezése (Jak 3,13-18)

Számos kommentátor gondolja azt, hogy ezt a viszonylag önálló egységet Jakab elsősorban
tanítóknak címzi, de a bölcsesség mindenki számára elérhető (Jak 1,5), ezért feltételezhetjük,
hogy mindenkihez szól (vö. Groó [1963] 105. o.). „Kicsoda köztetek bölcs és okos? Mutassa
meg az ő jó életéből az ő cselekedeteit bölcsességnek szelídségével” (Jak 3,13, Károli ford.),
kezdi Jakab ezt a szakaszt. Az igazi bölcsesség két fontos jellemzőjét emeli ki:
•  Megmutatkozik az életvitelben, viselkedésben, azaz gyakorlati, tettekre 
váltott „valami”, és nem elméleti tudás. Jakabnál a cselekedetek hitelesítik a
bölcsességet. Az egész levélen végigvonul a gyakorlatban megélt kegyesség
hangsúlyozása. A bölcsesség (szophia) „a tudás, ismeret, tapasztalat legmagasabb
szintű, érett megfontolt alkalmazásának képessége” (Balázs [é. n.], kiemelés tőlem).
•  A felülről jövő bölcsesség másik fontos jellemzője a szelídség. A szelíd szó (pra(i)
otész) jelentése: kedvesen engedelmes, alázatos (Balázs [é. n.]). „Az alázatosoknál
pedig bölcsesség van”, mondja a Példabeszédek írója (Péld 11,2 Károli ford.).
Ebben a szakaszban a bölcsességből származó alázat, az önzéstől, arroganciától
mentes, békés kapcsolatokban, illetve az erre való törekvésben nyilvánul meg. Míg a
hamis bölcsesség az egót helyezi előtérbe, s ezzel békétlenséget szül, addig az igazi
2Móz 35,36; 1Kir 3,12; Zsolt 33,8; Ézs 50,4; Jer 23,5; Jak 1,5 az életvitelben, viselkedésben,
azaz gyakorlati, tettekre bölcsesség az egót háttérbe szorítja. A bölcs ember tudja,
„az igazság ráér, van ideje, előbb-utóbb úgyis érvényt szerez magának” (Groó [1963] 105. o.).
Ezután kétféle bölcsességről beszél Jakab, a nem Istentől valóról, melynek eredete lehet földi
(nem mennyei), testi (emberi pszichéből fakadó) és démoni, és a felülről jövő, azaz az Istentől
való bölcsességről. A nem felülről való bölcsesség jelzője a szívben levő keserű irigység,
és viszálykodás, azaz önző ambíció (vö. Harrison [1962] 1436. o., MacDonald [2001] 613.
o.), melyből zűrzavar, és mindenféle gonosz tett fakad. Ezzel nincs mit dicsekedni, hisz az
igazsággal helyezkedik szembe. A felülről való bölcsesség jellemzői a következők: tiszta,
békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalommal és jó gyümölcsökkel teljes, nem
részrehajló, és nem képmutató. A felsorolt vonások szinte mind az emberi együttélést
érintik, mely egyike az élet fontos vonatkozásainak, ahol a bölcsesség megmutatkozhat.
Néhány kommentátor úgy gondolja, hogy itt a bölcsesség, valójában Krisztus (vö. Harrison
[1962] 1436. o., Fekete [1994] 28. o.).(2) A szakasz végén Jakab a bölcsesség egy speciális
vonását emeli ki, a békeszeretetet (Jak 3,18). Az igazi bölcsesség békét teremt (vö. Moo
[1985] 137. o.), s az igazság, csak a békesség kontextusában virulhat (IVP Comm. [é. n.]).
Összegezve elmondható, hogy Jakabnál a bölcsesség isteni eredetű, gyakorlati, mely látható
az életvitelben, és mindig az egységet, és a békességet védi (vö. Harrison [1962] 1436. o.).

2.4 A bölcsesség szerepe Jakab levelében

A teológusok különféle módon értékelik a bölcsesség szerepét a levélben. Moo szerint nem
játszik kiemelkedő szerepet, hisz Jakab csak két textusban említi (Jak 1,5, 3,13-18), és nem
törekszik mélyebb kifejtésre (vö. Moo [1985] 53. o.). Fekete szerint „a bölcsesség fogalma
a levél teológiájának egyik jellegzetessége” (Fekete [1994] 26. o.). Harrison az egész levelet
a bölcsességirodalom kategóriájába sorolja (vö. Harrison [1962] 1436. o.). Tenney, a levél
egyik központi gondolatként kiemeli a bölcsességet, s a mondanivaló egy részét eköré rendezi
(vö. Tenney [1985] 306-307. o.). Ezt a megközelítést helytállónak tartom, s erre a tézisre
építem fel a dolgozatomat. Habár közvetlen módon keveset mond Jakab a bölcsességről, a
felülről való gyakorlati életbölcsesség gondolata, végig ott húzódik intelmei mögött.

3. A kísértés

A diaszpórában élő olvasók élete nem lehetett könnyű. Környezetük sok csapdát és
kihívást kínálhatott: elcsüggesztő nehézségeket, bosszantó ellenségeket, talán üldözést,
provokáló szertartásokat, tisztátalan örömöket (vö. Fekete [1994] 23. o.). A küzdelmek,
megpróbáltatások, mindnyájunk életének részei. Főleg igaz ez, ha istenfélő életet szeretnénk
élni egy istentelen környezetben, ahol mint Krisztus-követők, mi is „idegenek és jövevények”
vagyunk (Zsid 11,13). Hogyan kezeljem bölcsen az élet nehéz helyzeteit? Hogyan jöhetek ki
győztesen a kísértésekből? Ezekre a kérdésekre keresem a választ ebben a fejezetben.

3.1 Kísértés és megpróbáltatás

„Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván hogy
hitetek próbája állhatatosságot eredményez. Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a
cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül.” (Jak 1,2-4)
Miután Jakab köszönti az olvasókat, rögtön a kísértésről és megpróbáltatásról kezd el
beszélni. A kísértés (peirasmos, igei alak: peiradzó) szó jelentései: megpróbáltatás, vizsgálat
alá vet jó vagy rossz tapasztalat, fenyítés, vagy provokálás által; csapás (Strong [1890] 56.
o.). Az Újszövetségben utalhat egyrészt minket érő külső nyomorúságra, főleg üldözésre,
másrészt belső bűnre való csábításra (vö. Moo [1985] 59. o.).

