Dr. Illyés Szabolcs: Klasztermodell és a hálózatosodás lehetőségei a 21. századi egyházban


A tanulmány merész gondolatkísérletre vállalkozik. Témafelvetésének középpontjában az ekklészía, mint a posztmodern 21. század nyugati társadalmában mindennapi helytállásra kényszerült, jelentékeny civil tőkével rendelkező társaság áll, melynek működési dimenziói egyszerre képviselik a kétezer éves bibliai tradíciót, az arra rárakódó egyéb, inkulturációs rétegeket és azt a spirituális, missziós kényszert, amit közvetlen célmeghatározása hordoz (Mt 28,19). A témafelvetéshez kapcsolódó elővetés: ebben a kettősségben más, sikeres közösségek példája eredményes modellként állhat a posztmodern közeg krízisét átélő közösségi dimenziók elé. A modellek sorából választásom a nyugati gazdaságtudomány évtizedek óta pozitív példaként bemutatott egyik termelési együttműködésére, az egymást segítő versengés, a klaszteresedés folyamatára esett.[1]

Az egység és egységesülés nyugati kérdései

A globális társadalmi dimenziókat értelmező, jelenkori narratívák egyben leírói a Nyugat- és Köztes Európa ekklészíáját jellemző válságpozíciónak is. A misszió teológiai újrapozícionálása is ennek a narratívának megfelelően diverzifikálódott. A gyümölcstelenségében érezhetően meglassuló ökumenikus mozgalom kritikája mellett a jelenkori teológia az ekklészía egységkérdése kapcsán rendszerszinten egyedül értelmezhetőnek a megajelenségek elterjedésével és tömeges megjelenésével szemben a kisebb közösségek, gyülekezetek egyházalkotó hálózatát vizionálja.[2]

A kisebb közösségek autonómiája egyben jellemzi a leginnovatívabb ekklészía-jelenségek, mindenekelőtt a pünkösdi-karizmatikus mozgalom összességében félmilliárdosra tehető tömegének mindennapjait. A lokális sokszínűség mellett elkerülhetetlen kérdés azonban: a regionális és globális egységjelenségek jövője miképpen képzelhető el a megcsontosodó kisközösségi, gyülekezeti egyházkép kapcsán? Az együttműködések egyik lehetséges modellje a gazdaság területén hasonló lokális-globális válságpozícióval küzdő termelési egységek között immár bizonyító erejű klaszteresedés lehet. Maga a szó angol eredetű (cluster), jelentése: fürt, csomó. Lényege: nem megaszervezetként, hanem (egy test tagjaihoz hasonlóan) funkció szerint egymás mellé rendeződve (mint egy szőlőfürt szemei) alkotnak hálózatot az egyébként versenytársként működő jelenségek.[3]

A gazdaságtudomány és a társadalomtudományok a klaszter fogalma alatt precízebben általános értelemben egy adott iparághoz, vagy üzletághoz tartozó cégek és üzleti partnereik, a kapcsolódó intézmények „térbeli sűrűsödését” értikA gazdasági támogatások egy része a vállalkozók együttműködésére és a helyi üzleti háttérre, lényegében a klaszterek fejlesztésére irányul – mutatva arra, hogy ez az egység a globális rendszerek működésének érdeke is egyben. Az utóbbi évtizedek termelésdinamikai fejlődésének eredményeképp kijelenthető, hogy a termelés területileg – globális méretekben – dekoncentrálódott, a szellemi tevékenység azonban (döntéshozatal) területileg koncentrálódott. A globális termelési rend részeként egy adott iparág vezető cégei egy (avagy néhány) térségben, egy városban és vonzáskörzetében fókuszálódnak, ahol az iparági versenyhez kedvező feltételeket nyújt a lokális környezet.[4]

Ez a települési, településen belüli fragmentálódás, maga az urbanizáció, a városfejlődés folyamata egyben gát is a tradicionális környezetükből kiszakadó hívek nagyobb, szervezeti egységeinek formálódásához. A dekoncentráció azonban sokszor éppen a lokális egymásrautaltságot vetíti előre. Hasonlóan a gazdasági tényezők fejlődéséhez, a gyülekezeteknek, kisebb közösségeknek is érdemes számba venni két tényezőt:

1. - mi az, amiben én rendelkezek „versenyelőnnyel”?
2. - mi az, amiben a testvérközösségek, vagy gyülekezetek karizmája erősebb?[5]

