Paul Gracza: Szenvedés és kitartás a keresztény vezető életében

Napjaink keresztény vezetői a legkülönbözőbb kihívásokkal találkoznak, miközben az egészséges és bibliai szolgálat útján terelgetik gyülekezeteiket. Míg a kitartás fontossága gyakran kap hangsúlyt egyebek mellett olyan intelmekben, hogy legyünk állhatatosak, fussuk meg az előttünk lévő pályát, vagy vívjuk meg a nemes harcot, az mintha feledésbe merülne, hogy a vezető jellemét a szolgáló élettel óhatatlanul együtt járó szenvedés is formálja. Pál életét és szolgálatát vizsgálva azt látjuk, hogy e két tényező – a szenvedés és a kitartás – egymással szorosan összefonódva formálta és alakította az apostolt Krisztus képmására. Pál később Timóteusnak adta tovább tapasztalatait, s arra bátorította, hogy ő is tartson ki a szenvedések közepette, amelyekben szolgálóként és vezetőként része lesz élete során. A szenvedés és a kitartás ma is javára válik a keresztény vezetőknek, tudniillik – Pál apostolnak a vezetővé válásról alkotott nézeteivel összhangban – e két „tanítómester” teszi képessé a keresztény vezetőt arra, hogy szembenézzen a szolgálatával óhatatlanul együtt járó gondokkal, problémákkal és feszültségekkel, ám a végén mégis győztesen kerüljön ki a harcból. Cikkemben olyan bibliai részekkel foglalkozom, ahol Pál kifejezetten a szenvedés és a kitartás összefonódásáról beszél, éspedig a szolgálat kontextusában, s arra szeretném bátorítani a vezetőket, hogy ismerjék fel, hogyan formálhatja a jellemüket, viheti előbbre Krisztus ügyét, és teheti egészségesebbé a szolgálatukat egyik és a másik.

 

Az Apostolok cselekedetei 20. részében Pál az efézusi vénekhez szól, akik a helyi gyülekezet elöljárói voltak. Nyilvánvaló, hogy az apostol számolt a szenvedéssel, sőt esetenként még örömmel is üdvözölte, mert tudta, hogy erőt ad a szolgálatának. Amikor Pál a zsidók cselszövései miatti súlyos megpróbáltatásokról (20:19), majd fogságról és nyomorúságról beszél (20:23), nem jelentéktelen nézeteltérésekre utal, hanem olyan megtörtént, s az efézusi hívek által is jól ismert esetekre, amikor megverték, vagy más hasonló konfliktushelyzetbe került missziósútjai során. Ráadásul Az apostolok cselekedetei 19. részében olvasható beszámoló szerint nem sokkal korábban felkelés tört ki a városban, így a helyi keresztények és gyülekezeti vezetők saját bőrükön is tapasztalhatták, hogy a megpróbáltatás, az ellenszegülés és akár a testi bántalmazás is velejárója lehet a keresztény vezető életének és szolgálatának. Noha nem tudjuk, hogy Isten pontosan miként jelentette ki az apostolnak a rá váró próbatételeket és szenvedéseket, az ApCsel 9:16 szerint Pál tökéletesen tisztában volt azzal, hogy megtérése után szenvedésben lesz része (Fitzmyer 1998, 677). A sorozatos szenvedés révén formálódott ki jellemében a szolgálattevők egyik igen értékes tulajdonsága: az Istentől való maradéktalan testi-lelki függés, és éppen a szenvedés ösztönözte arra is, hogy továbbra is kitartóan végezze a feladatot, amelyre elhívást kapott.

 

Pál rendíthetetlenül és eltökélten hirdette az evangéliumot, példát adva ezzel elénk kitartás és elkötelezettség tekintetében. De nem csak az apostol látta fontosnak a kitartást, hanem Lukács is hasonló elvárásokat támasztott a keresztény vezetőkkel szemben. Pál az ApCsel 20:19-ben ezt mondja: „szolgáltam az Úrnak teljes alázatossággal, könnyek és megpróbáltatások között, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek”. Lukács éppen az apostol szavaival hangsúlyozza a szolgáló lelkület és az alázatos szív fontosságát, amely kitartást és elkötelezettséget munkál ki a keresztény vezetőben. A 24. versben ismét azt nyomatékosítja, hogy a keresztény vezető szolgálatának egyik alappillére a kitartás: „De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról.” A Pál missziós útjairól szóló Lukácsi beszámolóban nehéz, sőt életveszélyes helyzetek egész soráról olvasunk, ám az apostol ennek ellenére a kitartásra és az Istentől kapott feladat iránti elkötelezettségre hívja fel a figyelmet, és aláhúzza, hogy ez az alapvető tulajdonság minden vezetőtől elváratik a Korai Egyházban.