A megpróbáltatás (dokimion) szó jelentései: megvizsgálás, kipróbálás, megbízhatóság,
hitelesség (Strong [1890] 24. o.). Az Újszövetségben ezen kívül ez a szó csak az 1Pét 1,7-
ben szerepel. Itt, és az Ószövetségben több helyen is (Zsolt 11,5; Péld 27,21), az arany és
ezüst tisztítás folyamatára utal (vö. Moo [1985] 60. o.). A mesterségek világában a próba
a valódiságot igazolta, a hitelesítést szolgálta. Például az aranyműves a karát jegyével
jelezte a próba megtörténtét. A hidak használhatóságát, teherbírását próbával bizonyítják
az átadás előtt (vö. Fekete [1994] 25. o.). A megpróbáltatás olyan nehéz körülmény, vagy
helyzet, amibe általában akaratunkon kívül kerülünk. A próbában megmutatkozik hitünk
minősége. Ha bebizonyosodik a valódisága, értéke megnő, mint például egy festmény értéke,
ha bizonyítást nyer az eredetisége. Ellenkező esetben viszont, felszínre kerülnek hitünk
gyenge pontjai, és lehetőségünk van megtisztulásra. A két szó nagyon közel áll egymáshoz,
és időnként a Szentírás felcserélhető módon használja. A kísértés próbára teszi a hitünket,
tehát egyúttal próbaként is felfogható. A megpróbáltatásban viszont, kísértéssé válhat a
helytelen reagálás, az Isten ellen fordulás. „Az Úr az igazat megpróbálja” (Zsolt 11,5).
Isten akarata tehát életünkben a próbatétel, s ehhez még Sátánt, illetve a tőle jövő kísértést is
felhasználhatja,(3) azonban nem Ő az, aki bűnre csábít!

3.2 A kísértés forrása

„Senki se mondja, amikor kísértésbe jut: az Isten kísért engem, mert az Isten a gonosztól
nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal. Mert mindenki saját kívánságától
vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig
kiteljesedve halált nemz” (Jak 1,13-14).
Jakab a kísértés forrását a bennünk feltámadó kívánságban jelöli meg. Az epithümia vágyat,
sóvárgást jelent, ami az Újszövetségben nem mindig rossz értelemben jelenik meg (Luk
22,15; Fil 1,23), de itt, mint a legtöbb helyen, testi, önző vágyra utal. Jakab leírja a kísértés
negatív folyamatát. A kívánság von és csalogat. Ezek a szavak a vadászat és a halászat
világához kapcsolódnak (IVP Comm. [é. n.]). A csalira jellemző, hogy jónak tűnik, de az
áldozat nem látja a mögötte húzódó halálos veszélyt. A kísértés még nem bűn. De ha a
bűnös vágy vonzásának már az elején nem állunk ellen, akkor egy idő után már nem tudunk
szabadulni tőle, „horogra akadunk”, és a kívánság megszüli bennünk a bűnt, a bűn pedig
kiteljesedve, halált nemz (vö. Moo [1985] 73-74. o.). „A bűn zsoldja a halál”, mondja Pál is
(Róm 6,23). Lelki halálról van itt szó, mely Istentől való elválasztottságot jelent (vö. Budai
[1945] 12. o.).
A negyedik fejezetben ismét előkerül a bűnös kívánság témája (Jak 4,1-3). A címzettek
vágyai mögött irigység, önző indítékok, és célok húzódtak meg, ami harcokat, viszályokat
okozott közöttük. Nem minden kívánság rossz bennünk, vannak jogos vágyaink is; Jakab
biztat, hogy ezeket kérjük Istentől (Jak 4,2). A kísértésekért nem tehetjük Istent felelőssé, hisz
Ő „a gonosztól nem kísérthető, és ő maga sem kísért senkit a gonosszal”. Néhány zsidó úgy
érvelt, hogy mivel Isten teremtett mindent, ő teremtette az gonosz ösztönt is, ezért Ő felelős a
gonoszért (vö. Harrison [1962] 1431. o.). Jakab előtt másfél évszázaddal, Jézus, Sirák fia már
tiltakozott ez ellen a gondolkodás ellen, „Ne mondd: »A bűnöm az Úrtól származik«, mert ő
nem hoz létre semmit, amit gyűlöl. Ne mondd: »Bukásomat neki köszönhetem…«” (Sirák fia
könyve 15,11-12). Jakab az egyén felelősségére hívja fel a figyelmet (vö. Moo [1985] 72. o.).
A gonoszra való csábítás nem egyeztethető össze Isten természetével, hisz Ő a fények, azaz
az égitestek, - nap, hold, csillagok - atyja (vö. Groó [1963] 45. o.). Isten maga a világosság
(1Ján 1,5), és a világosság a jóságnak, a tisztaságnak a szimbóluma (vö. Budai [1945] 12. o.).
Pl. József és Potifár feleségének esete (1Móz 39,7-20); Pál tövise (2Kor 12,7); „Íme, az ördög börtönbe fog
vetni közületek némelyeket, hogy próbát álljatok ki ” (Jel 2,10).
Természetéből fakadóan, Ő csak jót ad, „minden jó adomány és minden tökéletes ajándék
onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá” (Jak 1,17). Jakab tiltakozása a 18. versben ér a
tetőpontra: nemcsak hogy nem Istentől ered a halált hordozó kísértés, de „az Ő akarata szült
minket az igazság igéje által” (vö. Groó [1963] 41. o.).
A kísértés, ha megfelelő módon reagálunk rá, válhat hitünket megerősítő eszközzé Isten
kezében (vö. Groó [1963] 42. o.). A továbbiakban azokat a bölcs magatartásformákat veszem
sorra, melyekkel győztesen jöhetünk ki a kísértésekből.

