Kovács-Pistuka Zoltán: Mit jelent a missio Dei?


Amikor először szembesültem a missio Dei fogalmával, hirtelen arra gondoltam, hogy egy újabb teológiai terminus technicus-szal van dolgom, ami a teológusokon kívül a keresztény hívőt kevésbé vagy egyáltalán nem érdekli. Ugyanakkor az is megfogalmazódott bennem, hogy ez a latin szóösszetétel minden bizonnyal a terminus körüli tág értelmezési lehetőségeket is magába foglalja, és így nehéz lesz pontosan megérteni, hogy miben is áll tulajdonképpen a fogalom meghatározása.

Másrészt mivel egy számomra új és nehezen érthető fogalomról volt szó, az érdeklődésemet is maximálisan felkeltette. Tulajdonképpen ez indított arra, hogy utánakutassak ennek a témának.

Talán leginkább annak a fekismerése és beismerése hatott rám, hogy eddig nagyon mélyen még nem is gondolkoztam el a misszióról. Pontosabban a misszió eredetéről, hogy honnan, kitől, miért származik a misszió. Annyira egyértelműnek tűnt számomra az, hogy míg az Ószövetségben Izráelnek, addig az Újszövetségben az egyháznak van missziója, hogy fel sem merült bennem a kérdés, hogy ezt másképp is meg lehet, meg tudnám közelíteni. Annyira lekötött az egyház missziójának a betöltése, legalábbis az erre való törekvés, hogy  megfeledkeztem arról, hogy valaki másnak is lehet missziója.

A téma tanulmányozása során azonban felismertem egyrészt azt, hogy nem csak én gondolkoztam így a misszióról (pontosabban nem gondolkoztam a misszióról); másrészt pedig, hogy másképp is gondolkodhatok ebben a kérdésben.

A missio Dei történetéről röviden

Az a személy, aki másképp kezdte szemlélni a missziót, mint a legtöbb kortársa az Karl Barth volt. (Érdekesek azok a történelmi, valamint személyes életében zajló események, melyek az előzményét jelentették annak, hogy Barth eljutott arra a felismerésre, amit később a brandenburgi konferencián el is mondott.) 1932-ben a brandenburgi missziói konferencián Karl Barth az elsők között írta le Isten tevékenységeként a missziót. A Missziós Tanács 1938-as naggyűlésén a német delegáció állásfoglalása is a misszió újfajta szemléletének előmozdítójává vált. Ebben a nyilatkozatban olvashatjuk többek között a következő ma is időszerű kijelentéseket: „Isten országa csakis az Ő teremtő cselekedete által fog teljességre jutni az új ég és az új föld végső megvalósulása révén”; valamint „meggyőződésünk, hogy az Egyházat csak ez az eszkatologikus magatartás óvhatja meg a szekularizálódástól”. (Tambaram Series 1939:183-184) A barthi hatás azonban a willingeni Missziós Tanács naggyűlésén 1952-ben érte el a csúcspontját, és gyakorlatilag ez a megfogalmazás itt jelent meg először tisztán és határozottan. A misszió Isten attribútuma, és ilyenként nem a szotériológia vagy az ekkléziológia, hanem a szentháromságtan kontextusába került be. A misszió Isten igazi lényegéből származik és ebből kiindulva a missio Dei klasszikus tanítása szerint az „Atyaisten elküldi a Fiúistent, az Atyaisten és a Fiúisten pedig elküldi a Szentlelket”. (Bosch 2005:359) Ugyanakkor a Willingenben résztvevők arra a felismerésre jutottak, amit később meg is fogalmaztak, miszerint a „missziónak nincs önálló élete: csak az elküldő Isten kezében lehet igazán missziónak nevezni” (Bosch 2005:359), mivel a misszió kizárólagos kezdeményezője Isten. Ezzel együtt a konferencián résztvevők szorosan összekapcsolták a missio Dei fogalmát a misszióval mint a megtestesült és megfeszített Krisztussal való szolidaritással. A kereszt ilyen módon történő hangsúlyozása azért fontos, mivel megakadályozta a különböző misszionáriusi önelégültséget.

