Nagy-Ajtai Ágnes: Agnes Nevada Ozman, Mrs. Philemon M. Laberge (1870-1937)


AJÁNLÓ              

Kevesen tudják, hogy a pünkösdi történelemben mennyire fontos szerepet játszottak a nők, például a nyugati világ pünkösdi mozgalmában az első, aki nyelveken szólt, egy nő volt: Agnes Ozman. Sorozatunk újabb darabjában az ő életét ismerhetjük meg.

ERRE KERESSÜK A VÁLASZT

Hogyan készült fel, illetve milyen események készítették elő Agnes Ozmant későbbi szolgálatára?

Mi történt 1901. január 1-jén Topekában?

 

Agnes Ozman neve az egyik legismertebb a korai pünkösdizmus idejéből. Charles Parham bibliaiskolájában elsőként szólt nyelveken 1901. január 1-jén, így lett a pünkösdi kezdetek legendás alakja. Életével kapcsolatban meglehetősen szűkszavúan nyilatkoznak a forrásaink, viszont fennmaradt egy rövid önéletrajza, melyben viszonylag részletesen beszámolt a híres nap eseményeiről.

Agnes Ozman Albanyban (Wisconsin állam) született 1870. szept. 15-én, édesapja 33. születésnapján. Szülei, William L. Ozman és Mary Ann Phillips, 6 gyermekükkel szegénységben, de istenfélelemben éltek, családi áhítatokon tanították gyermekeiket a Biblia szeretetére és imádkozásra.

Agnes születése után fél évvel a család Nevadába költözött. 22 mérföldnyire volt az otthonuktól az iskola és a gyülekezet, ahova rendszeresen jártak. Az édesanyja odaszántságát jól példázza, hogy az istentiszteletek alatt, más szülőkkel ellentétben, nem engedte, hogy gyermekei szaladgáljanak, hanem a helyükön kellett maradniuk, és a prédikációra figyelni.

Agnes első emlékei között tartotta számon, hogy Isten kegyelméről hallott, és nagyon korán eldöntötte, hogy Jézus Krisztus követője akar lenni. Már gyermekkorában evangélista lelkülettel fordult a környezetéhez: egy vak embernek és egy írástudatlan fekete asszonynak rendszeresen olvasott a Bibliából, színesbőrű osztálytársát a kedvességével nyerte meg Krisztusnak – a maga korában ezek rendkívül szokatlan cselekedetek voltak.

20 évesen tüdőgyulladást kapott, és életveszélyes állapotba került. Egy metodista lelkipásztor imádkozott érte, mert hitte, hogy ennek a fiatal lánynak még dolga van ezen a világon. Gyógyulása után Agnes számára is nyilvánvalóvá vált Isten elhívása, így életét ennek szolgálatába állította. Csatlakozott a Fiatal Nők Keresztény Szövetségéhez (Young Women’s Christian Association, YWCA), illetve egy bibliatanulmányozó csoporthoz, hogy felkészüljön a missziói munkára. Ebben az időben vált világossá számára, hogy a Biblia alapján szükséges a bemerítkezés, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Keresett egy lelkészt, aki néhány társával együtt bemerítette őket Jézus Krisztus példája alapján.

1892-ben kezdte bibliaiskolai tanulmányait a presbiteriánus Thomas Corwin Horton iskolájában, a Minnesota állambeli St. Paulban. Horton iskolájában fundamentalista szemlélettel oktattak, és kiemelt szerepet kapott Krisztus általuk közelinek tartott visszajövetelének várása.

1894-től másik bibliaiskolát kellett keresnie, mert Horton teljes idejét az evangelizációs munkának szentelte. Albert B. Simpsonhoz csatlakozott (Nyack, New York állam), aki metodistaként a szentség és megszentelődés témájára helyezte a fő hangsúlyt – itt keltette fel Agnes figyelmét a Szentlélek-keresztség lehetősége.