3.3 Felülről való bölcsesség a kísértésben

3.3.1 Teljes örömnek tartani
„Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván…” (Jak
1,2)
Jakab természetellenesnek tűnő magatartásra szólít fel: örüljünk a kísértésekben! Hogyan
lehetséges ez? Az Újszövetségben többször is találkozunk a nehézségek közti öröm
témájával.(4) Ezekben a helyzetekben általában azért vált lehetővé az öröm, mert egy cél, vagy
jutalom lebegett a kísértésben levők szeme előtt. Jakab a kísértés áldásos következményeit
állítja elénk, - az állhatatosságot és a tökéletességet, - s ezzel biztat az örömre. Ezzel a
helyzetet átértékeli, és más megvilágításba helyezi (vö. Fekete [1994] 23. o.). Nem a
kísértésnek örülünk, hanem a kísértésben, tudva azt, hogy jó származik belőle. A próbák közti
öröm ugyanakkor természetfeletti, a Szentlélek gyümölcse az életünkben (Gal 5,22). Zsid
12,11-ben olvassuk, „Pillanatnyilag ugyan semmiféle fenyítés nem látszik örvendetesnek,
hanem keservesnek, később azonban az igazság békességes gyümölcsét hozza azoknak, akik
megedződtek általa”. A hívő ember a kísértésekben akkor tud örülni, ha a „később”-re figyel.
3.3.2 Istentől kérni a megoldást
”Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől.” (Jak 1,5)
Nyomorúságban, egy hívő ember számára, kézenfekvő dolog az imádság. Jakab arra bíztat,
hogy kérjünk bölcsességet, és Isten készségesen, szemrehányás nélkül adni fog. Miért
pont bölcsességet? Isten megígéri a kísértésből való szabadulást (1Kor 10,13), de ahhoz
bölcsességre van szükségünk, hogy a kísértések közt is tudjunk örülni, hogy egyáltalán
felismerjük a kísértést, és a kísértésben követendő helyes magatartást (vö. Budai [1945] 7.
o.). A Biblia általános alapelveket ad, de számtalan problémára, melyet az élet felvet, nem ad
Mát 5,10-12; ApCs 5,41, 16,25; Róm 5,3-4, 15,13; 2Kor 8,2; 1Thessz 1,6; Zsid 10,34
konkrét választ (vö. MacDonald [2001] 594. o.). Bölcsesség által ismerhetjük fel, hogy mi
Isten akarata egy adott helyzetben, és hogy azt hogyan alkalmazzuk (vö. Moo [1985] 62. o.).(5)
3.3.3 Engedelmesség, ellenállás
„Engedelmeskedjetek azért az Istennek, de álljatok ellen az ördögnek és elfut tőletek.” (Jak
4,7)
Jakab 4,7-10-ben megalázkodásra, megtérésre szólít fel egy intelemsorozattal, melynek
alapja, a kutatók szerint, Péld 3,34,(6) s a hetedik vers, mint egy nyitány áll az egység elején
(Moo [1985] 147. o.). Az engedelmesség (hüpotasszo) jelentése: aláhelyezi magát valaki
főségének, alárendeli, aláveti magát (Balázs [é. n.]). Az Istennek való engedelmesség lényege,
a neki való alávetettség, az Ő akaratához való igazodás. Lelkierőnk, és győzelmünk nem
önálló erőfeszítéseinkből fakad, hanem az Istentől való teljes függésünkből (vö. Moo [1985]
150. o.). A felülről való bölcsesség engedelmes (Jak 3,17), elsősorban Istennek.
A második lépés Sátánnak való ellenállás. Nem véletlen a sorrend. Ellenállásunk csak akkor
lehet hatékony, ha engedelmeskednünk Istennek. Ő az alázatosoknak ad kegyelmet. Míg
korábban Jakab az egyén felelősségét hangsúlyozta a bűn elkövetésében, most egy személyen
kívül álló gonosz lényről, Sátánról beszél. Sátán igyekszik felerősíteni bennünk a bűnre való
hajlamot, hogy elbukjunk a kísértésben. Hogy elérje célját, néha még embereket is felhasznál.
Jó tudni ilyenkor, hogy „harcunk nem test és vér ellen folyik”, azaz valójában nem emberek
az ellenségeink (Ef 6,12) (NIV Study Bible [1985] 2443. o.). Az ördögnek való ellenállás
mikéntjéről sokat beszél Pál, Ef 6-ban, ahol a lelki fegyverzeteket mutatja be. „Öltsétek
magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben,
ajánlja (Ef 6,11).
3.3.4 Türelem
„Legyetek tehát türelemmel, testvéreim, az Úr eljöveteléig” (Jak 5,7a)
Jakab türelemre inti olvasóit, akik a gazdagok részéről elnyomást, igazságtalanságot
szenvedtek el (Jak 5,4.6). A türelem (makrothümeó) jelentése: hosszútűrés, a haragos
indulat megfékezése, messzire elmegy valakivel szemben (Balázs [é. n.]). A szó utal a tűrés
módjára: „hosszan, elkeseredés nélkül elhordozni a nehézségeket” ( Fekete [1994] 113. o.).
Hogyan lehetünk türelmesek? Jakab az Úr visszajövetelével,(7) vigasztalja olvasóit, mintha
csak azt mondaná, hogy szenvedésetek nem tart örökké. A türelem példájaként a földművelőt
hozza fel, aki türelemmel várja az esőt, és a gyümölcstermést, hisz tudja, hogy a természet
elvégzi a maga munkáját. Jakab két dologra hívja fel a figyelmünket a várakozás ideje alatt.
„Erősítsétek meg szíveteket” (Jak 5,8), ajánlja, hisz a várakozás kifáraszthat, elcsüggeszthet
(vö. Groó [1963] 152. o.). A zsidókhoz írt levél írója szerint, „jó dolog, hogy kegyelemmel
erősíttessék meg a szív” (Zsid 13,9). A másik intelem: „Ne panaszkodjatok testvéreim
egymásra” (Jak 5,9). Az Úr, mint bíró fog visszajönni, aki megítéli egyrészt az elnyomókat,
ez vigasztaló lehetett az olvasók számára, de a hívőket is (vö. Moo [1985] 170. o.).
A türelem nemcsak a várakozás képessége; lényege, a helyes magatartással való
várakozásban ragadható meg. Kifejező a Károli fordításban a béketűrés szó (Jak 5,7-8);
békés magaviselettel kell tűrnünk, várakoznunk. A hívő ember számára Isten határozza meg
a próba mértékét, idejét, és Ő adja a megoldást is (1Kor 10,13). Ez az ígéret bizalommal
tölthet el, és erőt adhat a türelemhez. Végül Jakab az ószövetségi prófétákat állítja bátorító
példaként olvasói elé, hasonlóan, mint Jézus tette a Hegyi beszédben (Mát 5,12). „Imé,
boldognak mondjuk azokat, akik tűrni tudnak a szenvedésekben” (Jak 5,11), zárja le Jakab a
gondolatsort.
3.4 A kísértésben való kitartás hasznai
3.4.1 Állhatatosság
„tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez” (Jak 1,3)
A megpróbáltatás áldásos következménye, az állhatatosság kifejlődése. A hypomoné
jelentése: alatta maradás a tehernek, állhatatosság (Balázs [é. n.]). A hypomoné „a
szenvedésben kitartásra képessé tevő erő” (Fekete [1994] 23. o.). Ez az állhatatosság nem
vegetálást, a körülmények passzív elviselését jelenti, hanem egy aktív magatartást, mely nem
adja fel az Istenben való bizalmat akkor sem, ha a nyomasztó körülmény sokáig elhúzódik
(IVP Comm. [é. n.]), mely helytáll, alatta marad a tehernek, sőt jár a teher alatt, és bízik
Isten szabadításában (vö. Groó [1963] 34. o.). Az állhatatosság nem öncélú erény, hanem
az a feladata, hogy teherbíróvá tegye a hívőt (vö. Groó [1963] 34. o.), használhatóvá Isten
kezében. Az állhatatosság klasszikus példája Jób (Jak 5,11), aki ugyan nem volt türelmes,
de kitartó volt Isten iránti bizalmában(8) (NIV Study Bible [1985] 2548. o.). Megpróbáltatásai
után jobban megáldotta őt Isten, mint előtte. Példája állhatatosságra sarkallhat minket is, hisz
látjuk, hogy „igen irgalmas és könyörületes az Úr”. A zsidó ember szemléletére jellemző,
hogy őt az ember életének megítélésében, a befejezés, a vég érdekelte (vö. Fekete [1994] 115.
o.).
3.4.2 Lelki érettség
„Az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok
legyetek, minden fogyatkozás nélkül.” (Jak 1,4)
Az állhatatosság munkálja ki bennünk a tökéletességet. A magyar nyelvben a „tökéletes”
szó hallatán hibanélküliség jut eszünkbe, azonban a teleiosz nem teljesen ezt fedi, jelentése:
bevégezett (célban levő), érett (Balázs [é. n.]), teljes, nagykorú (Strong [1890] 71. o.).
Nem hibanélküliségről van tehát itt szó, hanem lelki nagykorúságról. Fizikailag a férfi
Izraelben húszéves korára érett volt (3Móz 27,3.5), de a szellemi érettséghez további évek
élettapasztalatára volt szükség. Az ember képességei, születése után a harmadik évtizedre
fejlődnek ki teljesen (Balázs [é. n.]). A lelki érettségre jutáshoz is időre, és tapasztalatra van
szükségünk, melynek megszerzéséhez elengedhetetlenek a próbatételek. Isten a legértékesebb
munkáját, a próbák és kísértések idején végzi bennünk (vö. Wilkerson [2010b]).
A hit próbáját, mind az Ó-, mind az Újszövetség, az aranytisztítás folyamatához hasonlítja.(9)
Péter szerint a kipróbált hit olyan, mint a „veszendő, de tűzben kipróbált arany” (1Pét 1,7).
A próbák tüzében általában felszínre jön a még bennünk levő tisztátalanság, így lehetőségünk
van a megtisztulásra. Dávid így vall a próbatétel áldásáról, „Mielőtt nyomorúság ért,
tévelyegtem, de most megtartom beszédedet” (Zsolt 119,67). Az állhatatosság másik
gyümölcse a „hibátlanság”, holoklérosz, melynek jelentése: sértetlen, ép (Balázs [é. n.]). A
teleios és a holoklérosz szinonim fogalmak.