 

Pál apostolnak a keresztény vezetőkkel kapcsolatos elvárásaiban központi szerepet kapott az evangélium üzenete. Timóteust arra biztatta, hogy „gerjessze fel” a benne lévő ajándékot. A Timóteushoz írt 2. levelében Pál a következő kifejezéseket használja: „szenvedj velem együtt (szünkakopathészon) az evangéliumért” (1:8); „az egészséges beszédeknek példáját megtartsd (ekhe), amiket éntőlem hallottál” (1:13 – Károli); „a rád bízott drága kincset őrizd meg (fülaxon)” (1:14); „erősödjél meg (endünamú) a kegyelemben, amely a Krisztus Jézusban van” (2:1); „vállald velem együtt a szenvedést (kakopotészon), mint Krisztus Jézus jó katonája” (2:3); „gondolkozz (noei) azon, amit mondok” (2:7); „a szentségtörő, üres fecsegők elől pedig térj ki (perisztaszó)” (2:16); „az ifjúkori kívánságot pedig kerüld (feuge)! Törekedj (dióke) viszont az igazságra, a hitre, a szeretetre, a békességre” (2:22); „maradj meg (mene) abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál” (3:14); „légy józan (nefe) mindenben” (4:5) és „a bajokat szenvedd el (kakopathészon)” (4:5). Pál Timóteus szolgálata szempontjából kulcsfontosságúnak látta, s ezért is hangsúlyozta a kitartást és a folyamatos fejlődést. A fenti, cselekvésre buzdító igék olyan intelmeket fejeznek ki, melyek megfogadása nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyülekezeti vezető életében kiformálódjanak ezek az alapvető értékek. Pál arról beszélt, hogy Timóteusra szenvedések és „bajok” várnak (1:8; 2:3; 4:5), s ezt a jóslatát egyrészt a börtönben szerzett személyes tapasztalataira, másfelől pedig arra a meggyőződésére alapozta, hogy a szolgálattevő időnként mindenképpen számíthat szenvedésre és nehézségekre, ha az evangéliumot hirdeti. Természetesen azt is szem előtt kell tartanunk a fenti versek értelmezésekor, hogy az efézusi gyülekezetben hamis tanítás ütötte fel a fejét, amellyel Timóteusnak kellett szembeszállnia, ám – ahogy azt Fee és Gutherie is megjegyzi – Pál szavainak mégis az a tény ad elsősorban nyomatékot, hogy lejegyzésükkor ő maga éppen börtönben ült, láncok között és elnyomásban azért, mert az evangéliumot hirdette (Fee 1988:228; Guthrie 1989:128). Az apostol úgy vélte: Timóteus is hasonlókra számíthat, ezért jobban teszi, ha előre felkészül az igazságtalanságokra (Hendrikson & Kistemaker 2002: 232). Pál tollából azért voltak hitelesek e sorok, mert bőségesen kijutott neki a börtönből és megpróbáltatásokból, és éppen az őt ért üldözések miatt volt szüksége a kitartásra. Az 1:8-ban az Istentől jövő erőt említi, s ebből megérthetjük, hogyan volt képes kibírni a szenvedéseket és a nehézségeket az apostol, s mi tehette képessé ugyanerre Timóteust is, Pál szeretett gyermekét a hitben.

 

Az 1:13, 14 és a 3:14 versekben olvasható „tartsd meg”, „őrizd meg” és „maradj meg” felszólító módú igealakok az evangélium alapigazságaira és az ezekkel kapcsolatos tanításokra utalnak, amelyeket Timóteus Páltól hallott. Kulcsfontosságúak a 2Timóteus 1:8-12 versek, tudniillik az itt olvasható cselekvésre felszólító igék azt tükrözik, hogy az „egészséges beszédeknek példája” (13. vers), a „drága kincs” (14. vers) és mindaz „amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál” (3:14) nem passzív elfogadás céljából adatott Timóteusnak, hanem nagyon is dinamikus cselekvésre volt szükség a részéről az előbbiekkel kapcsolatban. A „megtartás”, „megőrzés” és „megmaradás” folyamatos feladatként hárult Timóteusra, csakúgy, mint a kitartás, melynek révén megtanulhatta még többre becsülni a rá bízott munkát. Az ezekben való forgolódás és fejlődés során megszilárdulhatott a jelleme, és meggyökerezhetett benne néhány fontos és értékes tulajdonság a Szentlélek segítsége által (1:14), minek eredményeképpen „a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben” is megerősödhetett. Amint arra Scott is utal, Timóteusnak hirdetnie kellett a rá bízott „drága kincset” és „egészséges beszédet” (Stott 1973:41), ám ahhoz, hogy egészségesen és pontosan adhassa tovább mindazt, ami felől a szíve mélyén megbizonyosodott, jellemfejlődésre volt szüksége – ezt fejezik ki a felszólító módú igealakok.