A klaszteresedés elsőként a 70-80-as évek válságperiódusaiban változtatta meg alapvetően a fejlett országok regionális politikáját. A korábbi felülről lefelé szerveződő regionális fejlesztési rendszereket felváltotta az alulról felfelé építkező gyakorlat, amely programokban jelentkezett, így a szakmai kommunikációban erőteljesen a 90-es évek elején jelent meg a klaszter fogalma.[6]

A szekularizációs folyamat lezáródásával az ekklészía számára új fejezet nyílik a nyugati és köztes-európai társadalmak fejlődésének történetében: új vallási jelenségek és úgynevezett pszeudo-vallások töltik meg a túlvilágira egyre inkább fogékony európaiak „vallási kosarát”. Ez egyben egyben krízisfaktort hordoz magában a „válogatós” vallási elköteleződéstől tartózkodó keresztény gyülekezeti, kisközösségi rendszerek számára. Ami a gazdaságban a 70-es, 80-as évek fordulatát hozta, az az ekklészía számára a XXI. század fordulójával lett valóságos: az úgynevezett bricolage-vallásossággal (foltokból összevarrott, válogatós → heretikus) szemben nem tud hitelesen helytállni semmiféle felülről szervezett, dogmatista rendszer. Ellenben az alulról kezdeményeződő közösségi modellek szaporodóban vannak. Törvényszerű lehet, hát az együttműködő versengésük megvalósítása, azaz a klaszterek építése.[7]

Nagyüzem vagy kisközösség?

A már említett, 1980-as évektől lezajlódó jelentős változások mindenekelőtt a fejlett piacgazdaságok térfolyamatait érintették. A fordista ciklus vége, a posztfordista ciklus kezdete[8] új munkamegosztási formákat jelenített meg, melyekben átalakultak a termelési rendszerek és a vállalati szervezetek is. Meghatározóvá vált a szolgáltató szektor, és az anyagi jellegű tevékenységek helyett a kapcsolódó szolgáltatások váltak dominánssá. Sokszor elkülönült vállalkozások nyújtották ezeket a szolgáltatásokat, és ez egyben növelte a piaci alapú együttműködések mértékét. Mindezek következtében a termelés területileg dekoncentrálódott, míg a szellemi tevékenységről ennek ellenkezőjét mondhatjuk el.[9]

A posztfordista ciklusra jellemző rugalmas gazdaságszervezés a regionális politikában is éreztette hatását, ennek jeleként valamennyi nyugat-európai ország új területfejlesztési jogszabályt alkotott.[10]

Az említett dekoncentráció egyben jellemzője a posztmodern kor európai ekklészíájának is. Sok kisközösség, gyülekezet számára felvetődik a kérdés: a tömeges ébredésjelenségek ritka tapasztalata mellett vajon a jövőt nem a közösségi vallásosság hiteles, pasztorabilis víziója adja? Egy „posztfordista” egyház számára a lokális előnyök megszerzése a kis gyülekezetek egymásra utalt versengésében rejlik.[11]

A regionális gazdaságfejlesztésben is szemléletváltozás következett be, éppen ebben az időszakban. A korábbi, allokatív tervezést felváltotta a stratégiai szemlélet. A regionális politikában előtérbe került a partnerség és a szubszidiaritás elve. Az endogén gazdaságfejlesztés során felértékelődtek a nagy értékű, sajátos tudáson alapuló, ritka helyi adottságok.[12]

Éppen, ezek a helyi kérdésekre adott, gyors helyi válaszok jellemzik a pünkösdi-karizmatikus mozgalom kisközösségeit, gyülekezeteit. Ezért mindennél szükségesebb a közösségek jövőképe kapcsán a stratégiai szemléletű gondolkodás megerősítése – az együttműködések, azaz az egységesülés folyamatrendszerében is. A partnerség és a szubszidiaritás különösen fontos szempont, ha egységtörekvésekről beszélünk. Különösképpen megjegyzendő ehelyütt, hogy a gazdasági szférában egymás versenytársai (az azonos piac előnyeiért folytatott közdelemben ellenlábasai) is képesek a stratégiai szintű együttműködésre a remélt, nagyobb egyéni haszon érdekében. Ehelyütt elfogadhatatlannak tűnik legalább az ilyen szintű együttműködési modellek működésének hiánya egy adott régió pünkösdi-karizmatikus gyülekezetei, közösségei között.[13]