Pál, Ef 4,13-ban a „Krisztus teljességét elérő nagykorúságról” beszél. Itt a nagykorúság a
kiegyensúlyozott krisztusi jellemre utal (NIV Study Bible [1985] 2438. o.). A próbák lelki
növekedésünket segítik elő, stabilitást, krisztusi jellemet fejlesztenek ki bennünk, s ezáltal
egyre inkább alkalmassá válunk a szolgálatra (vö. Groó [1963] 34. o.).
3.4.3 Boldogság, élet koronája
„Boldog ember az, aki a kísértés idején kitart, mert miután kiállta a próbát, elnyeri az élet
koronáját, amelyet az Úr megígért az őt szeretőknek.” (Jak 1,12)
A fenti mondat emlékeztet Jak 5,11-12-re, és a boldogmondásokra (Mát 5,3-10), ahol Jézus
a próbákban való kitartásra biztat, „mert jutalmatok bőséges a mennyekben”. A kísértésben
való kitartás végső jutalma az élet koronája, és a boldogság. A korona eszkatologikus, de
a boldogság a jelen valósága (vö. Leahy [2003] 503. o.).(10) A koronával fordított görög
sztephanosz szó babérból font koszorút jelent, amit a győztes atlétának, vagy katonai
vezetőnek a fejére tettek (NIV Study Bible [1985] 2542. o.). A koszorú szimbolizálta a
dicsőséget, és a tiszteletet. Az élet, ebben a kontextusban, az örök életet jelöli (vö. Groó
[1963] 40. o.). A korai egyház vezetőinek szóhasználatában a koszorú, vagy korona, a
keresztyének végső céljára, és jutalmára utalt.(11) A mennyben jutalomban részesülnek azok,
akik megtartották hitüket a szenvedésben, és ezzel demonstrálták Isten iránti szeretetüket.
3.5 További példák a Szentírásban
Zsid 11-ben, a levél írója olyan hősöket sorakoztat fel, akik a történelem különböző
korszakaiban éltek, és komoly hitpróbákon mentek át győztesen. Bár a szerző a hitüket emeli
ki, szeretném a kísértés szemszögéből is nagyító alá venni Noé, Ábrahám, és Mózes életének
egy-egy epizódját.
  • Mielőtt Isten elpusztította volna özönvízzel a világot, megparancsolta Noénak, hogy
építsen bárkát, saját maga, családja, és az állatfajok megmentésére (1Móz 6,12-
22). Noé igaz, feddhetetlen volt, és Istennel járt (1Móz 6,8-9). Már a bárkaépítés
előtt, hit által, élő kapcsolata volt Istennel, az őt körülvevő istentelen környezetben.
„Kijelentést kapott azokról a dolgokról, amelyek még nem voltak láthatók” (Zsid
11,7). Noé engedelmeskedett, felépítette a bárkát, eljött az özönvíz, és családjával
együtt megmenekült.
  • Noé sokáig építhette a bárkát, miközben semmi jele nem volt a közelgő özönvíznek.
Óriási energiát, óriási költségeket fektetett be, engedelmes hittel.(12) Elképzelhető,
hogy környezete értetlenségével, ellenállásával kellett szembenéznie. Vajon voltak-e
pillanatai, amikor elbizonytalanodott, és megkísértette a gondolat, hogy abbahagyja az
egészet? Vajon hány évig kellett a láthatók ellenére cselekednie, hitben járva, egyedül
Isten szavára támaszkodva?
  • Isten rendkívül kemény próbatétel elé állította Ábrahámot, amikor azt kérte tőle,
hogy áldozza fel egyetlen fiát, Izsákot (1Móz 22,1-2). Isten korábban megmondta,
hogy „aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni” (Zsid 11,18), s most
ez a kérés, ellentétesnek tűnt korábbi ígéretével. Ábrahám mégis bízott Istenben,
„azt tartotta ugyanis, hogy Isten képes őt a halottak közül is feltámasztani”, és
engedelmeskedett. „Ezért vissza is kapta őt” (Zsid 11,19).
  • Vajon milyen mély, és fájdalmas lelki vívódásokon ment át Ábrahám, míg eljutott az
oltárig? Döntését a józan ész, érzelmei, és természetes ösztönei ellen hozta meg. Isten
iránti bizalma mindezeknél nagyobb volt.
  • Mózes előtt nagyszerű karrier állt: mint a fáráó lányának fia, hercegként nevelkedett
a királyi palotában, „megtanították az egyiptomiak minden bölcsességére, és kiváló
volt mind szavaiban, mind tetteiben” (ApCs 7,22). De „inkább választotta az Isten
népével együtt a sanyargatást, mint a bűn ideig-óráig való gyönyörűségét… mert
a megjutalmazásra tekintett”. A fáráó haragjától nem félve, kivezette Izrael népét
Egyiptomból, és „kitartott, mint aki látja a láthatatlant” (Zsid 11,24-27).
  • Vajon milyen kísértéseken mehetett át Mózes, mikor fáraó elől menekülve, negyven
évig, juhokat őrzött a pusztában? Milyen kétségek gyötörhették, amikor a fáráó
haragjának kereszttüzében harcolva, saját népe is ellene fordult (2Móz 5)? A hosszú
pusztai vándorlásban, a szinte folyamatosan zúgolódó nép gondjait viselve, elég
messzinek tűnhetett az ígéret földje. De Mózes végig kitartott, mert a megjutalmazásra
tekintett, és látta a láthatatlant.

