Ajánló: A cikk elolvasását ajánlom a keresztény csoportok hatékony vezetése iránt érdeklődőknek.
A közösségben gyakorolt egyenlőség hatékony kommunikációs modellje
Hosszú
évtizedek óta divatos kérdés számos keresztény közösség vezetési
gyakorlata kapcsán: a csoporton belüli teljes egyenlőség, illetve az
egyszemélyi vagy a testületi irányítás mellett működik-e helyesen és
egyben hatékonyan a „gyülekezet”? A probléma nem idegen a kommunikációt
vizsgáló társadalomtudományok számára sem, Em Griffin
kommunikációelméleteket felsorakoztató munkája külön alfejezetet szán a
kérdéskörnek a szervezeti kommunikációt bemutató fejezeten belül. A
társadalomkritikai elméletet összegző oldalak elsősorban a vállalati
hierarchia kommunikációs struktúráját elemzik, de maga a szerző is kitár
rá: minden emberi közösség működését egyformán érintik a vizsgált
kérdések: melyik a hatékonyabb, az egyenlőség vagy hatalomkoncentráció?
(Griffin, 2003)Kérdéses problémák
A következőkben a
számos teológiai, vezetéselméleti és csoportszociológiai tematikát
érintő kérdéskört elsősorban a kommunikációs folyamatok belső és külső
eredményességet vizsgáló paradigmák mentén tekintem át. Az előzőekben
említett tudományos kereteket a legkorszerűbb szociálpszichológiai
kutatások eredményeivel és a téma társadalomtudományi szakértőinek
kijelentéseivel együtt értelmezem.
A kettősséggel kapcsolatos
problémát a tudományos szabatosságot nélkülöző kérdésfeltevők a
„demokrácia-teokrácia” kettőseként is szokták értelmezni. Ez a
dichotómia az adott probléma vizsgálatát tekintve bizonytalan lábakon
áll. Hiszen, míg a mai demokrácia-fogalom a mai közbeszédben a
hatalmi-politikai terminológiai korlátokon túllépve jelentős
többletjelentést hordoz (egyenlőség, igazságosság, a „sokaság”
érdekérvényesítő ereje, stb.), a „teokrácia” a
történeti-politikaitudományi fogalmi gettót át nem törve, egészen egzakt
jelentést hordoz: egy személy, vagy társadalmi csoport korlátozó uralmi
gyakorlatát jelzi a többség felett, melyet valamilyen transzcendens
hatalom nevében végez(nek) – annak szerepét ezzel mintegy átvéve.
(Megoran, 2009)
Mindemellett az alapvető kérdésfelvetés ekképpen
módosítandó: nevezhető-e kommunikációs szempontból hatékonyabbnak a
demokratikus, azaz egyenlőség-centrikus, illetve a kevesek uralmát
biztosító közösségirányítási modell? A probléma vizsgálatához alapvető
fogalmi struktúrát Stanley Deetz-nek, a Colorado-i Egyetem
kommunikáció-professzorának gondolati vázlata áll rendelkezésünkre.
(Deetz, 1995)
Hatékonyság és struktúra
Deetz elméletét,
munkáját alapul véve több stratégiaalkotó is – pontokba szedve –
alkalmazta az egyenlőség pozitív kommunikációs struktúrájának
bemutatását. A vonatkozó vizsgálatok igazolták: működési hatékonyság
jellemezte azokat a közösségeket, ahol a domináns vezetői kontrollt
felváltja a tagok közti egyenlőségen alapuló megbeszélés és tárgyalás.
(Deetz, 1992)
A változtatásokat négy pontba véve különösen ütőképes kollektíva és termelési hatékonyság volt megvalósítható:
1.
Olyan munkakörnyezet kialakítása, melyben a résztvevők tulajdonosi
attitűdöt vallanak, ezzel sajátjuknak érzik a feladatokat és a
termék-előállítás lehetőségeit is.