Tanulmányai befejeztével hazaindult Nebraskába, útközben felkereste John Alexander Dowie chicago-i missziós csoportját, ahol újabb csodás gyógyulást élt át, és többet nem küzdött alvászavarral. Lelkesen folytatta utcai missziós szolgálatát hazatérése után is, valamint látogatta Charles Fox Parham istentiszteleteit Kansas City-ben. Parham, aki a hit általi gyógyulás hirdetője volt, ekkoriban már tervezte a topekai bibliaiskola beindítását. Agnes Ozman „gyapjút tett” az Úr elé, mivel szeretett volna odajárni, de nem rendelkezett a szükséges anyagiakkal. Imádkozott, hogy ha Isten ott akarja látni, gondoskodjon a költségeiről. Egy nőtestvértől érkezett végül annyi támogatás, hogy az útiköltségét fedezte. 1900 októberében érkezett meg a topekai Bethel szemináriumba.

Arra az időre már sokat hallott és tanult a Szentlélek-keresztségről. A szemináriumi társaival áttanulmányozták a Bibliát ezzel kapcsolatban, és egyre nőtt bennük az éhség Isten ígéretének megtapasztalása után. Jól érzékelteti ezt egy későbbi leírásában: „Jobban vágytam arra, hogy a Szentlélek rám szálljon, mint az ételre… és azon az estén annyira erős volt bennem ez a vágy, hogy aludni sem tudtam tőle.”[1]

Önéletrajzi írásában ránk maradt azoknak a napoknak a története, amikortól az újkori pünkösdizmus elindulását számítjuk: „Tanulmányoztuk a Bibliát, és sokat imádkoztunk, éjjel és nappal, sok időt szántunk rá, hogy elmélkedjünk Isten Igéjén, és imádkozzunk az egész világért. A városban missziót folytattunk, istentiszteletet tartottunk, és házról házra látogattuk az ott lakókat. Az életünket a hitre alapoztuk, és Isten gazdagon betöltötte a szükségeinket.

Kerestük, és el akartuk nyerni a megígért Szentlélek-keresztséget. A szívünk vágyott utána, őszintén könyörögtünk, és böjtöltünk, hogy az Úr töltse ki ránk. Az 1900-as év utolsó napjaiban különleges időszakot éltünk meg: várakoztunk Isten előtt, aki felfrissített bennünket. Már három héttel korábban, mikor néhány lánnyal együtt imádkoztam, szóltam néhány szót egy ismeretlen nyelven. Ez fokozta bennem az éhséget Isten ígérete után, így 1901. január 1-jén eldöntöttem, hogy az Igének engedelmeskedve, kézrátételes imát kérek [Parhamtől], hogy elnyerjem a Szentlélek-keresztség ajándékát. Ismeretlen nyelveken kezdtem szólni, ahogyan – mint később beazonosítottam – az efézusiak is tettek (ApCs 19,6).

Ezek után újra csatlakoztam a missziói munkához, és mikor a többiekkel együtt imádkoztam, angolul kezdtem, és az új nyelven fejeztem be az imádságot. A jelenlevők közül az egyik férfi felismerte ezt a nyelvet! Nagy áldás volt számomra tudni azt, hogy érthető, amit mondtam. A történtek felkeltették a figyelmet, mivel ez volt az első eset, én voltam az első, aki nyelveken szólt.

Tovább folytattuk az Ige tanulmányozását, hogy mélyebben megértsük a nyelvekenszólást. Meglepődtem, hogy az Újszövetség milyen gyakran beszél erről a témáról. A többiek figyelmét szerettem volna a Szentlélek-keresztségre irányítani, nem annyira a nyelvekenszólásra. Január 3-án még mások is szóltak nyelveken, és más ajándékok is megnyilvánultak.