A fenti esetekben közös vonás, hogy ezek az emberek döntéshelyzetben az engedelmesség
útját választották, a láthatók, és a visszahúzó tényezők ellenére. Bíztak Istenben, az
Ő szavában, és szemüket a célon tartva, végigmentek az úton. Magatartásuk alapján
nyilvánvalóvá vált igazi jellemük, hitük valódisága. Példaként állnak előttünk.
3.6 Összegzés
A kísértésben döntéshelyzetben vagyunk. Választásunktól függően, jöhetünk ki belőle
győztesen, vagy vesztesen. A jó döntéshozatalhoz isteni bölcsesség kell. A bölcs ember nem
csupán a jelen helyzetet veszi figyelembe, hanem előre tekint a végső célra, s átértékelődik
benne a jelen. A bölcs ember a kísértésben, míg bizalommal várja a szabadulást, türelmes,
és engedelmes, s ezzel lelki érettségre tesz szert. Valóra válik életében az ígéret, hogy „akik
Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál.” (Róm 8,28)

4. Felülről való bölcsesség a cselekedetekben
Jakab olyan hallgatókhoz szól, akik számára a cselekedetek nélküli hit jelentett kísértést, akik
elkényelmesedtek, és hajlottak az elspiritualizálódás felé (vö. Fekete [1994] 74. o.). Hívő
emberként hogyan lehet életem dinamikus, hitem előrevivő? Mi a szerepe a cselekedeteknek e
cél elérésében? Ezeket a kérdéseket teszem fel munkám során ebben a fejezetben.
4.1 Az ige és a cselekedetek
4.1.1 Az igéhez való helyes viszonyulás (Jak 1,21-25)
A 22. versben van ennek az egységnek a központi gondolata (vö. Moo [1985] 77. o.), mely
köré felépül a mondanivaló: „Legyetek az igének cselekvői, ne csupán hallgatói, hogy be ne
csapjátok magatokat”. Hogyan valósulhat ez meg? Jakab két dolgot említ előzményként:
a lelki megtisztulást, és az ige befogadását. Szabaduljunk meg minden bennünk maradt
gonoszságtól, és tisztátalanságtól, szólít fel, mintha csak azt mondaná, hogy „csináljatok
helyet az igének” (Groó [1963] 53. o.). Az újszövetség a megtisztulásról gyakran úgy beszél,
mint az óember levetkezéséről, mellyel a megtérés előtti viselkedésminták elvetésére utal(13)
(vö. Moo [1985] 80. o.).
A megtisztuláshoz szorosan kapcsolódik az ige szelídséggel való befogadása. A szelíd szó
engedelmes, alázatos magatartásra utal (Balázs [é. n.]). Az igében egyrészt megvan az erő az
újjáteremtésre (Jak 1,18.21), tehát üdvösségünk eszköze, másrészt benne rejlik Isten képessé
tevő kegyelme is (vö. Moo [1985] 84. o.), mely erőt ad a mindennapokban a jócselekvéshez.
Az ige „élő és ható” (Zsid 4,12a). Jakab a „beoltott” (emphütosz - beültetett) igéről beszél,
s ez emlékeztethet a magvető példázatára, ahol Jézus az igét a földbe vetett vetőmaghoz
hasonlítja (Márk 4,3-20). Jeremiás próféciájában, melyben az eljövendő új szövetség ígérete
hangzik el, hasonló gondolattal találkozunk, „törvényemet az ő belsejükbe helyezem, szívükbe
írom be” (Jer 31,33). Az ige szívünkbe jutva tud erőt kifejteni, belülről hat kifelé.
Ezután Jakab egy hasonlat alkalmazásával, kétféle embert mutat be: azt, aki csak hallgatója
az igének, valamint aki hallgatója, és cselekvője is. A „csak hallgató” olyan, mint aki belenéz
egy tükörbe (mely ebben a kontextusban az igét jelképezi), elmegy, és azonnal elfelejti, mit
látott. Felületesen, futólag foglalkozik az igével, így az nem tud benne meggyökerezni, nem
tud maradandó hatást kifejteni. A „cselekvőt” így mutatja be, „aki a szabadság tökéletes
törvényébe tekint bele, és megmarad mellette, úgyhogy nem feledékeny hallgatója, hanem
tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete.” (Jak 1,25)
Sokatmondó az ige-tükör hasonlat. Az ige megmutatja igazi énünket. Megmutatja a jót,
hogy például, kik vagyunk Krisztusban, hogy az Úr szeret, hogy vár ránk a menny, stb., de
megmutatja azt is, hogy mi az, ami még nem Isten szerinti az életünkben, miben kellene
változnunk. Ha önmagunkat szeretnénk megismerni, hogy kik is vagyunk valójában, bölcs
dolog, az emberek véleménye helyett, Isten szavára figyelnünk.
A „beletekint” (paraküptó) jelentése: melléhajol, lehajol, közelebb hajol, hogy lásson
valamit, jól megnézni (Balázs [é. n.]). Tehát alaposságra, gondosságra utal, mely itt, az
igetanulmányozására vonatkozik. A „megmarad” utalhat az ige cselekvésében, illetve az
azon való elmélkedésben való megmaradásra is (vö. Moo [1985] 82-83. o.). Mintegy csattanó
áll a mondat végén a megállapítás, hogy „azt boldoggá teszi cselekedete”. Örömöt hajszoló
világunkban, a boldogságot ritkán szoktuk kapcsolatba hozni az ige megcselekvésével, pedig
Jakab erről beszél. Az ige megcselekvése boldogságot hoz az életünkbe! Jézus hasonló
gondolatot fejez ki, „sőt inkább boldogok a kik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják
azt” (Luk 11,28). A mózesi törvény az áldást, szintén Isten szavának hallgatásához, és
megtartásához köti (5Móz 28,1-2). Az igéhez való viszonyulásunk dönti el, hogy az ige
hatékony, vagy hatástalan lesz-e az életünkben.
4.1.2 A szabadság tökéletes törvénye
A „szabadság tökéletes törvénye” (Jak 1,25), illetve a „szabadság törvénye” (Jak 2,12)
sajátos kifejezések, máshol nem találkozunk vele az újszövetségben. Mit érthetett alatta
Jakab? A kutatók különféle értelmezéseit, a teljesség igénye nélkül, a következőkben
röviden áttekintem. Sokan gondolják úgy, hogy a keresztyénség erkölcsi, és etikai tanítására
vonatkozik, mely az ószövetségi erkölcsi törvényen, főleg a tízparancsolaton, alapul, de
beteljesülését Jézus Krisztus által nyerte(14) (vö. NIV Study Bible [1985] 2543. o., Fekete
[1994] 52. o., Moo [1985] 84. o.). Egyesek kifejezetten az evangéliummal azonosítják (vö.
Budai [1945] 17. o., Szabó [1940] 26. o.).
Azért szabadság törvénye, mert ez a „törvény” szabaddá tesz (vö. Goppelt [1992] 172.
o., Groó [1963] 56. o., IVP Comm. [é. n.]). Egyes bibliafordítások így is fogalmaznak, „a
tökéletes törvény, mely szabadságot ad” (NIV Study Bible [1985] 2543. o.). Szabaddá tesz
új magatartásra (vö. Goppelt [1992] 172. o.), és megszabadít a bűn, és a Sátán igájától (vö.
Budai [1945] 17. o.). „És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket”,
mondja Jézus Ján 8,32-ben. Mind a hellén, mind a zsidó világban az az elképzelés élt, hogy
az ember a törvény által lesz szabad. A hellén gondolkodás szerint a bölcs úgy lesz szabad, ha
beilleszkedik abba a törvénybe, ami a világértelemnek felel meg, a zsidóság értelmezésében
az a szabad, aki felett a Tóra, és annak Ura áll (vö. Goppelt [1992] 172. o.).
Azért tökéletes, mert Jakabnál a törvény helyébe Krisztus lép (vö. Fekete [1994] 50. o., Budai
[1945] 17. o.); más vélemény szerint, azért, mert „az embert teljesen igénybe veszi teremtője
számára” (Goppelt [1992] 173. o.). A törvény tökéletességének a gondolata ószövetségi
gyökerekkel bír; a zsidók Isten törvényére mondták hogy tökéletes, „az Úrnak törvénye
tökéletes” (Zsolt 19,8) (Fekete [1994] 54. o.).
4.1.3 Az igaz kegyesség megnyilvánulásai
A mindennapi valós élet az a közeg, ahol az ige hatása tettekben is megmutatkozhat. A helyes