2. Összhangba került a
vezetés és az elvégzett munka, azaz az egyes csoportok tagjai részt
vettek a vezetők megválasztásában, amivel a felelősség is
differenciálódott, a munkavégzés környezetét kiegyensúlyozottság
jellemezte.
3. A munkavégzők irányába történő információk
áramlásnak nem szabtak gátat a vezetők, ezzel egyben a szükséges és
szükségtelen adatok megválogatásának felelősségét is a munkavégzőkre
hárították. A tájékoztatás szükségszerűsége azonban sehol sem sérült.
4.
Az adott rendszerek hierarchiája alulról fölfelé építkezik, egy-egy
nagyobb rendszeren belül – a vizsgált projektekben – egyenértékű
munkacsoportokat hoztak létre. Ezek a csoportok saját forrás-elosztási
felelősségük birtokában fejlődési lehetőségeikről is döntéseket
hozhattak. A szubszidiaritás# gyakorlása negatív visszacsatolást sehol
nem eredményezett. (Griffin, 2003)
Természetesen a fenti pontok
alkalmazásával nem váltak semmissé a nehézségek és a problémák. A
csoportok demokratizálódása nem megoldás minden kihívásra és nehézségre,
de a kommunikációs lehetőségek lehető legszélesebbre nyitásával a
munkakapacitás egyértelműen növelhető. A csoport működését belülről
pedig kevesebb frusztráció jellemzi. A szervezeti kommunikációs
felvetéseket mindemellett konkrét viselkedéstudományi kísérletek is
igazolják. Brit pszichológusok egy 823 norvég középiskolás részvételével
végzett kísérletüknek eredményeképp kijelentették: amennyiben a
csoporton belüli viszonyok kiegyenlítettek, az adott csoport
toleranciaszintje magas lesz, ami a csoporton kívüliekkel szemben is
megnyilvánul. Az egyenlőség biztosítása további a közösségen belül
aktiválódó előnyöket eredményez (ami az úgynevezett kiterjesztett
barátságokban realizálódik). (De Tezanos-Bratt-Brown, 2010)
A hatalom fétise
Deetz
szerint a nyugati társadalmak közösségeinek mindegyikét sajátosan
jellemzi, hogy a hatalom kérdése fajsúlyosan érinti a valamennyi nyelvi
és kommunikációs folyamatunkat. Ez a kontroll elhatalmasodásában
jelentkezik. Ennek stigmája, ha a döntésekben rendszeresen figyelmen
kívül hagyják az abban érintett emberek véleményét. Az elméletalkotó
szerint ezt a kommunikációs folyamat „diszkurzív lezárásaként” kell
értelmezni. (Deetz, 1994)
A csoporton belül kialakuló, a kommunikáció
teljes folyamata felett uralomra törő ellenőrzési kényszert
kontrollfétisként is szokás jellemezni. Ezt eufemisztikusan „menedzseri
szemléletnek” is leírják, ám lényegileg ez nyitott lehetőség a hatalom
destruktív gyakorlatára. Az úgynevezett „stratégikus kontroll” azonban
felülírható az érdekek szétválasztásával. Deetz szerint az egyes
csoportok aktív tagjai az önállóságuk elvesztése miatt érzett
feszültségen túl elsősorban nem saját hatalomra vágyakoznak, hanem
szeretetre, tiszteletre és hűségre. Ezzel motiválhatóakká válnak, ha a
vezetőség képes engedni a kommunikációs folyamatot uraló
kontrollfétisből.