Tanulságos továbbá, hogy a klaszteresedés gazdasági dimenzióját milyen jellegű munkamegosztás jellemzi. Az egyes vállalkozások számos más vállalkozásokkal állnak kapcsolatban, amelyek szintén értékteremtő módon járulnak hozzá a végtermékhez. A klaszteresedés földrajzi kiterjedését a vállalkozások területi koncentrációjával jellemezhetjük. A klaszterrendszerek gyümölcsei, hogy az együttműködések ilyetén formái a piaci szereplők számára egyaránt versenyelőnyöket eredményeznek a gazdasági kibocsátás növekedésével[14]

Innováció, megújulás

A kisközösségek számára modellértékű integrációs folyamatok szélesebb spektrumú vizsgálata kapcsán megkerülhetetlen a gazdasági klaszterek és a tudásalapú társadalom fogalma. Az integráció-fogalom elsősorban a klasztertípusú K+F+I[15] fejlesztésben manifesztálható, azaz a hagyományos, versenyalapú kapitalista ipari fejlődési modellt felülíró, úgynevezett együttműködő versengés a lokális versenytényezők közös innovációs tevékenységét is magában hordozza. Ez a szemléletmód a tudásalapú fejlesztési szemléletmód kialakulásával hozható párhuzamba.[16]

klaszteresedést is érintő magyar válsághelyzet egyik eredője, hogy az utóbbi, bő másfél évtizedes változások fő vesztesei éppen a K+F+I kiadások voltak. A növekedés kulcsa a jövőre való tekintettel az ilyen jellegű költségek folyamatos növelése lehet.[17] Kedvező jel, hogy a transznacionális vállalkozások az utóbbi időkben egyre inkább vállalják az ilyen irányú beruházásokat, emellett rontja a klaszterek tagjainak versenyképességet a társadalmi újraelosztás viszonylagosan magas szintje.[18]

Az együttműködő versengés sikerességének kulcsa az innovatív gondolkodás kérdése, illetve az a tény, hogy az együttműködő milyen erőforrásokat különít el a kutatás, a fejlesztés és az innovációk területére. A gyülekezeti, kisközösségi gondolkodásmód nyelvére lefordítva ez a tradíciókat előtérbe helyező vallásosság mértékének kérdéskörét érinti – amennyiben a vezetőség a tradíciókat képes feladni a változó társadalmi kontextusban való teljesebb megfelelés érdekében, nagyobb eséllyel lesz alkalmas az együttműködő versengésben való részvételre, a „krisztusi klaszter” tagságára. Ez időt, energiát, anyagiakat és megújulási hajlandóságot nem kímélő feltétele az együttműködési modell sikeres alkalmazhatóságának, megvalósíthatóságának.[19]

A jövő szempontjából különösen is sok múlik azon, hogy a társadalom mind nyitottabban kapcsolódhasson a globális innovációs know-how-áramlathoz.[20]

Az eredményes klasztertagság tehát egyben együtt jár a globális folyamatok érzékeny figyelésével, és a tanulási folyamatok integráns beépítésével. Ahogy egy gazdasági klaszter tagja alulmarad az együttműködő versengésben, ha a többi partnerhez képest elmarad a globális tudásanyag megszerzésében, így a helyi kisközösségnek is folyamatos spirituális nyitottsága mellett kell a hálózata részének lennie.

 Konklúzió

 Az egymást segítő, emellett versengő, ám a közös előnyök megszerzésében mégis sajátos, lokális összefogást vállaló gazdasági szereplők közös munkálkodásának modellje és sikeressége legalábbis elgondolkodtató a jelentékeny társadalmi tőkével rendelkező, pünkösdi-karizmatikus kisközösségek, gyülekezetek társadalmi jelenlét-módja számára. Természetes, hogy az elsősorban a dinamikus spirituális tapasztalatokra alapozó közösségek, gyülekezetek számára kérdőjeleket hordoz magában egy olyan együttműködési és hálózati modell, ami elsősorban materiális létezők közös munkáját és egységtörekvését jellemzi. Emellett azonban meggyőző lehet az az eredményesség, amit a jelen kor változásaira való reakcióként hordoz ez a modell. A sikeresség kulcsai az esetleges „krisztusi klaszterek viszonyrendszerében:

1.   Lokális gyakorlat, azaz a helyi érdekek együttes kezelése,

2.   Az alulról kezdeményező aktivitás,

3.   A gyülekezeti, kisközösségi belső összetartó erő megléte,

4.   A fejlődésre és az innovációra való nyitottság,

5.   A globális folyamatok iránti érzékenység.

Mindennek a megtartásával a közösségi autonómia sérülése mellett hatékony és hosszú távú, egységes működésre képes hálózati rendszerek vizionálhatóak. Ezek éppen egymásra nyitottságuk és részleges egymásrautaltságuk révén egyben forradalmi hordozói a hitelességnek és a szeretetnek, ami a társadalom egésze felé irányulhat. Ez a hiteles dinamizmus egyben missziós lehetőségeket is hordoz magában.