kegyesség cselekedeteiről, magatartásmintáiról van szó ebben a szakaszban (Jak 1,26-27, 2,1-
13), melyek kiragadott, de jellemző példák. Kálvin szerint Jakab itt nem arról beszél, hogy
mi a vallás, inkább emlékeztet arra, hogy az említett dolgok nélkül a vallás semmi (vö. Moo
[1985] 86. o.). Melyek ezek a cselekedetek?
4.1.3.1 A nyelv megfékezése (Jak 1,26)
Jakab szerint, ha nem fékezzük meg a nyelvünket, kegyességünk hiábavaló. A kegyesség,
vagy istentisztelet (thrészkeia) itt szertartásra, ceremoniális cselekedetre utal (Balázs [é.
n.]). Lehet, hogy a kegyesség bizonyos külső vonásai – gyülekezetbe járás, adakozás,
imádság, böjt (vö. Harrison [1962] 1432. o.) - jelen vannak az életünkben, de ha emellett a
nyelvünk féktelen, istentiszteletünk üres, sőt megcsaljuk magunkat kegyességünk valódiságát
illetően. „A féktelen nyelv, féktelen lelket árul el” (Budai [1945] 18. o.). Meggondolatlan
szavainkkal könnyen megsérthetünk másokat, sok kárt okozhatunk. A szabadjára hagyott
nyelv romboló hatásáról, sokat beszél a Példabeszédek könyve.(15) Az ítéletkor nemcsak
cselekedeteinkről, de beszédünkről is számot kell majd adni, „De mondom nektek, hogy
minden haszontalan szóról, amelyet kimondanak az emberek, számot fognak adni az ítélet
napján” (Mát 12,36). „Szólj keveset, cselekedj sokat”, tartja egy ősi zsidó közmondás (Groó
[1963] 52. o.).
4.1.3.2 Az árvák és özvegyek meglátogatása (Jak 1,27)
Az árvák és özvegyek egyaránt annak az embernek a típusa, akinek segítségre van szüksége
ahhoz, hogy jogaihoz jusson, aki gyámolításra, támogatásra szorul (vö. Fekete [1994] 51.
o.). Ők Isten különös oltalma alatt álltak már az Ószövetség idején (vö. Groó [1963] 57.
o.). A Tórában, és a prófétai igehirdetésekben, újra és újra visszatérő motívum a rászorulók
felkarolására, a gyámoltalanok védelmére való felhívás.(16) Istent magát is, úgy mutatja be
a Szentírás, mint aki az „árváknak atyja, özvegyeknek bírája” (Zsolt 68,6). Az Amplified
bibliafordításban a meglátogatás mellett szerepel még a megsegítés, gondoskodás is. Jakab
tehát a szükségben levők felkarolására buzdít. Hogy ezt mennyire fontosnak tartotta, az
érződik abból is, hogy a hit és a cselekedetek viszonyáról szólva, a szűkölködők megsegítését
hozza fel példaként (Jak 2,14-16). Ezzel egybehangzik Jézus tanítása Mát 25-ben, ahol
arról beszél, hogy Isten ítélőszéke előtt, megdöbbentő jelentősége lesz az irgalmasság
cselekedeteinek; meglétük, illetve hiányuk, dönti el örök sorsunkat! A szeretet cselekedetei
inkább dicsőítik Istent, mint a kultuszba menekülő vallásosság (vö. Groó [1963] 57. o.).
4.1.3.3 Tisztán megőrizni az embernek önmagát a világtól (Jak 1,27)
A valódi istentiszteletnek egy másik fémjele, az erkölcsi tisztaság. Gondolkodásunkban,
tetteinkben nem kell a körülöttünk levő társadalom értékrendjéhez igazodnunk (vö. Moo
[1985] 87. o.). Pál határozottan felszólít, hogy ne igazodjunk e világhoz, sőt a gonoszt jóval
győzzük meg (Róm 12,2.21). A „világ” itt az Istentől elszakadt, „gonoszság hatalmában
levő” világot jelenti (1Ján 5,19). A világ szennyétől egyrészt Isten őriz meg, másrészt nekünk
is törekednünk kell rá.(17) A világ felé való szolgálatunk hatékonyságának egyik kulcsa, a
tőle való különbözőségünk. Ha azonosulunk a világgal, nem tudunk rá hatást gyakorolni
(vö. Budai [1945] 19. o.). Ha életvitelünk és üzenetünk közt ellentmondás van, szavaink
hiteltelenné válnak.
4.1.3.4 A személyválogatás kerülése (Jak 2,1-13)
A személyválogatás (proszópolé(m)pszia) részrehajlást jelent (Balázs [é. n.]). Lényege a
külsőségek (pl. fizikai megjelenés, szociális helyzet, faj, stb.), alapján való különbségtétel.
A levélírás idején, a Római Birodalom rabszolgatársadalmában, nagyon élesek voltak a
társadalmi különbségek, s a gyülekezeti helységben is valószínű voltak megkülönböztetett
helyek (vö. Groó [1963] 63. o.). A hívőknek azonban a személyválogatást kerülni kell, két
okból is. Egyrészt Isten magatartásával teljesen ellentétes, hisz „Úr nem azt nézi, a mit az
ember; mert az ember azt nézi, a mi szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van”
(1Sám 16,7b). Ő választotta ki a világ szegényeit (Jak 2,5). Másrészt a királyi törvény, mely
a felebarát szeretetét parancsolja (Jak 2,8),(18) elítéli a személyválogatás minden formáját (vö.
Moo [1985] 87. o.). A személyválogatással megszégyenítik, lenézik, lebecsülik a szegény
személyét. A Tóra határozottan tiltotta a személyválogatást az ítéletben,(19) az Újszövetség
pedig több helyen is hangsúlyozza, hogy Isten nem személyválogató.(20) A szeretet parancsa
része az egész törvénynek, amit az olvasók a szegény megvetésével megszegnek (vö. Moo
[1985] 98. o.), s ezzel, a törvényt szegik meg (vö. Fekete [1994] 63. o.). „A bölcsesség a
helyes megértés adománya. Arra tanít meg, hogy a másik embert helyesen lássuk, úgy, ahogy
az Úr akarja” (Telegdi [2007] 140. o.). A bántó megkülönböztetés rontja az evangélium
hirdetésének hitelét is (vö. Groó [1963] 64. o.).
Jézus, mint a legnagyobb parancsolatot emeli ki, Isten és a felebarát szeretetét, „e két
parancsolattól függ az egész törvény és a próféták”, mondja Mát 22,40-ben. Pál szerint
a szeretet a törvény betöltése, s minden parancsolatot ez az ige foglal össze: „Szeresd
felebarátodat, mint magadat” (Róm 13,9-10). Ha nem vagyunk irgalmasok, mi sem
számíthatunk irgalomra az ítéletben (Jak 2,13). A személyválogatás kerülése, az irgalom
kifejezésének egy módja, a krisztusi jellem megnyilvánulása. Jakabnál az Isten, és az ember
szeretete összefonódik.
4.1.3.5 Élet- és lélekmentés
Testvéreim, ha valaki közöttetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti valaki, tudja meg,
hogy aki megtérített egy bűnöst a tévelygés útjáról, megmenti annak lelkét a haláltól, és sok
bűnt elfedez, mondja Jakab (Jak 5,19-20). Habár ez az ige, az előző magatartás- és cselekedet-
láncolattól, a levélben „helyileg” teljesen külön, a levél végén áll, a tévelygő megtérítése, úgy
gondolom, a valódi kegyesség, és a szeretet megnyilvánulása. Az Ószövetségben Isten, mint
népének pásztora, vállalta magára az eltévedt visszaterelését (Ez 34,16). Jézus, az Ószövetség
messiási pásztor ígéretét önmagában látta beteljesedni (Mát 15,24; Ján 10,14) (vö. Telegdi
[2007] 36-37. o.). Ő az a jó pásztor, aki otthagyja a kilencvenkilenc igazat, hogy megkeresse
az egy elveszettet (Luk 15,3-7). Jézus a követőire is pásztori munkát bízott (Ján 21,15-17).
Jakab tehát egyfajta lelkigondozói feladatra hívja fel a figyelmet, melynek az ad különös
hangsúlyt, hogy ez a fáradozás életet ment. Aki pásztori szeretettel utána megy a tévelygőnek,
az az örök halálból(21), az örök életre segíti őt (vö. Groó [1963] 169. o.). A megtér (episztrephó)
jelentése: megfordul, visszafordul egy korábbi útra, vagy helyzethez; lelki értelemben,
az Isten útjáról való letérés meglátása után, visszafordulás a helyes útra (Balázs [é. n.]).