Turner és Crisp 2010-es kutatásainak eredményeképp
kimondható: amennyiben a csoport tagjai között a személyes kapcsolatok
gyengébbek, a csoporton belüli konfliktusok száma érezhetően emelkedik
és magas szintű szegregációs jelenségek tapasztalhatóak. A kísérletek
során az erősödést a nagyobb felelősség és a személyes kibontakozásra
alkalmas lehetőségek jelentették. Az egyének szabadságfokait sértő
kontroll jelenléte azonban gyengítette a vezető személy és a csoporttag
viszonyát, ami viszont – általános érvényű lélektani törvényszerűségként
tekintve – a jelzett negatív eredményekhez vezet. (Turner-Crisp, 2010)
Más,
szociálpszichológiai módszerekkel végzett kutatások is igazolták az
egyenlőség és a feszültségoldódás jelenségét. A Massachusettsi Egyetem
tudósai szerint különböző kultúrák tagjainak hatékony együttműködését
meg kell előznie a tagok közös célformálásának valamint a döntési
folyamatokban résztvevő, egyes partnereknek egyenlő státuszúnak kell
lenniük, mert az alá-fölérendeltségi csökkentetik a folyamatok
hatékonyságát. Hewstone 1990-ben publikált társadalmi
azonosság-teóriájának cáfolatát eredményezték az interakciók, miszerint
különböző identitású csoportok tagjai csak részlegesen tudták kifejezni
önazonosságukat, ha nem volt a csoportjukon belül viselt státuszukra
megfelelően differenciált, közös kód. (Vollhardt, 2010)
Demokratizálódás és kevesebb frusztráció?
A
kontrollfétis hatásaitól szabaduló csoportok működésének hatékonysága
kumulatív hatást eredményez: tapasztalatok alapján az első, szabad
véleménynyilvánításra vonatkozó felhívások a gyakran évtizedek óta zárt,
merev hierarchikus rendszerekben valóságos „forradalmi”, nyílt
véleménynyilvánítási divatot teremtettek. (Griffin, 2003) A szabad
véleménynyilvánítás rendszere azonban azokban a közösségekben eredményez
valóban pozitív hatást, ahol a résztvevők mindegyike azonos
értékrenddel rendelkezik. Ez jelentősen szűkíti a demokratizálódás
lehetőségeit. Mindemellett a véleménynyilvánítás szabadsága kiemelkedően
fontosnak bizonyul az egyes csoportok résztvevői számára – ami egy
teljesen alternatív premizálási és motiválási opciót is feltételezhet.
(Deetz, 1995)
A demokratizálódás lényege a kommunikáció folyamatainak
fenti olvastában elsősorban azt jelenti, hogy mindig nyitott legyen a
lehetőség a csoporton belül fennálló hatalmi viszonyok újratárgyalására.
Ez felveti a csoporton belüli esetlegesen automatikus, belső
hierarchiák, az úgynevezett belső kategóriák kérdését is. Ez a folyamat
gyakran automatizmusok eredményeképp jön létre, a csoportok, közösségek
tagjai pedig szintén automatikus folyamat eredményeképp „belenyugszanak”
a kívülről kikényszerített kategóriába. Barreto, Ellemers, Wieke és
Smith kutatásainak eredményeképp bármilyen társadalmi csoport tagjának
kategorizálása automatizmus. Ez pragmatikus tapasztalatok alapján
történik. Az előzetesen meghatározott szálakat utólagosan feloldani
borzasztóan nehéz, mindehhez negatív érzelmek társulnak. Az egyes
csoporttagok ön-definíciója jelentősen eltér azoktól a kategóriáktól,
melyekbe a külsődleges folyamatok eredményeképp az egyének
„beleragadtak”. Mindez frusztrációt eredményez. Ezen a
státus-besoroláson a harag és a tiltakozás eszközével lehet változtatni.
Ez esetben a harag gyakran a csoporton kívüli felé irányul.
(Barreto-Ellemers-Wieke-Smith, 2010)
Ez a folyamat elméletileg
szintén oldható a Deetz-féle kommunikációs demokratizálódással. Ám
mielőtt a jelenkori demokrácia-fogalomnak teljes legitimitást adnánk,
annak kritikáját sem lehet elkerülni. Hiszen a demokrácia
jelentéstartalma túlnőve akár csak az utóbbi évtizedekben kibővült
értelmezési körén – éppen a társadalmak összeolvadását hirdető –
Fukuyama víziója szerint súlyos belső válsággal, az egyenlőtlenségek
konzerválásának betegségével – azaz a kategóriák feloldhatatlanságának
kórjával küzd.