A missio Dei fogalomról, fogalomértelmezésről

 A missio Dei fogalom tartalmáról elmondható, hogy a misszió Isten attribútuma. Ez természetesen azt is jelenti, hogy elsősorban nem az egyház tevékenysége. (Ebből az következik, hogy az egyház azért van, mert van misszió, nem pedig fordítva. Az egyház így a misszió eszközévé válik. Jelentős szemléletváltást jelent ez, ha belegondolunk abba, hogy évszázadokon keresztül az a látásmód és gyakorlat volt a meghatározó, miszerint az egyháznak van missziója, és ilyen módon a misszió az egyház eszközeként funkcionált.) 

A missio Dei az egyház missziós tevékenységeire nézve is nagyon fontos következményekkel járt. Egyrészt ugyanis az egyház tevékenységeit nem azonosíthatjuk egy az egyben Isten missziójával; másrészt a saját missziós tevékenységeink csak úgy hitelesek, ha a missio Dei-ben való implikálódásunkat mutatja. Ebben a kontextusban ez nem kizárólagosan lelkek mentéséről és új gyülekezetek alapításáról szól, hanem a missio Dei szolgálatáról, az Isten képviseletéről, az Istenre mutatásról.

Willingen után a missio Dei fogalma fokozatosan kitágult és átalakult. Ennek a kitágított missio Dei fogalomnak a képviselői úgy érveltek, hogy mivel Isten az egész világ sorsát a szívén viseli, a missio Dei az egész teremtett világra kiterjed, és így minden embert érint, létezésének minden aspektusában és a közönséges emberi történelem keretein belül működik. A missio Dei ebben a kitágított szemléletben Isten azon tevékenységét jelenti, amely az egész teremtett világra kiterjed, és amelyben az egyház is (ebből természetesen arra következtethetünk, hogy más is: egyéni vagy csoportos, valamint nemzeti szinten) részt vehet. Ebben az értelemben az ökomissziónak is létjogosultsága van, sőt ennél továbbmenve a politikai értelemben vett konzervatív oldalhoz inkább kötődő kereszténység is liberális vagy zöld politikai oldal felé tolódhat el.

Ugyanakkor ez a tágabb missio Dei értelmezés olyan kérdéseket is felvet, mint például: „ha van globális ’Isten országa program’,  ha van Isten országának meghirdetése, megélése a mában, akkor a kérdés: mekkora része ennek a konfrontatív meghirdetés, mekkora része a szeretet demonstrálása, a szeretet cselekedetei, és mekkora része Isten országának a közösségi megélése?” (Pünkösd.ma 2012/4:6) Láthatjuk, hogy az Isten missziója ilyen és majd a következőkben kifejtett kérdések miatt horizontálissá vált vagy szekularizálódott.

Ezt a kitágított értelmezést olvashatjuk ki a II. vatikáni zsinat Gaudium et Spes című lelkipásztori konstituciójából is, amely a missio Dei-t inkább pneumatológiai, mintsem krisztológiai értelmezésben közelíti. Az említett írás 26. cikkelyében ezt olvashatjuk: „Isten Lelke, aki csodálatos előrelátással irányítja az idők folyását, és megújítja a föld színét, e fejlődés mellett áll”. Majd pedig a 39. cikkelyben így folytatódik: „jóllehet a földi fejlődést gondosan meg kell különböztetni Krisztus országának növekedésétől, mégis amennyiben hozzájárulhat a társadalom jobb rendjének megalkotásához, sokat jelent az Isten országa szempontjából”. 

A fenti kitágított missio Dei fogalom többnyire pozitív töltettel rendelkezik, amennyiben a pozitívat a cselekvésre és a hatékonyságra vonatkoztatjuk. Többnyire az a célja, hogy kimozdítsa az egyházat vagy az egyént, és bekapcsolja Isten tágabb missziójába. A missio Dei fogalmának azonban van egy másfajta kitágítása is.