Ebben kell segítséget nyújtanunk egymásnak. Ez a munka, az egész gyülekezet feladata,
hisz mindnyájan felelősek vagyunk egymásért (vö. Groó [1963] 169. o.). Pál apostol
hasonlóképpen tanít, „Testvéreim, ha valakit tetten is érnek valamilyen bűnben, ti, akik lelki
emberek vagytok, igazítsátok helyre az ilyet szelíd lélekkel” (Gal 6,1). Ha krisztusi lelkület
van bennünk, a tévelygőre nem követ dobunk, hanem visszasegítjük a helyes útra.
4.1.4 A királyi törvény (Jak 2,8)
A „királyi törvény” - a „szabadság törvénye” mellett, - egy másik tipikus kifejezés a levélben.
Mit kell értenünk alatta? Sokan a szeretet törvényét (3Móz 19,18) értik alatta, mert ez a
legfőbb parancs, mely forrása a többi, emberi kapcsolatokat szabályzó törvénynek, s egyben
összegzése minden ilyen jellegű parancsnak.(22) (vö. NIV Study Bible [1985] 2544. o., Moo
[1985] 94. o.). Kálvin szerint ez a törvény a királyok királyától adatott (3Móz 19,18), és az ő
uralkodásának rendjét szabályozza. Dibelius hasonló véleményen van (vö. Fekete [1994] 54.
o.). Mások abban látják királyi voltát, hogy ez a legfontosabb, vagy lehet: „királyi méltóságot
nyújtó törvény” (Fekete [1994] 54. o.). Bengel szerint „A legnagyobb király legnagyobb
parancsolata” (Groó [1963] 68. o.).
4.2 A hit és a cselekedetek
4.2.1 A hit és a cselekedetek viszonya (Jak 2,14-26)
Jakabnak a cselekedetekben megnyilvánuló igaz istentisztelet mellett mondott „védőbeszéde”,
itt jut el a csúcsra (vö. Moo [1985] 99. o.). A legtöbb magyarázó szerint ez a szakasz a
levél „szíve”, ez hordozza a központi mondanivalót (vö. Fekete [1994] 72. o.). „Mi a
haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy
megtarthatja-é őt a hit?” (Jak 2,14), teszi fel a kérdést. A válaszban levő példa (Jak 2,15-
16) arra mutat rá, hogy amennyire haszontalan a puszta jó szó egy ruhátlan, éhező ember
számára, annyira haszontalan a cselekedetek nélküli hit. Jakab további illusztrációkat hoz
mondanivalója megvilágítására, egy negatívat, és két pozitívat. Az ördögök (démonok) is
hiszik az egy igaz Isten létét, mégis rettegnek. Mi hiányzik? „Hitük” megáll az igaznak tartás
szintjén, de már képtelenek szeretni, és szeretetből cselekedni (vö. Fekete [1994] 76. o.).
Ábrahám és Ráháb példájában viszont azt látjuk, hogy hitük cselekedetekre, engedelmességre
indította őket.
Mi a Bibliában található, igaznak mondott hit jelentése, és tartalma? A görög pisztisz vagy
piszteuo szó személyek, vagy dolgok iránti bizalmat is jelent; hogy rábízom magam valakire
(Balázs [é. n.]). Isten iránti bizalom, ráhagyatkozás tette lehetővé Ábrahám számára az
engedelmességet, hisz hitte, hogy Isten a halálból is visszaadhatja Izsákot (Zsid 11,19).
Miután Ábrahám konkrét lépéseket tett fia feláldozására, akkor mondta csak Isten, hogy
„most már tudom hogy istenfélő vagy” (1Móz 22,12), s ezután lett Isten barátja. Ábrahám
hite együtt munkálkodott cselekedeteivel. Nem arról van szó, hogy a hit mellé tette a
cselekedeteket, mintegy kiegészítve azt, hanem a hit teremte a cselekedeteket (vö. Groó
[1963] 81. o.). A cselekedetek által lett teljessé (teleioó) a hit, azaz általuk ért célhoz, általuk
vált tökéletessé, éretté (vö. Moo [1985] 112. o.). Ráháb hitte, hogy Isten Izrael népének adja
Kanaán földjét (Józs 2,9), ez mozgósította, hogy élete kockáztatásával is, elrejtse a kémeket.
Tettével saját, és családja életét is megmentette. „A hit azt jelenti, hogy valamit kezdesz azzal,
amit tudsz. Az ismeret önmagában nem ér semmit, ha nem cselekszünk az alapján. Izraelnek
megígérte Isten, hogy nekik adja Kánaán földjét. Ez az információ semmit nem jelentett volna
nekik, ha rabszolgaként Egyiptomban maradtak volna. De a Biblia azt mondja, hogy hit által
hagyták el Egyiptomot… és hit által keltek át a Vörös tengeren (Zsid 11,27.29). Az ország az
övék volt, de katonák élete árán kellett azt elfoglalniuk.” (Wilkerson [2010a])
A hit és a cselekedetek olyan szorosan összetartoznak, mint a test, és a lélek. Ha
különválasztjuk őket, az eredmény halál, ha egységben vannak, az eredmény élet (vö.
Harrison [1962] 1435. o.). „Mert a miképen holt a test lélek nélkül, akképen holt a hit is
cselekedetek nélkül”, olvassuk a 26. versben. Jakab ezzel a tevékeny hit mellett áll ki, és
elveti azt a „hitet”, mely nem szül cselekedeteket, mely ellentéte a „szeretet által munkálkodó
hitnek” (Gal 5,6).(23) Az élő hit mindig megmutatkozik cselekedetekben, életvitelben; a
cselekedetek viszont visszahatnak a hitre, megerősítve azt. A keresztyén élet így válhat
dinamikussá, hitünk így lehet előrevivő.
4.2.2 Jakab és Pál
Jakab levelét hitvitázó levélként is szokták emlegetni, mivel úgy tűnik, Pál megigazulás
tanával ellentétben áll. A legtöbb teológus szerint azonban ez az ellentét csak látszólagos.
A feszültség feloldásához érdemes megvizsgálni, kik voltak a címzettek, és milyen
szituációban voltak. Pál olyanokhoz szól, akik úgy gondolják, megigazulásukért valamit
tenni kell, teljesítmény-keresztyénségben szenvedtek. Számukra a megigazulás, a hit
útjára való rátalálással lehetséges. Nekik írja Pál Róm 3,28-ban, „Azt tartjuk tehát, hogy
az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül”. Jakab helyzete egészen
más. Olyanok hívőknek ír, akiket félt az elspiritualizálódástól, akik le akarják magukról
rázni az engedelmesség terhét. Őket cselekvő keresztyénségre hívja, „Látjátok tehát, hogy
cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből” (Jak 2,24) (vö. Fekete [1994] 74.
o.).
Más terminológiát használ Pál, és mást Jakab. Pálnál a cselekedetek a törvény cselekedeteit
jelentik, melyek az üdvösség megszerzésére irányulnak. Jakab cselekedetek alatt a
hit gyümölcseit, következményeit érti. Amit Jakab cselekedeteknek nevez, Pálnál az
az „igazság gyümölcse”, illetve a „Lélek gyümölcse”(24) (vö. Goppelt [1992] 177. o.). Pál
és Jakab a keresztyén élet különböző lépcsőfokairól beszélnek. Pál a megigazulás, Jakab a
megszentelődés fogalmában gondolkodik. Pálnál a szótériológiai szempont kerül előtérbe,
Jakabnál az etikai szempont (vö. Fekete [1994] 75. o.). Pál a megigazítás isteni aktusára
teszi a hangsúlyt, Jakab pedig „az isteni aktusból következő emberi magatartásra” (Bengel)
(Groó [1963] 82. o.). Jakab és Pál teológiája között tehát nincs ellentmondás, viszonyuk
komplementáris.
4.3 Összegzés
A hívő ember bölcsessége megnyilvánul abban, hogy vannak cselekedetei. Teszi azt, amit
az ige mond, és amit a hite diktál, s ezzel hite „teljessé lesz”. Nem engedi, hogy a látszat-
kegyesség megcsalja. Jézus Mát 7,24-ben azt mondja, hogy bölcs ember az, aki „hallja én
tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat”. A cselekedetek, melyekről Jakab beszél, nem
látványosak, a mai keresztyénségében talán nem népszerűek, ám értékük az örökkévalóságban
is megmarad. Felfedezhető bennük az isteni bölcsesség vonásai: az irgalmasság, a részrehajlás
kerülése, jó gyümölcsök, gyakorlatiasság, a szelídség, a tisztaság.