Az iskolai életünk változatlanul folyt tovább, végeztük a munkánkat, olykor problémák is merültek fel, súrlódások és engedetlenség – de abban a néhány napban átéltük az egység és szeretet áldását.”[2]

A betöltekezés után három napig Agnes nem tudott angolul megszólalni, hanem folyamatosan az új nyelven beszélt. Hogy mégis tudjon valahogy kommunikálni a társaival, tollat ragadott, ahogy erről beszámol: „Mikor elkezdtem írni, más nyelv karaktereit használtam… Néhány írást később lefordítottak, és csodálatos üzenet bontakozott ki belőlük.”[3] (Ezzel kapcsolatban lásd a keretes írásunkat.) Parham kínainak vélte a jeleket. Még a helyi lapban (The Kansas City Times) is nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy más Szentlélek-keresztséget nyert hallgatók is képesek „ihletett írásra”.

Hamarosan egy cseh ember, aki a város iskolájában tartott istentiszteleten vett részt, megértette Agnes imáját. Ez az eset bizonyította Parham és hallgatói számára, hogy legalábbis egy része az így kapott nyelveknek érthető, létező nyelv. Parham őszintén hitt abban, hogy ilyen módon, a Szentlélek által, az egész világon lehetővé válik – megerőltető nyelvtanulás nélkül is – az evangelizálás.

Miután az iskolai csoport felbomlott, Agnes tovább folytatta a missziós munkát. 1906-ban, mikor meghallotta az Azusa utcai ébredés hírét, saját korábbi átélésével egybevágónak találta azt, így csatlakozott a mozgalomhoz. 1910-ben új állomáshelyén, Omahában is ébredést éltek át, ahol Agnes újra megtapasztalta Isten természetfeletti erejét: „A Szentlélek betöltötte a lelkemet és a testemet, és a lábam táncra perdült, a Lélek ereje alatt végigtáncoltam a folyosót!”[4]

1911-ben feleségül ment a pünkösdi prédikátorhoz, Philemon M. LaBerge-hez, és mindketten a General Council of the Assemblies of God felavatott szolgálattevőiként működtek Nebraskában a következő évtizedekben. Utaztak az államban, és istentiszteleteket tartottak, ahol csak lehetett. Agnes Ozman LaBerge 1937. november 29-én halt meg, Los Angelesben.

Ahogy oly sokan a pünkösdi mozgalom úttörői közül, Agnes is teljes odaszánással végezte Isten munkáját. A Bethel bibliaiskolában átélt élménye előfutára lett a bontakozó pünkösdi mozgalomnak, és sokakat bátorított arra, hogy hozzá hasonlóan vágyjanak Isten mélyebb ismeretére, a Szentlélek-keresztség ajándékának elnyerésére.

Lektorálta: Izsák Norbert

 

FELHASZNÁLT IRODALOM:

        Burgess, Stanley M. (2003) The new international dictionary of Pentecostal and charismatic movements. Zondervan, Grand Rapids

        Ozman Laberg, Agnes N. (1921) What God hath wrought in the life of Agnes N. Ozman Laberge. IN: The Topeka Outpouring. Szerk. Martin, Larry E. Christian Life Books, 2000

        Ozman, Agnes N. (1908) Where the latter rain first fell: the first one to speak in tongues. IN: The Topeka Outpouring. Szerk. Martin, Larry E. Christian Life Books, 2000

        Robeck, Jr. C. M. (2006) The Azusa Street Mission And Revival – The birth of the global pentecostal movement

        Lindley, Susan Hill – Stebner, Eleanor J. (2008) The Westminster handbook to women in American religious history. Wesminstert John Knox Press

        Wacker, Grant (2001) Heaven Below: Early Pentecostals and American Culture. Harvard University Press

        oldlandmark.wordpress.com Letöltés ideje: 2012. január 11.



[1] Balmer [2002] 432. o.

[2] Az önéletrajz szerkesztett változata. Lásd Ozman [1908] 69-71. o.

[3] Ozman LaBerge [1921] 85. o.

[4] Wacker [2001] 108. o.

Comments