Ezek szerint a missio Dei szélesebb az egyház missziójánál, sőt ennek szélsőséges megnyilvánulásaként azt találjuk, hogy Isten missziója kizárja az egyház beavatkozását. Például Aringnál az egyház missziós tevékenysége teljes mértékben feleslegessé vált a missio Dei szempontjából. Ő magaígy fogalmaz: „Nem a mi dolgunk, hogy Isten ’szószólói’ legyünk. Végtére is a missio Dei azt jelenti, hogy maga Isten szót emel magáért, s nem szorul rá a mi segítségünkre, missziós tevékenységünkre”. Következtetésként az egyház missziós tevékenységére egyáltalán nincs szükség, hisz úgy ahogy Isten is elképzelhetetlen a megbékéltetett világ nélkül, ugyanúgy a világ is elképzelhetetlen Isten dinamikus jelenléte nélkül.  (Bosch 2005:361) A fentebb ismertetett missio Dei szemlélet minden bizonnyal a negatív kitágítása, pontosabban átértelmezése ennek a fogalomnak. Kevésbé indít cselekvésre vagy kimozdulásra, sokkal inkább az egyház tehetetlenségére ad egy aránylag modern terminussal kétes magyarázatot. Nehéz ugyanis valamiféle missziós tevékenységet végezni annak tudatában, hogy ha tudjuk, hogy Istennek amúgy sincs szüksége a mi missziós szolgálatunkra.

Míg az egymást kölcsönösen kizáró teológiai vélemények képviselői talán kiábrándítanak a missio Dei fogalmából, addig minden bizonnyal ez a fogalom volt az, amely segített egyértelműen megfogalmazni azt, hogy a misszió szerzője és hordozója nem lehet sem az egyház, sem más emberi tevékenység. A misszió tehát elsődlegesen és végső soron Isten teremtő, megváltó és megszentelő munkája, amelynek Ő a szerzője és hordozója, és ez az egész világra kiterjed, mivel Isten az egész világ sorsát a szívén viseli. Ugyanakkor fontosnak tartom megemlíteni azt is, hogy Christopher J. H. Wright a missio Dei fogalmát összekapcsolja a teológiai monoteizmussal, és a következőket írja a The Mission of God című könyvében: „egyetlen Isten munkálkodik a történelem során, és Ő betölti az Ő misszióját”. (Wright 2007:72-73)

További fejtegetések

A kutatásom során az a kérdés merült fel bennem, hogy számomra mit is jelent a missio Dei? Hisz ez a fogalom elsődlegesen a missziológiában játszott meghatározó szerepet, és kétségtelen, hogy az a felismerés, hogy Istennek van missziója újítást jelentett az előző századok szűkebb, egyházközpontú misszió értelmezéséhez képest. Másrészt Christopher J. H. Wright missziói hermeneutikát dolgozott ki ebből a fogalomból kiindulva. Arra döbbentem rá, hogy annak ellenére, hogy a missio Dei missziológiai terminus, erőteljes befolyással bír a bibliaértelmezésünkre is, mintegy a missio Dei szemüvegén keresztül olvassuk a Bibliát. A missio Dei kontextusába helyezni a teremtést, Ábrahám elhívását, Izráel kiválasztását teljesen más perspektívákat nyit meg számunkra nemcsak Isten missziójával kapcsolatban, hanem Isten személyéről is. Nem csak egy más történetet olvasunk a Szentírás első oldalairól, ha tudjuk, hogy „a Biblia teremtésről szóló beszámolói nem öncélúan feszegetik a világ eredetének kérdését, hanem egzisztenciális, teológiai és ... missziói céllal” (Czövek 2007:13); hanem egy másképp bemutatkozó Istent ismerünk meg a történetekből. Ugyanez elmondható Ábrahám történetével vagy akár Izráel népének történetével, történelmével kapcsolatban is. Úgy ahogy Istent univerzálisan nem lehet egy egyén vagy egy nép kereteire korlátozni, a misszióját sem lehet ennyire partikulárisan szemlélni, hisz az az egész világra kiterjed.