Jegyzetek

1 2Móz 35,36; 1Kir 3,12; Zsolt 33,8; Ézs 50,4; Jer 23,5; Jak 1,5 
2 „Az ő munkája az, hogy ti a Krisztus Jézusban vagytok. Őt tette nekünk Isten bölcsességgé, igazsággá,
megszentelődéssé és megváltássá (1Kor 1,30) 
3 Pl. József és Potifár feleségének esete (1Móz 39,7-20); Pál tövise (2Kor 12,7); „Íme, az ördög börtönbe fog
vetni közületek némelyeket, hogy próbát álljatok ki ” (Jel 2,10). 
5 Péld 2,10-19, 3,13-14, 9,1-6
6 „A csúfolódókat ő megcsúfolja, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad”
7 „Az ősegyház Krisztus közeli eljövetelét várta (1Kor 4,5, 11,26, 15,23; 1Thess 2,19, 4,15), s az első század
keresztyénei mint utolsó időt tekintették saját korukat” (Fekete [1994] 113. o.)
8 Jób 1,20-22, 2,9-10, 19,25-26
9 Jób 23,10; Mal 3,3; Jel 3,18
10 Fekete szerint a boldogság is eszkatológiai értelmű, mint általában az Újszövetségben (vö. Fekete [1994] 40.
o.).
11 1Kor 9,25; 2Tim 4,8; 1Pét 5,4; Jel 2,10
12 A bárka méretei megegyeznek a legmodernebb hajók építésénél alkalmazott arányokkal (vö. Schultz [1998]
21. o.). A bárka hossza 140 méter, szélessége 23 méter, magassága 14 méter volt, hozzávetőlegesen.
13 Róm 13,12; Ef 4,22-25; Kol 3,9; 1Pét 2,1
14 Mát 5,17; Róm 10,4
15 Pl. Péld 10,19, 21,23
16 2Móz 22,22; Ézs 1,17; 58
17 1Pét 1,5; 1Tim 5,22
18 Szeresd felebarátodat, mint magadat (3Móz 19,18)
19 3Móz 19,15; 5Móz 1,17
20 Ap 10,35; Róm 2,11; Ef 6,9; 1Pét 1,17
21 Harrison szerint fizikai halálról van itt szó. Az ősegyház hitte és tanította, hogy a bűnös életvitel okozhat korai
halált (1Kor 11,30) (vö. Harrison [1962] 1439. o.).
22 Mát 22,36-40; Róm 13,8-10
23 Szeretet által aktivizált, energizált, szeretet által kifejezett, és szeretet által munkálkodó hit (Amplified
fordítás)
24 Róm 6,22; Gal 5,22

A dolgozat teljes terjedelmében olvasható a PTF honlapján.