 

Pál az éretté válás folyamatára emlékezteti Timóteust, amely az életében végbement. Noha Timóteus az általánosan elfogadott vélemények szerint körülbelül 37-42 éves lehetett a Timóteushoz írt 2. levél keletkezésekor (Guthrie 1989: 153)[1], még ekkor is fiatalembernek számított, különösen ha korát a rá bízott feladatok és a hatékony szolgálathoz még szükséges jellembeli fejlődés alapján határozzuk meg. Az ifjúkori kívánságok kerülésére, majd ugyanebben a versben (2:22) az igazságra, hitre, szeretetre és békességre törekvésre való felszólítás közti ellentét segít annak megértésében, hogy miért is tartotta Pál olyan fontosnak a kitartást a szolgálat hatékonysága szempontjából. A test szerinti és az Isten szerinti vágyak időnként egymásnak feszülnek, a Páli felszólítások pedig éles ellentétbe állítják a jót és a rosszat, valamint a tisztát és a tisztátalant. Kerülni (feuge – egyes fordításokban: „menekülj”) annyit tesz, mint elfordulni, sőt akár futva menekülni valamitől. A „kívánság” kifejezés itt minden valószínűség szerint nem kifejezetten a szexuális vágyakat jelenti, hanem sokkal inkább minden olyan kívánságot, amely tévútra vezetheti a fiatal hívőt, beleértve az élvezetek, a birtoklás vagy a hatalom iránti vágyat (Fee 1988: 263; Hendrickson & Kistemaker 2002: 272). Ezzel szemben a másik felszólító igealak, a „törekedj” (dióke) valamire való ösztönzést, nekilendülést vagy egy cél kitűzését és állhatatos követését fejezi ki (Kittle 1964, vol. 2: 229-230). Ez a folyamatos önmegtagadás és igazságra törekvés szerves részét képezi a lelki érés folyamatának, amelyen minden gyülekezeti vezetőnek végig kell mennie ahhoz, hogy kiforrjanak és megszilárduljanak életében a szolgálattevőktől elvárt tulajdonságok.

 

Napjaink gyülekezeti vezetőjének fel kell ismernie, hogy a szenvedés és a megpróbáltatások elviselése Istentől való függést és az evangélium munkája iránti elkötelezettséget munkál ki az emberben. Kitartást szül és hozzájárul ahhoz, hogy az illető meggyökerezzen Krisztusban. Aki telve van Isten Igéjével, követi az egészséges tanítást, és rendíthetetlenül ragaszkodik az evangéliumhoz, azt kívül-belül átjárja és átmossa az Ige, ez pedig biztos alapot nyújt az egészséges ítélethez, valamint elindítja az illetőt a szolgálathoz nélkülözhetetlen éretté válás útján. Pál apostol személyes tapasztalataiból merítve igen egyértelműen ír a szenvedés és a kitartás közti feszültségről és egyensúlyról, s szavai napjaink keresztény vezetői számára is bátorítással szolgálnak. Arra emlékeztetnek, hogy a testi és lelki támadások elkerülhetetlenek, s a konfliktusok és a sérelmek a szolgálók és vezetők életének velejárói. Ugyanakkor azt sem engedik felednünk, hogy a nehéz idők azért adatnak a szolgálók életében, hogy megteremtsék, alakítsák, építsék és fenntartsák a szolgálattevő Istentől való függését, amelyre az örömök és a nehézségek egészséges elhordozásához egyaránt szükség van a keresztény szolgálat során.

 

 Források:

        Fee, Gordon D. 1988. 1 and 2 Timothy, Titus. The New International Biblical Commentary New Testament Series, ed. W. Ward Gasque, vol. 13. Peabody, MA: Hendrickson Publishers, Inc.

        Fitzmeyer, Joseph A. 1998. The Acts of the Apostles. New York: Doubleday.

        Guthrie, Donald. 1989. The Pastoral Epistles. Tyndale New Testament Commentaries, ed. R. V. G. Tasker. Grand Rapids, MI: Intervarsity Press.

        Hendrikson, William, and Simon J. Kistemaker. 2002. Thessalonians, the Pastorals and Hebrews. New Testament Commentary. Grand Rapids, MI: Baker Books.

        Stott, John. The Message of 2 Timothy. 1973. The Bible Speaks Today, ed. John Stott. Nottingham, England: Inter-Varsity Press.

        Theological Dictionary of the New Testament. 1964. Translated by Geoffrey W. Bromiley. Theological Dictionary of the New Testament, ed. Gerhard Kittle, vol. II. Grand Rapids, MI: Wm. B Eerdmans Publishing Company.



[1]              Részletes értekezés azzal kapcsolatban, hogy hány éves lehetett Timóteus a 2Timóteus keletkezésekor: Hendrickson and Kistemaker 2002:271, valamint Fee 1988:2.

Comments