A mai demokráciák legsúlyosabb hibája a társadalmi,
csoportokon belüli egyenlőtlenségek fenntartása. Ezen túl még a
csoportokon belüli előrejutás (politikai) feltétele sokhelyütt egyfajta
„üzletelés az egyenlőtlenséggel”. Az egyes érdekcsoportok kiváltságos
helyzetbe kerülésével a belső stabilitás minden esetben gyengül.
(Fukuyama, 2011) A véleménynyilvánítás szabadsága – visszatérve hát
Deetz 1995-ös megállapításához: csak a csoporttagok egyenlő státuszának,
hatalmi és belső pozíciójának fenntartása mellett értékelhető.
Keresztény diszkusszió
A
mai kor kihívásaival küzdő keresztény közösségek vezetési modelljeit
vizsgálva a vonatkozó teológiai irodalom témával kapcsolatos teóriái a
legkorszerűbb kutatási eredmények tükrében leszűkíthetőek. Mindennapos
tapasztalat, hogy a csoporthoz tartozás és a kirekesztettség együttes
frusztrációja sokszor éppen az evangelizációnak szab határt. A mai
demokráciafogalmat a közbeszéd és a keresztény közösségek szintjén is
kritikával kell kezelni, ám a szubszidiaritás, mint az egyéni felelősség
és lehetőség-faktor kiteljesedésének opciója megkerülhetetlen.
A
keresztény közösségek tagjainak a hitelesség érdekében nincs más
lehetőségük, mint egymást teljesen egyenlőnek tekinteni. Ezzel a
szemlélettel nem csupán a belső frusztrációjukat és a „felebarát” iránti
toleranciaszintet növelhetik, hanem nagyobb hatékonyságra, szorosabb
csoport-együtthatók kialakulására számíthatnak, amit a közösségek
felelős keresztény vezetőinek – a tudományos eredmények tükrében is –
mindenképpen figyelembe kell venniük.
Felhasznált irodalom
Barreto, M.; Ellemers, N.; Wieke, Sch.; Smith, H.: To be or not to be:
The impact of implicit versus explicit inappropriate social
categorizations on the self. In: British Journal of Social Psychology.
Vol. 49.1., The British Psychological Society, Lancester 2010.
Deetz, Stanley: Transforming Communication, Transforming Business:
Building Responsive and responsible Work-places. Hampton, Cresskill,
1995.
Deetz, Stanley: Democracy in an Age of Corporate
Colonization and the Politics of Everyday Life. State Univ. of NY,
Albany, 1992.
Deetz, Stanley: Future of the Discipline: The
Challenges, the Research, and the Social Contribution. In: Communication
Yearbook 17. Sage, Newbury Park, 1994.
De Tezanos-Pinto, Pablo;
Bratt, Christopher; Brown, Rupert: What will the others think, In-group
norms az a mediator of the effects of intergroup contact. In: British
Journal of Social Psychology. Vol. 49.3., The British Psychological
Society, Lancester 2010.
Fukuyama, Francis: Poverty, Inequality,
and Democracy – Dealing with Inequality. In: Journal of Democracy, July
2011, Vol. 22., No. 3. Baltimore, 2011.
Griffin, Em: Bevezetés a kommunikációelméletbe. Harmat, Bp., 2003.
Megoran, Nick: Theocracy. In: The International Encyclopedia of Human
Geography, edited by R. Kitchin and N. Thrift. Oxford: Elsevier, 2009.
Turner, Rhiannon N., Crisp, Richard J.: Imagining intergroup contact
reduces implicit prejudice. In: British Journal of Social Psychology.
Vol. 49.1., The British Psychological Society, Lancester 2010.
Vollhardt, Johanna R.: Enhanced external and culturally sensitive
attributions after extended intercultural context. In: British Journal
of Social Psychology. Vol. 49.2., The British Psychological Society,
Lancester 2010.