A hipotézis, miszerint a klaszter pozitív példa lehet a gyülekezetek, kisközösségek együttműködése számára, igazolt.

Így érzek...


Lektorálta: Rozgonyi Botond


[1] Lásd: Aufbruch 2. – Förderung der Kirchen in Ost- und Mitteleuropa. Zulehner, M. Paul. Pastorales Forum, Wien, 2000. – 11-48.

[2] Möhler, J.A.: Communion and Modernity. In: Communion Ecclesiology, ed. by: Dennis M. Doyle. Orbis, Markynoll, NY. 2000. – 23-37.

[3] Lásd: Lengyel Imre – Deák Szabolcs (2002): Klaszter: a helyi gazdaságfejlesztés egyik sikeres eszköze

In: Buzás Norbert - Lengyel Imre [szerk.]: Ipari parkok fejlődési lehetőségei: regionális gazdaságfejlesztés, innovációs folyamatok és klaszterek. Szeged, 2002. 125-133

[4]i.m. 133-153.

[5] Lásd: Baloban, Josip: Positionierung der Kirchen in der Pluralistichen Gesellschaft. in: Unterwegs zu einer Pastoraltheologie. Zulehner, M. Paul. Pastorales Forum, Wien, 2000. – 17-32.

[6] Török Ádám (2006.): Elmaradottság, felzárkózás és innováció az Európán kívüli, nem OECD országokban. In: Közgazdasági Szemle, 2006. LIII. évf., 1005-1022.

[7] Lehmann, David: Dissidenz und Konformismus in religiösen Bewegungen. In: Concilium, 39. Yg. 2003. Mainz. Grünewald. – 361-369.

[8] T.i.: a nyersanyagok totális felhasználásával megvalósuló, nagyipari tömegtermelés.

[9] Deák Szabolcs: A klaszter-alapú gazdaságfejlesztés. In: Hetesi E. (szerk.): A közszolgáltatások marketingje és menedzsmentje. SZTE GTK Közleményei. Budapest, 2002. 102-118. (Deák 2002)

[10] Patik Réka – Deák Szabolcs (2004): Potenciális klaszterek In: "Fiatal regionalisták IV. országos konferenciája" Publikációk 2004. november (http://rs1.szif.hu/~pmark/publikacio/Netware/tema.html)

[11] Lásd: Zerfass, Rolf: Die Basisgemeinden – ein Schritt auf dem Weg zur Kirche. Echter, 1984, Würzburg. – 43-52. (Zerfass, 1984.)

[12] Imreh Szabolcs – Lengyel Imre: A kis- és középvállalkozások regionális hálózatainak főbb jellemzői In: Buzás Norbert - Lengyel Imre [szerk.]: Ipari parkok fejlődési lehetőségei: regionális gazdaságfejlesztés, innovációs folyamatok és klaszterek. Szeged, 2002. 154-174.

[13] Zerfass, 1984. 53-61.

[14] Deák 2002. – 118-121.

[15] T.i.: Kutatás+Fejlesztés+Innováció

[16]Balogh Tamás (2004): A magyarországi innováció helyzete az új Európában. In: Európai Tükör, 2. sz. 2004.05. 45–60.

[17] Borsi Balázs – Telcs András (2004): A K+F tevékenység nemzetközi összehasonlítása ország statisztikák alapján.

In: Közgazdasági Szemle, LI. évf., február, 153-172.

[18] Palánkai Tibor: A lisszaboni program megvalósíthatósága. In: Magyar Tudomány, 9. sz. Budapest, 2004. 1045–1056. (Palánkai, 2004.)

[19] Lásd: Zulehner, M. Paul: Religion in den Reformländern Ost(Mittel)Europa. 1999. Schwabenverlag – Stuttgart. 9-23.

[20] Palánkai, 2004.


Hipotézisem

A posztmodern kor kihívásaival küzdő ekklészía-szervezet számára pozitív mintát jelenthet a gazdaságban eredményesen működő klasztermodell.


Ebben a cikkben a következő kérdésekre keresem a választ

Tanulhat-e az ekklészía gazdasági folyamatokból?
A posztmodern világ kihívásaival küzdő európai krisztuskövető közösségek számára elfogadható modell-e az úgynevezett együttműködő versengés?
Comments