Mindezekből is egyértelműen kiderült, hogy a missio Dei nem korlátozódik le egy adott egyén, család vagy népcsoport kereteire, hanem az egész emberiség megváltása a cél. „Ha az isteni üdvterv célkitűzésének univerzalitására kérdezünk, akkor azt látjuk, hogy Isten kezdetben exkluzíve előbb egy egyént, Ábrahámot, népes családja és rokonsága közül, majd Izráel népét minden más nép közül választotta ki. Ez a kiválasztás dogmatikailag fogalmazva valóban azt jelenti, hogy a missio Dei, az Isten missziója egyetemes jellegének extrapolációja mutatkozott meg előbb az ősatya, Ábrahám, majd az egész Izráel kiválasztásában, ami lehetségesítette és létjogosulttá is tette egyben a ’minden népek megáldatását’ Ábrahámban”.  Megtörténhet, hogy a fenti megállapítás látszólag Izráel szerepének a fontosságát károsítja, ellenben egy jóval tágabb kontextust biztosít számunkra Isten egész emberiséget átfogó tevékenységére vonatkozóan. A missio Dei-t ugyanis nehezen tudnánk az egyháztörténelem évszázadai során kialakult misszióról alkotott elképzeléseink alapján megfogalmazni hisz az kiindulópontjában tér el ezektől. Sőt ezen túlmenően „egyes teológusok felteszik a kérdést, ha Izráel nem küldetett sem földrajzi, sem kulturális távolságok meghaladására, akkor beszélhetünk-e egyáltalán misszióról, sőt közelebbről Izráel missziói küldetéséről az Ószövetségben? Itt azonban nem redukálhatjuk az emberi misszió sajátosságára, és nem hasonlíthatjuk a misszionáriusok tevékenységéhez az ótestamentumi missziói fogalmat. Hisz elsősorban itt arról van szó, hogy Istennek van missziójaaz Ő saját világában, a missio Dei pedig minden egyéb misszió alapmodellje és nem fordítva; az ember missziója nem lehet sem vonatkoztatási, sem kiindulópont, sem nem hasonlítható össze az istenivel...” (Horváth 2007:583) 

Összegzés

Úgy gondolom, hogy nagyon sok megválaszolatlan kérdés maradt még a missio Dei fogalmának pontosításával kapcsolatban; majd ennek gyakorlati kivitelezésével, megnyilvánulásaival kapcsolatban, amelyek mind-mind egy következő kutatásnak a tárgyát képezhetik. Mindemellett azonban nagyon hálás vagyok azért, hogy valamelyest betekintést nyerhettem ebbe a témába, és alkalmazás szintjén is használhatom ezt egy lehetséges Biblia értelmezési szempontként. Megnyugtatóan és ugyanakkor felszabadítóan hatott annak a tudatosítása, hogy Istennek van egy missziója; hogy ez a kezdetektől fogva minden embert magába foglalt; hogy Istennek a szándéka meghaladta az emberi szűklátókörűséget (akár Izráelre, akár az egyházra gondolok, azt látom, hogy ez nagy többségében mindkettőre egyaránt érvényes), és ennek érvényt szerzett. Az, ami számomra első hallásra egy érthetetlen terminus technicus volt, az egy alkalmazható fogalommá változott.


Felhasznált irodalom:

  • Bosch, David J.: Paradigmaváltások a misszió teológiájában, Budapest, 2005.
  • Czövek Tamás: Teremtés és misszió, Budapest, 2007.
  • Horváth Levente: Az ábrahámi felajánlás missziológiai [újra -]értelmezése ..., In: Református Szemle, 2007/03.
  • Missziós kerekasztal 2012.04.20. 2.rész, In: Pünkösd.ma, 2012/04.
  • Tambaram Series, I. kötet: The Authority of the Faith, London, 1939.
  • Wright, Christopher J. H.: The Mission of God, Nottingham, 2007.

 

 

Comments